108 research outputs found

    A fogyasztóvédelem gazdaságelméleti alapjairól = The Economics of Consumer Protectio

    Get PDF
    A fogyasztóvédelmi jog tudományos igényű folytonos vizsgálatát különösen három körülmény teszi aktuálissá: a jogállamiság elve, a piacgazdaság (ki)alakulása és az általános értelemben felfogott biztonság fontossága. A tanulmány megalkotását ebből kiindulva az alábbi célkitűzések határozták meg: a fogyasztói jogok feltárása, a fogyasztóvédelem szervezetének és működési alakzatainak áttekintése, valamint a fogyasztóvédelem jogérvényesítési rendszerének elemzése és értékelése. Jelen cikk a fogyasztóvédelem gazdasági alapjait tárgyalja, a gazdaság és a közigazgatás összefüggéseit követően az egyes közgazdaság(elmélet)i irányzatok alapján helyezi el az állam fogyasztóvédelmi szerepvállalását a gazdaságpolitika tevékenységfajtái között, ennek alapján kirajzolódik az állam fogyasztókat védő szerepkörének szükségszerűsége

    A közigazgatási bíráskodás helyzete és jövője - az új Alaptörvény tükrében

    Get PDF
    The principle of the rule of law includes, among others, the legality of exercising public power. One of the instruments of the legal control over the administration is the court review of the decisions of the administration. Therefore, the author places the administrative jurisdiction in the ideology of the rule of law, and points out the relationship between them. As a background, the author draws up the history of administrative jurisdiction, including the Hungarian Royal Administrative Court that was established in 1896, and eliminated in 1949, furthermore, the regime introduced by the Et. (Act IV of 1957) and Ae. (Act I of 1981). Then he refers to the constitutional amendment of 1989 and the jurisprudence of the Constitutional Court. The regulations in force are detailed, and the provisions of the new basic law are analyzed by the paper, and also the division of powers between the Constitutional Court and the Administrative Court, as well as the basic questions regarding the organization and the competence of the administrative courts are examined. Finally, proposals are made regarding the possible future development, in order to improve the system of administrative jurisdiction

    A helyi önkormányzatok (pénzügyi) autonómiájáról = On the (Financial) Autonomy of Local Municipalities

    Get PDF
    A helyi önkormányzatok az államszervezet, s ezáltal az egységes nemzeti közigazgatás részei, így létezésük a demokratikus államberendezkedés megkérdőjelezhetetlen velejárója. A helyi önkormányzatokra vonatkozó szabályozás azonban nem lehet változatlan a dinamikusan fejlődő körülmények közepette, így megállapítható, hogy az önkormányzatok szervezetére és működésére vonatkozó jogi szabályozás permanens változásban van. A gazdasági környezet átalakulása szükségszerűvé teszi az önkormányzatok számára biztosított mozgástér figyelemmel kísérését, esetlegesen pedig annak felülvizsgálatát, módosítását. Megállapítható, hogy az elmúlt években alapvető változtatások történtek a helyi önkormányzatok pénzügyi mozgásterét érintő jogszabályi környezetben, aminek legmarkánsabb elemei az ún. feladatfinanszírozási rendszer intézményesítése és az önkormányzati hitelfelvétel állam által történő korlátozása voltak. A tanulmány a jelzett problémakört járja körül, aminek keretében a hatályos szabályozás alapján érinti az önkormányzati gazdálkodás egyes elméleti és gyakorlati kérdésköreit. Local municipalities are part of the state structure and the unified national public administration, thus their existence is an unquestionable element of state organism. The regulation of local municipalities, however, cannot remain unchanged in a dynamically developing environment, therefore, it can be stated that the legal regulation of local municipalities’ organisation and operation is in permanent change. The change of the economic environment makes it necessary to pay attention to the scope of action that local municipalities have and its potential supervision or modification. We can say that the legal environment affecting local municipalities’ financial scope for action has gone through fundamental changes in recent years. The most characteristic features of these changes were the institutionalisation of the task financing system and the state limitation of local municipalities’ opportunities to take out loans. The current study discusses this topic, in which it also includes some theoretical and practical issues of local municipality management based on the effective regulation

    On the regulations of information management

    Get PDF
    corecore