29 research outputs found

    Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK

    Get PDF
    Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 104,97 forint/kg volt 2014 májusában, 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A nyerstej kiviteli ára 99,52 forint/kg volt ugyanekkor, egy év alatt 7 százalékkal csökkent és 5 százalékkal maradt el a belpiaci ártól. A FAO májusi előrejelzése szerint a globális tejtermelés 2,1 százalékkal 783 millió tonnára nő 2014-ben az előző évihez képest. Az Egyesült Államok tejkibocsátása 2,4 százalékkal, Kínáé 2 százalékkal, az Európai Unióé 1,5 százalékkal emelkedhet. Az ife előrejelzése szerint az EU tejfelvásárlása a FAO projekciójánál nagyobb mértékben, 3 százalékkal nőhet az idén. A tej- és tejtermékek exportja (tejegyenértékben kifejezve) Új-Zélandon 4 százalékkal, az EU-ban és az USA-ban egyaránt 3 százalékkal bővülhet 2014-ben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az ife elemzői szerint az EU-ban a készletek 2014 elején nagyon alacsony szintre süllyedtek, azonban a termelésbővülés hatására ismét emelkedhetnek. A vaj év végi zárókészlete 80 százalékkal, a sovány tejporé 111 százalékkal nőhet az idén az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A világpiaci kereslet élénkülése és a magas készletszint miatt az EU a többlettermelését a világpiacon értékesítheti. Az EU sovány tejpor kivitele 14,5 százalékkal, a vajé 4 százalékkal, a sajté 2,5 százalékkal nő, míg a teljes tejporé 2 százalékkal csökken 2014-ben az előző évihez viszonyítva. Az EU sovány tejpor kivitelének erőteljes bővülését az okozza, hogy a magas vajárak sokkal jövedelmezőbbé teszik a sovány tejpor és a vaj termelését a teljes tejporhoz viszonyítva

    Health and environmental risk evaluation of microorganisms used in bioremediation. Scientific Opinion of the Panel on Microbial Ecology of the Norwegian Scientific Committee for Food Safety

    Get PDF
    In 2015, The Norwegian Environment Agency requested the Norwegian Scientific Committee for Food Safety (VKM) to collate an overview of bioremediation of polluted ground based on bioaugmentation described in literature for the degradation of various types of pollutants, (including hydrocarbons, heavy metals, chlorinated compounds, explosives etc.).The assessment of genetically modified microorganisms (GMO), phytoremediation, bioremediation based on natural attenuation, bio-stimulation or biodegradation, including composting, are not included in this report

    Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

    Get PDF
    Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) októberben megjelent rövid távú projekciója szerint a világ marhahústermelése 930 ezer tonnával 61,4 millió tonnára emelkedhet az idén a 2016. évihez képest. Az USDA adatai szerint az Egyesült Államokban a bika ára 3,82 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt 2017 szeptemberében, 1,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve 4,4 százalékkal csökkent 2017 szeptemberében az előző év azonos hónapjának átlagárához képest. Argentínában a szarvasmarha ára argentin pezóban kifejezve 10 százalékkal emelkedett ugyanekkor. Az Európai Bizottság októberben megjelent rövid távú előrevetítése szerint az EU marhahústermelése várhatóan 7,9 millió tonna körül alakul 2017-ben, nem változik számottevően az előző évihez viszonyítva. A projekció szerint a marhahús kibocsátása 2018-ban előreláthatóan 7,85 millió tonnára csökken. Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 3,83 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2017 szeptemberében, 5,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Magyarországon a fiatal bika termelői ára 793 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2017 szeptemberében, 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 18,1 százalékkal, a vágóüszőé 22,9 százalékkal emelkedett ugyanekkor

    Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

    Get PDF
    Kiadványunk a következő témákban ad információkat: marha- borjúhús, sertéshús, bárányhús termelés és fogyasztás, húspiac, értékesítési árak, termelői árak, nagybani piac, kereslet-kínálat, fogyasztói piac, nemzetközi árinformációk

    Health and environmental risk evaluation of microorganisms used in bioremediation. Scientific Opinion of the Panel on Microbial Ecology of the Norwegian Scientific Committee for Food Safety

    Get PDF
    In 2015, The Norwegian Environment Agency requested the Norwegian Scientific Committee for Food Safety (VKM) to collate an overview of bioremediation of polluted ground based on bioaugmentation described in literature for the degradation of various types of pollutants, (including hydrocarbons, heavy metals, chlorinated compounds, explosives etc.).The assessment of genetically modified microorganisms (GMO), phytoremediation, bioremediation based on natural attenuation, bio-stimulation or biodegradation, including composting, are not included in this report
    corecore