A főutcamenedzsment mint városrevitalizációs eszköz lehetőségei Magyarországon [védés előtt]

Teveli-Horváth Dorottya: A főutcamenedzsment mint városrevitalizációs eszköz lehetőségei Magyarországon Számos magyar város élettel teli főutcája vált kihalttá az elmúlt évtizedekben, miközben a városok perifériáján a bevásárlóközpontok vették át ezen szimbolikus terek funkcióit. Mit tehetnek a városi önkormányzatok, hogy főutcáik újból élettel teli, szolgáltatásgazdag helyekké váljanak? Jelen disszertáció célja, hogy a – Magyarországon ebben a formában még kevésbé ismert – főutcamenedzsment eszközén keresztül bemutassa a magyar önkormányzatok lehetőségeit a városközpontok fellendítésében. Más országokban kevéssé meglévő és kiemelkedő potenciálú lehetőségként az önkormányzati eszközök közül a kutatásban kiemelt szerepet kap az önkormányzati helyiséggazdálkodás mint a városközpontok szolgáltatás-fejlesztésének egy méltatlanul kihasználatlan területe. A kutatás elsődlegesen 96 db félig strukturált – magyar és angol nyelven készített – szakértői interjúra alapoz, amelyet 2018 és 2023 között készítettem. A kutatás keretében – a szakirodalom, az interjúk és a jogi, illetve stratégiai dokumentumok feldolgozásának gyakorlati alátámasztása céljából – két külföldi, valamint számos magyarországi tereplátogatás is megvalósult. A kutatás módszertanának harmadik pillérét a jogi és stratégiai dokumentum-elemzés adja. A városközpontok és városi főutcák második világháború utáni hanyatlása a bevásárlóközpontok megjelenése ellenére társadalmi, gazdasági és szimbolikus szempontból is űrt hagyott maga után, ami újból felkeltette a társadalmi igényt az élhető, funkció- és szolgáltatásgazdag városközpontok iránt. A városi érdekcsoportok – felismerve a városközpontok gazdasági és társadalmi jelentőségét – fejlesztési lépéseket tettek a városközpontok megújítása felé, amellyel párhuzamosan elindult a középosztály városközpontokba való visszatérése, ezáltal pedig a dzsentrifikáció és a reurbanizáció. Ebből a megközelítésből nőtte ki magát és professzionalizálódott az 1980-as, 1990-es évekre a főutcamenedzsment mint a városmenedzsment egy specifikus, lokális fókuszú területe. A főutcamenedzsment és a városrevitalizáció a városföldrajz, a városirányítás-városszociológia és a városgazdaságtan diszciplináinak metszetében értelmezhető. A városmagok 20. századi társadalmi-gazdasági történetét a magyar városok szempontjából három területen, Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Kelet-Közép-Európában érdemes vizsgálni. A főutcamenedzsment nem más, mint helyi érdekcsoportok professzionális koordinációja. A főutcamenedzsment gyakorlatának eredményei a helyi lakosság számára kulcsfontosságúak, ahol a helyi vállalkozók sikeres működése az élhető és szolgáltatásgazdag városközpont feltétele. A főutca működtetésében érintett helyi vállalkozók mind gazdasági, mind közösségi szempontból jelentős hatással vannak a városközpont működésére, versenyképességére. A főutcamenedzsment-gyakorlatok sikeres megvalósításában továbbá kulcsszerepe van a bevásárlóközpont-menedzsment területén már felhalmozott szaktudás és módszertan megismerésének, illetve alkalmazásának. A főutcamenedzsment-gyakorlatok megvalósításában a kulcsszerep a magyar városi önkormányzatoké. Az önkormányzatok kezdeményező szerepének fontosságát három fő szempont indokolja: (1) a társadalmi bizalom a közszférán belül az önkormányzatoknál a legmagasabb, (2) az önkormányzatok rendelkeznek a helyspecifikumok és a helyi érdekcsoportok ismeretével, (3) a posztszocialista térségben a vállalkozói és a civil szféra alacsony kezdeményezőkészsége miatt még nagyobb szükség van a közszféra ösztönző, facilitáló szerepére. A magyar városi önkormányzati helyiséggazdálkodás a legjelentősebb kiaknázatlan potenciált rejtő, egyben a legelhagyagoltabb városfejlesztési eszköz. Az önkormányzati helyiséggazdálkodással a magyar városi önkormányzatok többsége nem él városfejlesztési eszközként. A magyar önkormányzati helyiséggazdálkodás sikerességét jelentősen korlátozza az igazgatási működési logika dominanciája a kutatás során azonosított további működési logikákkal szemben. A magyar városok irányításának főszereplője a bürokrácia és a status quót előnyben részesítő intézményi attitűd. Az önkormányzat működésében a legalapvetőbb a politikai és az igazgatási működési logika. Ez az a két működési logika, amely az önkormányzati ügymenetek során a leginkább jellemző, és gyakran ezek mögé szorul a másik két azonosított működési logika, a fejlesztési és a gazdálkodási működési logika. Az önkormányzatok döntéshozalata tehát négy működési logikával fedhető le, amelyek szervezeti szinteken belül és kívül eltérő mértékben, versengve jelennek meg. Egy önkormányzat – helyiséggazdálkodása, vagy más feladatának ellátása során – akkor lehet sikeres, ha minél inkább integrálni tudja a négy azonosított működési logikát, tehát valamilyen mértékben egyszerre tud megfelelni a politikai, igazgatási, fejlesztési és gazdálkodási működési logikának. Az önkormányzati működési logikák reprezentációja alapján a vizsgált magyar városi önkormányzatok négy klaszterbe sorolhatók a helyiséggazdálkodásukban megjelenő működésük alapján: vizionárius stratégák, igazgatva gazdálkodók, igazgatva üzemeltetők, illetve a politikai és gazdálkodási különutasok. A magyar önkormányzati helyiséggazdálkodás sikerességét jelentősen támogatja számos jogi és nem jogi eszköz. Az önkormányzatok a jelenlegi országos törvényi szabályozási keretek között önkormányzati vagyongazdálkodási rendeleteik, illetve a helyiségbérleti díjszabásra vonatkozó határozataik módosításával további jelentős eredményeket érhetnének el a főutcamenedzsment területén: a siker sokkal inkább megfelelő koordináció, mintsem pénzügyi forrás, avagy a rendelkezésre álló vagyonelemek kérdése. Az elmúlt években folyamatossá váló önkormányzati forráshiányosság kreatívabbá, innovatívabbá és hatékonyabbá is teheti az önkormányzatokat. A disszertációban tárgyalt városirányítási elméletek (elitista, strukturalista, neomarxista, városi rezsim, közösségi döntések elmélete) adekvát lehetőséget kínálnak a magyarországi városi szereplők, elsősorban is az önkormányzatok formális döntéshozatala mögött meghúzódó tényezők feltárására. Az önkormányzati fejlesztések sikerfaktorainak feltárásához a formális (jogi, szervezeti) keretrendszer ismerete nem elég, a mögöttes működési logikák feltárására is szükség van. A városirányítási elméletek közül a magyar városi önkormányzatok működésének modelljéhez a városi rezsim elmélete áll a legközelebb

A magyar kreatív fiatalok lakóhelyválasztási preferenciái és annak változása a COVID-19 fényében

Magyarországon különösen nagy terhet ró a vidéki térségekre - többek között - a kreatív fiatalok elvándorlása a fővárosba vagy a külföldi nagyvárosokba, hiszen a humántőke jelenléte és aktivitása jelentős hatással van a városok versenyképességére és rezilienciájára. Mindemellett látható, hogy a COVID-19 az elmúlt szűk két évben jelentősen átformálta a lakóhelyi preferenciákat, és sok elemzés szerint a vidéki tér felértékelődését is hozta. Az elsősorban kvantitatív adatokat szintetizáló komplex mutatók és városrangsorok mellett fontos lehet az aktuális vonzó-taszító tényezők kvalitatív megismerése is. Jelen kutatás célja, hogy – magyarországi ún. csapágy- és középvárosok fiatal, képzett munkaerővonzó potenciálját vizsgáló kvantitatív kutatások folytatásaként és kiegészítéseként – egy longitudinális kvalitatív vizsgálat keretében árnyalja a magyarországi kreatív fiatalok lakóhelyválasztási preferenciáit és azok változásait a COVID-19 hatására. A kutatás empirikus részét nyolc fókuszcsoportos beszélgetés alapozta meg. A kutatás első szakaszában a szerzők 9 fő lakóhelyválasztási tényezőt azonosítottak, amelyek prioritási sorrendjét jelentősen megváltoztatta a COVID-19, illetve a követett kutatási résztvevők élethelyzetének változása (lakóhely, munkahely, tanulmányi státusz,családi állapot). A vizsgálat eredményeként elmondható, hogy míg 2019-ben a vidékre (vissza)költözés sokak számára praktikus szempontok, például a felsőoktatás, munkahely és szociális élet adta kötöttségek miatt elérhetetlen volt, a 2021-es kutatási szakasz rávilágítottarra, hogy a COVID-19 – ezáltal pedig a home office, a természeti környezet és a család felértékelődése – sok fiatalban katalizálta, felerősítette a vidékre költözés igényét, majd felgyorsította döntéseiket is. A megkérdezett fiatalok vízióját tekintve elmondható, hogy szűk többségük vagy már Budapest agglomerációjába, illetve vidékre költözött, vagy egy évtizedes távlatban gondolkodik azon

A fiatal, képzett lakosságot vonzó potenciál a Budapest körüli csapágyvárosokban

A globalizációs tendenciákkal párhuzamosan felértékelődik a városok és városrégiók szerepe a világgazdaságban. A tudásgazdaság térnyerésével egy település sikerességének indikátora lehet a fiatal, képzett lakosság aránya, hiszen ez az a társadalmi csoport, amely a leginkább mobil, a legkönnyebben tud lakó- és munkahelyet változtatni. A városi versenyképességet, gazdasági-társadalmi fenntarthatóságot alapvetően meghatározza a rendelkezésre álló fiatal, képzett lakosság lélekszáma, ezért e csoport megtartása, illetve vonzása kiemelt fontosságú feladat a városok számára. Magyarországon a vidéki közép- és nagyvárosok elsősorban Budapest, valamint a külföldi városok elszívó hatásával szembesülnek. Hazánk monocentrikus (vízfejű) településszerkezetének oldására dolgozták ki a csapágyvárosok (Budapest körüli külső városi gyűrű: Dunaújváros, Gyöngyös, Kecskemét, Salgótarján, Székesfehérvár, Szolnok, Tatabánya) fejlesztési koncepcióját. Kutatásukban a szerzők a csapágyvárosok lakosságvonzó erejét (különös tekintettel a fiatal, képzett lakosságra) hasonlítják össze egy általuk kidolgozott, hivatalos statisztikai, illetve Big Data-jellegű forrásokon alapuló komplex mutató segítségével. A 70 indikátort tartalmazó komplex mutató (kreatívtudás-vonzerő index) alapján sorba rendezik Magyarország csapágyvárosait, azok kreatív lakosságot megtartó, illetve vonzó potenciálja és annak változása szempontjából. Eredményeik szerint az összesített rangsorban Kecskemét foglalja el az 1., Székesfehérvár a 2. és Szolnok a 3. helyet