Seprű, pálca, fakanál

The problems associated with the gender-specific social position of women dominate most witch-themed movies. Since the 1980s, the figure of the witch has increasingly been depicted as the epitome of self-conscious, ambitious womenhood and disobedience and rebellion against male-dominated society and its rules. Apart from this, the representation of witches is far from being homogenous: the trends and counter-trends of feminisms and the cultural fashions of femininity can be clearly discerned in them. This study examines popular witch-movies from the last few decades, including The Crucible, Practical Magic, The Craft, Penny Dreadful, The Witch, Hansel & Gretel: Witch Hunters, and The Seventh Son, and demonstrates that while “good” wiches come to be content with the domestic sphere, “bad” witches are characterized by their desire for power and their striving to be the ruling gender of society. Representing the hate-symbol of the “feminazi”, they serve - once again - as the scapegoat of social tensions, while giving opportunity to their docile “good” sisters to advertize conventional feminine roles.A nők társadalmi szerepével kapcsolatos kérdések a legtöbb boszorkány témájú filmben dominálnak. A 80-as évek óta többnyire a boszorkányság azon elgondolása válik az ábrázolás alapjává, amely a mágikus képességekkel rendelkező nőket az „engedetlenség” mintapéldányaiként, a patriarchális elnyomás harcias ellenzékeként, de legalábbis semmiféle kényszernek nem engedelmeskedő, öntudatos és ambiciózus és pozitív figurákként ábrázolja. A boszorkány-filmek ábrázolásmódja ettől azonban még korántsem lesz homogén: afeminizmus trendjei és ellentrendjei, az éppen divatos vagy kívánatos nőképek változása jól megfigyelhető bennük. A tanulmány az elmúlt pár évtized olyan közönségfilmjeit vizsgálja, mint A salemi boszorkányok, az Átkozott boszorkák, a Bűvölet, a Londoni rémtörténetek, A boszorkányvagy a Boszorkányvadászokés A hetedik fiú, és bemutatja, hogy a (nem történeti igényű) filmekben a jó boszorkányokkal többnyire olyan gonosz boszorkányok kerülnek szembe, akiknek az előbbiekkel ellentétben az az ismérvük, hogy „egyenjogúbbak” próbálnak lenni, mint a férfiak, és többnyire női vezetésű világuralomra törnek. Így a „femináci” gyűlölt figurájának képviseletében szolgálnak a társadalmi feszültségek bűnbakjaként, amivel egyszersmind lehetőséget adnak arra is, hogy „jó boszi” nővéreik, akik egy sokkal visszafogottabb, konvencionálisabb nőiséget képviselnek, kívánatosabbnak tűnhessenek fel

Az ökokritika interdiszciplináris retorikája és a Tisza újraolvasása

Ecocriticism is a new trend in the humanities which allows the interdisciplinary approach of literature involving not only sibling areas of study but those of the „hard” sciences as well. A good example of this dialogue is the utiliza112 tion of certain terms that used to be applied by natural or social scientists, like „ecosystem”, „niche”, „sustainability”, which seem to be at first sight only the symptoms of current fashion, but may also invite special, unusual viewpoints in the approach of literary (or other cultural) products. The present paper attempts to demonstrate this via the interpretation of a very well known and appraised Hungarian poem The Tisza written by Sándor Petőfi in which the newly fashionable term „tipping point” is used to highlight new angles of the work of art. In this approach the „tipping point” is seen as an invisible focal point of the poem that connects not only the flood of the eponymous river and the coming revolution of 1848 augurated by the poet, but also the socialeconomical antecedents of the revolution and the plans for the regulation of the river bed that began at the time when the poem was written. When analysing these connections, the celebrated rhetoric of the poem is demonstrated to involve not only formal and superficial similarities between the land and the social situation of its politically oppressed inhabitants, but is shown to reflect on the economical and power relations they are equally embedded in and determined by.Az ökokritika a bölcsészettudományok legújabb trendjének jeles képviselője, amennyiben nem csak rokon területek között enged átjárást, hanem egyenesen a „kemény” természettudományok és a „puha” bölcsészettudományok közti dialógusra épít. Ennek a törekvésének érzékletes példája bizonyos, addig csak a természet- és társadalomtudományokban használt terminusok sora, mint például az „ökoszisztéma”, a „niche” vagy a „fenntarthatóság”, melyek első pillantásra divatszavaknak tűnhetnek, adott esetben azonban sajátos, eleddig elhanyagolt nézőpontok érvényesülését segítik elő. A dolgozat ezt próbálja bemutatni a „billenőpont” (’tipping point’) terminus segítségével A Tisza újraértelmezése során. Petőfi versében a billenőpont a vers láthatatlan strukturális középpontjaként értelmezhető, amelynek következtében nem pusztán a forradalom és az árvíz kerül felszínes párhuzamba, hanem a szabadságharc és a folyószabályozás társadalmi-gazdasági előzményeinek és (vélt) hozadékainak az összefüggése is feltárul. A vers így egyszerre szolgáltat ürügyet bizonyos olyan korabeli politikai-gazdasági folyamatok tudatos végiggondolására, amelyek a mai (billenőpont felé közelítő) ökológiai helyzetet eredményezték és értelmezhető az említett, látszólag radikálisan különböző folyamatok közti ok-okozati összefüggések retorikailag átformált kifejezéseként és esztétikai élményt nyújtó érzékeltetéseként

Kapitalocinema. A mozgókép-írástudók árulása a klímaválság árnyékában

Az ökológiai problémák és a gazdasági berendezkedés összefüggésének kulturális kritikája régóta napirenden van, és immár a fikciós alkotásokba, sőt a nagy költségvetésű hollywoodi filmekbe is beszivárgott. A klímaváltozást az akciójelenetek háttereként vagy ürügyeként használó történetek mellett az elmúlt évtizedben számos olyan film készült, ahol a környezetvédelem kérdése és a klímaválságra való utalás közvetve, olykor szinte csak áthallásként van jelen. Ez a „küszöb alatti” tematika – talán éppen azért, mert az alkotók részéről kimondatlan, a nézők részéről pedig nem is tudatosul − olykor politikailag radikálisabb gondolatokat sugall, mint amilyet egy populáris mozitól várnánk (Hódosy 2018: 46-47). Ezzel szemben azokban a filmekben, amelyek nyíltan és egyértelműen emelnek szót a környezetpusztítás ellen, gyakran egy éppen ellentétes „mögöttes” tendenciának lehetünk a tanúi. A következőkben három közelmúltbeli film elemzésével azt próbálom bemutatni, hogy mi is ez, és hogyan történik: hogyan ássák alá a filmek retorikai mechanizmusai azt az interpretációt, amit a kapitalizmusnak a környezetpusztulásban és klímaváltozásban betöltött szerepéről alkotott elméletekből (Bookchin 1986; Daly 2000; Moore 2016, Jackson 2009; Latouche 2011; Greer 2013), le lehet vonni – és a filmek egyes szereplői olykor le is vonnak

Az ökokritika interdiszciplináris retorikája és a Tisza újraolvasása

Az ökokritika a bölcsészettudományok legújabb trendjének jeles képviselője, amennyiben nem csak rokon területek között enged átjárást, hanem egyenesen a „kemény” természettudományok és a „puha” bölcsészettudományok közti dialógusra épít. Ennek a törekvésének érzékletes példája bizonyos, addig csak a természet- és társadalomtudományokban használt terminusok sora, mint például az „ökoszisztéma”, a „niche” vagy a „fenntarthatóság”, melyek első pillantásra divatszavaknak tűnhetnek, adott esetben azonban sajátos, eleddig elhanyagolt nézőpontok érvényesülését segítik elő. A dolgozat ezt próbálja bemutatni a „billenőpont” (’tipping point’) terminus segítségével A Tisza újraértelmezése során. Petőfi versében a billenőpont a vers láthatatlan strukturális középpontjaként értelmezhető, amelynek következtében nem pusztán a forradalom és az árvíz kerül felszínes párhuzamba, hanem a szabadságharc és a folyószabályozás társadalmi-gazdasági előzményeinek és (vélt) hozadékainak az összefüggése is feltárul. A vers így egyszerre szolgáltat ürügyet bizonyos olyan korabeli politikai-gazdasági folyamatok tudatos végiggondolására, amelyek a mai (billenőpont felé közelítő) ökológiai helyzetet eredményezték és értelmezhető az említett, látszólag radikálisan különböző folyamatok közti ok-okozati összefüggések retorikailag átformált kifejezéseként és esztétikai élményt nyújtó érzékeltetéseként. Ecocriticism is a new trend in the humanities which allows the interdisciplinary approach of literature involving not only sibling areas of study but those of the „hard” sciences as well. A good example of this dialogue is the utilization of certain terms that used to be applied by natural or social scientists, like „ecosystem”, „niche”, „sustainability”, which seem to be at first sight only the symptoms of current fashion, but may also invite special, unusual viewpoints in the approach of literary (or other cultural) products. The present paper attempts to demonstrate this via the interpretation of a very well known and appraised Hungarian poem The Tisza written by Sándor Petőfi in which the newly fashionable term „tipping point” is used to highlight new angles of the work of art. In this approach the „tipping point” is seen as an invisible focal point of the poem that connects not only the flood of the eponymous river and the coming revolution of 1848 augurated by the poet, but also the socialeconomical antecedents of the revolution and the plans for the regulation of the river bed that began at the time when the poem was written. When analysing these connections, the celebrated rhetoric of the poem is demonstrated to involve not only formal and superficial similarities between the land and the social situation of its politically oppressed inhabitants, but is shown to reflect on the economical and power relations they are equally embedded in and determined by