572 research outputs found

    Képzelt lények az ókori és kora középkori indiai irodalomban = Fabulous Creatures in Ancient and Early Mediaeval Indian Literature

    Get PDF
    A kutatás témája a képzelt, fantasztikus lények vizsgálata volt az ókori és korai középkori indiai vallásos és szépirodalomban. A kutatómunka során számos eddig még feldolgozatlan, csak középkori kéziratokban hozzáférhető forrást használtam, valamint törekedtem a képzőművészeti alkotásoknak az írott forrásokkal való összevetésére is. A project ideje alatt több nemzetközi workshopon vettem részt és folyamatos volt a szakmai együttműködésem külföldi indológus kollégáimmal. Ennek során kialakult a tervezett Encyclopedia of Fabulous Creatures szócikkeinek címlistája. A project ideje alatt írt tanulmányaim mindegyike szakmailag lektorált folyóiratokban jelent meg illetve fog megjelenni, közülük kettő külföldi. Elsőként publikált tanulmányom pozitív nemzetközi fogadtatását jelzi, hogy 2012-ben már hivatkozott rá egy, a Brill’s Indological Library-ben megjelent tanulánykötet. Ugyancsak kutatómunkám nemzetközi (el)ismertségét jelzi, hogy 2013 elején a Bulletin de l'École française d'Extrème-Orient szerkesztője felkért, írjak recenziót egy, a fantasztikus lények ókori indiai képzőművészeti alkotásokban található ábrázolásairól írt könyvről (a recenzió még 2013-ban megjelenik). | The research project focused on the role of fabulous creatures in the religious and belletristic literatures of ancient and early mediaeval India. During the course of my research I used many unedited textual sources that are only available in mediaeval manuscripts, and I also compared visual representations with textual material. I attended several international workshops and I had a continuous scholarly interaction with my Indologist colleagues abroad, which resulted in the preparation of a list of entries for the planned Encyclopaedia of Fabulous Creatures. The scholarly papers I wrote during the duration of the project have been and are about to be published in peer-reviewed journals, two of them abroad. That my first paper has been well-received is shown by the fact that it has already been cited in a volume of studies published in Brill’s Indological Library in 2012. Another sign of the international acknowledgement of my research work has been the request of the editor of the Bulletin de l'École française d'Extrème-Orient to write a review about a book written on “fantastic beings” in the art of ancient India (the review will be published in 2013)

    Az uralkodói ethosz Kālidāsa Raghuvaṃśájában

    Get PDF

    Professor Gyula Wojtilla

    Get PDF

    Diffúziós folyamatok nanoskálán = Diffusion Processes on the Nanoscale

    Get PDF
    Megmutattuk, hogy Si-nak amorf Ge-ba történő beoldódásakor a kezdetben éles határfelület éles marad és eltolódása nem követi a parabolikus törvényt. Az eltolódást az x~tk hatványfüggvénnyel illesztve azt kaptuk, hogy a k kinetikai exponens értéke kezdetben 0.7 és hosszabb idő után átmegy a parabolikusnak megfelelő 0.5 értékbe. Ez összhangban van korábbi szimulációs eredményünkkel és első kísérleti indikáció az átmenet megfigyelésére. Hasonló elrendezésben vizsgáltuk Si beoldódását egykristály Ge-ba és azt kaptuk, hogy a kinetikai exponensek értéke nagyobb mint amorf esetben (0.9) jelezve, hogy itt erőseb a diffúziós aszimmetria. Vizsgáltuk továbbá hidrogénezett amorf Si-Ge multirétegekben a diffúziós hőkezelések során fellépő szerkezeti változásokat, és azt is megállapítottuk, hogy a diffúziós keveredés lassúbb a hidrogén tartalmú mintákban. Szigetes Cu illetve Ni részecskéket hoztunk létre kerámia hordozókon és vizsgáltuk gömbi, vagy félgömbi geometriában az oxidáció hatását (létre jönnek-e Kirkendall-eredetű üregek, vagy sem). A kísérleteket most terjesztjük ki hasonló geometriában szilárdtest reakciók vizsgálatára. Szimulációkat végeztünk arra vonatkozóan, hogy a klasszikus nukleációs és növekedési folyamatban, a kritikus nukleációs sugár hogyan függ a diffúziós aszimmetria paramétertől és azt kaptuk, hogy értéke akár egy nagyságrenddel is lecsökken (a szimmetrikus diffúziós esethez viszonyitva), ha diffúzió jóval gyorsabb a mátrixban mint a kiválásban. | We have shown that for the dissolution of Si into amorphous Ge. The initially sharp interface remains sharp and shifts by a non parabolic kinetics. Fitting the shift by a x~tk power function it was obtained that at the beginning the values of k kinetic exponents were 0.7, and after longer annealing times it goes gradually to the 0.5 value which corresponds to parabolic kinetics. This is in accordance with our previous result obtained from computer simulations. In a similar arrangement the dissolution of Si into crystalline Si was also carried out and it was obtained that the k was larger in this system (0.9) indicating that here the diffusion asymmetry is larger. Structural changes in hydrogenated Si/Ge multilayers were also carried out it was possible to conclude that the diffusion intermixing is slower in samples hydrogenated samples. Beaded Cu and Ni films were produced on ceramic substrates and the effect of oxidation on the spherical or semi-spherical particles was investigated (whether Kirkendall voids are formed or not). The experiments are extended for investigation of solid-state reaction on similar geometry. We have carried out simulations for the critical nucleus size in a classical nucleation and growth process and it was obtained if the diffusion is much faster in the matrix than in the precipitate, the critical size can be even one order of magnitude smaller as compared to the case when the diffusion asymmetry is neglected

    Szanszkrit és hindi szövegkiadások készítése = Critical Editions of Hindi and Sanskrit Texts

    Get PDF
    I. A project szanszkrit szövegekkel foglalkozó részét elsősorban a kutatás módszertana fogja egybe, mivel valamennyi kutató filológiai-szövegkritikai eszközökkel közelítette meg kutatási témáját. Dezső Csaba kutatásai a kora középkori kasmíri szanszkrit nyelvű irodalomhoz kapcsolódtak (Pádatáditaka, melynek kiadása és angol fordítása befejező fázisához érkezett, és a Clay Sanskrit Library-ben fog megjelenni; Kuttanímatam, az első eredményekről cikkét ld. a publikációs listában; egy szanszkrit nyelvű dráma töredékének kritikai kiadása, megjelent az Acta Antiquában). Hidas Gergely a Mahápratiszará Mahávidjárádnyí című korai buddhista tantrikus mű kritikai kiadásán dolgozott, eredményeit két tanulmányban közölte. Kiss Csaba behatóbb vizsgálódás tárgyául a Matszjéndraszamhitát választotta, ezzel kapcsolatos tanulmánya megjelenés alatt. II. A project hindí szövegekkel foglalkozó része a Kavitávalí kritikai kiadását tűzte ki céljául, a projektben résztvevő kutatókon kívül sikeresen bekapcsolva a munkálatokba a tanszék volt diákjait is. 33 kézirat felkutatása és beszerzése után a csoport kidolgozott egy tízoldalas szerkesztési konvenciót, amely irányadó lehet a későbbi nemzetközi szövegkiadás számára is. A szövegvariánsok alapján definitív statisztikai elemzés készült a kéziratok egymáshoz való viszonyának meghatározásához. A kutatás eredményit a csoport tagjai több tanulmányban tették közzé. A teljes szövegkiadás 2008 körül fog megjelenni. | I. The common ground for that part of the project which dealt with Sanskrit texts was primarily the methodology of research, since all participants used philological and text-critical methods in their own research field. The research of Csaba Dezso is connected with Sanskrit literature in early mediaeval Kashmir (Padataditaka, the edition and English translation of which will be published in the Clay Sanskrit Library; Kuttanimatam, the first results have been published; the critical edition of the fragment of a Sanskrit play, published in Acta Antiqua Hung.). Gergely Hidas has been working on the edition of the Mahapratisara Mahavidyarajni, an early Buddhist Tantric work, and published his results in two papers. Csaba Kiss has chosen the Matsyendrasamhita as the text of his research, his paper on this subject is forthcoming. II. The goal of the Hindi research group has been the preparation of a critical edition of the Kavitavali of Tulsidas. Graduate students of the department have been involved in the research. After locating and obtaining copies of 33 manuscripts the research group has written up the editorial conventions, which may prove to be a standard for future text editions. On the basis of the textual variants a definitive statistical analysis has been prepared in order to determine the mutual relationships between particular manuscripts. The results of research have been published. The complete edition will be published around 2008

    Desztilláció modellezésére alkalmas új korrelációs függvények azeotróp elegyek gőz-folyadék egyensúlyi görbéire: New correlation functions of VLE-curves of azeotropic mixtures for distillation modelling purposes

    Get PDF
    The simulation of distillation processes require accurate vapour-liquid equilibrium (VLE) data, since even minor (few percent) of deviation of them could cause major differences between the model results and the real system behavior. The azeotropic mixtures are highly non-ideal systems, displaying exotic phase behavior, as inflection points, which create difficulties in fitting attempts. The VLE data are available in general as discrete values, but for modeling and design of the separation processes, continuous function would be more practical. We developed a simple method to identify several function types for fitting on VLE data for whole concentration domain. The results are empirical, as do not imply thermodynamic considerations. The fitting parameters of binary ethanol-water mixture VLE curve were determined, and give the lowest relative error, compared with the results from the literature data. The best fitted function was suitable for calculation of tray number of distillation column with McCabe-Thiele method, implementing them in an Excel spreadsheet, giving similar result with Vaxa McCabe-Thiele software. The methodology is suitable for fitting continuous functions on VLE data for non-ideal binary or multi-component mixtures both. Kivonat A desztillációs folyamatok szimulációja pontos gőz-folyadék egyensúlyi adatokat igényel, mivel ezek kismértékű (néhány százalékos) eltérése jelentős eltéréseket okozhat a modell eredményei és a rendszer valós viselkedése között. Az azeotróp keverékek fokozottan nem-ideális rendszerek, amelyek különös viselkedést mutatnak pl. áthajlási ponttal rendelkeznek, ami nehézségeket okoz az illesztési megvalósításában. Az egyensúlyi adatok általában diszkrét értékekként állnak rendelkezésre, de az elválasztási folyamatok modellezéséhez és tervezéséhez a folyamatos görbék célszerűbbek. Egyszerű módszert dolgoztunk ki függvénytípusok azonosítására, melyek az egyensúlyi görbe teljes koncentráció-tartományában illeszkednek. Az eredmények empirikusak, mivel nem alkalmaztuk  termodinamikai meggondolásokat. Meghatároztuk a bináris etanol-víz keverék egyensúlyi görbéjének illeszkedési paramétereit, amelyek az irodalmi adatok eredményeivel összehasonlítva a legalacsonyabb relatív hibát adták. A legjobban illeszkedő függvény alkalmas volt a desztillációs oszlop tányérszámának McCabe-Thiele módszerrel történő kiszámítására, Excel táblázattal, hasonló eredményt adva a Vaxa McCabe-Thiele szoftvere. A módszer alkalmas folytonos egyensúlyi függvények illesztésére, nem-ideális bináris vagy többkomponensű keverékek esetére is
    corecore