44 research outputs found

    A gazdaságirányítási reform küszöbén

    Get PDF

    Közgazdaságtan a globalizálódó világban címen az MTA kiadásában megjelentetésre előkészített 2 kötetes mű angol nyelvű kiadása. = Economics in the World of globalization

    Get PDF
    Dr. Csikós-Nagy Béla akadémikus úr 2002-ben „Közgazdaságtan a globalizálódó világban” címmel kétkötetes művet készített, melynek angol változata elkészítésére és megjelenésére 2005-ben került sor. Akadémikus úr fontos feladatának tekintette, hogy műve angol nyelven is megjelenhessen. A szöveghűség érdekében a fordító rendelkezésére bocsátotta azokat a részeket, ahol az eredeti angol nyelvű szöveg közlésére került sor, vagy a szöveg tartalma (pld. ENSZ határozatok), ill. a megfelelő szakmaiság biztosítása ezt igényelte. Megjelölte azokat a dokumentumrészeket, ahol az eredeti szöveget egyszerűen adaptálni kellett, fordítás nélkül. Olyan esetekben, amikor valamely angol nyelven korábban publikált könyvének anyagát használta fel, külön kérte a fordítót a szöveg ellenőrzésére. A fordító által fejezetenként elkészített anyagokat személyesen vizsgálta felül. Az ''Economics in the Era of Globalization'' című kötet az eredeti magyar nyelvű műnél kisebb terjedelmű (mintegy 150 oldallal). Ezt akadémikus úr azzal magyarázta, hogy a magyar nyelvű könyvben voltak olyan részek, amelyek a nyugati olvasót nem, vagy kevéssé érdekelhetik. A befejező részek és a nyomdatechnikával összefüggő munkálatok áttolódtak 2005-re. A mű nyomdai munkálatai 2005. május 27-én fejeződtek be. Dr. Csikós-Nagy Béla akadémikus úr a végső formát már nem láthatta. | The English version of the work ""Economics in the Era of Globalization"" written by academican Béla Csikós-Nagy in 2002 was published in 2005. He tought the publishing of this work is very important. In some special cases to keep the meanings of the contents he placed at the translater disposal some parts of the original English documents (for example: UN declarations). He marked sections where the translation was not needed, but the adaptation. Where he used the parts of his previously published works in English he asked the translater to check them with special attention. He controlled the activity of the translater by himself. The english version of the work ""Economics in the Era of Globalization"" is shorter (with 150 pages) than the Hungarian one. The reason of it is that the foreigner readers are not interested in every details. The final phases of the publication was ended in 2005. Unfortunately the academican could not see his finished work

    Közgazdaságtan a globalizálódó világban

    Get PDF

    A társadalom gazdasága és természeti környezete

    Get PDF

    Gazdaságpolitikai elképzelések a II. világháború utánra

    Get PDF

    A posztkommunista társadalom sürgető problémái

    Get PDF

    A monetáris politika a nagy válságtól az ingatag pénzpiacokig

    Get PDF
    Az MTA Doktori Tanácsa 2004. október 26-án nyilvános vitára bocsátotta Tarafás Imre MTA doktora címre benyújtott „A monetáris politika a nagy válságtól az ingatag pénzpiacokig” címû értekezését. A Doktori Tanács Csikós-Nagy Béla az MTA rendes tagjának elnökletével Augusztinovics Máriát, Gergely Istvánt, Kerékgyártó Györgyöt, Kozma Ferencet, valamint Köves Andrást az MTA doktorát küldte ki a bíráló bizottság tagjaiként. A titkári funkciót Osman Péter, a közgazdaság-tudomány kandidátusa látta el. A hivatalos bírálók tisztségét Barta Imre, Botos Katalin és Huszti Ernõ, az MTA doktorai töltötték be. A tanácskozás eredményeként a bíráló bizottság egyhangú határozatot hozott arról, hogy az MTA Doktori Tanácsának javasolja Tarafás Imrének az MTA doktora cím odaítélését. A benyújtott anyagok és a tanácskozáson lefolytatott magas színvonalú vita indokolja, hogy a vizsgált téma nagyobb nyilvánosságot kapjon
    corecore