13 research outputs found

    High-achieving minority students can have more friends and fewer adversaries

    Get PDF

    Roma fiatalok a középiskolában

    Get PDF
    Tanulmányunk a magyarországi roma és nem roma tanul ók egy teljes középiskolai kohorszának középiskolai pályafutását és egyetemi t ovábbtanulási esélyeit vizsgálja az Életpálya felmérés 2006 és 2012 közötti adatainak s egítségével. A 2006+ban középiskolába beiratkozott évfolyam nem roma tanulóinak közel 10 százaléka nem szerzett középfokú végzettséget 2012 nyarára, míg a roma tanulóknál ez az aránya közel 50 százalék. Az érettségit szerzők aránya a nem romák között 75 szá zalék, a romák között 24 százalék. Egyetemi tanulmányait pedig a romák csupán 5 százal éka kezdi meg, szemben a nem romák 35 százalékos arányával. A középiskolai sikerességb en és továbbtanulásban mutatkozó nagymértékű etnikai különbségek erősen összefüggene k a középiskolát megelőző időszakban felhalmozódott lemaradásokkal. Ugyanakkor a középis kolai lemorzsolódás esélykülönbségének közel felét nem tudjuk a számítá sba vett tényezőkkel megmagyarázni. Ennek a reziduális különbségnek a megmagyarázása a további kutatások feladata lesz

    Idő és pénz a gyermeknevelésben Magyarországon, 1993–2010

    Get PDF
    Tanulmányunk a KSH időmérleg-felméréseinek és háztartási költségvetési adatfelvételeinek segítségével vizsgálja a gyermekes családok körében tapasztalható időfelhasználási és kiadási mintázatok jellegzetes társadalmi különbségeit és azok időbeli alakulását. Eredményeink szerint a magasabb iskolai végzettségű családok többet költenek készségfejlesztő eszközökre és szolgáltatásokra, mint az alacsony iskolázottságú szülőkkel rendelkező családok. Emellett a magasabb iskolai végzettségű anyák és apák több időt is fordítanak gyermekgondozásra és a gyermekeik készségeit közvetlenül vagy közvetve fejlesztő tevékenységekre, mint az alacsonyabb iskolázottságú szülők. A különbségek igen jelentősek. A felsőfokú végzettségű anyával és apával rendelkező kétgyermekes családok éves szinten átlagosan 350 órával többet töltenek gyermekgondozási tevékenységgel és 400 ezer forinttal többet költenek készségfejlesztő kiadásokra, mint a két középfokú végzettségű szülős családok. A keresztmetszeti különbségek mellett jelentős időbeli változásokat is látunk. A rendszerváltás utáni két évtizedben a gyermekekre fordított időben és a készségfejlesztő kiadásokban mért társadalmi különbségek növekedtek.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: J13, J22
    corecore