Drought-driven respond of fast and slow growing components of an adapted clover Rhizobium strain

Drought tolerance of a selected Rhizobium leguminosarum bv. trifolii strain was tested in different, representative Hungarian soils in vitro. The stress-adapted strain (Zh-15) was isolated from the active root-nodules of the white clover (Trifolium repens L) grown in the highly salinic soil at Zám natural reserved area, Hungary. The water holding capacities (VK) of two sandy, calcareous and two, clayey, acidic soils was estimated and different water levels 30% (drought) and 60% ratio (optimum) of the total VK values was maintained for three weeks. The sterilised soils were inoculated preliminary with rhizobium suspension at a level of 106 cfu. g-1 soils. A selective plate counting method, modified in the lab. (Angerer et al. 1998) was used to assess the bacterium abundance in the soil. The survival of the drought-tolerant Zh-15 strain was highly depended on the soil characteristics on a certain water level. Clayey soils were found to protect the inoculums more efficiently, in comparison with the sandy soils. Such a modified cell-count, however, revealed that there are slow- and fast-growing components of the used, homogenous Rhizobium population. The fast growing, large colonies (“r” strategists) and the slow growing, tiny colonies ("k" strategists) had distinct survival capacities in the soils. The “k”-type cells were found to be more dependent on the soil characteristics, with an opposite survival tendency in the sandy or the clayey soils. This finding may outline the consideration of the strain- and soil characteristics, when designing microbial inoculums. The enumeration of the “r” and “k” strategist microbes, as introduced or indigenous in the soils, can be a new alternative in the environmental monitoring and eco-toxicology

Csokonai könyvtár (Bibliotheca studiorum litterarium)

Huszadik századi történelmünk következményeként a magyar irodalom rendkívül összetett fogalommá vált. Magába foglalja a magyarországi magyar irodalmat, a kisebbségi magyar irodalmakat és a nyugati magyar irodalmat. Nemzeti irodalmunk egységét biztosítja a közös történelmi hagyomány, közös nemzeti kultúra és főként a közös anyanyelv. Irodalmunk lényegi egysége mellett azonban a trianoni békediktátummal Magyarország szomszédaihoz csatolt három és fél milliónyi magyarságnak az irodalmában a kisebbségi lét következtében sajátos jegyek is kialakultak, A kisebbségi magyar irodalmak - különböző körülményeik, kulturális és történelmi tapasztalataik, létszámuk, földrajzi elhelyezkedésük folytán - egymástól is különböznek. A rendszerváltozás a magyar irodalom egységtudatát megerősítette, de a kisebbségi magyarság legfontosabb közösségi problémáit nem oldotta meg, hanem sok esetben bonyolultabbá tette azokat. A sajátos kisebbségi létben gyökerező irodalmak továbbra is külön figyelmet érdemelnek a magyar irodalom egészén belül. Amikor az egyes kisebbségi magyar irodalmakat külön-külön tárgyaljuk, nem az egésztől akarjuk elválasztani azokat, hanem a rész vizsgálatával éppen az egészet akarjuk Összetettebben látni és láttatni. A mozaik nemzet fogalmának mintájára irodalmunkat olyan mozaik irodalomnak tekinthetjük, amelyik önálló részekből áll, de ezek a részek együtt alkotják az egészet, s az egész csak az összes rész egysége révén teljes. Azonos anyagok, azonos minőség-lehetőségek és különféle színek egysége alkotja nemzeti irodalmunkat. Kötetünk a kisebbségi magyar irodalmak ezredvégi állapotát méri föl áttekintő tanulmányok, pályaképek, műelemzések formájában.Görömbei András, A kisebbségi magyarság és irodalma az ezredvégen, 7-28. Szirák Péter, A regionalitás és a posztmodern kánon a XX. századi magyar irodalomban, 29-60. Bertha Zoltán, Pillantás a mai erdélyi magyar irodalomra, 61-80. Cs. Nagy Ibolya, Út a méltóságától fosztott emberig, Sütő András: Balkáni gerle, 81-99. Ködöböcz Gábor, A szakrális és a profán érintkezése Kányádi Sándor költészetében, 100-117. Elek Tibor, Rész, elkerítve az egészből", Székely János költészetéről, 118-147. G. Kiss Valéria, Bizonyosságkeresés küszöblétben, Szilágyi István: Agancsbozót, 148-177. Bertha Zoltán, Bálint Tibor írói pályája, 178-206. Gerliczki András, A könyvtár újra épül, Lászlóffy Aladár verseiről, 207-217. Papp Endre, Az irodalom mint etikai fenomén, Pályakép Király Lászlóról, 218-253. Papp Endre, Dialogicitás és Szintézis, Markó Béla költészetéről, 254-297. Ekler Andrea, „Lehet-e a vers az örökléthez létra?", Az „alkotói szerep" alakulása Visky András költészetében, 298-312. Gerliczki András, Kovács András Ferenc könyvei, 313-319. Bertha Zoltán, Vallásélmények és transzcendenciaképzetek az újabb erdélyi lírában, 320-348. Cs. Nagy Ibolya, „Népi szociográfia", Ezredvégi látlelet, 349-377. Márkus Béla, Az iróniától a nosztalgiáig, 373-385. Márkus Béla, Édesszájú mesék, Gion Nándor: Ez a nap a miénk, 386-395. Elek Tibor, Pusztulás és pompa az örökös meghasonlásban, Közelítés Koncz István költészetéhez, 396-403. Gerliczki András, Az olvasás jelenében, Domonkos István: Kormányeltörésben, 404-408. Elek Tibor, Önismeret és helyzettudat, Hogyan olvas és ir Juhász Erzsébet?, 409-420. Tóth László, Az ambivalencia irodalma, Környezettanulmány és gyorsfénykép a kilencvenes évek szlovákiai magyar irodalmáról, 421-436. Márkus Béla, Mittel Ármin új ruhája, Tőzsér Árpád pályájának újabb szakaszáról, 437-443. Görömbei András, Gál Sándor évtizedei, 444-453. Szirák Péter, Kanonizáltság és regionalitás, A Grendel Lajos-recepció, 454-462. Görömbei András, A kárpátaljai magyar irodalom fő sajátosságai, 465-477. Elek Tibor, Fordulóponton: összegezés és újat kezdés, 478-489. Penckófer János, Emléklüktetés avagy a hűségre gondol egy kárpátaljai, Vári Fábián László költészete, 490-509. Penckófer János, Sivai tánc, Egy életmű építkezésének sajátosságai, Fodor Géza: Fenyvesek árnyékában, 510-523. Penckófer János, A szerkesztetlen lényeg kihívása, Balla D. Károly irodalmi tevékenységéről, 524-542. Márkus Béla, Ballada és beszámoló Nagy Zoltán Mihály regényciklusáról, 543-550. Névmutató, 551-560

A DNS talajmintából való kivonásának módszertani áttekintése

A talajmikrobióta mélyreható vizsgálata elengedhetetlen a fenntartható mezőgazdasági termelés ökológiai alapjainak a megteremtéséhez. A mikrobiális közösségek faji és funkcionális diverzitásának vizsgálatához a rendelkezésre álló hagyományos vizsgálati eljárások mellett, szükség van a talajból történő DNS kinyerésen alapuló vizsgálati módszerek hazai agrárkutatásokba való bevezetésére. A megfelelő módszertan kidolgozásánál figyelembe kell venni a talaj fizikai és kémiai tulajdonságait, mert például a talaj pH-értéke, humusztartalma, szemcseösszetétele alapvetően meghatározza a talaj DNS kivonás sikerét. A sejtfeltárás módszerét vagy esetleg módszerkombinációit a vizsgálni kívánt mikrobacsoport(ok) anatómiai és élettani tulajdonságaihoz kell igazítani. A DNS kivonás során kompromisszumot kell találni a kinyerési hatékonyság és a tisztaság között. A kinyerési hatékonyság növelése általában a tisztaság rovására megy, vagy növeli a töredezettséget, ugyanakkor a többszörös tisztítási procedúra során kevesebb, de nagy tisztaságú DNS nyerhető, de jelentős lehet az információvesztés is. A fenti irodalmi adatok alapján a különböző módszereknek, vagy módszerkombinációknak a kutatási célhoz és az adott talaj-ökológiai körülményekhez való adaptálását és fejlesztését tartjuk szükségesnek

A szójaoltás hatása csernozjom talajon

A szójaoltás hatékonyságát és az oltóanyagtörzsek gazdanövény specificitását vizsgáltuk csernozjom talajon, szántóföldi körülmények között. A szóját (Glycine max L., Kurca) 80 kg vetőmag/5×1011 CFU arányban oltottuk. Az oltást a vegetációs periódus folyamán mikroelem tápoldattal egészítettük ki. Az eredményeket kezelésenként 5×1 folyóméter növény- és talajminta vizsgálata alapján értékeltük. A mikroszimbionta baktériumtörzsek összehasonlító jellemzését BOX-PCR módszerrel végeztük el. Megállapítottuk, hogy a vizsgált kontrollnövényeken nem volt gümőképződés. A szója magoltása sikeres volt. Az oltóanyagtörzsek infekciós- és N-kötő aktivitása megfelelő volt, növényenként átlagosan 6–7 összetett, aktív gümő képződött. Az oltás hatására a növények száraztömege 25%-kal nőtt. A kiegészítő mikroelem tápoldat nem növelte szignifikánsan a növények száraztömegét és virágszámát. Az oltóanyagban lévő törzsek közül csak egy volt képes hatékony szimbiózist kialakítani a szójával, ami a gazdanövény és mikroszimbionta közötti kapcsolat nagyfokú specificitására utal. Ezt a PCR vizsgálat eredményei is alátámasztották. | The efficiency of inoculating soybean and the host plant specificity of the inoculant strains was examined on chernozem soil under field conditions. The soybean (Glycine max L., Kurca) was inoculated at a rate of 80 kg seed/5×1011 CFU. In the course of the vegetation period, inoculation was supplemented by the application of a trace element solution. The results were evaluated by analysing plant and soil samples taken from 5×1 m for each treatment (uninoculated control; inoculated; inoculated + microelements). The comparative analysis of the microsymbiotic bacterium strains was carried out using the BOX-PCR method. No nodule formation was observed on the control plants. The inoculation of the soybean seed proved to be successful. The infection and N-fixing activity of the inoculant strains was satisfactory, resulting in an average of 6–7 composite, active nodules per plant. The dry mass of the plants increased by 25% in response to inoculation. The supplementary microelement solution did not lead to a significant increase in the dry mass of the plants or in the number of flowers. Only one of the strains used as inoculant was able to form efficient symbiosis with soybean, indicating that the host plant–microsymbiont relationship is extremely specific. This was confirmed by the PCR analysis

Mikrobacsoportok herbicid-szennyvíz kombinációkkal szembeni érzékenységének vizsgálata modellkísérletben

Laboratóriumi tenyészedényes, talajinkubációs modellkísérletben tanulmányoztuk a mezőgazdasági termesztés során a talajokat potenciálisan érő néhány mesterséges környezeti tényező - az élővilágra idegen xenobiotikum-koncent-ráció (80% klór-szulfuron-tartalmú herbicid, Glean) és egy ipari melléktermék (Dunaferr kokszolói szennyvíze) - hatását a talaj mikrobiális közösségeire. A kísérletben beállított négy herbiciddózis (0,001, 0,01, 1 és 10 mg·kg-1 talaj) a mezőgazdasági gyakorlatban alkalmazott koncentráció 1-, 10-, 1000- és 10000-szeresét reprezentálta. A három mintasorozat egyikét a klór-szulfuron négyféle koncentrációjával, a másikat a Dunaferr kokszolói szennyvizével, a harmadik sorozatot pedig a herbicid és szennyvíz kombinációjával kezeltük.  A kezeléseket követően a tenyészedényeket három hétig inkubáltuk (28 °C, a szabadföldi vízkapacitás 60%-os értékén tartva). Rendszeres mintavételekkel elemeztük néhány, a talajtermékenység szempontjából fontos mikrobacsoport számszerű alakulását. Az összes heterotrof csíraszám, a szabadon élő nitrogén-kötők, a sugárgombák és a spóraképzők egy fajcsoportja, a Bacillus cereus var. mycoides kitenyésztésére szelektív, Nutrient, Kongóvörös Ashby és Arginin-glicerin agar-lemezeket alkalmaztunk. A mikrobaszámokat általunk módosított eljárással talajhígítási sorozatból állapítottuk meg és a telepképző egységek számát 1 g száraz talajra konvertáltuk. Az átlagadatok log10-transzformált adatait ábrázoltuk, a varianciaanalízis eredményeként jelentkező szignifikáns (P0,5%) értékeket is jelöltük. Az inkubáció során bizonyítást nyert, hogy a kitenyészthető mikrobacsoportok érzékenysége különböző az adott herbicid- és szennyvízadagokkal szemben. Az anyagok közötti interakció az egyes komponensek külön-külön kimutatott hatását módosíthatja, ami a vizsgálati körülmények között a kokszolói szennyvíz toxikus cián-, rodanid- és fenoltartalma miatt a kitenyészthető mikrobaszám további csökkenésében nyilvánult meg. Legérzékenyebb mikrobacsoportnak - a korábbi eredményekkel megegyezően - a nitrogénkötő baktériumok bizonyultak. A sugárgombák és a kitenyésztett Bacillus faj csíraszámát        ugyanakkor a herbicid 0,01 mg·kg-1 mennyiségei serkentették, amely hatás a sugárgombáknál az ipari szennyvízzel való kombinációkban is fennmaradt. A mikrobacsoportok eltérő érzékenysége miatt a vizsgált talaj mikrobaközösségeinek az összetétele és esetleges aktivitása is módosult

Asszociatív nitrogénkötő oltóanyagtörzsek túlélőképességét befolyásoló tényezők két potenciális vivőanyagban

Egy-egy, antibiotikum rezisztenciával jelölt Azospirrilum brasilense és Azospirillum lipoferum faj túlélőképességét vizsgáltuk laboratóriumi körülmények között steril és nem steril komposztban és humusztrágyában, mint lehetséges vivőanyagokban a mikrobiális oltások során. A jelölt fajreprezentánsok csíraszámának meghatározásához az általunk módosított határhígításos módszert és antibiotikum-tartalmú szelektív Okon agarlemezeket (OKON et al., 1977) alkalmaztuk. A pusztulás vagy szaporodás mértékét a kiindulási csíraszám %-ában fejeztük ki. Az oltóanyagok vivőanyagaként alkalmazott kétféle közegből sugárgomba és mikroszkopikus gomba törzseket izoláltunk. Az Azospirillum baktériumokkal szemben megnyilvánuló antagonizmust agarkorong módszerrel ellenőriztük és a kioltási zóna nagysága szerint kategorizáltuk. Megállapítottuk, hogy a két oltóanyag fajreprezentáns túlélőképessége között egyik vizsgált közegben sem volt szignifikáns eltérés. A vivőanyagokban való megmaradó-képesség ezért feltehetően nem faji, hanem egyedi, törzsi tulajdonság lehet, ami a környezeti körülményekhez való alkalmazkodóképesség mértéke szerint nyilvánul meg. Az alkalmazott vivőanyag ezért jelentős mértékben befolyásolta a bevitt mikroorganizmusok sejtszámának alakulását. Ilyen szempontból az anaerob úton előállított, szőlőtörköly-alapú humusztrágya mindkét Azospirillum faj túléléséhez kedvezőbb körülményeket biztosított. A steril közegekben az Azospirillum baktériumok kezdeti sejtszám-gyarapodása is tartósabbnak bizonyult, a 3-heti vizsgálati periódus végére sem csökkent a kiindulási érték alá az eredeti, nem steril változatokkal való összehasonlításban. A nem steril vivőanyagok között a humusztrágyából izolált sugárgomba és mikroszkopikus gomba törzsek antagonista hatása kisebb volt, mint az aerob előállítású, szennyvíziszap-tartalmú komposztból származó izolátumoké. Eredményeink bizonyították, hogy a korábbi gyakorlat szerint alkalmazott tőzeges vivőanyagok jól helyettesíthetők alternatív hordozóanyagokkal. Vizsgálataink szerint a mezőgazdasági és kommunális hulladékok, mint nagy szervesanyag-tartalmú közegek, tulajdonságaik által meghatározott módon az asszociatív nitrogénkötő baktériumokkal megfelelően társíthatók