Realizmus, mérséklet, tragédia Szűcs Zoltán Gábor: A politika lelke. A politikai realizmus elméleti és eszmetörténeti nézőpontból. Budapest: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2018.

Szűcs Zoltán Gábor A politika lelke című könyve a realista politikaelmélet hazai önreflexiójának első monográfiája. Némileg mesterkélt megfogalmazásom azzal magyarázható, hogy a politikai realizmus mibenlétét, ahogy Szűcs is hangsúlyozza könyvében (41–44.), aligha ragadhatjuk meg kielégítően egy definíció segítségével. Sokkal inkább bizonyos toposzok (például: a politika konfliktusos, az univerzális morális normák orientáló ereje korlátozott, az érzelmeknek és a szenvedélyeknek döntő szerepe van a politikában, a rend és a modus vivendi megteremtése nem lebecsülendő politikai teljesítmény, az ítélőképesség kiemelkedően fontos politikusi képesség, az emberek képességeik alapján egyenlőtlenek, stb.) különféle összekapcsolódásai alkotják a különböző realizmusokat. Mondhatnánk akár úgy is, Wittgensteintől kölcsönözve, hogy a realista politikaelméleteket „családi hasonlóságok” kapcsolják össze (Wittgenstein 1998, 67. §.). Sokféle realizmus van tehát, illetve beszélhetünk a realizmus fokozatairól is (minél több realista toposzt integrál magába egy politikaelmélet, annál inkább realista). Ha elfogadjuk ezt a tág realizmus-felfogást, amelyet Szűcs alkalmaz, az 1990 utáni magyarországi politikaelméletnek gazdag realista tradíciója van. Szűcs könyve azzal hoz újdonságot a magyarországi politikaelméletbe, hogy megkíséreli az említett előfeltevések egymáshoz való viszonyát szisztematikusan elemezni. Ez azzal a feltételezéssel jár együtt, hogy az egyes toposzok összekapcsolódása nem teljességgel esetleges, legalább bizonyos mértékig – ahogy Szűcs írja – „csomagban fogadjuk vagy utasítjuk el” őket (41.). Ezen törekvésében a kortárs angolszász politikaelmélet egyik aktuális tendenciáját követi, amelyet például William Galston, Andrew Sabl vagy Allison McQueen nevei fémjeleznek (lásd a 42–43. oldal áttekintő táblázatát)

Broadening the limits of reconstructive leadership: Constructivist elements of Viktor Orbán’s regime-building politics

Hungary’s political backsliding, which has transformed it from a former frontrunner of liberal democracy in the post-communist region to an illiberal and/or authoritarian state, has puzzled political scientists. As a contribution to understanding the problem of Viktor Orbán’s leadership and the regime change, we apply Stephen Skowronek’s concept of ‘reconstructive leadership’. The politics of reconstruction, with an emphasis on the introduction of new standards of legitimacy and the mobilisation of support for new modes of governance, leaves ample room for appreciating the role of political leadership. Through an analysis of three policy areas (constitution-making, macroeconomic and immigration policy) related to Orbán’s efforts at reconstruction, we argue that the Hungarian case underscores the formative role of agency even more than in Skowronek’s original conception. Reviewing possible criticisms of Skowronek’s perspective and some recent literature about ‘discursive institutionalism’, we argue that the Hungarian case makes a vital correction to the Skowronekian concept, suggesting the value of taking a more constructivist approach