A gazdaság és a társadalom közötti viszony etikai alapon történő meghatározásának szükségessége = The Necessity of Defining the Relation Between Economy and Society on Ethical Grounds

Tévesek azok a mindmáig meghatározó közgazdaságtudományi koncepciók, amelyek (1) a gazdaság és az erkölcs spontán harmóniájából, vagy (2) a gazdaság és az erkölcs egymással szembeni neutralitásából indulnak ki, vagy azt feltételezik, hogy (3) erkölcsi normák a gazdaság területén való alkalmazása gyakorlati–pragmatikus okokból kivitelezhetetlen. Az első (1) típusú koncepciókat, amelyek szerint a gazdasági szereplők önérdekű haszon-maximalizáló magatartása automatikusan a közjó szolgálatában áll, elméleti szinten a játékelmélet potyautasdilemmája, empirikus szinten a közjavak pusztulásának egyre akutabb jelensége cáfolja. A második (2) típusú koncepciókat, amelyek a gazdaságra önálló logikával rendelkező, autonóm rendszerként tekintenek, a racionalitás dogmatikus redukciójának és a szociális veszteségek ignorálásának jogos vádja illeti. A harmadik (3) típusú koncepciók a vállalatok és egész nemzetgazdaságok közötti versenyhelyzetre hivatkozva a gazdaság szolgálatába kívánják állítani az etikát, így vagy a gazdasági fatalizmusnak vagy az eszköz–cél-viszony felcserélésének hibájába esnek. A gazdaságnak a társadalomban betöltendő szerepét a felsorolt koncepciókkal szemben etikai alapon lehet csak ésszerűen meghatározni; az össztársadalmi etikai diskurzusban megszabott erkölcsi normákat jogrendbe átültetve mind nemzeti, mind nemzetek feletti szinten kikényszeríthetővé kell tenni

A történelmi haladás értelmezhetőségének problémája antik görög kontextusban

Világtörténelem és üdvtörténet című művében Karl Löwith az újkori történelemfilozófiai gondolkodás bibliai gyökereit kutatja. Ennek az úgynevezett szekularizációelméletnek az egyik lényegi eleme, hogy éles különbséget tesz az ó- és újszövetségi, illetve az „antik” történelemfelfogás között. Az „antik” történelemszemlélet elemzése kapcsán Löwith görög példákat vesz sorba. Elsősorban Hérodotoszt, Thuküdidészt és Polübioszt, és az ő szövegeikkel igyekszik illusztrálni, hogy mit is jelent a „ciklikus” antik történelemkép. Löwith e meglehetősen sommás ítélete kapcsán ugyanakkor érdemes közelebbről is megvizsgálni, hogy hogyan is jelenik meg a haladás és ciklikusság viszonya a görög történelemszemléletben. A probléma természetesen korántsem korlátozódik a kifejezetten történetírói munkákra. Hésziodosz, Xenophanész, Empedoklész, Anaxagorasz, Platón és Arisztotelész esetében is lehet azonosítani olyan szöveghelyeket, amelyek direkt vagy kevésbé direkt módon utalnak arra, hogy mit gondoltak a történelmi fejlődésről