Aid Allocation of the Emerging Central and Eastern European Donors

The paper examines the main characteristics of the (re)emerging foreign aid policies of the Visegrád countries (the Czech Republic, Hungary, Poland, Slovakia), concentrating on the allocation of their aid resources. We adopt an econometric approach, similar to the ones used in the literature for analyzing the aid allocation of the OECD DAC donors. Using this approach, we examine the various factors that influence aid allocation of the Visegrád countries, using data for the years between 2001 and 2008. Our most important conclusion is that the amount of aid a partner county gets from the four emerging donors is not influenced by the level of poverty or the previous performance (measured by the level of economic growth or the quality of institutions) of the recipients. The main determining factor seems to be geographic proximity, as countries in the Western-Balkans and the Post-Soviet region receive much more aid from the Visegrád countries than other recipients. Historical ties (pre-1989 development relations) and international obligations in the case of Afghanistan and Iraq are also found to be significant explanatory factors. This allocation is in line with the foreign political and economic interests of these new donors. While there are clear similarities between the four donors, the paper also identifies some individual country characteristics

State Fragility and International Development Cooperation

Over the past few years addressing state fragility in the third world has become an important priority in international development cooperation. However, it seems that the international donor community has so far not been able to develop adequate instruments for dealing with the problems posed by state failure. We see two reasons for this: (i) there is growing recognition within the donor community that the lack of absorptive capacity, or bad economic policies in the partner country can actually make aid counterproductive, even harmful; and (ii) it is very difficult to manage effective development cooperation with weak governments. Channelling aid through NGOs, or giving limited aid in the form of capacity-building is clearly not sufficient to solve the problems fragile states face

Aid Allocation of the Emerging Central and Eastern European Donors

The paper examines the main characteristics of the (re)emerging foreign aid policies of the Visegrád countries (the Czech Republic, Hungary, Poland, Slovakia), concentrating on the allocation of their aid resources. We adopt an econometric approach, similar to the ones used in the literature for analyzing the aid allocation of the OECD DAC donors. Using this approach, we examine the various factors that influence aid allocation of the Visegrád countries, using data for the years between 2001 and 2008. Our most important conclusion is that the amount of aid a partner county gets from the four emerging donors is not influenced by the level of poverty or the previous performance (measured by the level of economic growth or the quality of institutions) of the recipients. The main determining factor seems to be geographic proximity, as countries in the Western-Balkans and the Post-Soviet region receive much more aid from the Visegrád countries than other recipients. Historical ties (pre-1989 development relations) and international obligations in the case of Afghanistan and Iraq are also found to be significant explanatory factors. This allocation is in line with the foreign political and economic interests of these new donors. While there are clear similarities between the four donors, the paper also identifies some individual country characteristics.Visegrád countries, foreign aid, aid allocation, emerging donors

The East-Central European new donors: mapping capacity building and remaining challenges

In the past decade, the East-Central European countries were provided significant external capacity building assistance in order to help their emergence as donors of foreign aid. This paper aims to map these capacity development programs and identify where they have helped and what challenges remain for the new donors. The main conclusion is that while capacity building has been instrumental in building organizational structures, working procedures and training staff, deeper underlying problems such as low levels of financing, lacking political will, the need for visibility and low staff numbers continue to hinder the new international development policies

Are Democratizing Countries ‘Rewarded’ with Higher Levels of Foreign Aid?

The paper examines how flows of foreign aid have reacted to events of democratization in developing countries. Using a panel dataset of 136 aid receiving countries between 1980 and 2009, aid allocation regressions reveal that donors in general have tended to react to visible, major democratic transitions by increasing aid to the partner country, but no significant increases can be identified in case of countries introducing smaller democratic reforms. The increases in aid flows are not sustained over time, implying that donors do not provide long term support to nascent democracies. Also, democratizations in Sub-Saharan Africa do not seem to have been rewarded with higher levels of aid

Földfelvásárlások Afrikában

Egy brit hátterű multinacionális cég, a ProCana igen komoly beruházást jelentett be 2007-ben: Mozambik Massingir nevű régiójában egy nagykapacitású bioetanol üzemet kívántak felépíteni. Ennek érdekében összesen 30 000 hektár földet kívántak bérelni a mozambiki kormánytól, amin cukornádat termeltek volna. A terv szerint a termésből helyben készült bioetanolt a maputói kikötőben tankhajókba töltve Európába exportáltak volna. A beruházás értékét több mint félmilliárd dollárra tették, amely nagyjából 2 000 munkahelyet teremtett volna, nem is beszélve arról, hogy jelentősen hozzájárult volna Mozambik infrastruktúrájának fejlődéséhez és az exportjának növekedéséhez

A nemzetközi fejlesztési segélyezés hatékonysága = The Effectiveness of the International Development Aid Regime

Az értekezés azt vizsgálja, hogy az ezredforduló óta milyen változások következtek be az átalakuló nemzetközi biztonsági környezet hatására a nemzetközi fejlesztési segélyezés gyakorlatában. A globalizációs folyamatok révén a világ fejlett országaira fokozódó hatással vannak a fejlődő országok irányából érkező, a szegénység és az állam gyengeségének kölcsönhatásai által generált biztonsági kihívások. A gyenge államok, a terrorizmus, a környezeti degradáció, a tömeges és szabályozatlan migráció, a globális járványok, a tömegpusztító fegyverek, a szervezett bűnözés és kábítószer-kereskedelem mind olyan veszélyek, amelyek elől a fejlett országok egyre kevésbé tudnak elzárkózni. A disszertáció során empirikus adatok segítségével próbáljuk kimutatni, hogy a fejlett országok – többek közt – nemzetközi fejlesztési segélyeik minőségének és allokációjának átalakítása révén is reagálnak e változásokra. Külön vizsgáljuk továbbá, hogy a kelet-közép-európai donorok, köztük Magyarország, közelmúltban újjáalakított nemzetközi fejlesztési segélypolitikái hogyan viszonyulnak e nemzetközi változásokhoz. Az értekezés elméleti keretül a nemzetközi rezsimek elméletét alkalmazza, illetve adaptálja a nemzetközi fejlesztési segélyezés elemzésére. Fő feltételezésünk szerint a nemzetközi fejlesztési segélyezés rezsimjében egy éles korszakváltás következett be az ezredforduló környékén a változó nemzetközi biztonsági környezet hatására. A szegénységből gyökerező biztonsági kihívások kezelése egyre fontosabb a rezsim egésze szintjén, így, szemben a hidegháború korszakával, a donorok egyre inkább előnyben részesítik feltételezésünk szerint a segélyekre valóban rászoruló (szegény), ám azokat hatékonyan felhasználó (jól teljesítő) recipienseket. Korábban ugyanis, a viszonylagos szakirodalmi konszenzus szerint, a donorok alapvetően geopolitikai és külgazdasági célokat igyekeztek előmozdítani a segélyezés révén. E korszakváltás empirikus bizonyítása érdekében vizsgáltuk, hogy mennyiben változott az egyes donoroknál a nemzetközi fejlesztési segélyezés folyamatának hatékonysága, átalakult-e a segélyek allokációja, illetve, hogy az esetleges megfigyelt változások ténylegesen összefüggésbe hozhatóak-e az új biztonsági dilemmák megjelenésével. A disszertáció során vegyesen alkalmaztunk kvalitatív és kvantitatív (regressziós) módszereket. Legfontosabb eredményeink a következők: 1. A segélydonorok nagyobb hányadánál megfigyelhetőek ugyan a törekvések arra, hogy növeljék a segélyezési folyamataik hatékonyságát, ám ez sokszor kimerül formális intézkedések meghozatalában, amelyek gyakorlati hatásai nehezen mutathatóak ki. 2. A segélyek allokációját tekintve viszonylag egyértelmű bizonyítékokat találtunk arra, hogy az ezredforduló óta a donorok valóban előnyben részesítik a szegény és jól teljesítő recipienseket, szemben a hidegháborús korszakkal. 3. Mindez egyértelműen összefüggésbe hozható a fejlődő országokban megfigyelhető államkudarcok jelenségével. Az ok-okozati összefüggést alátámasztja az Egyesült Államokról, illetve a Egyesült Királyságról készített esettanulmányunk is. 4. Ami a kelet-közép-európai segélydonor államokat illeti, segélyezési folyamataik hatékonyságát, illetve segélyallokációjukat vizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy másképp viselkednek, mint a fejlesztési segélyezés rezsimjének egésze. Összességében tehát levonható a következtetés, hogy bár a donorállamok teljesítménye meglehetősen egyenetlen, a megindult változások és azok okai mégis beazonosíthatóak. A biztonsági környezet változása arra ösztönzi a donorokat, hogy a fejlesztési segélyeiket egyre nagyobb mértékben állítsák a szegénység csökkentésének szolgálatába, és a disszertáció érvelése szerint ez részben kimutatható empirikusan is

Az Európai Unió nemzetközi fejlesztéspolitikája előtt álló kihívások és válaszok (EU’s international development policy – challenges and answers)

A tanulmány röviden áttekinti, hogy milyen kihívások érték az elmúlt években az EU nemzetközi fejlesztéspolitikáját, és milyen válaszokat adott ezekre a Közösség. A Bizottság által 2011-ben kiadott Agenda for Change című zöld könyv a közös fejlesztéspolitikát erőteljesebb normatív alapokra igyekszik helyezni és a demokrácia és jó kormányzás támogatását teszi az EU egyik fő célkitűzéséve a fejlődő országokban. Mindez a gyakorlatban erőteljesebb kondicionalitást és szelektivitást fog jelenteni az európai segélyezésben. _____ The paper briefly reviews the challenges that the EU’s international development policy faced in recent years and the answers the Community has provided to these. A green paper published by the Commission in 2011, the Agenda for Change attempts to place development policy on a stronger normative basis by making the support of good governance and democracy one of the main goals of the EU in developing countries. In practice, this will mean stronger conditionality and greater selectivity in EC aid