14 research outputs found

    E-learning Magyaroszág – 2017

    Get PDF

    Az agrárdigitalizáció elterjedését segítő kutatási irányok és lehetőségek

    Get PDF
    A digitalizáció és az automatizáció nélkül manapság nem lehet versenyelőnyre szert tenni a mostani piaci helyzetben, és ez igaz a mezőgazdaságra is. A technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy olyan módszereket, gépeket, precíziós eszközöket és folyamatokat lehessen alkalmazni az agrárium területén, amely csökkenti a termelési költségeket és a környezetre gyakorolt negatív hatást. A költségek mérséklésével a gazdálkodók növelni tudják a termelést, annak ellenére, hogy a munkaerőpiac erőforráshiánnyal küzd, amely igaz a mezőgazdaság területére is. A megjelenő kihívásokra, mint pl. az éghajlatváltozásra, a szigorú élelmezés- és táplálkozásbiztonsági előírásokra, valamint a megváltozott fogyasztói igényekre a technológia adta lehetőségek kihasználásával lehet választ adni. A gazdálkodóknak ehhez kész megoldásokra van szükségük, amelyeknek alapját az exponenciális mértékben előálló adatok adják. Az adatokat a termelők rendelkezésére szükséges bocsátani szolgáltatások formájában, támogatva ezzel a hatékonyabb döntéshozatalt. Ez a megoldás létezhet közösségi megvalósulás keretei között is, ahol a gazdálkodói közösségen belül nagyobb a bizalom, mint a piaci alapon működő technológiai megoldásokkal szemben. Nem elég megteremteni hozzá a megfelelő adatkörnyezetet és a használható szolgáltatást, hanem még fontos áthidalni a generációs különbségeket és az alacsony digitális készség problémáit is. Ehhez viszont elengedhetetlen egy nonprofit módon működő adatkörnyezet létrehozása, amely gyűjti az adatokat a gazdálkodási értéklánc során használt digitális eszközökből, majd mindezt a gazdálkodók számára bocsátja felhasználásra szolgáltatások formájában. Ennek segítségével megfelelőbb gazdálkodási döntéseket tud hozni. A holisztikus és nyílt rendszerű gondolkodás létfontosságú a sikeres és fenntartható agrárium terén

    Az időbeni pénzáramok kezelése a gazdasági számításokban

    Get PDF
    A befektetések, beruházások gazdasági megítélése: A legjobb döntés meghozatalához rengeteg szakértelem, de emellett intuíció és kockázatválla-ló készség szükséges. E tényezők jó része nem számszerűsíthető vagy szubjektív dolog. A ráérzések megerősítéséhez, a megbizonyosodáshoz és a döntéshozatalhoz viszont a rendelkezésre álló információk összegyűjtése, feldolgozása szükséges. A következőkben azok a módszerek kerülnek bemutatásra, amelyek segítségével a befektetési lehetőségek közül kiválasztható a leggazdaságosabb, és a "még kezelhető kockázattal" megvalósítható. Az ismertetésre kerülő számítások az üzleti tervek, megvalósíthatósági tanulmányok, privatizációs ajánlatok valamint banki hitelpályázatok pénzügyi fejezetének elkészítéséhez nyújtanak segítséget.</jats:p

    Gabonavető szerkezetek keresztirányú adagolásegyenletessége

    No full text

    A MENEDZSMENT INFORMÁCIÓS RENDSZEREK KÖLTSÉG-HASZON ELEMZÉSE

    No full text
    A menedzsment információs rendszerek költség-haszon elemzése során mindkét oldalon találhatóak olyan sajátságos elemek, melyek értelmezése nehéz feladat lehet. A költségek végig tekintése során megtalálhatóak azok a költségelemek, amelyek általánosan ismertek (TCO – Total Cost of Ownership): beruházási költségek (hardver, szoftver), működési költségek (személyi jellegű ráfordítások, karbantartási költségek, bérleti díjak, előfizetések). Azonban ezek mellett említést érdemelnek az adott rendszerekhez való lekötöttségből származó átállási költségek, melyek meghatározása és számszerűsítése még nem megoldott. A bevétel, haszon értékelése még az előzőekhez képest is nagyobb problémát jelenthet. Ritka az az informatikai rendszer, amelyhez direkt módon bevételek köthetőek, azaz maga a vállalatirányítási informatikai rendszer a termelőeszköz. Jellemzően a vállalatirányítási információs rendszerek a vállalat egészének működését, szervezését segítik, és jelentenek ma már nélkülözhetetlen alapot a döntések meghozatalában. Ebből adódóan gazdasági jelentőségükhöz nem férhet kétség, ugyanakkor számszerű értékekben kifejezhető hasznot csak áttételesen, a vállalat alaptevékenységének megvalósulásán keresztül termelnek. Azonban e számszerű értékek meghatározásától mégsem lehet eltekinteni, hiszen az egyes megoldások, alkalmazások összehasonlíthatóságához elkerülhetetlenek, és rendszer-kiválasztási szempontokat is megvalósíthatnak

    A menedzsment információs rendszerek költség-haszon elemzése

    No full text
    A menedzsment információs rendszerek költség-haszon elemzése során mindkét oldalon találhatóak olyan sajátságos elemek, melyek értelmezése nehéz feladat lehet. A költségek végig tekintése során megtalálhatóak azok a költségelemek, amelyek általánosan ismertek (TCO – Total Cost of Ownership): beruházási költségek (hardver, szoftver), működési költségek (személyi jellegű ráfordítások, karbantartási költségek, bérleti díjak, előfizetések). Azonban ezek mellett említést érdemelnek az adott rendszerekhez való lekötöttségből származó átállási költségek, melyek meghatározása és számszerűsítése még nem megoldott. A bevétel, haszon értékelése még az előzőekhez képest is nagyobb problémát jelenthet. Ritka az az informatikai rendszer, amelyhez direkt módon bevételek köthetőek, azaz maga a vállalatirányítási informatikai rendszer a termelőeszköz. Jellemzően a vállalatirányítási információs rendszerek a vállalat egészének működését, szervezését segítik, és jelentenek ma már nélkülözhetetlen alapot a döntések meghozatalában. Ebből adódóan gazdasági jelentőségükhöz nem férhet kétség, ugyanakkor számszerű értékekben kifejezhető hasznot csak áttételesen, a vállalat alaptevékenységének megvalósulásán keresztül termelnek. Azonban e számszerű értékek meghatározásától mégsem lehet eltekinteni, hiszen az egyes megoldások, alkalmazások összehasonlíthatóságához elkerülhetetlenek, és rendszerkiválasztási szempontokat is megvalósíthatna

    Menedzsment információs rendszerek gazdasági elemzése

    No full text
    A dolgozat célja, hogy feltárja a menedzsment információs rendszerek gazdasági értékelésének problémakörét, bemutassa azokat a nemzetközi eredményeket és módszereket, amelyek a témával kapcsolatban elfogadható kiindulópontként szolgálhatnak. A kutatás a fenti eredmények és önálló tapasztalatok alapján célul tűzi ki, hogy áttekintse a Magyarországon alkalmazható technikákat, a nemzetközi kutatási irányelveknek megfelelően hozzon létre egy olyan adatbázist, mely lehetőséget biztosít a témában elfogadható szintű statisztikai összefüggések feltárására. Cél, a kutatás alapján egy olyan gazdasági elemző modell létrehozása, mely képes figyelembe venni a menedzsment információs rendszerek költség-haszon sajátosságait, és előremutató eszközül szolgál a cégvezetők számára, hogy vállalati információs rendszereik gazdasági értékelését mind elméleti, mind gyakorlati szinten a megkívánt alapossággal végezhessék el
    corecore