1,324 research outputs found

    Az igekötő + segédige + határozói igenév szerkezet szemantikai vizsgálata a nyitragerencséri nyelvjárásban

    Get PDF
    A korpusz alapján általánosságban elmondható, hogy az igekötő + segédige + határozói igenév mint a kompozitumszerkezet egy specifikus fajtája (LANGACKER 1987: 280; TOLCSVAI 2009: 389) a következő közös tulajdonságok mentén jellemezhető: A szerkezet: a) temporalitást jelöl, folyamatjelleggel, de időben változatlanul; b) szemantikai szerkezetében az összegző módon feldolgozott eseményszerkezet és a passzív trajektor profilálódik; c) időben, módban, számban, személyben és határozottságban lehorgonyozott (a szerkezet profilmeghatározója a segédige, mely a temporalitást és az állapot statikusságát adja); d) a landmark e szerkezetben nem (vagy nagyon sematikusan) profilálódik; e) a tagmondat állítmányának szerepét tölti be. Az a feltételezésem, hogy az igekötő jelentéséből a perfektív funkció lesz előtérben, beigazolódott, ugyanakkor az igekötő a határozói igenévvel alkotott szerkezetéből megőrizte funkcióit, és a vizsgált szerkezetben a segédigével is kapcsolatban van. A teljes szerkezetet teszi egészlegessé, s az irányjelentéssel bíró határozói igeneves szerkezetekben specifikálja a második landmarkot. A korpuszon belüli belső variabilitás részletes kidolgozása még folyamatban van. Fontos megjegyezni, hogy mivel a segédige az igető jelentésével is viszonyban van, hátravan még a többi határozói igenév igei összetevőjének eseményszerkezet szerinti leírása is

    An Enigmatic Funnel Find of the Somogyvár-Vinkovci Culture from Balatonőszöd-Temetői dűlő in Transdanubia, Hungary

    Get PDF
    A small section of an Early Bronze Age settlement made up of pits was uncovered at the prehistoric, multi-period site of Balatonőszöd-Temetői dűlő. In addition to ceramics of the Somogyvár-Vinkovci culture, the finds from Pit 2563 included an enigmatic artefact of baked clay. Despite the fact that analogous archaeological finds and various archaeometric analyses have provided several clues for a conclusive determination of its function, comparable finds nonetheless suggest that it might in all probability be associated with dairying or metalworking

    Sap-specifikus fehérjekölcsönhatások azonosítása és szerepük a T-limfocita funkciókban = Identification of sap-specific protein interactions in T-cells and their role in T-cell function

    Get PDF
    A pályázat fő célkitűzése a SLAM (signaling limfocilymphocyte activation molecule) koreceptor molekula immunregulációs szerepének vizsgálata volt. A SAP (SLAM associated protein ) és az EAT-2 (Ewing Sarcoma Associated Transcript-2) szerepe a SLAM család receptorainak szignalizációs folyamataiban bizonyított. Kimutattuk, hogy a SAP és az EAT-2 molekula a Fyn molekulán kívül a Hck, az Lck a Lyn, és az Fgr kinázzal is képes kapcsolódni. Ezen interakciók nem az SH3, hanem a kináz domén kapcsolódásával jönnek létre. A src-családba tartozó kinázok aktivitásának szabályozása a kináz doménnel történő interakción keresztül eddig ismeretlen, így az általunk felfedezett interakciók egy új szabályozó mechanizmus megismeréséhez vezethetnek. Az aktivált dendritikus sejtek és T-sejtek felszínén expresszálódó SLAM receptor indukálta szignalizációs folyamatok modellezésére in vitro kísérleti rendszert állítottunk be és vizsgáltuk a SLAM szignalizáció CD40L- és/vagy LPS-aktivációra gyakorolt hatását dendritikus sejtekben. Kimutattuk, hogy a SLAM receptor homo-asszociációja általi szignalizáció gátolja dendritikus sejtek CD40ligandum-indukálta gyulladási citokin termelését. (IL-12, TNF-?, IL-6) és csökkenti a naív T-sejtek Th1 irányba történő differenciációját. Valószínűsíthető, hogy DS-T-sejt interakció során létrejövő SLAM homoasszociáció szerepet játszhat a autoimmun eredetű gyulladási folyamatok kialakulásának gátlásában vagy azok intenzitásának csökkentésében. | SLAM (Signaling Lymphocyte Activation Molecule, CD150) is a self-ligand receptor on the surface of activated T- and B-lymphocytes, macrophages and dendritic cells (DCs). Here we have examined the effect of SLAM signaling on dendritic cell functions. The single SH2-domain adaptors SAP (SLAM associated protein ) and EAT-2 (Ewing Sarcoma Associated Transcript-2) are major regulators of SLAM signaling. We found that SAP and EAT-2 interact with Src kinases including Hck, Lck, Lyn, and Fgr both in yeast and in transfected cell lines. Surprisingly, these interactions occur via the kinase domain rather than the SH3-domain of the kinase. The interaction of these adaptors with the kinase domain of Src kinases indicates that a novel pathway may exist to modulate the activity of Src-kinases. To examine the effect of SLAM signaling on CD40L and/or LPS induced dendritic cell functions we developed an in vitro model system. We found that SLAM-signaling strongly inhibited CD40L-induced production of IL-12, IL-6, TNF-?. LPS-induced IL-12 secretion, however, was not inhibited, rather increased by SLAM-engagement. Finally, CD40L-activated DCs affected by exposure to SLAM/SLAM engagement were impaired in their ability to induce differentiation of na?ve T lymphocytes into IFN-? producing Th1 effector cells. These findings implicate SLAM as a potent regulator of physiological or pathological inflammatory responses that may have an impact on the clinical management of autoimmune diseases

    A magyar organikus tehéntej termelés hazai és nemzetközi esélyei = The inland and international possibilities of hungarian organic milk production

    Get PDF
    A kutatás célja volt az organikus termékek minőségének mélyreható tanulmányozása, így az ökotermékek - ezen belül is az ökotej - létjogosultságának megalapozása. Megvizsgálni, hol tart a hazai organikus tehéntej-termelés, és hogy a nemzetközi összehasonlításban hogyan állja meg a helyét. Szekunder kutatásaink során a hazai organikus gazdálkodás helyzetével, támogatási rendszerével ismerkedtünk meg. Primer kutatásaink termelői mélyinterjúkból álltak, amelyeket ökotejet termelő gazdálkodókkal folytattunk le. Az értekezésben emellett az IFCN üzemgazdasági szervezet számítógépes programját használtuk, a TIPI-CAL-t, mely segítségével modelleztük a hazai ökotej termelést és hasonlítottuk össze 4 ország (Németország, Dánia, Ausztria, Argentína) adataival. A meglévő kutatási eredmények alapján nem mondhatjuk egyértelműen, hogy az ökotermékek minden paraméter tekintetében jobbak a szokványos termékeknél, de tény, hogy néhány tulajdonságban kedvezőbb képet mutatnak. Mindezek mellett megkérdőjelezhetetlen az ökotermelésnek az állati jólétre és a környezetre gyakorolt pozitív hatása, amely együttesen megalapozza a létjogosultságát az ökotej termékeknek. | The objectives of the work were to investigate the quality of organic products in depth, thus to find the reasons for organic production, and within it of the organic milk; and also to analyse the situation of the organic milk production in Hungary, in international comparison as well. The secondary research dealt with the situation of the Hungarian organic farming and the supporting system. The primary surveys partly contained producer deep interviews with the organic milk producers. In the dissertation also the software (TIPI-CAL) of the International Farm Comparison Network was used to model the Hungarian organic milk production and compare it with the data of four countries (Germany, Denmark, Austria and Argentine). According to the results obtained, it is not obvious that all the parameters of organic products are better than those of a conventional product; but it is fact that some of these are better. Besides of all, the positive impact of organic production on animal welfare and the environment is unquestionable, which together make organic milk production reasonable

    Az apoptózis és a fagocitózis összefonódása = Link between apoptosis and phagocytosis

    Get PDF
    Szervezetünkben naponta több 10 millió sejt hal el apoptózissal. Kísérleteinkben azt vizsgáltuk, hogyan hangolódhat össze in vivo az apoptózis és az apoptótikus sejteket eltakarító fagocitózis mértéke. Vizsgáltuk ebben a vonatkozásban egy az in vivo apopto-fagocitózis során mind az elhaló sejtben, mind a makrofágban kifejeződő multifunkcionális fehérje, a transzglutamináz 2 (TG2), a lebomló sejtekből és a fagocitáló makrofágokból is felszabaduló adenozin, és a makrofágok differenciációjában és az apoptózis szabályozásában is szerepet játszó retinoidok szerepét. Megállapítottuk, hogy a TG2 sejtektől függően, különféle biológiai funkcióban segítheti vagy gátolhatja az apoptózist. Elhaló sejtekben és az eltakarító makrofágokban együttesen megjelenve, viszont biztosítja, hogy az apoptózis és az eltakarítás hatékonyan folyjék, és se gyulladás, se szövetkárosodás ne kísérje a folyamatot. A tímusz mint modell szervet tanulmányozva, ahol a képződő timociták 95%-a elhal, bizonyítottuk, hogy mind az adenozin, mind a retinoidok jelen van, és gyorsítja mind a timociták apoptózisát, mind a fagocitózis hatékonyságát. Az adenozin emellett hozzájárul az apoptótikus sejtek gyulladásellenes hatásának csökkentéséhez is. Adataink arra utalnak, hogy vannak közös molekulák az apoptózis és a fagocitózis program szabályozásában, amelyek lehetővé teszik ezek összehangolt működését, és így gyógyszer targetmolekulák lehetnek. | In a human body every day several 10 million cells die by apoptosis. In our experiments it was investigated how is the in vivo rate of apoptosis is balanced by the capacity of the clearance mediated by professional macrophages. In this context the involvement of a multifunctional protein, transglutaminase 2 (TG2) previously shown by us to be coupled to the in vivo apopto-phagocytosis program, that of adenosine released by dying cells and engulfing macrophages, and that of retinoids, known to regulate both apoptosis and macrophage differentiation were investigated. We have shown that TG2 depending on the cell type and using its different biological activities can both promote and inhibit apoptosis. When the protein appears in both apoptotic and phagocytic cells, the protein ensures that both apoptosis and phagocytosis proceeds efficiently, and no tissue injury develops. Using thymus as a model organ, in which 95% of the thymocytes produced die, we have shown that both retinoids and adenosine are present, and accelerate both the apoptosis of nonselected thymocytes and the efficacy of phagocytosis. In addition, adenosine is a soluble mediator that mediates the anti-inflammatory effect of apoptotic cells. Our data demonstrate that there are common regulator molecules in the apoptosis and phagocytosis program that harmonize the two processes, and thus might be potential pharmacological target molecules
    corecore