Nyírségi erdőtömbök és környezetük tájtörténeti vizsgálata

Vizsgálataink során két természetvédelmi szempontból kiemelkedő nyírségi erdőtömbben, a Sóstói-erdőben és a Baktai-erdőben, valamint közvetlen táji környezetükben végeztünk tájtörténeti vizsgálatokat. Digitalizáltuk az első három katonai felmérés azon részeit, melyek a mintaterületet jelentő két táji ablakunkban helyezkedtek el. A vektoros térképállományok alapján a különböző felszínborítási, tájhasználati kategóriák kiterjedési adatai összehasonlíthatóvá váltak. A tájtörténeti kutatásba 20. századi katonai és polgári térképeket, erdészeti üzemtervi térképeket, kéziratos levéltári térképeket és szakirodalmi forrásokat is bevontunk, valamint elemeztük a térképek földrajzi neveinek tájhasználati, felszínborítási vonatkozásait. Az erdőterületek változása két mintaterületünkön eltérően alakult. A sóstói mintaterület erdőborítottsága a 18. század vége óta napjainkig töretlenül nő. A baktai táji ablak esetében az erdők elhelyezkedése és kiterjedése is sokat változott az elmúlt századokban, a mai Baktai-erdő körül mozaikosan elhelyezkedő erdők szinte teljesen eltűntek, majd idegenhonos fafajokkal erdőtelepítésekre került sor az erdő ófehértói részén. Az extenzív gazdálkodást jelentő, az erdőssztyepp vegetációra emlékeztető fás legelők visszaszorultak a baktai mintaterületről. A vizsgált erdőtömböket körülvevő víz és a hagyományos legeltető állattartás által befolyásolt élőhelyek drasztikusan átalakultak mindkét mintaterületen. A vízrendezési munkálatok következményeként a mélyebb fekvésű területek állóvizei, mocsaras, lápos élőhelyei, rétjei a vízparti zonációk elhelyezkedéseinek megfelelően részben egymásba alakultak át, részben a legelőkkel együtt átadták helyüket a szántóknak és az újabb telepítésű erdőknek. A település(ek) közelsége elsősorban a Sóstói-erdő környezetében járult hozzá a beépített területek növekedéséhez és a természetközeli élőhelyek infrastruktúrális létesítmények terjeszkedése útján történő fragmentációjához

A Gagea minima (L.) Ker Gawl. és a Dictamnus albus L. újrafelfedezése a Dél-Tiszántúlon, valamint további florisztikai adatok az Alföldről

A szerzők a 2011 és 2017 közötti időszakban az Alföldről gyűjtött floriszti­kai adataik közül az érdekesebbeket adják közre. A cikkben 49 faj, illetve hibridfaj előfordu­lását, élőhelyi körülmé­nyeit, esetenként a térségből ismert történetét mutatjuk be. További 13 faj esetében – azok természet­védelmi jelentősége miatt – a Magyarország edényes nö­vényfajainak elterjedési atlaszához (Bartha et al. 2015, a továbbiakban: „Flóraatlasz”) meg­jegyzések nélküli kiegészítéseket is közlünk. A tárgyalt adatok többsége a Gyula, Békéscsaba és Doboz térségében elterülő keményfás ligeterdőkből származik, emellett további szór­ványadatokat közlünk az Alföld számos pontjáról. Eredményeink közül legjelentő­sebbek a Dél-Tiszántúlról kipusztultnak vélt Dictamnus albus, illetve az „elfeledett” Gagea minima újra­felfedezése. Emellett több, az Alföld, illetve az adott közép- vagy kistáj flórájára új (pél­dául Draba muralis, Nicandra physalodes, Cystopteris fragilis), illetve regionálisan veszélyez­tetett faj adatát (például Inula helenium, Ophioglossum vulgatum) ismertetjük. Bemutatunk továbbá ritka gyomnövényeket (pél­dául Calepina irregularis, Cardamine impatiens), terjedő­ben lévő adventív fajokat (Chorispora tenella, Euphorbia maculata, Phytolacca americana, Ph. esculenta, Sicyos angulata), illetve az adott térségben feltűnően alultérképezett fajokat (pl.: Loranthus europaeus, Arabis hirsuta, Rumex confertus).</jats:p

Erdőtársulások és fafajaik átrendeződési lehetőségei a változó klímában

Kutatásunk sokrétű megközelítést tükröz. Honos fafajaink becsült reakciói alapján elemeztük őshonos fafajú erdőtársulásaink várható átrendeződését. Az elméleti becsléseket összedolgoztuk az újulatra és mortalitásra vonatkozó terepi vizsgálatok eredményeivel. Potenciális, invázióbiológiai szempontból alacsony kockázatú cserefafajokat kerestünk a várhatóan visszaszoruló fafajaink esetleges helyettesítésére. A honos és inváziós fafafajok esetében országos adatokon nyugvó, cserefafajok esetében európai léptékű modellezéssel is becsültük a fajok potenciális és prognosztikus elterjedését. Potenciális természetes erdőtársulás (PTE) adatbázist építettünk fel az ország erdőterületeire az Országos Erdőállomány Adattár alapján, a jelenre és jövőre vonatkozóan egyaránt. Eredményeink alapján az erdő- és erdőssztyep-társulások esetében egyaránt a magas összetételi (elegyesség) és szerkezeti diverzitás (gyepekkel, cserjésekkel mozaikoló állományok) jelenthet nagyobb alkalmazkodóképességet. A kiválasztott tájidegen fafajok alkalmazására csak az új körülmények között is vitális, őshonos taxonok és az általuk alkotott (akár újszerű) társulások által nyújtott lehetőségek kimerülését követően kerülhet sor

Explaining variability in the production of seed and allergenic pollen by invasive Ambrosia artemisiifolia across Europe

To better manage invasive populations, it is vital to understand the environmental drivers underlying spatial variation in demographic performance of invasive individuals and populations. The invasive common ragweed, Ambrosia artemisiifolia, has severe adverse effects on agriculture and human health, due to its vast production of seeds and allergenic pollen. Here, we identify the scale and nature of environmental factors driving individual performance of A. artemisiifolia, and assess their relative importance. We studied 39 populations across the European continent, covering different climatic and habitat conditions. We found that plant size is the most important determinant in variation of per-capita seed and pollen production. Using plant volume as a measure of individual performance, we found that the local environment (i.e. the site) is far more influential for plant volume (explaining 25% of all spatial variation) than geographic position (regional level; 8%) or the neighbouring vegetation (at the plot level; 4%). An overall model including environmental factors at all scales performed better (27%), including the weather (bigger plants in warm and wet conditions), soil type (smaller plants on soils with more sand), and highlighting the negative effects of altitude, neighbouring vegetation and bare soil. Pollen and seed densities varied more than 200-fold between sites, with highest estimates in Croatia, Romania and Hungary. Pollen densities were highest on arable fields, while highest seed densities were found along infrastructure, both significantly higher than on ruderal sites. We discuss implications of these findings for the spatial scale of management interventions against A. artemisiifolia