Postdiction in Visual Awareness and Intrinsic Religiosity

The mistiming and fusion of predictive thought and actual perception result in postdiction in awareness, a critical factor in the emergence of nonrational beliefs. Individuals with delusive thinking tend to experience a temporal reversal of prediction ("I guess the rain will fall.") and real perception ("I feel the rain falling."), incorrectly showing conviction that their predictions are correct. It is unknown how postdiction is related to religious cognition with a particular reference to intrinsic religiosity when religious beliefs and values are master motives and fundamental frameworks of life. Using a temporal decision-making task, we investigated a group of religiously committed individuals, atheists, and people from the general community. Results revealed higher postdiction at short thought-precept time intervals in the intrinsic religious group relative to the atheists. Intrinsic religiosity, but not delusive thinking, was predicted by postdiction in both religious individuals and the general population. These results indicate that people who display pronounced thought-percept reversal and fusion feel that they are close to a higher power and the sacred

Útjelzők

Registro de la celebración multitudinaria llevada a cabo en la Plaza de Bolívar en Bogotá, en homenaje a Enrique Olaya Herrera al culminar su periodo presidencial.Enrique Olaya Herrera (Guateque, noviembre 12 de 1880 - Roma, febrero 18 de 1937) ocupó la presidencia de Colombia en el periodo 1930-1934. El 5 de agosto de 1934, dos días antes de la culminación de su mandato, se llevó a cabo en Bogotá un homenaje en el centro de la ciudad. Este evento fue registrado en periódicos y revistas de la época, pero, quizás, uno de los registros más interesantes es el documental titulado “La apoteosis de Olaya Herrera”, realizado por los hermanos Álvaro y Gonzalo Acevedo. Gumersindo Cuéllar también registró este importante evento

A kínai neveléstörténet hazai bemutatása a reformkortól a 20. század elejéig

A neveléstörténet művelői annak születésétől, formálódásától, a 18–19. század fordulójától kezdve érdeklődéssel fordultak saját népük, országuk nevelési múltja mellett az egyetemes neveléstörténet felé is. Az európai (nyugati) neveléstörténet-írásban a kezdetektől mindmáig meghatározó volt magának a kontinens múltjának a tanulmányozása, jóllehet más országok mellett éppen hazánkban is láthatunk példát a szélesebb nemzetközi kitekintésre, első neveléstörténészeink közül például Garamszegi Lubrich Ágost, Fináczy Ernő munkáiban. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a nyugati világban kialakított egyetemes neveléstörténeti kánonba máig alig-alig kerültek a nem európai („nem-nyugati”) pedagógiai múltról őrzött ismeretek, és ha igen, akkor azok leginkább az ókori államalakulatokra vonatkoznak. Későbbi történelmi korszakok nevelésügyi, nevelésfilozófiai fejleményeiről csak szórványos, nem ritkán hibás és hiányos információk kerültek a tankönyvekbe, lexikonokba, és egyes területek (például Latin-Amerika, Japán vagy Afrika) neveléstörténetének bemutatása gyakran hiányzik

Cooperation, Uncertainty, Creativity

Doktori kutatásomban az emergens kooperáció kérdését jártam körbe. Kiinduló felvetésem olyan közösségi szintű problémamegoldó helyzetek kommunikációs dinamikájának feltárására irányult, melyek valamilyen mértékű bizonytalansággal jellemezhetők: olyan személyközi helyzeteket szerettem volna vizsgálni, ahol az együttműködés általános keretei vagy a kooperáló csoport határai rosszul vagy lazán definiáltak. Erős elméleti fókusz mellett a résztvevő megfigyelés módszerével végeztem terepkutatást azzal a céllal, hogy az empirikus munka tapasztalatait az elméletalkotásba visszafordítsam. Módszerem így lényegében a megalapozott elmélet eljárásrendjét követi. Az elméleti vizsgálódás egyik fő mozgatója az az észrevétel, hogy azok a kooperációval foglalkozó elméletek, melyek a jelenséget a legáltalánosabb érvényű axiomatikus szinten kívánják megragadni, olyan statikus fogalmi kerettel operálnak, mely vagy a kooperáló csoportot, vagy a kooperációs elveket rögzíti, és elsősorban stabil társadalmi berendezkedés magyarázatára alkalmasak. Nem foglalkoznak azokkal a dinamikákkal, melyek változás, bizonytalanság esetén, vagy olyan helyzetekben dominánsabbak, melyeket egymással nem összeegyeztethető észlelések jellemeznek. A kommunikációs mozzanat szerepe megkerülhetetlen az ilyen helyzetek magyarázatához, és a dolgozatban amellett érvelek, hogy valamely kommunikációs színtérben megfigyelhető stílusok, stratégiák, koordinációs és tudás-mintázatok és az ott mutatkozó kooperációs potenciál között olyan szisztematikus, kvalitatív módon jellemezhető összefüggés van, melyet érdemes a kooperáció általános, axiomatikus megragadásában is figyelembe venni még akkor is, ha a szerepe bizonyos helyzetekben elhanyagolható. Hangsúlyosan a közgazdaságtudomány és evolúciós pszichológia játékelméleti alapú megközelítéseiből kiindulva járom körül a kooperáció és kommunikáció viszonyának kezelését játékelméleti alapú, viselkedéses kísérleti paradigmákban és különböző kommunikációelméletekben. Ezeknek a megragadásoknak olyan szintézisét és kiegészítését mutatom be, amely a kreativitás, társadalmi változás, privát világok és publikus szemantikák közötti átjárás interdiszciplináris megközelítéseit mozgósítja. A bemutatott kerethez megfigyelési és elemzési szempontrendszert társítok, melyet működésében a kiválasztott kutatási terepek sűrű leírásaiban mutatok be. A kutatási kérdéseim természetéből és a kutatás irányából adódóan a harmadik kutatási terepem képzőművészeti eszközöket mozgósító színtér volt, ahol a vizuális alkotási folyamattal támogatott kommunikációval kapcsolatban nyertem általánosítható meglátásokat. Az itt generált és megfigyelt folyamatok elemzése olyan új perspektívát eredményezett, amely alternatív keretet kínál a közösségi, részvételi művészeti gyakorlatok megragadásához általában