Intesztinális histaminosis: a hisztaminintoleranciaként is ismert klinikai tünetegyüttes kóroktani és terápiás összefoglalása

A gyakran hisztaminintoleranciaként (HIT) is említett, komplex etiológiájú tünetegyüttes egy nem pontosan definiált klinikai entitás, amelyet mind a mai napig nem fogadtak be a hivatalos orvosi nómenklatúrába. A tünetek megjelenését hisztamin mediálja, amelynek eredete vitatott: felmerül a fokozott felszabadulás, a csökkent elimináció és az exogén hisztaminforrások szerepe is. A tápcsatorna szerepét az etiopatogenezisben alátámasztja, hogy bizonyos ételek és tápanyagok jellegzetesen kiváltják a tüneteket. Az egyszerű táplálékallergiától ugyanakkor elkülöníti ezt a tünetegyüttest, hogy ugyanazon allergének szokatlanul eltérő súlyosságú formáját idézik elő más és más időpontokban. Az elmúlt 20 évben elérhetővé vált egy ELISA-szérumbiomarker: a diamino-oxidáz- (DAO-) meghatározás, amely reprodukálható módon korrelációt mutat a tünetek súlyosságával, illetve megfogalmazódtak diétás ajánlások, amelyek a hisztaminfelszabadításért felelős tényezők, illetve exogén hisztaminforrások eliminációja révén enyhíteni hivatottak a betegek tüneteit. Nem állnak ugyanakkor rendelkezésre randomizált kontrollált klinikai vizsgálatok ezek hatékonyságának megítélésére, és a klinikus szubjektív tapasztalata, hogy bár sok esetben javítanak a páciens tünetein, nem szüntetik meg őket, és az életminőséget negatívan befolyásolják. A mikrobiommal és az intesztinális barrierrel kapcsolatos kutatások ugyanakkor szemléletváltást hoztak ezen a területen is. Mai ismereteink szerint a szérum DAO-szintjének csökkenése a leukocytákban tárolt „DAO-pool” konszumpciós hiányának az indikátora, amely többnyire a barriersérülés miatti krónikus hisztaminfelszabadulással összefüggésben alakul ki. Épp ezért a kórkép elnevezésére az intesztinális histaminosis megfelelőbbnek látszik. A kórkép kezelésének előterébe ugyanakkor a hisztaminfelszabadulás oka, a mikrobiom- és a bélbarrier-sérülés okainak felderítése és ezek célzott táplálásterápiás megoldása kell hogy kerüljön

Pompe-kór fenotípusvariációi, kórlefolyása és az enzimpótló kezelés eredményei: hazai tapasztalatok

A Pompe-kór kialakulásáért az alfa-glikozidáz enzim autoszomális recesszíven öröklődő hiánya, illetve kóros működése felelős. Célok és módszerek: A szerzők tanulmányukban 11, Pompe-kórral diagnosztizált magyar beteg klinikai fenotípusát elemezték, és nyolc esetben az enzimpótló kezelés melletti hosszmetszeti megfigyelés eredményeit értékelték. Eredmények: Egy betegben az első tünet már az újszülöttkorban jelentkezett, kezdeti cardiomyopathia és nagyon enyhe izomhypotonia formájában. A korai kezdet ellenére a progresszió nagyon lassú volt: négyéves korától részesült enzimpótló kezelésben, hatévesen motoros deficit már nem volt észlelhető. Egy beteg 2,5 évesen tünetmentes. A felnőttkori formákban 20 és 50 év között kezdődtek az első tünetek, a végtagövi izomgyengeség spektruma az enyhétől a súlyos érintettségig terjedt. Három esetben légzési elégtelenséget észleltek. Az enzimpótló terápiát a legtöbb esetben szignifikáns izomerő-fokozódás és a légzési működés javulása követte. Következtetések: Hazai Pompe-kóros betegekre a fenotípus széles variabilitása jellemző. Korai enzimpótló kezeléssel egy gyermek esetében teljes tünetmentességet, előrehaladott állapotú légzési elégtelenségben szenvedő betegnél az önálló légzés visszanyerését, és ezáltal jelentős életminőség-nyereséget lehetett elérni. Orv. Hetil., 2011, 152, 1569–1575. | Pompe’s disease is an autosomal recessive disease caused by deficiency of acid-alpha-glucosidase. Aims and Methods: Authors analyzed the phenotype of 11 Hungarian patients with Pompe’s disease and evaluated clinical parameters and response to enzyme replacement therapy during a long-term follow-up in 8 patients. Results: One patient with atypical infantile form presented with cardiomyopathy and a very slow progression of motor deficits; after 2 years of enzyme replacement therapy no disability was present at the age 6 years. Another patient was asymptomatic at the age of 2.5 years. The adult onset form was characterized by slight to prominent limb-girdle myopathy with an age of onset between 20 and 50 years. In 3 of such cases respiratory insufficiency was also present. Conclusions: Hungarian patients with Pompe’s disease presented with a wide phenotypic variability ranging from atypical early childhood form with slowly progressive course to late-onset limb-girdle myopathy with variable courses. Enzyme replacement therapy resulted in significant improvement in motor and respiratory functions in most of the patients. Orv. Hetil., 2011, 152, 1569–1575

Lung function tests in patients with neuromuscular disorders: how, when and why?

Neuromuscular disorders (NMD) may soon or later affect the lung function according to the clinical progression of any NMD leading often to chronic ventilatory failure. Either the respiratory muscles and the central drive of breathing may be differently involved during the natural history of any different NMD. The evaluation of lung function test should be routinely performed in every NMD patients at least at diagnosis and during follow-up. Also respiratory sleep disturbances and cough efficiency must be carefully checked in every patient with NMD. The present review describes the most useful test to routinely assess lung function in NMD, with particular emphasis on respiratory muscles evaluation. An early assessment of lung function together with use of non invasive home mechanical ventilation may help improved quality of life and prolonged life expectancy

Practical Recommendations for Diagnosis and Management of Respiratory Muscle Weakness in Late-Onset Pompe Disease

Pompe disease is an autosomal-recessive lysosomal storage disorder characterized by progressive myopathy with proximal muscle weakness, respiratory muscle dysfunction, and cardiomyopathy (in infants only). In patients with juvenile or adult disease onset, respiratory muscle weakness may decline more rapidly than overall neurological disability. Sleep-disordered breathing, daytime hypercapnia, and the need for nocturnal ventilation eventually evolve in most patients. Additionally, respiratory muscle weakness leads to decreased cough and impaired airway clearance, increasing the risk of acute respiratory illness. Progressive respiratory muscle weakness is a major cause of morbidity and mortality in late-onset Pompe disease even if enzyme replacement therapy has been established. Practical knowledge of how to detect, monitor and manage respiratory muscle involvement is crucial for optimal patient care. A multidisciplinary approach combining the expertise of neurologists, pulmonologists, and intensive care specialists is needed. Based on the authors’ own experience in over 200 patients, this article conveys expert recommendations for the diagnosis and management of respiratory muscle weakness and its sequelae in late-onset Pompe disease

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

Pompe disease (PD) is a rare lysosomal disease caused by the deficient activity of acid alpha-glucosidase (GAA) enzyme due to mutations in the GAA gene. The enzymatic deficiency leads to the accumulation of glycogen within the lysosomes. Clinically, the disease has been classically classified in infantile and childhood/adult forms. Presently cc. close to 600 mutations distributed throughout the whole gene have been reported. The c.-32-13T>G splice mutation that is very common in patients of Caucasian origin affected by the childhood/adult form of the disease, with an allelic frequency close to 70%. Enzyme replacement treatment (ERT) is available for the patients with Pompe disease (Myozyme). In this paper, we are presenting the long term follow up of 13 adult onset cases treated more than 5 years. The longest follow up was 15 years. To evaluate the treatment efficacy, the 6 minutes walking test (6MWT) and the respiratory functions were monitored annually. The analysis revealed that at the beginning of ERT for 3-4 years the 6MWT had been generally increasing, then it declined, and after 10 years it was lower in 77% of the cases than it had been at the start of the treatment. In 23% of the cases the 6MWT increased during the follow up time. Only one of the patients become wheelchair dependent during the follow-up period. The respiratory function showed similar results especially in supine position. A high degree of variability was observed among patients in their responses to the treatment, which only partially associated with the antibody titer against the therapeutic protein. The efficacy of the ERT was associated with the type of the disease causing mutation, the baseline status of the disease, the lifestyle and the diet of the patient. The long-term follow up of the patients with innovative orphan drugs is necessary to really understand the value of the treatment and the need of the patients