17 research outputs found

    A cigány gyerekek és az óvoda esete – II.

    Get PDF
    Az iskolai szegregáció-kutatás alprogramjában elfogadta az Akadémia Kisebbségkutató Műhely azt a kutatási tervet, melyben egy hét településre kiterjedő kutatást végeztünk a cigány gyerekek óvodai helyzetéről. A teljes anyag terjedelmi okokból nem fért volna el a lapban, ezért egy kisebb, „emészthetőbb” változatot adunk közre. Remélhetőleg mind szociálpolitikus, mind szociális munkás olvasóink számára hasznos információkkal. Előző számunkban írtunk Dalospetriről – a Tiszatetényhez mindenben hasonló faluról –, ahol nem szeretik a cigány gyerekek az óvodát. Most a másik pólust mutatjuk be

    A szociális munkások, munkahelyeik és szupervizoraik

    Get PDF
    Ez a tanulmány két okból íródott: egyrészt olyan kérdéseket fogalmaz meg, melyek a szociális munka napi gyakorlatában az adott szervezettel kapcsolatosan jelennek meg, és melyek megválaszolása a szociális munkások szupervizorainak – is – dolga lenne (ennyiben a szupervíziós gyakorlatot a napi praxis részeként tételezve), másrészt arra szeretne utalni, hogy a felmerülő kérdésekre megfogalmazandó válaszok egy esetleges szupervizorképzés fontos elemei lehetnek. A szervezetszociológia szempontjainak eddiginél erőteljesebb megjelenítésével véleményem szerint hatékonyabbá lehetne tenni a szociális munkások tevékenységét a szociális intézményekben. Tehát nem szisztematikus kutatási beszámolót írok, inkább a szociális munkában egy eddig talán nem egészen szokványos szempont szerint szeretném felvetni a napi gyakorlattal összefüggő kérdéseket

    A cigány gyerekek és az óvoda esete – I.

    Get PDF
    Az iskolai szegregáció-kutatás alprogramjában elfogadta az Akadémia Kisebbségkutató Műhely azt a kutatási tervet, melyben egy hét településre kiterjedő kutatást végeztünk a cigány gyerekek óvodai helyzetéről. A teljes anyag terjedelmi okokból nem fért volna el a lapban, ezért egy kisebb, „emészthetőbb” változatot adunk közre. Remélhetőleg mind szociálpolitikus, mind szociális munkás olvasóink számára hasznos információkkal
    corecore