The more the micropapillary pattern in stage I lung adenocarcinoma, the worse the prognosis: a retrospective study on digitalized slides

Although the majority of lung adenocarcinomas show mixed pattern, only the predominant component is taken into account according to the novel classification. We evaluated the proportion of different patterns and their impact on overall survival (OS) and disease-free survival (DFS). Patterns were recorded according to predominance and their proportions were rated and calculated by objective area measuring on digitalized, annotated slides of resected stage I lung adenocarcinomas. Spearman’s rank correlation, Kaplan-Meier models and the log rank test were used for statistical evaluation. Two hundred forty-three stage I adenocarcinoma were included. Lepidic pattern is more frequent in tumours without recurrence (20 vs. 8%), and lepidic predominant tumours have favourable prognosis (OS 90.5%, DFS 89.4%), but proportions above 25% are not associated with improving outcome. Solid and micropapillary patterns are more frequent in patients with recurrence (48 vs. 5% and 13 vs. 4%) and predominance of each one is associated with unfavourable prognosis (OS 64.1%, DFS 56.3% and OS 28.1%, DFS 28.1%, respectively). Above 25%, a growing proportion of solid or micropapillary pattern is not associated with worsening prognosis. In contrast, tumours having micropapillary pattern as secondly predominant form a different intermediate group (OS 51.1%, DFS 57.8%). Our study was based on measured area of each growth pattern on all available slides digitalized. This is the most precise way of determining the size of each component from the material available. We propose using predominant and secondly predominant patterns for prognostic purposes, particularly in tumours having solid or micropapillary patterns. © 2018 Springer-Verlag GmbH Germany, part of Springer Natur

Pd-Catalyzed microwave-assisted synthesis of phosphonated 13α-estrones as potential OATP2B1, 17β-HSD1 and/or STS inhibitors

Novel 2- or 4-phosphonated 13α-estrone derivatives were synthesized via the Hirao reaction. Bromo regioisomers (2- or 4-) of 13α-estrone and its 3-benzyl or 3-methyl ether were reacted with diethyl phosphite or diphenylphosphine oxide using Pd(PPh3)4 as catalyst under microwave irradiation. The influence of the new compounds on the transport function of the organic anion transporting polypeptide OATP2B1 was investigated by measuring Cascade Blue uptake. Derivatives bearing a 3-benzyl ether function displayed substantial submicromolar OATP2B1 inhibitory activity. The inhibitory effects of the compounds on human placental steroid sulfatase (STS) and 17β-hydroxysteroid dehydrogenase type 1 isozyme (17β-HSD1) were investigated by in vitro radiosubstrate incubation methods. None of the test compounds inhibited the STS markedly. The structure–activity relationship evaluation revealed that 2-substituted 3-hydroxy derivatives are able to inhibit the 17β-HSD1 enzyme with submicromolar IC50 values. Dual OATP2B1 and 17β-HSD1 inhibitors have been identified

Tüdőlebeny-eltávolítást követő kemoterápia tolerabilitását befolyásoló perioperatív tényezők = Perioperative factors influencing the tolerability of chemotherapy after lung lobe resection

Absztrakt: Bevezetés: Hazánkban a tüdőrák a vezető daganatos halálok. Gyógyítása összetett, sebészi és onkológiai kezelést igényel. Célkitűzés: Munkánkban a tüdőrák miatt operált betegek posztoperatív kemoterápiájának tolerabilitását befolyásoló tényezőket vizsgáltuk, a teljes/tervezett és nem teljes kemoterápiáknál. Módszer: 6 év alatt (2011. január 1.–2016. december 31.) 72, tüdőrákkal (adenocarcinoma és laphámrák) operált beteg adatait elemeztük, teljes (4 ciklus), illetve nem teljes (<4 ciklus) posztoperatív kemoterápia kapcsán. A csoportokban [teljes: n = 53; nem teljes: n = 19] a következő tényezőket vizsgáltuk: nemek megoszlása, átlagéletkor, testtömegindex, Malnutrition Universal Screening Tool, Charlson-féle komorbiditási index, második malignus tumor, pitvarfibrilláció, terhelés után 1 másodperc alatt kilégzett levegő, teljesítménystátusz, nyitott/videoasszisztált torakoszkópos sebészet (VATS) lobectomia, műtéti idő, posztoperatív láz, transzfúzióigény, tartós levegőkilépés, reoperáció, szövettan, tumorstádium. Eredmények: Az összes beteget tekintve, az egyváltozós logisztikus regressziós értékek közül jelentősen magasabb volt a tervezett/teljes kemoterápia aránya VATS-lobectomiák után [n = 26 (83,87%)], mint nyitott eseteket követően [n = 27 (65,85%)]; (p = 0,092; OR = 0,356), azonban szignifikáns különbség nem igazolódott. Multivariáns analízisnél (nyitott/VATS lobectomia, felső-, középső-, alsólebeny-eltávolítás, diabetes, tartós levegőkilépés, posztoperatív láz) a teljes kemoterápia felvételét a VATS-lobectomiák szignifikánsan pozitívan befolyásolták (p = 0,0495), míg a felső-, középsőlebeny-lobectomiák (p = 0,0678), valamint a diabetes hiánya (p = 0,0971) esetén jelentős, bár nem szignifikánsan pozitív hatást találtunk. Következtetés: A teljes tervezett, műtét utáni kemoterápiás kezelést a betegek 26%-a nem tudta felvenni. A VATS-lobectomián átesett betegek szignifikánsan több teljes posztoperatív kemoterápiás ciklust voltak képesek felvenni. A cukorbetegség és az alsó lebeny eltávolítása hátrányosan befolyásolta a posztoperatív kemoterápia tolerálhatóságát. Orv Hetil. 2018; 159(19): 748–755. | Abstract: Introduction: Lung cancer is the leading cause of malignancy-related deaths in Hungary, involving complex surgical and oncological treatment. Aim: Factors influencing the tolerability of complete/planned and incomplete postoperative chemotherapy after surgery were analyzed. Method: During a 6-year period (January 1, 2011–December 31, 2016), data of 72 patients operated with lung cancer (adenocarcinoma and squamous cell carcinoma), receiving complete (4 cycles) and incomplete (<4 cycles) postoperative chemotherapy were analyzed. The following factors among the two groups [complete: n = 53; incomplete: n = 19] were analyzed: gender, mean age, body mass index, Malnutrition Universal Screening Tool, Charlson Comorbidity Index, second malignant tumor, atrial fibrillation, Forced Expiratory Volume 1 sec, Performance Status, open/Video-Assisted Thoracic Surgery (VATS) lobectomy, duration of surgery, postoperative fever, need for transfusion, prolonged air leak, redo surgery, histology, tumor stage. Results: The rate of complete postoperative cycles obtained from logistic regression analysis, were substantially higher after VATS lobectomies [n = 26 (83.87%)] compared to open procedures [n = 27 (65.85%)]; (p = 0.092; OR = 0.356), without significance. Multivariate analysis (open/VATS lobectomy, upper/middle-lower lobe resection, diabetes, prolonged air leak, postoperative fever) showed significantly increased successful uptake of complete cycles after VATS (p = 0.0495), while upper/middle lobe resections (p = 0.0678) and the lack of diabetes (p = 0.0971) notably increased the number of complete cycles, without significance. Conclusion: Twenty-six percent of patients were unable to receive complete planned postoperative chemotherapy. VATS lobectomy patients received significantly higher number of complete cycles of postoperative chemotherapy. Diabetes and lower lobe lobectomies had a negative effect on the tolerability of postoperative chemotherapy. Orv Hetil. 2018; 159(19): 748–755

A tüdőmetastasisok sebészi kezelésében történt változások az elmúlt 12 évben = Changes in the surgical treatment of pulmonary metastases during the last 12 years

Bevezetés: Retrospektív munkánkban az elmúlt 12 év alatti két, 5 éves időszakban vizsgáltuk a tüdőmetastasisok szö- vettan szerinti megoszlásában és a metastasectomiák típusában végbement változásokat. Célkitűzés és módszer: Az első csoportban (2006–2010) 55 beteg volt: férfi 54,5% (n = 30), nő 45,5% (n = 25), átlagos életkor 57,9 év (24–80); a második csoportban (2014–2018) 115 beteg volt: férfi 60% (n = 69), nő 40% (n = 46), átlagos életkor 62,2 év (26–82). Eredmények: Az első időszakban a rectumban 19,3%-ban (n = 11), a colonban 17,5%-ban (n = 10), a vesében 14%- ban (n = 8) volt a primer tumor, a második periódusban a colonban 23,1%-ban (n = 31), a rectumban 15,7%-ban (n = 21), a vesében 9%-ban (n = 12). A műtétek megoszlása: atípusos reszekció: 38,6% (n = 22) és 46,3% (n = 62); lobectomia 31,6% (n = 18) és 26,9% (n = 36); pulmonectomia 10,5% (n = 6) és 1,5% (n = 2); segmentectomia 7% (n = 4) és 9,7% (n = 13); bilobectomia 1,8% (n = 1) és 0,7% (n = 1) az első és a második csoportban, egyenként. Az első periódusban végzett ’video-assisted thoracic surgery’ (VATS) műtétek aránya 5,3%-ról (n = 3) a második periódusban 64,9%-ra (n = 87) növekedett. A primer tumor műtéte és a tüdőáttét eltávolítása közötti betegségmentes időszak az első csoportban átlagosan 45,2 hónap (0–144), a másodikban átlagosan 33,8 hónap (0–180) volt. Az első periódusban észlelt 39 hónapos medián túlélés a második csoportban 59 hónapra emelkedett. Az átlagos 5 éves túl- élés mindkét csoportunkban 41% volt. Következtetés: Az elmúlt 12 év alatt a tüdőáttétek eltávolításán átesett betegek száma a kétszeresnél is jobban meg- emelkedett, és jelentősen nőtt a VATS-metastasectomia aránya (5,3% vs. 64,9%). A primer tumoros megoszlásban nem találtunk jelentős eltérést. A medián túlélés a második csoportban némileg jobbnak bizonyult

Tetraplegia sikeres multidiszciplináris kezelése mellkassebészeti műtéttel. Unicentrikus mediastinalis Castleman-betegség esete = Successful multidisciplinary management of tetraplegia with a thoracic operation Unicentric, mediastinal Castleman disease

Absztrakt: A Castleman-betegség egy ritka, lymphoproliferativ betegség, melynek pontos oka ismeretlen. Diagnosztikájának alapja az adekvát szövettani vizsgálat. Míg az unilocularis formánál a betegség a leggyakrabban a mellkast érinti, és az épben történő sebészi eltávolítás a tünetek megszűnését eredményezheti, addig a multilocularis formánál egyéb kezelési formák egészíthetik ki vagy válthatják fel a műtéti eltávolítást. Munkánkban egy Castleman-betegség miatt multidiszciplináris kezelésen átesett beteg esetét mutatjuk be. Az 56 éves férfi betegnél kivizsgálása előtt 18 héttel, egy felső légúti infekciót követően beszédnehezítettség, nyelészavar, felső és alsó végtagi progresszív paresis jelentkezett. Plazmaferézisre a beteg panaszai átmenetileg megszűntek ugyan, de a sebészi mintavételek a mellkas-CT-n látott mediastinalis lymphadenomegalia eredetét nem tudták igazolni. Így az 5 cm-es subcarinalis nyirokcsomó eltávolítása vagy mintavételezése miatt került a beteg osztályunkra. Átvételkor mind a négy végtagon jelentős atrófia, hipotónia, tetraplegia volt látható, és testszerte areflexia igazolódott. Osztályunkon posterolateralis thoracotomiából eltávolítottuk az 5,5 × 3,5 cm-es subcarinalis nyirokcsomó-konglomerátumot. A szövettani vizsgálat Castleman-betegséget jelzett. 3 nappal a műtét után a végtagok mozgása megindult, a 9. napon már járókerettel járóképessé vált, ezt követően neurológiai rehabilitációs osztályra került. Ekkor a felső végtagokban közel megtartott, míg az alsó végtagokban 4/5-ös izomerőt észleltek. Ezt követően a beteg metilprednizolon-, B1-vitamin-, kalcium-citrát- és famotidinkezelésben részesült; 2 héttel átvétele után otthonába bocsátották, ekkor már járókeret nélkül biztonságosan közlekedett. Tünetei 3 hónappal a műtét után csaknem teljes mértékben megszűntek. A Castleman-betegség diagnosztikája és kezelése multidiszciplináris feladat. Ha a páciens műtéti teherbíró képessége engedi, akkor az unilocularis Castleman-betegség terápiás eszköztárában a sebészeti eltávolításnak kiemelt szerepe kell, hogy legyen. OrvHetil. 2020; 161(1): 33–38. | Abstract: Castleman disease is a rare lymphoproliferative disease the exact cause of which is not known. The diagnosis is based on the adequate histological examination. While in the unifocal form, the disease most commonly affects the chest, and symptoms may resolve as a result of intact excision of the tumour; other treatment methods may be performed in addition to or instead of surgical incision in the case of the multifocal form. We present the case of a patient with Castleman disease who received multidisciplinary treatment. Speech difficulty, dysphagia, and progressive paresis occurred in the upper and lower extremities of the 56-year-old male patient 18 weeks before his check-up examinations. Although the complaints temporarily resolved with plasmapheresis, surgical sampling could not confirm the origin of the mediastinal lymphadenomegaly detected with thoracic CT. The patient was admitted to our department to remove the 5 cm large subcarinal lymph node or to gain a tissue sample from it. On admission, significant atrophy, hypotonia and tetraplegia were seen in the four extremities, and areflexia was detected all over the body. The 5.5 × 3.5 cm large subcarinal lymph node conglomerate was removed from posterolateral thoracotomy. Histology was performed, Castleman disease was confirmed. 3 days after the surgery, the patient was able to move the extremities, and then on the 9th postoperative day, the patient could walk using a walking frame, and he was transferred back to the Department of Neurorehabilitation. At transfer, the muscle strength of the upper extremities was almost intact, and 4/5 muscle strength was detected in the lower extremities. After this, methylprednisolone, vitamin B1, calcium citrate, famotidine therapy was administered, and 2 weeks after his transfer, he was discharged home; at that time, the patient was able to walk safely without a walking frame. The symptoms resolved almost completely 3 months after the surgery. Diagnosis and treatment of Castleman disease are multidisciplinary tasks. If the patient is suitable for surgery, surgical removal has to play a key role in the treatment of unifocal Castleman disease. Orv Hetil. 2020; 161(1): 33–38

Szükséges-e a naponkénti rutinmellkasröntgen tüdőresectio után? : bizonyítékalapú döntési taktika

OBJECTIVES: The 'gold standard' practice following insertion of a chest tube after lobectomy is daily chest radiography (CXR), but this is not always followed. We compared the outcomes associated with the use of these two methods in our practice. METHODS: Data from 148 patients who underwent uncomplicated lobectomies with insertion of one chest drain were analysed. In the routine CXR group (R-CXR) (50 patients), an immediate postoperative CXR, daily routine radiography during the drainage period, and one after surgical drain removal were performed. In the symptomatic CXR group (S-CXR) (98 patients), a CXR was performed only for symptomatic patients (fever, hypoxia, subcutaneous emphysema, air leak) and/or a single radiograph was taken after surgical drain removal. The following postoperative data were compared: fever, CXR abnormalities (pneumothorax, fluid, atelectasis, subcutaneous emphysema, haematoma), number of radiographs, drainage time, and new drain insertion. RESULTS: The mean chest tube duration was 3.7 and 3.8 days in the R-CXR and S-CXR groups, respectively. Abnormal CXRs after surgical drain removal were reported in 50% (25/50) and 46.9% (46/96) (p = 0.724) of patients in the R-CXR and S-CXR groups, respectively, but new drain insertion was only necessary in 3/25 (12%) and 7/46 (15.2%) of these cases. The mean number of CXRs for each patient was 5.0 and 2.3 (p = 0.0001) in the R-CXR and S-CXR groups, respectively. CONCLUSIONS: If CXRs are limited to symptomatic patients then the number of radiographs can be reduced by around 50%. There were no more postoperative complications or abnormal final CXR findings if the CXR was only ordered for symptomatic patients instead of as 'daily routine' during the postoperative period. Only 12-15% of the CXR abnormalities required surgical intervention

Szükséges-e a naponkénti rutinmellkasröntgen tüdőresectio után? Bizonyítékalapú döntési taktika

OBJECTIVES: The 'gold standard' practice following insertion of a chest tube after lobectomy is daily chest radiography (CXR), but this is not always followed. We compared the outcomes associated with the use of these two methods in our practice. METHODS: Data from 148 patients who underwent uncomplicated lobectomies with insertion of one chest drain were analysed. In the routine CXR group (R-CXR) (50 patients), an immediate postoperative CXR, daily routine radiography during the drainage period, and one after surgical drain removal were performed. In the symptomatic CXR group (S-CXR) (98 patients), a CXR was performed only for symptomatic patients (fever, hypoxia, subcutaneous emphysema, air leak) and/or a single radiograph was taken after surgical drain removal. The following postoperative data were compared: fever, CXR abnormalities (pneumothorax, fluid, atelectasis, subcutaneous emphysema, haematoma), number of radiographs, drainage time, and new drain insertion. RESULTS: The mean chest tube duration was 3.7 and 3.8 days in the R-CXR and S-CXR groups, respectively. Abnormal CXRs after surgical drain removal were reported in 50% (25/50) and 46.9% (46/96) (p = 0.724) of patients in the R-CXR and S-CXR groups, respectively, but new drain insertion was only necessary in 3/25 (12%) and 7/46 (15.2%) of these cases. The mean number of CXRs for each patient was 5.0 and 2.3 (p = 0.0001) in the R-CXR and S-CXR groups, respectively. CONCLUSIONS: If CXRs are limited to symptomatic patients then the number of radiographs can be reduced by around 50%. There were no more postoperative complications or abnormal final CXR findings if the CXR was only ordered for symptomatic patients instead of as 'daily routine' during the postoperative period. Only 12-15% of the CXR abnormalities required surgical intervention