67 research outputs found
BÖLCSÉSZTANÁROK PUBLIKÁCIÓI A DEBRECENI SZEMLE HASÁBJAIN
A Tisza István Tudományos Társaság szervezte azt a kornak megfelelő tudományos színvonalú folyóiratot, mely 1927-től 1944-ig 19 számot adott közre és szerzői elsősorban debreceni egyetemi oktatók, középiskolai tanárok, szakírók, vidéken dolgozó értelmiségiek, országos hírű tudósok és írók voltak. A doktori disszertációmban szereplő bölcsésztanárok többsége a Debreceni Szemle – mint a város tudományos életének egyik legjelentősebb fóruma – hasábjain rendszeresen publikált. A lapot két egyetemi tanár, Hankiss János és Milleker Rezső szerkesztették. Minden második szám társadalmi, illetve természettudományos tematikát ölelt fel. Kezdetben évente tízszer, később tizenkétszer, majd a háborús években ismét tízszer vagy annál is ritkábban jelent meg, míg 1944-ben megszűnt, és csak sok évvel később indult újra. A Város támogatásával jelent meg a folyóirat, ám tematikája mégsem szűkült regionálissá, pedig azt tekintette elsőrendű feladatának. Ezen kívül a Debreceni Egyetem és a Társaság működtette viszonylag magas példányszámban, melynek 1932-től hivatalosan a szemléje lett, s az maradt megszűnéséig
Művészeti nevelés az egyetem falai között és azon túl. A Debreceni Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara oktatóinak művészeti, művészetelméleti és művészetpártolói tevékenysége 1914–1949
A könyv fő célkitűzése a Debreceni Egyetem bölcsészkarán oktató tanárok hivatásuk során végzett művészeti, művészetpártolói, valamint közéleti tevékenységének
a feltárása, bemutatása és elemzése az intézmény történetének első periódusában. A vizsgálat időkerete a bölcsészettudományi fakultás működésének kezdetétől a II. világháborút követő új kari struktúra kialakulásáig
tartó időszak. Írásunk a debreceni bölcsésztanárok és tanszékek, műhelyek, valamint a város értelmiségi köreinek jelentős művelődéstörténeti, kulturális ismeretterjesztési és művészetpártolói tevékenységének eddigi eredményeit
gazdagítja
- …