Gyulladásos markerek értékelése akut pancreatitisben

Az akut pancreatitis a szerv steril gyulladásával kezdődik, amely, ha a szervben necrosis alakul ki, felülfertőződhet. Ez a betegek kis hányadát (5%-át) érinti, azonban súlyos betegséget jelent, és magas halálozással jár. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy az orvosok nagy része az infekció bizonyítása nélkül is antibiotikumkezelést indít, amely a pancreatitis kimenetelét nem javítja, ugyanakkor a felesleges antibiotikumkezelésnek számos negatív hatása van. A döntést általában a magas gyulladásos paraméterekre (C-reaktív protein, fehérvérsejtszám) és a láz jelentkezésére alapozzák, pedig ezek bármelyikét okozhatja a hasnyálmirigy steril gyulladása is. Az antibiotikum indítása előtt tisztázni kell az infekció lokalizációját, lehetőleg tenyésztést kell kérni. A pancreasnekrózis elfertőződése elsősorban a második héttől kezdve merül fel, ilyenkor a betegnek általában sokszervi elégtelensége is van. Első lépésként bizonyítani szükséges a hasnyálmirigy-necrosis tényét képalkotóval. A döntésben segít a prokalcitoninszint meghatározása. Bizonyított vagy valószínű felülfertőződés esetén széles spektrumú, a nekrotikus szövetbe penetráló antibiotikumot kell választani

Spontán bakteriális peritonitis | Spontaneous bacterial peritonitis

Absztrakt: A spontán bakteriális peritonitis megjelenésére ascitessel járó májzsugorban szenvedőknél számíthatunk. A kórokozók intestinalis bakteriális transzlokáció útján a véráramba jutnak, majd az ascitesbe kerülve elszaporodnak. A betegség diagnózisa az ascites megemelkedett neutrofilszámának igazolásán alapszik (>0,25 G/L). A tenyésztés gyakran álnegatív, az antibiotikum-érzékenység meghatározása miatt mégis fontos. Kezelésére stabil betegekben iv., majd orálisan alkalmazott ciprofloxacint vagy amoxicillin/klavulánsavat ajánlanak, súlyosabb állapotban III. generációs cefalosporint. Nosocomialis infekció esetén a gyakoribb Gram-pozitív és antibiotikum-rezisztens patogének okozta fertőzés miatt imipenemet vagy meropenemet célszerű választani. Profilaxisként norfloxacint javasolnak, bár a fokozódó rezisztenciával számolni kell. Gastrointestinalis vérzés esetén öt napon át alkalmazott norfloxacin, súlyos májelégtelenek vérzése esetén ceftriaxon adása indokolt. Tartós antibiotikum-profilaxist (napi 400 mg norfloxacin) – primer prevencióként – alacsony ascitesösszfehérje-szintű, előrehaladott májzsugorosok számára ajánlanak, míg szekunder prevenció gyanánt minden spontán bakteriális peritonitisből felépült beteg számára indokolt adni. Nem mindenki ért egyet a tartós antibiotikum-profilaxissal. A cikk megírásának ösztönzője volt az a mindennapi tapasztalat, hogy a kórképpel kapcsolatos ismeretek nem eléggé állnak a cirrhosis kezelésének középpontjában. Orv. Hetil., 2017, 158(2), 50–57. | Abstract: Spontaneous bacterial peritonitis occurs most commonly in cirrhotic patients with ascites. Pathogens get into the circulation by intestinal translocation and colonize in peritoneal fluid. Diagnosis of spontaneous bacterial peritonitis is based on elevated polymorphonuclear leukocyte count in the ascites (>0,25 G/L). Ascites culture is often negative but aids to get information about antibiotic sensitivity in positive cases. Treatment in stable patient can be intravenous then orally administrated ciprofloxacin or amoxicillin/clavulanic acid, while in severe cases intravenous III. generation cephalosporin. Nosocomial spontaneous bacterial peritonitis often caused by Gram-positive bacteria and multi-resistant pathogens can also be expected thus carbapenem should be the choice of the empiric treatment. Antibiotic prophylaxis should be considered. Norfloxacin is used most commonly, but changes are expected due to increase in quinolone resistance. As a primary prophylaxis, a short-term antibiotic treatment is recommended after gastrointestinal bleeding for 5 days, while long-term prophylaxis is for patients with low ascites protein, and advanced disease (400 mg/day). Secondary prophylaxis is recommended for all patients recovered from spontaneous bacterial peritonitis. Due to increasing antibiotic use of antibiotics prophylaxis is debated to some degree. Orv. Hetil., 2017, 158(2), 50–57

A hepatocellularis carcinoma előfordulása és kezelésének tanulságai az északkelet-magyarországi régióban | Incidence of hepatocellular carcinoma and consequent lessons for its management in Northeastern Hungary

Absztrakt Bevezetés: A hepatocellularis carcinoma gyakori, nehezen kezelhető daganat. Célkitűzés: A szerzők áttekintették a májsejtrákkal kapcsolatos ismereteket és értékelték a kezelési eredményeket az északkelet-magyarországi régióban. Módszer: A szerzők intézményében 5 év alatt májsejtrák diagnózissal kezelt betegek adatait retrospektív módon elemezték. Eredmények: Ismert májcirrhosisa 187 beteg közül 71-nek (38%) volt, 52 betegnél (28%) a májcirrhosisra a daganat felismerésekor derült fény. Nem volt májzsugora 15 betegnek (8%), míg erre vonatkozóan 49 betegnél (26%) nem találtak adatot. Etiológiai faktorok az alkoholfogyasztás (52%), a vírushepatitis (41%) és a metabolikus szindróma (valószínűleg nem alkoholos zsírmáj) (44%) voltak. Cirrhosis nélkül kialakult májsejtrák hátterében leggyakrabban nem alkoholos zsírmáj állt. A daganat felismerése 83%-ban előrehaladott stádiumban történt. A túlélést a Barcelona stádium (A vs. B/C vs. D stádium: 829 vs. 387 vs. 137 nap, p<0,001) jelentősen befolyásolta, az etiológia nem (vírus 282, metabolikus szindróma 335 és alkohol 423 nap, p = 0,65). Következtetések: A hepatocellularis carcinoma rossz kimenetelének oka a késői felismerés. A májzsugoros betegek szűrése mellett a májcirrhosis korábbi felismerése szükséges. A metabolikus szindrómások ultrahangos szűrése megfontolandó. A krónikus májbetegség terápiája a túlélést lényegesen befolyásolja. Orv. Hetil., 2016, 157(45), 1793–1801. | Abstract Introduction: The increasing incidence and poor prognosis of hepatocellular carcinoma places huge burden on healthcare. Aim: After reviewing literature on epidemiological trends, risk factors, diagnosis and management options for hepatocellular carcinoma, the authors investigated results of treatment and survival data of patients in Northeastern Hungary. Method: In a retrospective study, the authors analyzed medical records of 187 patients with hepatocellular carcinoma (etiology, presence of cirrhosis, stage of the tumor, treatment and disease outcome). Results: Seventy-one patients (38%) had known cirrhosis at the diagnosis of hepatocellular carcinoma, while in 52 patients (28%) the presence of cirrhosis was established at the time of the diagnosis of hepatocellular carcinoma. Fifteen patients (8%) had no cirrhosis and in 49 patients (26%) no data were available regarding cirrhosis. Etiological factors were alcohol consumption (52%), viral hepatitis (41%) and metabolic syndrome (44%). In cases of metabolic syndrome, hepatocellular carcinoma frequently occurred without cirrhosis. In 83% of the cases, the tumor was discovered in an advanced stage. Median survival time was significantly associated with tumor stage (Barcelona A stage vs. B/C vs. D: 829 vs. 387 vs. 137 days, respectively p<0.001) but not with disease etiology (virus 282 days, metabolic syndrome 335 days and alcohol 423 days, p = 0.65). Conclusions: High mortality of hepatocellular carcinoma was mainly attributed to the delayed diagnosis of the disease. Screening of patients with cirrhosis could only result in a partial improvement since in a great proportion cirrhosis was diagnosed simultaneously with the tumor. Screening of diabetic and obese patients by ultrasonography should be considered. Management of baseline liver disease is of importance in the care of hepatocellular carcinoma. Orv. Hetil., 2016, 157(45), 1793–1801

Heveny gastrointestinalis vérzések ellátása = Management of acute gastrointestinal bleeding

Gastrointestinal bleeding has a profound impact on public health due to its high prevalence and severity. With the elderly population taking more anticoagulants/antiaggregants/non-steroid anti-inflammatory drugs, the digestive bleeding will certainly raise more and more challenges in quantity as well as in severity for the public healthcare system. The emergency medicine specialists and gastroenterologists have a central role in the management of patients presenting with gastrointestinal bleeding. In certain cases, radiologists, invasive radiologists, intensive care specialists and surgeons should also be involved in the decision making process and management of patients. Therefore, Hungarian experts felt the need to elaborate a comprehensive, multidisciplinary, practical local guideline reflecting the frequently arisen aspects based on current international guidelines. This guideline proposal covers topics of basic requirements, initial assessment of patients, risk evaluation, laboratory tests, hemodynamic resuscitation in the case of gastrointestinal bleeding followed by its consecutive steps of diagnosis and therapy sorted by location of the source of the hemorrhage. The authors give practical instructions for unsuccessful hemostasis or rebleeding. Finally, the role of surgery is also summarized in the management of gastrointestinal bleeding. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1231-1242

The characteristics and prognostic role of acute abdominal on-admission pain in acute pancreatitis: A prospective cohort analysis of 1432 cases

Introduction Pain is the most common symptom in acute pancreatitis (AP) and is among the diagnostic criteria. Therefore, we aimed to characterize acute abdominal pain in AP. Methods The Hungarian Pancreatic Study Group prospectively collected multicentre clinical data on 1435 adult AP patients between 2012 and 2017. Pain was characterized by its intensity (mild or intense), duration prior to admission (hours), localization (nine regions of the abdomen) and type (sharp, dull or cramping). Results 97.3% of patients (n = 1394) had pain on admission. Of the initial population with acute abdominal pain, 727 patients answered questions about pain intensity, 1148 about pain type, 1134 about pain localization and 1202 about pain duration. Pain was mostly intense (70%, n = 511/727), characterized by cramping (61%, n = 705/1148), mostly starting less than 24 h prior to admission (56.7%, n = 682/1202). Interestingly, 50.9% of the patients (n = 577/1134) had atypical pain, which means pain other than epigastric or belt-like upper abdominal pain. We observed a higher proportion of peripancreatic fluid collection (19.5% vs. 11.0%; p = 0.009) and oedematous pancreas (8.4% vs. 3.1%; p = 0.016) with intense pain. Sharp pain was associated with AP severity (OR = 2.481 95% CI: 1.550-3.969) and increased mortality (OR = 2.263, 95% CI: 1.199-4.059) compared to other types. Longstanding pain (>72 h) on admission was not associated with outcomes. Pain characteristics showed little association with the patient's baseline characteristics. Conclusion A comprehensive patient interview should include questions about pain characteristics, including pain type. Patients with sharp and intense pain might need special monitoring and tailored pain management. Significance Acute abdominal pain is the leading presenting symptom in acute pancreatitis; however, we currently lack specific guidelines for pain assessment and management. In our cohort analysis, intense and sharp pain on admission was associated with higher odds for severe AP and several systemic and local complications. Therefore, a comprehensive patient interview should include questions about pain characteristics and patients with intense and sharp pain might need closer monitoring

Detailed characteristics of post-discharge mortality in acute pancreatitis

The in-hospital survival of patients suffering from acute pancreatitis (AP) is 95-98%. However, there is growing evidence that patients discharged after AP may be at risk of serious morbidity and mortality. Here, we aimed to investigate the risk, causes, and predictors of the most severe consequence of the post-AP period: mortality.2,613, well-characterized patients from twenty-five centers were collected and followed by the Hungarian Pancreatic Study Group between 2012 and 2021. A general and a hospital-based population was used as the control group.After an AP episode patients have an approximately three-fold higher incidence rate of mortality than the general population (0.0404vs.0.0130 person-years). First-year mortality after discharge was almost double than in-hospital mortality (5.5%vs.3.5%), with 3.0% occurring in the first 90-day period. Age, comorbidities, and severity were the most significant independent risk factors for death following AP. Furthermore, multivariate analysis identified creatinine, glucose, and pleural fluid on admission as independent risk factors associated with post-discharge mortality. In the first 90-day period, cardiac failure and AP-related sepsis were among the main causes of death following discharge, while cancer-related cachexia and non-AP-related infection were the key causes in the later phase.Almost as many patients in our cohort die in the first 90-day period after discharge as during their hospital stay. Evaluation of cardiovascular status, follow-up of local complications, and cachexia-preventing oncological care should be an essential part of post-AP patient care. Future study protocols in AP must include at least a 90-day follow-up period after discharge