250 research outputs found

    Fehér asztal mellett. A világkávézó részvételi technika szemlélete és módszertana

    Get PDF
    Ha az érdeklődő rákeres a világkávézó (world café) kifejezésre az interneten, akkor számos különböző oldal jelenik meg, amely tartalmazza a módszer rövid leírását, a résztvevők ideális számát és a potenciális alkalmazási területeit. Egy ilyen egyszerű és közel sem teljes körű digitális tájékozódás eredményeképpen több dolog is szembetűnik. Egyrészt kiderül, hogy a módszer elterjedt, gyakran használják a világ minden részén, így Magyarországon is van példa rá. Másrészt az is látható, hogy a technika alkalmazása más és más értelmet nyerhet a különböző területeken. A civil szektorban például a változásmenedzsment vagy a kreatív gondolkodás elősegítésének eszközeként (HelyiMérték, 2012; Kurucz, 2009; Ruzsa, 2009), míg a vállalati szektorban kifejezetten stratégiaalkotási technikaként jelenik meg (Pajor, é. n.). Az oktatásban pedig az Iskolai Közösségi Szolgálat tapasztalatainak feltárására és tematizálására használták fel a szakemberek (Élettér, é. n.). Harmadrészt kitűnik az is, hogy rövid ismertetőkön kívül nem található magyarul részletes módszer-tani áttekintés

    Cianobakteriális tömegprodukciók toxintartalmának vizsgálata magyarországi vízterekben és a környezeti faktorok cianotoxintermelés-szabályozó hatásának fiziológiai és bioanalitikai vizsgálata izolált cianobaktérium törzseken. = The investigation of the toxin content of cyanobacterial mass production in Hungarian water bodies. Physiological and bioanalytical measurement of the effect of environmental factors on toxin production in isolated cyanobacterial strains.

    Get PDF
    A magyarországi vízvirágzások, algák és cianobaktériumok okozta tömegprodukciók toxicitásának feltérképezése során megvizsgáltuk milyen planktonikus fajok okoznak tömegprodukciót és milyen toxinok megjelenése jellemző a magyarországi vízterekre. A magyarországi vízterekben elsősorban a cianobaktériumok idéznek elő vízvirágzást és a toxikus tömegprodukciók során a mikrocisztin variánsok megjelenésére lehet a legnagyobb valószínűséggel számítani. Célunk volt továbbá olyan módszerek kidolgozása, amelyek a leggyakoribb cianobakteriális toxinok nyomonkövetését, termelésének tanulmányozását lehetővé teszik valós biológiai mátrixokból. A téma kapcsán a legnagyobb kihívást jelentette, hogy a leggyakoribb cianotoxinok analízisére egy adott módszer nem létezett, amivel egyidőben (szimultán) lehet különböző kémiai karakterű cianotoxinokat detektálni. Az általunk elsőként kidolgozott kapilláris elektroforézises módszer a fent említett problémát oldotta meg. A cianobakteriális toxintermelés laboratóriumi vizsgálata során, a cilindrospermopszin-termelést vizsgáltuk kén-, foszfor-, illetve nitrogénéhezés körülményei között, az intracelluláris toxinkoncentrációk tanulmányozásával a vegetatívsejtekben és a heterocisztában. A tápelem-éhezéses kísérleteink során a növekedési rátától független toxintartalmat mértünk a cilindrospermopszin-termelő Aphanizomenon ovalisporum szervezetben. | Mass developments of algae and cyanobacteria mainly caused by eutrophication of aquatic ecosystems both in fresh water and in marine environments are a worldwide problem. Besides the ecologically important suppression of other cyanobacterial blooms hold a high risk for human and animal health due to the ability of several species to produce potent toxins. The cyanobacterial and algal toxins are a diverse group of natural toxins, both from the chemical and the toxicological points of view. The present research project focuses on occurrences and importance of mass production of toxic algae and cyanobacteria and their toxins in domestic waters using our developed analytical methods. In addition, we focus mainly on the alteration of cyanotoxin-production under different environmental conditions

    Simulation support in construction uncertainty management: A production modelling approach

    Get PDF
    The execution of construction projects such as a highway construction or the elevation of a new bridge is a complex, highly equipment-intensive process and are subject to many different uncertainties. This is very similar to the manufacturing execution level in production systems where predefined productions plans and schedules cannot be completely implemented due to unexpected internal and external changes and disturbances. Following this analogy, the paper proposes the application of a discrete-event simulation based method which was already applied in the decision-support for manufacturing control to develop the decision-support in the execution of a construction project where the effects of the deviation from the short-term schedule can be easily and quickly analyzed

    A városi útburkolat-gazdálkodás sajátosságai

    Get PDF
    Az útburkolat-gazdálkodási rendszer (PMS) a hálózat egyes lehetséges projektjeit hosszú távú gazdaságosságuk szerint sorolja. 2018-ban a KTI az elsőként kidolgozott PMS-t továbbfejlesztette, amelynek elemei: a kétszintű önkormányzati rendszer okozta nehézségek; a burkolat-állapotparaméterek jelentősége települési utakon; a pályaszerkezet- méretezési eljárások városi korlátai; etalonszakaszok kiválasztása, a homogén szakaszok meghatározásának elve

    Genotoxikus hatásra bekövetkező funkcionális és strukturális DNS változások = Functional and structural changes in DNA upon genotoxic effects

    Get PDF
    Morfológiai és biokémiai vizsgálataink arra utalnak, hogy a a genotoxikus hatások kategorizálhatók az okozott kromatin változások alapján. A kemotoxikus változások potenciális diagnosztikus jelentősége miatt vizsgáltuk a nehézfémek (elsősosrban kadmium) (Banfalvi et al., 2005), a gamma sugárzás (Nagy et al., 2004), az UVB sugárzás (Ujvárosi et al., 2007) és a carcinogén (dimetilnitrózamin) hatására bekövetkező kromatin változásokat (Trencsényi et al., 2007). Kadmium kezelés jellegzetes szakadásokat és nagy lyukakat hozott létre a sejtmagban. A gamma sugárzás preapoptotikus hatására: a. a sejtek és sejtmagok mérete megnőtt, b. DNA tartalmuk a sejtciklus minden szakaszában kisebb volt a normál kezeletlen populációhoz képest, c. a sejtciklus a korai S fázisban leállt (2,4 C értéknél), d. a kromatin kondenzálás annak fibrilláris szakaszában akadt el, e. az apoptotikus testek száma és nagysága a sejtciklus haladásávalfordítva arányos: sok apró apoptotikus testtel az S fázis elején és kevés nagy apoptotikus testtel az S fázis végén. A CHO sejtekben mért vizsgálatokat humán K562 sejteken megerősítettük. UVB sugárzás hatására a kromoszómák nem voltak láthatók, a sérülés hatására vékony összefüggő kromatin fátyol vonta be mind az interfázisos, mind a metafázisos kromoszómákat. | Morphological and biochemical studies after genotoxic treatments suggest that the consequences of various chromatin injuries can be categorized based on the assessment of injury-specific chromatin changes. Due to its diagnostic significance, we have started to determine and systematize the effects of heavy metals, primarily cadmium treatment (Banfalvi et al., 2005), gamma irradiation (Nagy et al., 2004) and UV irradiation (Ujvarosi et al., 2007). After cadmium treatment and have seen the same large extensive disruptions and holes in the nuclear membrane and sticky incompletely folded chromosomes typical for cadmium treatment (Nagy et al., 2004; Banfalvi et al., 2007). Preapoptotic changes upon γ-irradiation manifested as: (a) The cellular and nuclear sizes increased. (b) The DNA content was lower in each elutriated subpopulation of cells. (c) The progression of the cell cycle was arrested in the early S phase at 2.4 C value. (d) The chromatin condensation was blocked at its fibrillary stage. (e) The number and size of apoptotic bodies were inversely correlated with the progression of the cell cycle, with many small apoptotic bodies in early S phase and less but larger apoptotic bodies in late S phase (Nagy et al., 2004). Similar observations were made in K562 cells (Banfalvi et al., 2007). UV irradiation blocked chromatin condensation at its fibrillary stage, nuclear structures were blurred and covered with fibrillary chromatin, neither interphase nor metaphase chromosomes were visible
    corecore