Simplifying Complex Insulin Regimens While Preserving Good Glycemic Control in Type 2 Diabetes

L

Komplex inzulinkezelési rezsimek deeszkalációja a jó glikémiás kontroll megőrzésével 2-es típusú diabetes mellitusban

Kifejezett hyperglykaemiával jelentkező 2-es típusú diabeteses betegek esetében gyakran indítunk napi többszöri inzulininjekcióból álló kezelést (MDI). A glükotoxicitás megszűnésével a komplex rezsimek potenciálisan egyszerűsíthetők, de ezzel kapcsolatban nem állnak rendelkezésre speciális irányelvek, ezért a betegek jelentős része MDI kezelésen marad. A szerzők prospektív módon vizsgálták az MDI rezsimek degludek inzulint és liraglutidot fix arányú kombinációban tartalmazó IdegLira-kezelésre történő átváltásának biztonságosságát és hatékonyságát relatíve jól kontrollált (HbA1c ≤7,5%), alacsony teljes napi inzulindózist használó 2-es típusú diabeteses betegekben. A vizsgálatba 68 MDI±metformin-kezelt 2-es típusú diabeteses beteget vontak be (kiindulási életkor: 64,01±9,72 év, HbA1c : 6,36±0,7%, BMI: 33,48±6,73 kg/m2, testsúly: 93,88±19,18 kg, teljes napi inzulindózis: 43,77±11,3 IU/nap, inzulinigény: 0,47±0,12 IU/kg, diabetestartam: 10,29±7,49 év; átlag±SD). A korábbi inzulinok adását leállították, és napi egyszeri adagolású IDegLirát indítottak. Az IDegLirát a betegek addig titrálták, amíg a reggeli előtt mért ujjbegyes vércukorértékük 6 mmol/l alá került. A 7 hónapos követés végén a HbA1c 6,20±0,64% volt, a kiindulástól átlagosan 0,16%-ot csökkent (p=0,07), a testsúly 89,61±19,31 kg volt, átlagosan 4,27 kg-mal lett kevesebb (p<0,0001), a BMI 31,93±6,64 kg/m2-re változott (p<0,0001). A 7 hónapos kezelés után az IDegLira dózisa 21,44±7,64 egység volt, az átlagos inzulinigény 0,24±0,08 IU/kg-ra csökkent. A kiindulási vizit előtti hónapban 32 betegnek (47%) volt legalább egy, dokumentált vagy tüneteket okozó hypoglykaemiája, míg a követés során 12 (18%) beteg számolt be összesen 30, enyhe epizódról. A mindennapi klinikai gyakorlatban az alacsony dózisú MDI rezsimek IDegLirára történő váltása a jól kontrollált 2-es típusú diabeteses betegek esetében fogyást eredményezett, hasonló vagy jobb glikémiás kontrollt biztosított, kisebb hypoglykaemia-rizikóval járt, és jelentősen csökkentette az inzulinigényt és a kezelési terhet. | Type 2 diabetic patients presenting with severe hyperglycemia are often put on multiple daily insulin injections (MDI). If glucose toxicity resolves, the regimen may potentially be simplified, but there are no specific guidelines for this, and a lot of patients are left on MDI. We examined prospectively the safety and efficacy of switching from MDI to once-daily IDegLira, a fixed-ratio combination of insulin degludec and liraglutide, in relatively well controlled (HbA1c ≤7.5%) subjects with type 2 diabetes using low total daily insulin dose. 68 adults with type 2 diabetes (baseline age: 64.01±9.72 years, HbA1c : 6.36±0.7%, BMI: 33.48±6.73 kg/m2, body weight: 93.88±19.18 kg, total daily insulin dose: 43.77±11.3 IU/day, insulin requirement: 0.47±0.12 IU/kg, duration of diabetes: 10.29±7.49 years, mean±SD) treated with MDI±metformin were enrolled in our study. Previous insulins were stopped and once-daily IDegLira was started. IDegLira was titrated by the patients to achieve a self-measured pre-breakfast blood glucose concentration of < 6 mmol/L. After 7 months of follow-up, mean HbA1c decreased by 0.16% to 6.20±0.64% (p=0.07), body weight decreased by 4.27 kg to 89.61±19.31 kg (p<0.0001), and BMI changed to 31.93±6.64 kg/m2 (p<0.0001). After 7 months of treatment the mean dose of IDegLira was 21.44±7.64 units and the mean insulin requirement decreased to 0.24±0.08 IU/kg. During the month before baseline visit, 32 patients (47%) had at least one episode of documented or symptomatic hypoglycemia, while only 12 (18%) patients reported a total of 30 episodes during the follow-up. In everyday clinical practice switching from low dose MDI to IDegLira in patients with well-controlled type 2 diabetes induced weight loss, resulted in similar or better glycemic control with less hypoglycemia, substantially reduced insulin requirement and decreased treatment burden

Az elhízás, a 2-es típusú diabetes és a daganatok közötti genetikai összefüggések egy perspektívája: Az FTO és TCF7L2 génpolimorfizmusok lehetséges szerepe

Az elhízás, a 2-es típusú diabetes, a cardiovascularis kórképek és a rosszindulatú daganatok napjaink legjelentősebb népbetegségei, melyek a mortalitási statisztikákat is vezetik. A hasonló epidemiológiai viselkedés hátterében metabolikus és molekuláris genetikai összefüggések igazolhatók. Az utóbbiak a közös sejtfelszíni receptorok, az intracelluláris szignálutak és a gének szintjén egyaránt felismerhetők. 2006-ra a teljes emberi génállományt sikerült feltérképezni. Ezt követően terjedtek el a genomszintű asszociációs vizsgálatok, amelyek áttörést hoztak számos, a mendeli szabályokat nem követő, poligénes öröklődést mutató kórkép genetikai hátterének megértésében. Segítségükkel olyan génvariánsok és lókuszok beazonosítása vált lehetővé, amelyek egyidejűleg többféle betegség kockázatával is összefüggést mutatnak. A poligénes elhízás és a 2-es típusú diabetes hátterében újabb gének százait fedezték fel, melyek egy részének szerepe a rákképződésben is felmerült. A legismertebb FTO és TCF7L2 gének komplex jelentősége az elsők között vetődött fel. Polimorfizmusaik az obesitas és a diabetes klinikai manifesztációját egyaránt befolyásolhatják. Az FTO az előbbi, a TCF7L2 az utóbbi kórkép kialakulásában játszhat közvetlen szerepet, ugyanakkor mindkét gén közvetett hatással lehet a másik betegség fenotípusára. Irodalmi adatok alapján az FTO enzimfehérje a génexpresszió poszttranszkripciós szabályozásával és az mTOR modulálása révén részt vehet az onkogenezisben, illetve a TCF7L2 géntermék egy olyan transzkripciós faktor, amely biológiai útvonalakat befolyásolva segítheti elő rosszindulatú tumorok képződését. Mindebből megállapítható, hogy az FTO és TCF7L2 gének vizsgálata mindhárom népbetegség, vagyis az elhízás, a 2-es típusú diabetes és a malignus daganatok diagnosztikájában, terápiájában és prognosztikájában is jelentőséggel bírhat. Végezetül kijelenthető, hogy a génasszociációs vizsgálatokkal felfedezett újabb génpolimorfizmusok és kapcsolataik részletes elemzése az onkodiabetológiai betegellátásban részt vevő szakorvosok és az érintett betegek jövőbeli közös érdeke. Orv Hetil. 2024; 165(13): 499–509

Expert Opinion on the Therapeutic Use of the Fixed-Ratio Combination of Insulin Glargine 100 U/mL and Lixisenatide : a Central/Eastern European Perspective.

The fixed-ratio combination (FRC) of a basal insulin and a GLP-1 receptor agonist (GLP-1 RA) has proven to be an effective therapeutic approach. However, physicians face numerous practical questions that cannot be answered by recently published trial results, current guidelines and summaries of product characteristics. In April 2019, a scientific meeting was held with the participation of nine experts from four Central and Eastern European countries to provide expert consensus on the optimal daily use of the insulin glargine and lixisenatide FRC (iGlarLixi). Topics included the positioning and initiation of iGlarLixi and the management of treatment. This paper summarizes the outcomes of the meeting

A Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 43. Továbbképző Tudományos Ülésén elhangzó előadások rövid összefoglalói

1. Előszó 2. Alsó végtagi oedema ritka oka 3. Diabeteses ketoacidosis változások az utolsó öt évben 4. IGF-2-termelő prostatatumor okozta súlyos hypoglykaemia. Esetismertetés 5. Diabeteses beteg tünetmentes sokér-betegsége. Esetismertetés 6. Egy motorbaleset szövődményei – kardiológiai vonatkozások. Esetismertetés 7. Erectilis diszfunkció és alacsony tesztoszteronszint metabolikus szindróma tüneteit mutató 1-es típusú diabetesben 8. „Egyelőre idiopathiás” AA-amyloidosis. Esetismertetés 9. Anti-TNF-α-terápia mellett kialakuló lupus erythematosus 10. Pancreastumor vagy pancreatitis? 11. Videodenzitometria segítségével vizsgált myocardialis perfúzió eltérései diabetes mellitusban 12. A Clostridium difficile-fertőzések alakulása intézményünk fertőzőosztályán 2011-ig 13. A vesebetegségek felismerhetőségének aránya az eGFR tükrében vizsgálva 14. A gestatiós diabetes mellitus miatt gondozott asszonyok utánvizsgálataival szerzett tapasztalataink 15. Az aortamerevségi (stiffness) index prognosztikus jelentősége acromegaliában 16. Akut máj- és veseelégtelenség ritka oka. Esetismertetés 17. Diabeteses enteropathia, gastroparesis és neuropathia, vagy valami más? Esetismertetés 18. QT-variabilitás és vércukorszint: kimutatható-e összefüggés egészséges szénhidrát-anyagcseréjű egyénekben? 19. Renalis szimpatikus rádiófrekvenciás katéteres ablatio terápiarezisztens hypertoniában 20. A kalcium-anyagcsere útvesztői 21. Humán helminthiasisok: Az ember féregélősködők okozta bántalmainak klinikuma a gyakorlatban 22. Terápiás hatékonyság vizsgálata fokális szegmentális glomerulosclerosisos esetekben 23. Vércukormérés és csúcstechnológia 24. Metformin a terhességben. Áldás vagy átok? 25. Thrombocytopenia és immunhiány 26. Az inzulinkezeléssel járó testsúlynövekedés elkerülése intenzív inzulinanalóg-kezelési rendszerrel. Esetismertetés 27. Arteria renalis kardiogén eredetű akut thromboemboliás occlusiójának sikeres thrombolyticus kezelése. Esetismertetés 28. Microvascularis vasomotio és vércukorszint: kimutatható-e összefüggés egészséges szénhidrát-anyagcseréjű egyénekben? 29. Fődiagnózis: cardialis decompensatio. Cardialis decompensatio? Esetbemutatás 30. Tíz év tapasztalatai a gestatiós diabetes szűrésében és gondozásában 31. Az autonóm neuropathia prospektív vizsgálata inzulinpumpával kezelt 1-es típusú diabeteses betegekben 32. Vékonybél-kapszulaendoszkópiával szerzett kezdeti tapasztalataink 33. Transrectalis ultrahang (RUH) szerepe a rectum és perirectalis tér kórképeinek diagnosztikájában. Tapasztalatok saját eseteink kapcsán 34. Korszerű inzulinkezelés detemir bázisanalóggal: saját tapasztalataim és a nemzetközi obszervációs vizsgálat (A1chieve®) tükrében 35. Proteinuria mint cardiovascularis rizik