A gyulladásos és immunológiai folyamatok kapcsolata a várandósság alatt. Gyakorlati vonatkozások = The relationship between inflammatory and immunological processes during pregnancy. Practical aspects

Absztrakt: A közlemény célja, hogy a biológiai háttér feltárásán túlmenően olyan új elvi és kezelési megközelítéseket tárjon fel a reprodukcióval foglalkozó klinikusok számára, amelyek a meddő és infertilis párok jobb és eredményesebb ellátását szolgálják. A humán vonatkozásban a sikertelen terhességek 75%-a eredménytelen beágyazódás következménye, és a beágyazódási kudarc a korlátja az IVF-kezelések eredményességének is. A beágyazódáshoz és a szüléshez ún. „jó”, módosított gyulladás szükséges, de a terhesség legnagyobb részében a gyulladás fenyegeti a terhesség megtartását. Ekkor a gyulladásmentes állapotnak a fenntartása rendkívül fontos, ezáltal lehetővé téve a magzaton az anyai epigenetikai hatások érvényesülését, ami az extrauterin élethez való minél jobb alkalmazkodást teszi lehetővé az utódok számára. A terhesség gyulladásmentes állapotának fenntartásában a lepény által termelt (a luteoplacentaris shift után) nagy mennyiségű progeszteron hormonnak döntő szerepe van. Többen leírták, hogy a beágyazódás alatti gyulladás az embrióra mint egy idegen testre adott ősi válaszként értelmezhető. A normálterhesség során ezt a gyulladást a trophoblastok indítják el, és magában foglalja egyrészt a természetes ölősejtek összetoborzását az implantáció helyére, a neutrofil beszűrődés gátlását, másrészt egy sor gyulladásos citokin termelését. A „beágyazódási ablak” idején a méh feltöltött állapotba kerülve több gyulladásos jelet, így prosztaglandin E2-t és számos gyulladásos citokint, köztük a TNF-t, IL6-ot és IFNγ-t termel. A fetoplacentaris egység egy félig idegennek tekinthető oltvány, ún. „szemiallograft”, és az anyai gazdaszervezet (host) részéről a terhesség felismerése, a következményes anyai immuntolerancia kialakulása elengedhetetlen része a terhesség sikeres kiviselésének és az egészséges magzat megszületésének. A keringő progeszteron mennyiségének funkcionális vagy abszolút csökkenése, hiánya miatt (a 36. terhességi hét után a fiziológiásan is „öregedő” lepény csökkenő hormontermelésének következtében) elégtelenné válnak a progeszteronhatások, ami az IL8 és egyéb gyulladásos citokinek termelését és a terminusra jellemző gyulladást már nem képes visszaszorítani, és ez a méhnyak éréséhez, a fájások megindulásához és szüléshez vezet („jó” gyulladás). Orv Hetil. 2019; 160(32): 1247–1259. | Abstract: The aim of this review is to explore, in addition to revealing the biological background, new conceptual and therapeutic approaches for reproductive clinicians to provide better and more effective care for sterile and infertile couples. In humans, 75% of unsuccessful pregnancies are the result of failures of implantation, and implantation failure is the limiting factor for in vitro fertilization treatment. A modified “good” inflammation is necessary for implantation and parturition, but for most of pregnancy, inflammation threatens the continuation of pregnancy. During this period, maintaining the non-inflammatory condition is extremely important, enabling the maternal epigenetic effects to occur in the fetus, making it possible for the offspring to adapt as much as possible to the extrauterine life. In the maintenance of the non-inflammatory condition of pregnancy, a large amount of progesterone hormone produced by the placenta (after the luteo-placental shift) plays a crucial role. It has been reported that the role of inflammation during implantation is an ancestral response to the embryo as a foreign body. During normal pregnancy, this inflammation is initiated by the trophoblast and involves the suppression of neutrophil infiltration, the recruitment of natural killer cells to the site of implantation as well as the production of a range of proinflammatory cytokines. During the “implantation window”, the uterus is primed to produce several inflammatory signals such as prostaglandin E2 and a range of proinflammatory cytokines, including TNF, IL6 and IFNγ. The feto-placental unit is a semi-foreign graft called a “semi allograft”, and the recognition of pregnancy by the mother (host) and the resulting maternal immune tolerance is an essential part of successful pregnancy and the birth of a healthy fetus. Because of the functional or absolute reduction of circulating progesterone (due to the decreasing hormone production of the physiologically “aging” placenta after around the 36th week of pregnancy) progesterone effects become insufficient. Therefore it is unable to suppress the production of IL8 and other inflammatory cytokines and the term inflammation, leading to cervical ripening, uterus contractions and parturition (“good” inflammation). Orv Hetil. 2019; 160(32): 1247–1259

Achillotenotomiák hosszú távú eredményei spasticus cerebralis paresisben szenvedő betegekben = Long-term follow-up of achillotenotomy in patients with cerebral palsy

Absztrakt: Bevezetés: A spasticus cerebralis paresisben szenvedő betegek kezelésének egyik legfontosabb faktora az állást és a járásképességet befolyásoló equinuscontractura műtéti megoldása. Klinikánkon nyílt Z-achillotenotomia mellett az Achilles-ín percutan tripla hemisectióját végezzük rutinszerűen. Célkitűzés: Munkánk célja volt, hogy a klinikánkon spasticus cerebralis paresises betegeken végzett achillotenotomiák hosszú távú eredményeit elemezzük, keressük a fő komplikációk prediszponáló faktorait, illetve összehasonlítsuk a nyílt és percutan végzett műtétek hosszú távú kimenetelét. Módszer: Klinikánkon 1990 és 2006 között 211 betegnél, összesen 347 esetben végeztük el az Achilles-ín megnyújtását. 261 esetben percutan, 86 esetben pedig nyílt feltárásból történtek a műtétek. Munkánk során a betegek átlagosan 15 éves utánkövetésének retrospektív analízisét végeztük el. Az egyes esetek hosszú távú eredményeit a műtéti életkor, az alapbetegség topográfiai megjelenési formája és a cerebralis paresis súlyossága alapján elemeztük. A betegek járóképességét, illetve annak változását a kezelés során az úgynevezett ’Physician Rating Scale’ pontrendszer szerint értékeltük. Eredmények: Recidív equinuscontractura miatt 74 esetben végeztünk reachillotenotomiát (21,3%); 14 esetben (4%) a reachillotenotomiát második alkalommal is el kellett végezni. Túlkorrekcióval 12 esetben (3,5%) találkoztunk. Fiatalabb életkorban (<7 év) operált, illetve súlyosabb paresis (GMFCS II–III.) esetén bizonyult a recidívaráta a legmagasabbnak (~26%). A recidíva 9 és 14 éves kor között jelentős halmozódást mutatott. Következtetés: A műtétet követő legfontosabb komplikáció a recidíva volt. Recidíva a legnagyobb arányban a fiatalabb korban operált, az alapbetegség súlyosabb formájában szenvedő betegeknél jelentkezett. Megfigyeltük, hogy a recidíva szoros összefüggést mutat a testnövekedéssel, illetve halmozódást mutat serdülőkorban. Orv Hetil. 2020; 161(8): 306–312. | Abstract: Introduction: The surgical solution of equinus deformity is one of the most important factors in the treatment of patients with cerebral palsy. We perform open Z achillotenotomy and percutaneus triple hemisection routinely in our department. Aim: The goal of our work was to analyze the long-term results of achillotenotomies in patients with cerebral palsy, to look for predisposing factors of major complications, and to compare the results of the performed operative methods. Method: Between 1990 and 2006, we performed 347 surgical Achilles tendon lengthenings. In 261 cases, the operations were performed percutaneusly, and in 86 cases we performed open Z achillotenotomy. The average follow-up time was 15 years. The long-term outcomes were analyzed based on the age at surgery, the topographic appearance and the severity of cerebral palsy. Analysis regarding functional outcome was based on the widely known Physician Rating Scale system. Results: Due to recurrent equinus deformity, re-achillotenotomy was performed in 74 cases (21.3%), and in 14 cases (4%) the re-achillotenotomy needed to be performed a second time. We encountered overcorrection and calcaneus deformity in 12 cases (3.5%). Recurrence rate was higher in patients operated at a younger age (<7 years) and in patients with a more severe cerebral palsy (GMFCS II–III, ~26%). Recurrence showed accumulation in patients 9–14 years old. Conclusion: The major complication we encountered was recurrence of the equinus deformity. The majority of relapses occured in patients who were operated at a younger age and suffered from a more severe form of cerebral palsy. We observed that recurrence showed an association with growth and accumulated in aldolescence. Orv Hetil. 2020; 161(8): 306–312

A Proteoglycanok szerepe a Spondylitis Ankylopoeticaban = The Role of Proteoglycans in Ankylosing Spondylarthropathy

Kutatásunk egyik alapvető kérdésfeltevése az volt, hogy vajon milyen összefüggést találhatunk a proteoglikánok (aggrekán) és a mozgásszervi autoimmun betegségek között, ill. ezen belül is a gerincet érintő spontdylitisek között. Állatkísérletekkel (egér immunizálás aggrekánnal) vizsgáltuk a kialakuló immunválaszt, az ízület és a gerinc részvételét ezen folyamatokban. Egyértelművé vált, hogy a genetikai háttér meghatározza a betegségre való hajlamot, de azt teljes egészében nem determinálja. Meglepő és fontos eredményünk, hogy az arthrodialis ízületek és a spondylitis nem mindig egyszerre megjelenő betegségek, sokkal inkább különálló entitások, melyek genetikai háttere is különbözik. A spondylitisek, valamint az ún. failed back syndromának, ugyanakkor sokkal nehezebben modellezhető és után vizsgálható a humán előfordulása. Az általunk gyűjtött nagy számú minta vizsgálata során nem sikerült egyértelmű összefüggést találni a serumban megjelenő autoantitestek, ill. a betegség megjelenése és súlyossága között. | The basic theory of our research was that proteoglycans (more specifically aggrecane) plays a pivotal role in the autoimmune diseases of the musculoskeletal system, in particular in the inflammation of the spine. Our animal model of arthritis (murine immunized with aggrecane)has been found extremely useful for this purpose, and the role and importance of distinct immunological reactions were identified in the inflammation of the joints and the spine. Genetic background of the mice was found to be of paramount importance yet it was not the exclusive predicting factor in the development of the disease. Surprisingly, we found that spondylitis and the inflammation of the arthrodial joints do not coincide constantly, and it appears that this two diseases represents rather two utterly distinct entity. The assessment of the human immunological diseases, on the other hand, is way more demanding and in spite of our greatest effort we have not been able to identify any correlation between the occurrence and the severity of these human diseases and the presence and concentration of the autoantibodies against the cartilage constituents

“Platelet-associated regulatory system (PARS)” with particular reference to female reproduction

BACKGROUND: Blood platelets play an essential role in hemostasis, thrombosis and coagulation of blood. Beyond these classic functions their involvement in inflammatory, neoplastic and immune processes was also investigated. It is well known, that platelets have an armament of soluble molecules, factors, mediators, chemokines, cytokines and neurotransmitters in their granules, and have multiple adhesion molecules and receptors on their surface. METHODS: Selected relevant literature and own views and experiences as clinical observations have been used. RESULTS: Considering that platelets are indispensable in numerous homeostatic endocrine functions, it is reasonable to suppose that a platelet-associated regulatory system (PARS) may exist; internal or external triggers and/or stimuli may complement and connect regulatory pathways aimed towards target tissues and/or cells. The signal (PAF, or other tissue/cell specific factors) comes from the stimulated (by the e.g., hypophyseal hormones, bacteria, external factors, etc.) organs or cells, and activates platelets. Platelet activation means their aggregation, sludge formation, furthermore the release of the for-mentioned biologically very powerful factors, which can locally amplify and deepen the tissue specific cell reactions. If this process is impaired or inhibited for any reason, the specifically stimulated organ shows hypofunction. When PARS is upregulated, organ hyperfunction may occur that culminate in severe diseases. CONCLUSION: Based on clinical and experimental evidences we propose that platelets modulate the function of hypothalamo-hypophyseal-ovarian system. Specifically, hypothalamic GnRH releases FSH from the anterior pituitary, which induces and stimulates follicular and oocyte maturation and steroid hormone secretion in the ovary. At the same time follicular cells enhance PAF production. Through these pathways activated platelets are accumulated in the follicular vessels surrounding the follicle and due to its released soluble molecules (factors, mediators, chemokines, cytokines, neurotransmitters) locally increase oocyte maturation and hormone secretion. Therefore we suggest that platelets are not only a small participant but may be the conductor or active mediator of this complex regulatory system which has several unrevealed mechanisms. In other words platelets are corpuscular messengers, or are more than a member of the family providing hemostasis

A ritka kromoszóma-rendellenességek és a fetoplacentaris mozaikosság jelentősége a praenatalis diagnosztikában a nem invazív szűrővizsgálatok tükrében

Introduction and objective: To determine the prevalence of microscopically visible de novo atypical chromosomal aberrations and fetoplacental mosaicism in a prenatal tertial referral center, and to investigate the maternal and fetal characteristics in connection with genomewide non-invasive prenatal screening. Method: Retrospective cohort study from 2014 to 2019 of pregnancies with invasive genetic analysis. Results: In the cohort of 2504 cases, the proportion of CVS was 53.3%. We diagnosed 200 chromosomal aberrations (8%), including 13.5% of de novo rare chromosomal aberrations (14 rare autosomal trisomies, 6 polyploidies, 5 structural aberrations and 2 small supernumerary marker chromosomes). The rate of fetoplacental mosaicism was 12.4%/77.8% in common/atypical chromosomal aberrations (p = 0.001) and confined to placenta in 17/40 cases. Associated ultrasound abnormalities were abnormal nuchal translucency and major malformations in 58% and 35% with common trisomies and 11% (p = 0.006) and 67% (p = 0.047) with true mosaic cases of rare abnormalities, respectively. Major ultrasound malformation was facial dysmorphism with rare aberrations. Potential application of genomewide non-invasive prenatal test in atypical chromosomal aberrations presumably would have been false-positive in 12 cases (44%), false-negative in 1 case (3.7%), and would have early detected 2 cases of rare autosomal trisomies (7.4%) without ultrasound anomalies. Conclusion: Structural ultrasound malformations with normal nuchal translucency thickness may be indicative of rare chromosomal aberrations. Application of genomewide non-invasive prenatal test is an alternative of early diagnostic methods with a potential of discordant results due to mosaicism. Knowledge about the presence of fetoplacental mosaicism influences risk estimation and genetic counseling, detailed cytogenetic characterization is of utmost importance. © Szerző(k)

Retreat and Preparation: The Prelude to Hungary's Age of Reform

The functioning of a civil society allows for a variety of possibilities. At the turn of the eighteenth and nineteenth centuries, enlightened literature and the few journals reached only a small segment of the Hungarian population. Correspondence, a significant part of civil society, compensated for what was missing. The acceptance of free thought and pluralism by the elite prepared the way for their eventual acceptance by a growing number of individuals during the Age of Reform

Ultrasonography of sciatic nerve endometriosis

OBJECTIVE: To describe the ultrasonographic findings of sciatic nerve endometriosis. PATIENTS: Two premenopausal women with catamenial sciatica symptoms were examined, the first without a history of endometriosis, the second with previously confirmed endometriosis of the ovary. Ultrasonography, extending from the sciatic notch to the level of the ischial tuberosity showed that the sciatic nerve was 'engulfed' in a large, perineural, hypoechogenic, inhomogeneous lesion with an irregular contour corresponding to an endometrioma. The nerve was enlarged, but it was discernible within the lesion, except at its most cranial part. MRI of the pelvis showed intrapelvic extension in both patients. The first patient was treated with a GnRH agonist, leading to complete morphological regression and normalization of nerve structure, parallel with symptomatic resolution. CONCLUSION: These cases illustrate that ultrasound is a feasible imaging modality for sciatic nerve endometriosis that may even be used to monitor morphological regression of endometrial tissue during treatment. This article is protected by copyright. All rights reserved