22 research outputs found
Otosclerosis. 1. rész: patogenezis = Otosclerosis. 1st part. Pathogenesis
Absztrakt:
Az otosclerosis egy jelenleg is ismeretlen etiológiájú megbetegedés, mely
kizárólagosan az emberi temporalis csont oticus kapszulájában mutatható ki. Az
elmúlt évtizedekben számtalan etiopatogenetikai faktor lehetséges szerepe merült
fel, azonban a legtöbb kísérletet klinikai tünetek alapján diagnosztizált
otosclerosisos beteganyagon végezték, amelynek nagyjából egyharmada nem is
otosclerosisos eredetű stapesfixáció. Kísérletsorozatainkban szövettani
vizsgálat alapján diagnosztizáltuk és stadizáltuk az otosclerosisos
betegcsoportot, és ezúton vizsgáltuk a lehetséges patogenetikai tényezőket.
Kísérletes munkánknak köszönhetően mára egyértelmű etiológiai tényezőként
tartják számon a kanyaróvírus-fertőzést és a transzformáló növekedési
faktor-béta-1 (TGFβ1)-gén rs1800472-SNP-jét, melyeknek ez idáig még nincs
terápiás konzekvenciájuk. Továbbá a jelen tanulmányban végigkövetjük az
irodalomban fellelhető genetikai és környezeti tényezőket, melyek alapvető
szerepet játszhatnak az otosclerosis patogenezisében. Orv Hetil. 2018; 159(30):
1215–1220.
|
Abstract:
Otosclerosis can be found exclusively in the human otic capsule of the temporal
bone. Its etiology is still unknown. In the past decades, several potential
etiopathogenetic factors have been revealed, however, most studies were based on
otosclerotic patients diagnosed by clinical symptoms only. The current
experience indicates that one third of this group suffer from non-otosclerotic
stapes fixation. In our experimental series, we have diagnosed and classified
otosclerotic patients based on histologic examination, and analyzed also the
pathogenetic factors. Recent data demonstrate that measles virus and rs1800472
SNP of transforming growth factor beta 1 (TGFβ1) gene are marked obvious
etiologic factors, which have no therapeutic consequences so far. Furthermore,
we summarize the genetic and environmental factors to be found in the
literature, which may play a fundamental role in the pathogenesis of
otosclerosis. Orv Hetil. 2018; 159(30): 1215–1220
A 2019. évi ARIA kezelési irányelvek magyar adaptációja és a hazai alkalmazás lehetőségei allergiás rhinitisben
Az allergiás betegségekben szenvedő emberek száma világszerte, köztük Magyarországon is növekszik. Az egészség-
ügyi ellátórendszerek azon dolgoznak, hogy minél hatékonyabban tudják felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat.
Az Allergic Rhinitis and its Impact on Asthma (ARIA) szervezet célja az allergiás náthában szenvedő betegek ellátá-
sának javítása, szakmai ajánlások készítése, aktualizálása. Ennek egyik módja integrált betegellátási utak kidolgozása.
Célunk ezek hazai elérhetővé tétele, az ajánlások széles körű elterjesztése az Európai Unió (EU) többi tagállamához
hasonlóan Magyarországon is. Az ARIA más nemzetközi innovatív szervezetek bevonásával olyan integrált betegel-
látási utakat fejlesztett ki, amelyek allergiás nátha, esetleg társbetegsége, az asztma esetén támogatják a kezelést.
Ezeket újgenerációs irányelvek kidolgozása útján alkották, amelyekhez felhasználták a mobiltechnológiából és pollen-
kamra-vizsgálatokból származó valós evidenciákat is. A gyógyszeres terápia optimalizálásához a vizuális analóg skálán
alapuló, úgynevezett Mobil Légúti Figyelő Hálózat algoritmusát digitalizálták, és valós evidenciák felhasználásával
tovább finomították. Allergén immunterápiára az ARIA a világon elsőként dolgozott ki integrált betegellátási utakat
2019-ben. A kezelési irányelvekhez való adherenciaszint alacsony, a betegek a tüneteik erőssége alapján módosítják a
kezelést. A flutikazon-propionát–azelasztin kombináció hatása erősebb az intranasalis kortikoszteroidokénál, míg az
utóbbi hatásosabb az oralis H1-antihisztaminoknál. A mobiltelefonokban tárolt elektronikus napló vagy más ’mobile
health’ (mHealth) eszközök használata segíti a betegek kiválasztását allergén immunterápiára. Az ARIA által javasolt
algoritmus megfelelőnek mutatkozott az allergiás rhinitis kezelésére, ezért ezek az irányelvek bekerülnek integrált
betegellátási utakba, és részét fogják képezni az EU Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatósága digitali-
zált, személyközpontú gondozási anyagainak. Az allergén immunterápia hatékony az inhalatív allergének által oko-
zott allergiás betegségekben, alkalmazását azonban korlátozni kell gondosan válogatott betegekre
Középfül-haemangioma endoszkópos műtéti megoldása és irodalmi áttekintése = Endoscopic removal of middle ear haemangioma and review of the literature
Absztrakt:
Az endoszkópos középfülsebészet mint új műtéti technika csak az elmúlt pár évben
jelent meg hazánkban, és jelenleg is csak néhány fülsebészeti központban érhető
el. A módszer tagadhatatlan vívmánya a látható metszés hiánya és az igen széles
látótér, melynek segítségével a középfül eddig beláthatatlan területei váltak
egyszerre megjeleníthetővé. Esettanulmányunkban egy középfül-kapilláris
haemangioma endoszkópos eltávolítását mutatjuk be, mely még nemzetközi
viszonylatban is igazi raritásnak számít. Általában az ilyen éreredetű daganatok
a belső hallójáratban vagy a ganglion geniculi tájékán fordulnak elő, míg ezen
elváltozás a csontos dobkeret alsó részének belfelszínéről eredt. Ezt követően
összefoglaljuk a kapilláris haemangiomákkal kapcsolatos
differenciáldiagnosztikai problémákat, a képalkotó vizsgálatok diagnosztikus
nehézségeit és a felmerülő terápiás lehetőségeket. Orv Hetil. 2019; 160(41):
1639–1643.
|
Abstract:
The endoscopic middle ear surgery as a new technique has been introduced during
the past few years in our country and it is available in only a few hospitals.
Beyond the lack of external incision, endoscopic transcanal approach provides
wide field of view to previously hidden middle ear spaces compared to the
traditional microscopic technique. In this case report, we present an endoscopic
surgery of middle ear capillary haemangioma that is a rare entity in tympanic
cavity, therefore little has been published in the literature. Generally, these
kind of vascular tumours occur in the internal auditory canal or in the
perigeniculate ganglion area while this lesion originated from the inner surface
of the inferior part of the bony tympanic ring. We discuss the difficulties in
differential diagnosis and imaging tests then the treatment options. Orv Hetil.
2019; 160(41): 1639–1643
Otosclerosis. 2. rész. Diagnózis = Otosclerosis 2nd part. Diagnosis
Absztrakt:
Az otosclerosis kizárólag az emberi temporalis csontban előforduló
csontanyagcsere-megbetegedés, mely apró, gócszerű csontlaesiókat hoz létre az
oticus kapszulában. A betegség tünetei leginkább a gócok elhelyezkedésétől
függenek. Így, klinikai szempontból, a leginkább releváns a stapestalp
fixációjával járó stapedialis otosclerosis, amely a legtöbbször jelentős fokú
vezetéses hallászavarral jár. Sok esetben már az anamnesztikus adatok
jellegzetességéből, a beteg életkorából és a fizikális vizsgálat semmitmondó
leleteiből következtethetünk a stapesfixáció valószínűségére. Jóllehet
preoperatív diagnózisunkat audiológiai tesztekkel, VEMP-vizsgálattal és
különféle képalkotókkal tovább pontosíthatjuk, 100%-os diagnózist csak a műtét
során eltávolított stapestalpak szövettani verifikálásával nyerhetünk. Orv
Hetil. 2019; 160(51): 2007–2011.
|
Abstract:
Otosclerosis is a bone remodeling disorder affecting exclusively the human
temporal bone which causes small bony lesions in the otic capsule. The symptoms
depend on the location and the extent of the otosclerotic foci. Hence,
clinically the most relevant sign is the conductive hearing loss due to the
stapedial otosclerosis with fixation of the stapes footplate. In many cases, the
specific anamnestic features, the age of presentation and usually the absence of
tympanic membrane pathology can provide a strong clinical suspicion for
otosclerosis. Although audiometric and imaging examinations and VEMP testing can
confirm our preoperative diagnosis, the histolopathologic examination of the
removed stapes footplate is the most accurate way to determine the diagnosis.
Orv Hetil. 2019; 160(51): 2007–2011
Orbitakompartment-szindróma. Arcot ért trauma következtében leggyakrabban vakságot okozó állapot | Orbital compartment syndrome The most frequent cause of blindness following facial trauma
Absztrakt:
Bevezetés: Az orbitakompartment-szindróma ritkán előforduló
betegség, mégis az orbitát is érintő törések esetén ez okoz leggyakrabban
vakságot. Az orbita nem táguló terében kis folyadéktöbblet, ödéma, vérzés
jelentős nyomásfokozódást okoz, amely megszünteti a keringést az arteria
centralis retinaeban és a szemideg ischaemiás nekrózisát, így vakságot okoz. A
szem kidülled és a szemhéjak közé préselődik, a kötőhártya véresen, ödémásan
megduzzad, a pupilla tágul, fénymerev lesz. Az eszméletén lévő beteg erős
fájdalomról, feszülésről, hányingerről, kettős látásról, éleslátás-csökkenésről,
majd megvakulásról panaszkodik. Csak az időben történő felismerés és
haladéktalan sebészeti nyomáscsökkentés segíthet lateralis canthotomiával,
cantholysissel. Ekkor a szem előrehelyeződésével az orbita térfogata megnő,
nyomása csökken, a szemideg keringése helyreállhat, az ideg regenerálódhat és a
látás visszatérhet. Célkitűzés és módszer: Kórházunkban 10 év
alatt arccsonttörés mellett megvakult betegeink anyagának retrospektív
feldolgozása a tanulságok levonásával. Eredmények: 2007–2017
során 571 betegnél az arcközéptörés az orbitát is érintette. 23 beteg vakult
meg. 17 betegnél a vakságot az orbitakompartment-szindróma okozta. Hat beteg
esetében a retrobulbaris haematoma nem progrediált kompartmentszindrómába. Az
orbitakompartment-szindróma létrejött kis és nagy törések, illetve kis és nagy
haematomák mellett is. Hét betegnél a korai canthotomia és dekompresszió a
látást megmentette. Következtetés: Annak ellenére, hogy
Magyarországon eddig (legjobb ismereteink szerint) csak egy cikk jelent meg e
témában, feltételezhető, hogy az orbitakompartment-szindróma gyakrabban fordul
elő. Ennek oka lehet, hogy a magyar egyetemi tankönyvekből kimaradt ez a
fejezet, és a posztgraduális képzéseken sem esik róla szó. Traumás betegekkel
kapcsolatba kerülő kollégák képzése szükséges, hogy ezt az egyszerűen kezelhető
betegséget felismerjék és az orbitadekompresszió a korrekt sürgősségi
betegellátás alapvető része lehessen. Orv Hetil. 2017; 158(36): 1410–1420.
|
Abstract:
Introduction: Although orbital compartment syndrome is a rare
condition, it is still the most common cause of blindness following simple or
complicated facial fractures. Its pathomechanism is similar to the compartment
syndrome in the limb. Little extra fluid (blood, oedema, brain, foreign body) in
a non-space yielding space results with increasingly higher pressures within a
short period of time. Unless urgent surgical intervention is performed the
blocked circulation of the central retinal artery will result irreversible
ophthalmic nerve damage and blindness. Aim, material and
method: A retrospective analysis of ten years, 2007–2017, in our
hospital among those patients referred to us with facial-head trauma combined
with blindness. Results: 571 patients had fractures involving
the orbit. 23 patients become blind from different reasons. The most common
cause was orbital compartment syndrome in 17 patients; all had retrobulbar
haematomas as well. 6 patients with retrobulbar haematoma did not develop
compartment syndrome. Compartment syndrome was found among patient with
extensive and minimal fractures such as with large and minimal haematomas. Early
lateral canthotomy and decompression saved 7 patients from blindness.
Conclusion: We can not predict and do not know why some
patients develop orbital compartment syndrome. Compartment syndrome seems
independent from fracture mechanism, comminution, dislocation, amount of orbital
bleeding. All patients are in potential risk with midface fractures. We have a
high suspicion that orbital compartment syndrome has been somehow missed out in
the recommended textbooks of our medical universities and in the postgraduate
trainings. Thus compartment syndrome is not recognized. Teaching, training and
early surgical decompression is the only solution to save the blind eye. Orv
Hetil. 2017; 158(36): 1410–1420
Biológiai terápia a felső légúti gyulladásos betegségekben: az endotípus-alapú megközelítés a krónikus rhinosinusitis kezelésében = Biological therapy in the inflammatory disorders of the upper airway: the endotype-driven treatment of chronic rhinosinusitis
A T2-es endotípussal jellemezhető kétoldali, orrpolyposissal járó krónikus rhinosinusitis nehezen kezelhető, a konvencionális gyógyszeres és műtéti terápiára rezisztens formája tartósan nem kontrollált tünetekkel jár együtt. A páciensek életminősége, napi aktivitása és alvásminősége tartósan és súlyos fokban károsodott. Az elmúlt évtizedek tüneti, kóroki, műtéti, általános gyulladáscsökkentő (szisztémás szteroid) kezelési formái nem nyújtottak kellően hatékony
megoldást a refrakter krónikus rhinosinusitis kezelésében. A meghatározó effektorsejteket és mediátormolekulákat
blokkoló humanizált monoklonális antitest-terápia minőségi javulást eredményezett ezen a területen. A biológiai terápia a többi T2-es szervi manifesztációt is kiválóan befolyásolja, így további életminőség-javulást jelent, és egyben
költséghatékony eljárás. A szerző összefoglalja a patogenetikai és klinikai alapismereteket, az elérhető és indikált biológiai gyógyszereket, a legújabb terápiás evidenciákat, valamint a kezdeti hazai tapasztalatokat. | Patients with difficult-to-treat chronic bilateral rhinosinusitis with nasal polyps – a type 2 inflammatory endotype –
who are resistant to conventional medical and surgical therapy exhibit prolonged and not controlled symptoms.
Quality of life, daily activities and sleeping are severely affected. Symptomatic, etiopathologic, surgical and general
antiinflammatory (systemic steroid) therapeutic options of the past decades have not been sufficient enough in the
treatment of refractory chronic rhinosinusitis. The new therapy with humanized monoclonal antibodies directed
against the most relevant mediators and effector cells resulted in outstanding impovements in this field. Other type
2 manifestations may also be effectively treated at the same time, which improves the quality of life and is considered
cost-effective as well. The author summarizes the actual etiopathogenic and clinical implications, the approved and
available biologics, the related evidences and the preliminary clinical experiences
Arcüregbe diszlokált fogimplantátum eltávolítása endoszkópos ellenőrzéssel. Esetismertetés a szakirodalom tükrében
Az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált fogászati implantáció egyik nem kívánt szövődménye az arcüregbe került implantátum, amely a maxilla molaris, esetenként praemolaris régiójának implantációjakor fordulhat elő. Ennek oka lehet a kúpsugaras komputertomográfia nélküli, azaz nem megfelelő tervezés, fennálló arcüreggyulladás és -ventilációs probléma, kevés, puha csont, a fúrási vagy implantátumbehelyezési sebészi gyakorlat hiánya, észre nem vett membránperforáció arcüreg-csontfeltöltés esetén. Esetünkben implantáció előtt a beteg szájsebész orvosa kúpsugaras komputertomográfia alapján sinusventilációs zavart és arcüreggyulladást véleményezett. Az arcüreggyulladás funkcionális endoszkópos sinussebészeti műtéttel történő kezelését és gyógyulását követően két lépésben, először arcüreg-csontfeltöltést, majd 6 hónappal később implantációt végeztek. 4 hónap panasz- és tünetmentes gyógyulást követően az implantátumfeltárás előtt derült fény az arcüregbe került implantátumra, amelyet funkcionális endoszkópos sinussebészeti eljárással, transnasalis (Lothrop) és intraoralis behatolás kombinációjával távolítottunk el. Az implantátumok arcüregbe kerülésének gyakorisága továbbra is ismeretlen, a szakirodalomban kb. 70 közölt esetről tudunk; a leggyakrabban egy-egy implantátummal kapcsolatban születnek cikkek, ami az összes beültetett implantátum számához képest elenyésző. Az arcüregben lévő szabad implantátum arcüreggyulladást okoz, eltávolítása szükséges, kötelező. A sinus hátsó részében elhelyezkedő implantátum esetén elsősorban funkcionális endoszkópos sinussebészeti eljárás javasolt. Az első recessusban lévő implantátum eltávolítására a legjobbnak a praelacrimalis recessusból végzett korszerű behatolás tűnik. Tradicionális transoralis/Luc-Caldwell-féle behatolást a friss sinuslift utáni gyulladt csontexcochleatio esetén javasolunk, illetve ha fennálló oroantralis fistulát is zárnunk kell