13 research outputs found

    A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége

    Get PDF
    A sajátos, észak-déli irányú kiterjedésű Nyugat-dunántúli régió területe egyedülálló módon négy országgal, Szlovákiával, Ausztriával, Szlovéniával és Horvátországgal is határos. A régió hazánk nyugati közlekedési kapuja; a legjelentősebb közúti, vasúti és vízi áramlási tengelyek itt lépnek be az országba. Mindezeknek köszönhetően hazánk egyik legfejlettebb tervezési-statisztikai régiója, amely azonban nem egységes; a 25 kistérséget megvizsgálva jelentős belső egyenlőtlenségek tapasztalhatók. Kezdeti hipotézisünknek megfelelően, az elemzés következtében beigazolódott, hogy a kistérségek mindegyikére nem mondható el, hogy adataik országos viszonylatban a legkedvezőbbek. A mutatók többsége esetében kimutatható földrajzi koncentráció, illetve tipizálhatók a fejlett és fejletlen kistérségek. A régión belül Győr-Moson-Sopron megye kistérségei a legfejlettebbek, Zala megye kistérségei pedig a legkedvezőtlenebb helyzetűek. Egyértelműen megállapítható továbbá az is, hogy a mutatók közül a gazdasági fejlettség jelentős befolyással bír a további mutatók értékeire

    Philadelphia-negatív krónikus myeloproliferativ neoplasia regiszter magyarországi létrehozása

    Get PDF
    Absztrakt Bevezetés: A betegségregiszterek kialakítása és működése az epidemiológiai adatok gyűjtésén túl a korszerű betegellátás és a hosszú távra is tervező egészségpolitikai döntések meghozatalát segíti. Célkitűzés: A szerzők a magyarországi Philadelphia-negatív myeloproliferativ neoplasiában szenvedő betegek és a betegség hazai jellemzőinek összegyűjtését tűzték ki célul. Módszer: A Tudományos és Kutatásetikai Bizottság 2013. április 8-án kelt engedélyének birtokában online elektronikus adatgyűjtés indult a magyarországi hematológiai ellátóhelyeken. Az epidemiológiai adatok rögzítésén túl felmérték a betegségek jellemzőit a diagnózis idején (vérkép- és csontvelőeltérések), valamint a kísérő cardiovascularis kockázati tényezőket, amely alapján kockázatstratifikáció is történt. Vizsgálták továbbá a hazai kezelési szokásokat. Eredmények: 2015. június 30-ig 901 beteg adatát rögzítették 15 hazai centrumból, tisztítás után 858 beteg (426 polycythaemia verás, 350 essentialis thrombocythaemiás és 82 myelofibrosisos) adata volt értékelhető. Következtetések: Megállapítható, hogy jól működő, könnyen kezelhető országos, online regiszter került kialakításra, amely lehetővé teszi a hazai betegség- és kezelési jellemzők felmérését, azonban további centrumok csatlakozása még pontosabb elemzést tenne lehetővé. Orv. Hetil., 2016, 157(3), 98–103

    Philadelphia-negatív krónikus Myeloproliferativ Neoplasia Magyarországi Regiszter. Polycythaemia verás betegeink adatainak elemzése | Hungarian Philadelphia negative chronic myeloproliferative neoplasia registry. Evaluation of the polycythemia vera patients

    Get PDF
    Absztrakt: Bevezetés és célkitűzés: A HUMYPRON munkacsoport által 2013-ban létrehozott Philadelphia-negatív myeloproliferativ neoplasiás betegek magyar regiszteréből a polycythaemia verás betegek adatait elemezzük. Módszer: A 15 hematológiai centrumból regisztrált 351 JAK2V617F- és exon-12-mutációpozitív polycythaemia verás beteg epidemiológiai, klinikai, diagnosztikus és kezelési jellemzőit, vascularis és transzformációs eseményeit dolgoztuk fel. A diagnózist megelőző és azt követő thromboemboliás eseményeket a Landolfi szerinti rizikófelmérés alapján értelmeztük. Eredmények: A diagnózist megelőzően 106 betegben 116, a diagnózist követő időszakban 106 betegben 152 thromboemboliás eseményt regisztráltunk. A major artériás események szignifikánsan csökkentek (p<0,0001), a minor vénás események szignifikánsan fokozódtak (p<0,0001) a diagnózist követően. A betegség transzformációját 26 esetben, a major vérzést 25 esetben észleltük. Következtetések: Online regiszterünk könnyen kezelhető, lehetővé teszi a hazai betegek jellemzőinek felmérését és az eredmények gyors kiértékelését. A Landolfi-rizikóbecslés eredményesnek bizonyult. Kérdőívünket a kiértékelést követően pontosítottuk. A diagnosztikus kritériumok, a rizikóbecslés és az ennek megfelelő kezelési ajánlás pontosabb betartása szükséges, amelyre ajánlásokat tettünk. Orv Hetil. 2017; 158(23): 901–909. | Abstract: Intruduction and aim: The Hungarian National Registry for Philadelphia chromosome negative myeloproliferative neoplasms has been developed. The aim of the recent study is to assess the clinical characteristics of Hungarian patients with polycythemia vera. Method: Data of 351 JAK2V617F and exon 12 mutation positive polycythemia vera patients were collected online from 15 haematology centres reporting epidemiologic, clinical characteristics, diagnostic tools, therapeutic interventions, thromboembolic complications, disease transformations. Vascular events prior to and after diagnosis were evaluated upon the Landolfi risk assessment scale. Results: 116 thromboembolic events were reported in 106 PV patients prior to diagnosis and 152 occasions in 102 patients during follow-up. The frequency of major arterial events were significantly reduced (p<0.0001) and the minor venous events were significantly elevated (p<0.0001) after the diagnosis. Major hemorrhagic complications were found in 25 and transformation in 26 cases. Conclusions: Our registry allows to collect and evaluate the features of patients with polycythemia vera. The Landolfi risk stratification was proven to be useful. Based on evaluated data, accuracy of diagnostic criteria and compliance to risk-adapted therapeutic guidelines are needed. Orv Hetil. 2017; 158(23): 901–909

    Long-term (10-25 years) outcomes of knee osteochondral autologous transplantation in soccer players

    No full text
    Objective: Osteochondral lesions in the knee can occur in a high percentage of soccer players. Untreated, symptomatic osteochondral lesions can lead to reduced athletic performance, early career-ending, and the premature onset of knee osteoarthritis. One of the treatment options is osteochondral autologous transplantation with the mosaicplasty technique. The study aims to investigate the long-term outcomes of the procedure in the athletic population. Design: In a single-center retrospective study, the long-term outcomes of knee mosaicplasty pro- cedures in soccer players between 1992 and 2011 were investigated. Using International Knee Documentation Committee and Bandi score to evaluate the knee function, Tegner score to mea- sure activity, and MOCART 2.0 score to describe cartilage surface. Players’ skill level was divided into professional, competitive, and recreational groups. Results: Fifty-five out of 73 soccer players were included; 25 had MRI at the last follow-up control. The average follow-up time was 17,54 years (10,32-24,91). The mean International Knee Docu- mentation Committee score was 68.52 ± 16.01 (33-87), MOCART was 70.8 ± 18.12 (25-95), and 80% of the patient had a good Bandi score. The mean size of the defects was 2,08 cm 2 ± 1,19 (1-5 cm 2 ) and overall return to sport time was 7,78 ± 2,96 (4-12) months. Conclusion: The knee mosaicplasty procedure has a good long-term result, with no significant decrease in functional scores compared to other studies even after 20 years from the surgery. Therefore, osteochondral autologous transplantation is a reasonable option for soccer players with small to medium-sized osteochondral lesions in the knee

    Pickering-szindróma: flash pulmonalis oedema és arteria renalis stenosisa nephrectomián átesett, egy vesével élő betegnél = Pickering syndrome: flash pulmonary oedema and renal artery stenosis in a nephrectomized patient with one functioning kidney

    No full text
    A flash pulmonalis oedema (FPO) az akut dekompenzált szívelégtelenségnek egy különleges formája, oka a bal kamra végdiasztolés nyomásának hirtelen emelkedése. Leggyakoribb rizikótényezői a kontrollálatlan magas vérnyomás, myocardialis ischaemia, szívbillentyű-rendellenesség. Ritkább esetekben azonban kétoldali renalis artériastenosis (RAS) vagy egy funkcionáló vesénél egyoldali RAS is állhat a háttérben. Nephrectomián átesett, egy vesével élő beteg esetét ismertetjük, akinél krónikus vesebetegségre rakódott akut veseelégtelenség, és flash pulmonalis oedema miatt dialíziskezelés vált szükségessé, majd a kiváltó ok, a korábban már ballontágított és stentelt jobb arteria renalis instent restenosisának sikeres radiológiai intervencióját követően a beteg vesefunkciója javult és a dialíziskezelés felfüggeszthetővé vált. = Flash pulmonary edema is a unique form of acute decompensated heart failure caused by sudden increase of left ventricular end-diastolic pressure. Most frequent risk factors are uncontrolled hypertension, myocardial ischemia, heart valve abnormalities. Its less frequent causes are bilateral renal artery stenosis (RAS) or renal artery stenosis in a single functioning kidney. We present the case of a nephrectomized patient with one functioning kidney who was started on dialysis due to acute-on-chronic renal failure and flash pulmonary edema. Following successfull radiological intervention of an instent restenosis in the previously balloon dilated and stented right renal artery the renal function improved and dialysis could be stopped

    Térdporc szegmentálása MR-felvételekből mesterséges intelligencia segítségével = Segmentation of knee cartilages in MR images with artificial intelligence

    Get PDF
    Introduction: The partial orthopedic reconstruction of the knee joint with an osteochondral allograft requires precise planning based on medical imaging reliant; an artificial intelligence capable of determining the morphology of the cartilage tissue can be of great help in such a planning. Objective: We aimed to develop and train an artificial intelligence capable of determining the cartilage morphology in a knee joint based on an MR image. Method: After having determined the most appropriate MR sequence to use for this project and having acquired 180 knee MR images, we created the training set for the artificial intelligence by manually and semi-automatically segmenting the contours of the cartilage in the images. We then trained the neural network with this dataset. Results: As a result of our work, the artificial intelligence is capable to determine the morphology of the cartilage tissue in the MR image to a level of accuracy that is sufficient for surgery planning, therefore we have made the first step towards machine-planned surgeries. Conclusion: The selected technology - artificial intelligence - seems capable of solving tasks related to cartilage geometry, creating a wide range of application opportunities in joint therapy. © 2021 Akademiai Kiado Rt.. All rights reserved

    Philadelphia-negatív krónikus Myeloproliferativ Neoplasia Magyarországi Regiszter [An audit of the Hungarian Philadelphia negative chronic myeloproliferative neoplasia registry]

    Get PDF
    Absztrakt: Bevezetés: Myeloproliferativ neoplasia regisztert alkalmaztunk a magyarországi betegek adatainak gyűjtésére. Célkitűzés: A regisztrált essentialis thrombocythaemiás betegek adatait kívántuk bemutatni. Módszer: A WHO 2008-as diagnosztikus kritériumaira épülő online regisztert, a thrombosisrizikó-becslésre a Landolfi-stratifikációt alkalmaztuk. Eredmények: 15 magyar hematológiai centrum 2015. júniusig regisztrált 350 essentialis thrombocythaemiás betegének adatait elemezzük. Az átlag követési idő hat év. Az epidemiológiai paraméterek, a diagnózist megelőző és azt követő thromboemboliás események hasonló eredményt mutattak az irodalomból már ismertekkel. 139, anagreliddel és 141, hidroxiurea + aszpirin kezelt beteg adatait hasonlítottuk össze. A major artériás és vénás események tekintetében nem találtunk eltérést a két csoport között, de ötödannyi minor eseményt észleltünk az anagrelidkezelteknél (p<0,001). A diagnózist követő események csak a kezeléssel és a diagnózist megelőző thromboticus eseményekkel mutattak összefüggést. Következtetések: Az anagrelid mellett szignifikánsan kevesebb minor thromboticus eseményt észleltünk a diagnózist követően, a hidroxiurea + aszpirin kezeléshez képest, bár a thrombosisrizikó magas maradt, különösen a már thromboticus eseményt elszenvedettekben. Orv. Hetil., 2017, 158(3), 111–116. | Abstract: Introduction: In order to establish and use a national registry, several Hungarian hematology centers collected data of myeloproliferative neoplasia patients. Aim: The recent publication is an analysis of the data of registered essential thrombocythaemic patients. Method: an online electronic registry has been established, using 2008 World Health Organization’s diagnostic criteria and thrombotic risk was evaluated according to Landolfi stratification. Results: Data of 350 essential thrombocythaemic patients from 15 Hungarian hematology centers entered up to the date of June 30, 2015 were used for analysis. Patients were followed up to (median) 6 years. The epidemiologic data (age, gender) and thrombotic events prior and after the diagnosis, were similar to the literature. The thrombotic events of anagrelide treated patient (n = 139) and the hydroxyurea + aspirin treated patients (n = 141) have been compared. The major arterial and venous events were similar between the groups, but there were fivefold less minor arterial and venous events in the anagrelide group (p<0.001). Thrombotic incidence after diagnosis were influenced only by medication and thrombotic events before the diagnosis. Conclusions: Anagrelide significantly decreased the number of patients experiencing minor arterial and minor venous thrombosis, vs hydroxyurea + aspirin. Despite of the treatment the risk of thrombotic events after diagnosis remained high, and was significantly increased in patients with thrombosis before diagnosis. Orv. Hetil., 2017, 158(3), 111–116
    corecore