Tévhitek az orvosi kommunikációról

Absztrakt Napjainkban az orvosi kommunikáció jelentőségét számos kutatási eredmény bizonyítja, a mindennapi gyakorlatban mégis gyakran találkozunk ezekkel ellentétes mítoszokkal, tévhitekkel, az ezekből fakadó kedvezőtlen attitűddel. Mindez megakadályozza a valódi szemléletváltást és a betegközpontú ellátás irányába történő elmozdulást. A szerzők arra vállalkoztak, hogy bemutassanak néhány gyakori tévhitet, s az ezekkel kapcsolatos kutatási eredményeket. Orv. Hetil., 2016, 157(17), 644–648

Az egészségügyi kártérítési perek kommunikációs vonatkozásai

Absztrakt Az egészségügyi ellátás során tapasztalt problémák miatt egyre több a kártérítési per, azonban egyes orvosokat nagyobb valószínűséggel, illetve gyakrabban perelnek be, mint másokat. Számos kutatás igazolja, hogy ennek az okai között a perbe fogott orvosok kapcsolati, kommunikációs készségeinek a hiányosságai játsszák a legfőbb szerepet – többek között a beteg kikérdezésének, meghallgatásának, az információk átadásának az elégtelenségei. Kiemelt jelentősége van a kommunikációnak a betegellátás során bekövetkező hibák kezelése során is. A legtöbb orvos a hiba eltitkolására törekszik, ez azonban a beteg állapotának további romlásához vezethet. Azokban az intézményekben, amelyekben a hibákkal kapcsolatos nyílt kommunikációt – az egészségügyi teamen belül és a beteg, illetve a hozzátartozó felé egyaránt – bevezették, csökkent a kártérítési perek száma. A kártérítési perek az orvosok számára is nagy megterhelést jelentenek, ezért szükség lenne az orvosok támogatási lehetőségeinek kialakítására, kommunikációs képzésekre, valamint arra, hogy a jogi környezet is támogassa az ellátási hibák nyílt kommunikációját. Orv. Hetil., 2016, 157(17), 654–658

Az orvos–beteg kommunikáció jelentősége a szomatizáló páciensek ellátásában

Absztrakt Szomatizáció alatt a szervi elváltozásokkal megnyugtatóan nem magyarázható testi panaszok összességét értjük. Szakirodalmi adatok alapján az orvos–beteg találkozások 15–25%-a ilyen jellegű probléma miatt jön létre. Mivel a hazai orvosképzésben a testi panaszok esetleges lelki hátterének értékelése nem kap megfelelő hangsúlyt, az orvosok attitűdjét gyakran tehetetlenségérzés, előítéletek jellemzik, ehhez pedig nem teljesen megindokolható diagnosztikus, illetve terápiás beavatkozások elrendelése társulhat. Mindeközben a páciens is tehetetlen, szorongása fokozódhat, panaszainak intenzitása nőhet. Mivel a szomatizáció egyik kiváltó oka a stressz, ezért kezelésének kulcsa a stresszel való megküzdés javítása. Ez a legtöbb krónikus betegség szakmai terápiás irányelveiben megjelenik. A rendelkezésre álló, hatékony beavatkozások repertoárja a mindennapi betegellátásba illeszkedő rövid tanácsadástól a gyógyszeres kezelésen át a pszichoterápiákig terjed. Vizsgálati eredmények alapján a leghatékonyabbak a kognitív és viselkedésterápiás beavatkozások. Ugyanakkor a betegek egy részénél a családorvosi vagy szakorvosi ellátás keretében történő rövid (10–30 perc), strukturált, úgynevezett reattribúciós tanácsadással is szignifikáns testi tünet- és szorongáscsökkenést lehet elérni. Orv. Hetil., 2016, 157(17), 664–668