24 research outputs found
Ütemvakság
A gazdaság növekedés felgyorsulása hosszú távon először szükségszerűen csak egy rövid helyreállítási perióduson keresztül valósulhat meg, amelynek során a növekedés ütemét a válságok miatt elmaradt vagy más okból elmulasztott növekedés pótlása gyorsítja fel. Ez azonban messze nem jelenti a hosszú távú növekedési ütem felgyorsulását. A jelenséget először Jánossy Ferenc írta le, akinek megállapításai ma is érvényesek: egy jelentős visszaesés, majd stagnálás után a növekedési ütem 2005 után visszaállt az 1980 óta kialakult 1,5 százalékos hosszú távú ütemre. A Jánossy-féle szakmastruktúra-tényező nem más, mint a tudástőke: a munkaképes lakosság személyes tudása, jártassága és motivációja. Ezek az összetevők egy újrafogalmazott termelési függvény emberi elemei számos új és már korábban is ismert tényező mellett. Az emberi erőforrások nyilvántartása nem kompetenciaalapú, és emiatt a hosszú távú növekedési ütem alacsony szintjét sem tudjuk megmagyarázni. A növekedési ütem ingadozásai mögött elsősorban gazdaságpolitikai hibákat, érdemeket keresünk, holott az emberi beruházások elégtelen szintje jelenti a problémát, amely a múlt örökségnek és a jelen terheinek súlya alatt nem oldódik meg automatikusan. A magyar gazdaság egy újabb helyreállítási periódus előtt áll, s a gazdasági átalakítás alapvető feladata a foglalkoztatható lakosság aktivizálása, enélkül minden növekedési gyorsulás csak átmeneti helyreállítási periódus marad. JEL kód: B23, C22, E01, O11. /===/ Acceleration of economic growth in the long term can primarily be achieved only through a short period of consolidation, in which the growth rate of growth by recession or made up for by growth potential neglected for other reasons. But this is far from equivalent to an acceleration of the long-term growth rate. The phenomenon was described first by Ferenc Jánossy, whose conclusions remain valid to this day: after a substantial slump and a period of stagnation, the growth rate recovered after 2005 the long-term rate of 1.5 per cent that had set in after 1980. Jánossy's trade structure factor amounts to capital in knowledge: the personal know-how, expertise and motivation of the able-bodied population. These factors are the human constituents of a newly formulated production function, along with numerous new and previously known factors. The registration of human resources is competence- based and so it cannot explain the low level of the long-term growth rate either. People tend primarily to see failures and achievements of economic policy behind the failures and achievements of economic policy, when the real problem is inadequate human investment, which will not resolve itself automatically under the weight of the past and present burdens. The Hungarian economy is on the brink of a new period of recovery, and the basic task of economic transformation is to activate the employable population, without which any acceleration of growth will amount only to a temporary period of recovery
A bér szerepe a megtartásban
A magyar munkaerőpiacot teljesen átalakítják napjaink trendjei. Nincs olyan szervezet – legyen az állami, magán, nonprofit, forprofit –, amelyet ne érintenének a munkaerőbiztosítás vagy a -megtartás kihívásai. Az elmúlt években egyre jobban megértettük azt, hogy az elkötelezettség valós termelési tényező, és a
vállalatok munkaerőmegtartó képessége a működés hosszútávú kockázatcsökkentésének az eszköze. Minden vállalatvezetőben felmerül a kérdés: „hogyan menedzseljem a munkatársak elkötelezettségét, hogyan biztosítsam azt, hogy hosszú távon is számíthassak rájuk?”. Tapasztalatom szerint 5 vállalatvezető közül legalább 3 azonnal azt válaszolja: „fizessünk nekik többet, jobban fognak dolgozni, és nem akarnak majd elmenni sem”. Jelen munkámban ezt a kérdést elemzem - az elmúlt évek témához kapcsolódó kutatási eredményeit, saját vezetői, tanácsadói tapasztalataimat rendszerbe szedve a vállalatok és a vezetők nézőpontjából, nem pedig össztársadalmi vagy szociológiai szempontokat figyelembe véve. Célom, hogy bemutassam a fenti állítás korlátait: milyen körülmények között igaz és mikor nem, mely körülmények befolyásolják, és vezetőként hol tudunk beavatkozni
Water footprint: A new approach for a more sustainable future
Sustainability of water use has got into focus recently, as availability of fresh water resources is under depletion. Population growth, extreme weather conditions (drought), increasing global meat demand all results in higher water consumption of humanity and ecosystem. Water footprint is a promising indicator, which assesses both qualitative and quantitative deterioration of fresh water supplies. By identifying blue, green and grey water components, water use can be assessed in a more comprehensive way.
Furthermore impact assessment of different components during production and processing let us identify crucial points of water use, where more efficient solution should be found. As a consequence of a more conscious and sustainable water use assessment considering water footprint, there is a chance, that future generations will inherit fresh water supplies at least in the same condition as we got it from our ancestors. 
Cigány és nem cigány kultúrák interetnikus kapcsolatai a Kárpát-Medencében = Interethnic Relations of Gypsy and Non-Gypsy Cultures in the Carpathian Basin
A kitűzött kutatási cél az volt, hogy a résztvevők a kulturális antropológia módszereivel elkezdjék feltárni a magyarországi és a határontúli magyar anyanyelvű régiók cigány kultúráinak empirikusan megközelíthető valóságtartalmait az egyes cigány csoportok környezetében élő magyar és más röbbségi etnikumok szociokulturális környezetében. Kiemelt cél volt továbbá a témával kapcsolatos hazai és európai társadalomtudományi diskurzusban való részvétel az újfajta perspektívák, a szintetizálható és továbbgondolható eredmények vitára bocsátásával és ezen keresztül új kutatások serkentésével, elősegítésével. A kutatók 5 ország cigány közösségeiben végeztek résztvevő megfigyelést: Bakó Boglárka és Pálos Dóra Romániában, Hajnal Virág és Papp Richárd Szerbiában, Puskás Balázs és Prónai Csaba Magyarországon, Árendás Zsuzsa és Prónai Csaba Szlovákiában, Domokos Vera Ukrajnában. Megjelent tanulmányok száma: 8. Megjelenés alatt: 6. | The aim of the research was that the participants would explore, with the methods of cultural anthropology, the empirically accessible reality of the Gypsy cultures among certain Gypsy groups living in the sociocultural milieu of the Hungarian and other major ethnic groups in Hungary and in the Hungarian speaking territories beyond the frontier. An important goal was the participation in the Hungarian and European social science discourse in connection with the issue through discussing new perspectives, synthesizible and rethinkable results, and promoting further researches. The researchers carried out participant observation in the Gypsy communities of 5 countries: Boglárka Bakó and Dóra Pálos in Rumania, Virág Hajnal and Richárd Papp in Serbia, Balázs Puskás and Csaba Prónai in Hungary, Zsuzsa Árendás and Csaba Prónai in Slovakia, and Vera Domokos in Ukraine. Number of published studies: 8. Under publishing: 6
Effect of Stellaria media Tea on Lipid Profile in Rats
Background. In folk medicine, common chickweed (Stellaria media) has traditionally been applied for the treatment of hypercholesterolemia; however, there is no firm experimental proof to support the rationale of this practice. Therefore, we aimed to assess the efficacy and safety of Stellaria media tea in hypercholesterolemic rats. Materials and Methods. Adult male Wistar rats were divided into 3 groups. The (i) control group received standard laboratory chow, the (ii) hypercholesterolemic group received cholesterol-enriched diet, and the (iii) chickweed-treated hypercholesterolemic group received cholesterol-enriched diet and 100 mg/kg body weight Stellaria media tea lyophilizate for 8 weeks. Blood samples were collected to determine serum lipid profile as well as liver and kidney function, and echocardiography was performed to assess cardiac morphology and function. Results. Cholesterol-enriched diet significantly increased serum total cholesterol, LDL- and HDL-cholesterol levels, but did not affect triacylglycerol concentrations. The addition of chickweed to the diet did not cause any significant change in serum lipid profile or body weight increase. Liver and kidney functions were unaltered and cardiac morphology and function were not changed due to Stellaria media tea lyophilizate. Conclusion. Although chickweed does not seem to be toxic, our results do not support the rationale of its use in the treatment of hypercholesterolemia
A szervezeti működés modellkoncepciója
A Corporate Values Kft. 2009-ben KMOP fejlesztési célú pályázat segítségével létrehozott egy olyan szervezettudományos közösséget, amelynek célja egy komplex és innovatív szervezet-diagnosztikai modell és mérőeszköz létrehozása volt. A kutatók és jelen cikk szerzői az eddigi elméleti modellek, szervezeti megközelítések és személyes tapasztalataik alapján állították össze a szervezetek működésére és diagnosztikájára alkalmas innovatív megközelítést. A fejlesztés 2009-2010-ig zajlott.
A szakirodalmi kutatások alapján szerkesztett modell jelentős újítást képvisel a szervezetelméletek terén, az egyén-csoport-szervezeti illeszkedés szisztematikus és rendszerszintű megjelenítése a szervezeti modellek között itt jelenik meg elsőként. Jelen tanulmány a szervezeti modell felépítésének logikáját mutatja be
Concordance of the spectral properties of dorsal wing scales with the phylogeographic structure of European male Polyommatus icarus butterflies
Abstract The males of more than 80% of the Lycaenidae species belonging to the tribe Polyommatini exhibit structural coloration on their dorsal wing surfaces. These colors have a role in reinforcement in prezygotic reproductive isolation. The species-specific colors are produced by the cellular self-assembly of chitin/air nanocomposites. The spectral position of the reflectance maximum of such photonic nanoarchitectures depends on the nanoscale geometric dimensions of the elements building up the nanostructure. Previous work showed that the coloration of male Polyommatus icarus butterflies in the Western and Eastern Palearctic exhibits a characteristic spectral difference (20 nm). We investigated the coloration and the de novo developed DNA microsatellites of 80 P. icarus specimens from Europe from four sampling locations, spanning a distance of 1621 km. Remarkably good concordance was found between the spectral properties of the blue sexual signaling color (coincident within 5 nm) and the population genetic structure as revealed by 10 microsatellites for the P. icarus species
Stellaria media Tea Protects Against Diabetes-Induced Cardiac Dysfunction in Rats without Affecting Glucose Tolerance
BACKGROUND AND AIM: Common chickweed (Stellaria media) tea has traditionally been applied for treatment of various metabolic diseases including diabetes in folk medicine; however, experimental evidence to support this practice is lacking. Therefore, we aimed to assess the effect of Stellaria media tea on glucose homeostasis and cardiac performance in a rat model of diabetes. EXPERIMENTAL PROCEDURE: Hot water extract of Stellaria media herb were analyzed and used in this study, where diabetes was induced by fructose-enriched diet supplemented with a single injection of streptozotocin. Half of the animals received Stellaria media tea (100 mg/kg) by oral gavage. At the end of the 20-week experimental period, blood samples were collected and isolated working heart perfusions were performed. RESULTS AND CONCLUSION: Compared to the animals receiving standard chow, serum fasting glucose level was increased and glucose tolerance was diminished in diabetic rats. Stellaria media tea did not affect significantly fasting hyperglycemia and glucose intolerance; however, it attenuated diabetes-induced deterioration of cardiac output and cardiac work. Analysis of the chemical composition of Stellaria media tea suggested the presence of rutin and various apigenin glycosides which have been reported to alleviate diabetic cardiomyopathy. Moreover, Stellaria media prevented diabetes-induced increase in cardiac STAT3 phosphorylation. We demonstrated for the first time that Stellaria media tea may beneficially affect cardiac dysfunction induced by diabetes without improvement of glucose homeostasis. Rutin and/or apigenin glycosides as well as modulation of STAT3 signaling may be implicated in the protection of Stellaria media tea against diabetic cardiomyopathy