TRPS1 expression in cytokeratin 5 expressing triple negative breast cancers, its value as a marker of breast origin

The lack of oestrogen receptor, progesterone receptor and human epidermal growth factor receptor-2 expression in breast cancer (BC) is the basis for the categorization of the tumour as triple negative breast carcinoma (TNBC). The majority of TNBCs are aggressive tumours with common metastases and decreased expression of markers that could help in identifying the metastatic lesion as of mammary origin. Breast markers, such as gross cystic disease fluid protein-15 (GCDPF-15), GATA binding protein 3 (GATA3), mammaglobin (MGB) and SOX10, are not uniquely specific to BC. Our aim was to evaluate trichorhinophalangeal syndrome type 1 (TRPS1) protein as a breast marker in a series of cytokeratin-5-expressing TNBC, mostly corresponding to basal-like TNBCs, previously characterized for the expression of other breast markers. One hundred seventeen TNBCs in tissue microarrays were immunostained for TRPS1. The cut-off for positivity was ≥ 10%. The reproducibility of this classification was also assessed. TRPS1 positivity was detected in 92/117 (79%) cases, and this exceeded the expression of previously tested markers like SOX10 82 (70%), GATA3 11 (9%), MGB 10 (9%) and GCDFP-15 7 (6%). Of the 25 TRPS1-negative cases, 11 were positive with SOX10, whereas 5 to 6 dual negatives displayed positivity for the other makers. The evaluation showed substantial agreement. Of the five markers compared, TRPS1 seems the most sensitive marker for the mammary origin of CK5-expressing TNBCs. Cases that are negative are most often labelled with SOX10, and the remainder may still demonstrate positivity for any of the 3 other markers. TRPS1 has a place in breast marker panels

Az alsó végtag myxoinflammatoricus fibroblastos sarcomája

A myxoinflammatoricus fibroblastos sarcoma (MIFS) ritka, ’low-grade’, fájdalommentes, mesenchymalis eredetű daganat. A lágyrész- és csonttumoroknak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kiadott jelenlegi, 5. kiadású osztályozásában a MIFS esetében nincs meghatározva pontos diagnosztikus genetikai eltérés. Egy 71 éves nőbeteg esetét mutatjuk be, akinek a kórtörténetében benignus essentialis hypertensio szerepelt. A jobb sípcsontja fölötti elváltozás miatt került kivizsgálásra. Az elváltozást 1,5 évvel az orvosi megjelenés előtt észlelte, és csak a bőrfelületen jelentkező fájdalom, erózió és papulaképződés miatt kereste fel az egészségügyi intézményt. Mikroszkóposan az elváltozás cellularis és pleiomorph megjelenésű, nodularis szerkezetű volt, a subcutan zsírszövet ún. lépesmézszerű infiltrációjával. A dermis kollagénrostjai között szintén tumorszövet volt látható. A daganatsejtek nagyrészt multinuclearis morfológiát mutattak prominens, vírusos inclusioszerű nucleolusszal, nagy mennyiségű fibrillaris, gyakran vakuolizált és ún. tejüvegszerű citoplazmával. Az immunhisztokémiai vizsgálat során a tumorsejtek multifokális pozitivitást mutattak CD34-, CD31-, podoplanin- (D2–40), ciklin-D1- és epithelialis membránantigén (EMA-) reakciókkal. A tumorsejtek továbbá diffúz pozitívnak bizonyultak a simaizomaktinnal (SMA). Mivel az általunk vizsgált elváltozás a jelenlegi WHO-osztályozás minden lényeges kritériumának megfelelt, az esetet ’high-grade’ vonásokat mutató MIFS-nek kórisméztük. Tapasztalataink alapján a podoplanin, ciklin-D1, CD10, EMA, CD34 és CD31 immunhisztokémiai reakciókból álló panel segíti a helyes diagnózis felállítását. Esetünk rávilágít e ritka, fokálisan ’high-grade’ vonásokat mutató, a hétköznapokban kihívást jelentő betegség szövettani jellemzőire. A diffúz SMA-pozitivitás ismert, de ritka jellemzője a daganatnak. Orv Hetil. 2023; 164(41): 1637–1641

A vesesejtes karcinómák patológiai jellemzői és genetikai háttere

A vesesejtes karcinóma (RCC) a leggyakoribb rosszindulatú vesetumor, viszont ez nem önálló betegség, hanem több különböző daganattípus gyűjtőneve. A leggyakoribb és klinikailag a legfontosabb RCC-altípus a világossejtes karcinóma, amelyet optikailag üres citoplazmájú sejtek építenek fel, és a daganatra a VHL gén biallélikus vesztése jellemző, ami a pszeudohipoxiás állapothoz vezet, ezért fokozódik az angiogenezis és a sejtek proliferációja. Gyakori altípusok még a papilláris karcinóma és kromofób karcinóma. Előbbire a papilláris megjelenés és a cMET érintettsége, utóbbira az eozinofil tumorsejtek és számos kromoszóma elvesztése jellemző. A három altípus együtt a veserákok 90-95%- áért felelős. A fennmaradó esetekben ritka daganattípusok azonosíthatók, amelyek gyakran karakterisztikus immunhisztokémiai és genetikai eltérésekkel vagy sajátos klinikai megjelenéssel jellemezhetők. Az RCC altípusának pontos meghatározása egyelőre csak prognosztikai jelentőségű, és az egyes altípusokhoz speciális terápia még nem kapcsolódik. Viszont a jövőben megjelenhetnek szövettani típushoz társítható kezelések, ezért a napi leletezésnek az aktuális ajánlások szerint kell történnie

Proposal of a grading system for squamous cell carcinoma of the lung — the prognostic importance of tumour budding, single cell invasion, and nuclear diameter

The prognostic markers of lung squamous cell carcinoma (LSCC) are less investigated. The aim of our study was to evaluate tumour budding (TB), minimal cell nest size, nuclear diameter (ND), and spread through air spaces (STAS) among patients with resected LSCC, semi-quantitatively. Furthermore, we aimed to identify a grading system for the best prognostic stratification of LSCC. Patients who underwent surgical resection at the Department of Surgery, University of Szeged between 2010 and 2016 were included. Follow-up data were collected from medical charts. Morphological characteristics were recorded from histologic revision of slides. Kaplan-Meier analysis, log rank test and Cox proportional-hazards model, ROC curve analysis, and intraclass correlation were utilised. Altogether 220 patients were included. In univariate analysis, higher degree of TB, infiltrative tumour border, larger ND, the presence of single cell invasion (SCI) and STAS were associated with adverse prognosis. Based on our results, we proposed an easily applicable grading scheme focusing on TB, ND, and SCI. In multivariate analysis, the proposed grading system (p OS< 0.001, p RFS< 0.001) and STAS (p OS= 0.008, p RFS< 0.001) were independent prognosticators. Compared to the previously introduced grading systems, ROC curve analysis revealed that the proposed grade had the highest AUC values (AUCOS: 0.83, AUCRFS: 0.78). Each category of the proposed grading system has good (ICC: 0.79–0.88) reproducibility. We validated the prognostic impact of TB, SCI, ND, and STAS in LSCC. We recommend a reproducible grading system combining TB, SCI, and ND for proper prognostic stratification of LSCC patients. Further research is required for validation of this grading scheme. © 2023, The Author(s)

The More Extensive the Spread through Air Spaces, the Worse the Prognosis Is: Semi-Quantitative Evaluation of Spread through Air Spaces in Pulmonary Adenocarcinomas

Introduction: The extent of spread through air spaces (STAS) is less investigated among patients with lung adenocarcinoma who underwent sublobar resection. Therefore, we aimed to evaluate the extent of STAS semi-quantitatively, to assess its prognostic impact on overall survival (OS) and recurrence-free survival (RFS), and to investigate the reproducibility of this assessment. Methods: The number of tumour cell clusters and single tumour cells within air spaces was recorded in three different most prominent areas (200x field of view). The extent of STAS was categorized into three groups, and the presence of free tumour cluster (FTC) was recorded. Results: Sixty-one patients were included. Recurrence was more frequent with higher grade (p = 0.003), presence of lymphovascular invasion (p = 0.027), and presence of STAS of any extent (p = 0.007). In multivariate analysis, presence of FTC (HR: 5.89; 95% CI: 1.63-21.26; p = 0.005) and more pronounced STAS (HR: 7.46; 95% CI: 1.60-34.6; p = 0.01) had adverse impact on OS and RFS, respectively. Concerning reproducibility, excellent agreement was found among STAS parameters (ICC range: 0.92-0.94). Discussion: More extensive STAS is an unfavourable prognostic factor in adenocarcinomas treated with sublobar resection. As the evaluation of extent of STAS is reproducible, further investigation is required to gather more evidence

A tüdőartériák intimájából kiinduló sarcoma = Intimal sarcoma of pulmonary arteries

Absztrakt: A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma ritka, magas mortalitású daganat, mely lokalizációja miatt a pulmonalis embolia, valamint a tüdőgyulladás tünettanát utánozhatja. A diagnózis felállítása és a megfelelő kezelés kiválasztása körül számos kérdés merülhet fel. Egy 46 éves, korábban hereseminoma, pulmonalis embolia, asztma, valamint pollenallergia miatt kezelés alatt álló férfi kontroll mellkasi CT-felvételén bal oldalon a mediastinalis pleurát infiltráló, az arteria pulmonalist teljesen elzáró, összességében 7–8 cm-es térfoglaló folyamatot írtak le. A hörgőbiopsziás mintából orsósejtes tumor diagnózisa született, illetve leiomyoma, leiomyomatosus hyperplasia, illetve leiomyosarcoma lehetőségét vetették fel. A fennálló obstrukció miatt a beteg bal oldali tüdőeltávolításon esett át. A szövettani vizsgálat a pulmonalis artériákban terjedő, orsósejtes daganatot kórismézett, immunhisztokémiailag diffúz SMA- és fokális MDM2-pozitivitással, valamint magas proliferációs aktivitással. A h-caldesmon, az S100 protein, az ERG, valamint a pancitokeratin-immunfestések negatívnak bizonyultak. Fluoreszcens in situ hibridizációval a tumorsejtek mintegy 10%-ában polysomiát, illetve MDM2-amplifikációt lehetett igazolni, aminek alapján a „high-grade” pulmonalis arterialis intimalis sarcoma diagnózisa megerősítésre került. Féléves követés alatt a betegség nem újult ki. A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma pontos incidenciája nem ismert. Egyes források szerint a krónikus pulmonalis hypertoniás betegek 1–4%-ánál fordul elő. A tünetek közül a fogyás kelti fel a leginkább a daganatos betegség gyanúját. A képalkotó és a kórszövettani vizsgálatoknak kulcsszerepük van a diagnózis felállításában. A daganat rossz kórjóslata miatt a minél korábbi felismerés és a kemoterápiával kombinált sebészi kezelés javíthatja a túlélési lehetőségeket. Orv Hetil. 2020; 161(6): 232–236. | Abstract: Pulmonary arterial intimal sarcoma is a rare tumour with high mortality. Due to its localisation, the symptoms can mimic pulmonary thromboembolism and pneumonia, therefore assessing the diagnosis and choosing the adequate therapy is never easy. Its therapy mainly consists of surgery combined with radiochemotherapy. A 46-year-old male patient with testicular seminoma, pulmonary embolism, bronchial asthma and pollen allergy in his history had a follow-up thoracic CT. On the left side of the lung, a pleura-infiltrating 7–8 cm lesion, which occluded the pulmonary artery, was described. The first biopsy specimen showed fragments of spindle cell tumour. The primary diagnosis was leiomyoma, leiomyomatous hyperplasia, yet the presence of leiomyosarcoma could not have been ruled out. Due to the arterial obstruction, the patient underwent left sided pulmonectomy. Histological examination showed a tumour mostly composed of spindle cells that were diffusely positive with SMA, focally diffuse with MDM2 immunohistochemistry together with high proliferation activity. h-Caldesmon, S-100, ERG and pancytokeratin expressions were not detected. With fluorescent in situ hybridization 10% of tumour cells showed polysomy and MDM2 amplification. According to the results, high-grade pulmonary arterial intimal sarcoma diagnosis has been made. The precise incidence of pulmonary arterial intimal sarcoma is unknown. Some literature data suggest it can be the cause of chronic pulmonary hypertension in 1–4% of the cases. Weight loss can draw attention to the malignant nature of the disease. Imaging techniques and histology are the gold standard in setting the diagnosis. The prognosis is poor. Early recognition and surgery combined with chemotherapy can prolong survival. Orv Hetil. 2020; 161(6): 232–236

Analysis of risk factors - especially different types of plexitis - for postoperative relapse in Crohn's disease

AIM: To evaluate the presence of submucosal and myenteric plexitis and its role in predicting postoperative recurrence. METHODS: Data from all patients who underwent Crohn's disease (CD)-related resection at the University of Szeged, Hungary between 2004 and 2014 were analyzed retrospectively. Demographic data, smoking habits, previous resection, treatment before and after surgery, resection margins, neural fiber hyperplasia, submucosal and myenteric plexitis were evaluated as possible predictors of postoperative recurrence. Histological samples were analyzed blinded to the postoperative outcome and the clinical history of the patient. Plexitis was evaluated based on the appearance of the most severely inflamed ganglion or nerve bundle. Patients underwent regular follow-up with colonoscopy after surgery. Postoperative recurrence was defined on the basis of endoscopic and clinical findings, and/or the need for additional surgical resection. RESULTS: One hundred and four patients were enrolled in the study. Ileocecal, colonic, and small bowel resection were performed in 73.1%, 22.1% and 4.8% of the cases, respectively. Mean disease duration at the time of surgery was 6.25 years. Twenty-six patients underwent previous CD-related surgery. Forty-three point two percent of the patients were on 5-aminosalicylate, 20% on corticosteroid, 68.3% on immunomodulant, and 4% on anti-tumor necrosis factor-alpha postoperative treatment. Postoperative recurrence occurred in 61.5% of the patients; of them 39.1% had surgical recurrence. 92.2% of the recurrences developed within the first five years after the index surgery. Mean disease duration for endoscopic relapse was 2.19 years. The severity of submucosal plexitis was a predictor of the need for second surgery (OR = 1.267, 95%CI: 1.000-1.606, P = 0.050). Female gender (OR = 2.21, 95%CI: 0.98-5.00, P = 0.056), stricturing disease behavior (OR = 3.584, 95%CI: 1.344-9.559, P = 0.011), and isolated ileal localization (OR = 2.671, 95%CI: 1.033-6.910, P = 0.043) were also predictors of postoperative recurrence. No association was revealed between postoperative recurrence and smoking status, postoperative prophylactic treatment and the presence of myenteric plexitis and relapse. CONCLUSION: The presence of severe submucosal plexitis with lymphocytes in the proximal resection margin is more likely to result in postoperative relapse in CD

Li–Fraumeni-szindróma = Li–Fraumeni syndrome

Absztrakt: A Li–Fraumeni-szindróma autoszomális dominánsan öröklődő, többszörös daganatokra prediszponáló megbetegedés, melyet a TP53- (vagy CHEK2-) gén csírasejtvonalában bekövetkezett mutáció okoz. Munkánkban egy Li–Fraumeni-szindrómás család esetét mutatjuk be. Egy panaszmentes, 40 éves nőbetegnél bal felső lobectomiával primer pulmonalis leiomyosarcoma (T3N0), jobb felső lebeny 2. segmentectomia során adenocarcinoma (T1aN0), illetve a jobb középlebenyből ékreszekció során gyulladásos myofibroblastos tumor igazolódott. A beteg adjuváns terápiában nem részesült. 20 hónap múlva retroperitonealis liposarcoma eltávolítása történt, melyet adjuváns kemoterápia követett, azonban a kezelés ellenére a beteg rövidesen elhunyt. Időközben a felmerülő Li–Fraumeni-szindróma miatt a betegnél, lány- és fiúgyermekénél, valamint férfitestvérénél perifériás vérből izolált genomi DNS-mintán molekuláris genetikai vizsgálat történt a TP53-gén-mutációk elemzésére, amely az anyánál és fiúgyermekénél misszensz mutációt igazolt heterozigóta formában (c.722C>G p.Ser241Cys). Három évvel az anya halála után a 17 éves fiánál 3,5 cm osteosarcomát távolítottak el a jobb 2. borda elülső ívéről. Adjuváns kemoterápia ellenére a fiú 2 év múlva elhunyt. Négy generációt vizsgálva, a beteg nyolc családtagjánál 10 esetben fordult elő malignus tumor (gyomor-, emlő-, vastagbél-, 2 tüdőcarcinoma, leukaemia, leiomyosarcoma, liposarcoma és 2 osteosarcoma). A családtagok átlagéletkora 43,2 év (13–70 év) volt. A primer pulmonalis leiomyosarcoma, a gyulladásos myofibroblastos tumor, valamint az adenocarcinoma szinkrón megjelenése egy szervben extrém ritka. Amennyiben lehetséges, az elváltozások sebészeti reszekciója a választandó kezelési eljárás. A Li–Fraumeni-szindróma gyanújának megerősítéséhez genetikai vizsgálat – TP53-gén-mutáció-analízis – szükséges, illetve a család genetikai és klinikai szűrése javasolt. A betegség prognózisa rendkívül kedvezőtlen. Orv Hetil. 2019; 160(6): 228–234. | Abstract: Li-Fraumeni syndrome is a rare genetic disorder predisposing the individual to multiple different cancer types, caused by a germline mutation of the TP53 or CHEK2 genes inherited in an autosomal dominant manner. We hereby describe the case of a family with Li–Fraumeni syndrome. An asymptomatic 40-year-old female was diagnosed with primary lung leiomyosarcoma (T3N0), adenocarcinoma (T1aN0), and inflammatory myofibroblastic tumor, which were surgically removed without further treatment. Twenty months later she underwent surgery for retroperitoneal liposarcoma and even though she received adjuvant chemotherapy, deceased shortly after. Due to family history, the patient underwent TP53 mutation testing, using peripheral blood genomic DNA, which identified a heterozygous, likely pathogenic missense mutation (c.722C>G p.Ser241Cys) in case of the mother and her son. Three years after the patient’s death, her 17-year-old son was diagnosed with a 3.5 cm osteosarcoma of the right second rib, which was surgically removed, followed by adjuvant chemotherapy. However, despite treatment, he deceased after two years. Throughout four generations of the patient’s family, 10 malignant tumors (stomach-, breast-, 2 lung-, and colon cancer, leukemia, leiomyosarcoma, liposarcoma and 2 osteosarcoma) were diagnosed with a mean age of 43.2 (13–70 years) years. The simultaneous appearance of primary lung leiomyosarcoma, inflammatory myofibroblastic tumor and adenocarcinoma in the same organ is extremely rare. When possible, surgical resection should be carried out. Genetic testing for TP53 is recommended when family history is suggestive of Li–Fraumeni syndrome. Prognosis remains poor. Orv Hetil. 2019; 160(6): 228–234