Balassa Istvánné Zrínyi Ilona (1546-1570) párbeszédes epitáfiuma a széleskúti templomban

A széleskúti (ma Sološnica Szlovákiában) templomban maradt fenn Zrínyi Ilona fehér mészkőre vésett, párbeszédes epitáfiuma. A 42 soros epigrammafüzért először 1828-ban adta közre egy bizonyos J. Albrecht egy bécsi tudományos folyóiratban, majd 1848-ban Gyurikovics György jelentette meg ismét a Magyar Academiai Értesítőben. Az epitáfium szövegét már korábban, két canonica visitatio alkalmával, 1752-ben és 1782-ben is feljegyezték. Ipolyi Arnold 1859-ben, a Vasárnapi Újságban dicsérő szavakkal méltatta az epitáfiumot. A humanista eszköztárral megkomponált epigrammákat az azóta eltelt időben nem vizsgálta meg senki. A hosszú versben, Vergilius sorai mellett, Jacopo Sannazaro egyik elégiájából vett részlet is felbukkan. Érdemes tehát újra közölni a Zrínyi Ilona és férje közti elképzelt dialógust tartalmazó verssorokat. A dolgozat igyekszik felvázolni Balassa István és felesége életútját, ám a témához kapcsolódó egyéb vonatkozásokat is tartalmaz. Ilona Zrínyi’s epitaph which was written in dialogue form and got carved on white limestone, survives in the church in Széleskút (today’s Sološnica in Slovakia). The 42-line epigram was first published in 1828 by a certain J. Albrecht in a Viennese scientific journal, and then again in 1848 by György Gyurikovics in the Magyar Academiai Értesítő. The text of the epitaph had been recorded earlier, on the occasion of two canonica visitatio in 1752 and 1782. In 1859, Arnold Ipolyi praised the epitaph in the Vasárnapi Újság. The epigrams, composed with humanistic devices, have not been examined since then. In the long poem alongside lines from Virgil there is also an extract from an elegy by Jacopo Sannazaro. It is therefore worth republishing the poem containing the imaginary dialogue between Ilona Zrínyi and her husband. The essay contextualizes the poem with the biography of István Balassa and his wife, but it also contains information pertinent to the research of cultural history