39 research outputs found
Diagnosis and antiviral therapy of hepatitis B and D – Hungarian Consensus Guideline : Effective from 20 September 2019 until withdrawal
Diagnosis and treatment of HBV±HDV infection means for the patient to be able to maintain working capacity, to increase quality of life, to prevent cancer, and to prolong life expectancy, while society benefits from eliminating the chances of further transmission of the viruses, and decreasing the incidence and overall costs of serious complications. The guidelines outline the treatment algorithms that have been in place since 2019, developed at a consensus meeting of physicians involved in treating these diseases. The indications of treatment is based upon viral examinations (including viral nucleic acid determination) with determinations of disease activity and stage of related liver disease (by laboratory tests, pathologic, and/or non-invasive methods, i.e., elastographies or biochemical scores), and excluding contraindications. The first choices of therapy in chronic hepatitis B infection includes pegylated interferon for 48 weeks or continuous nucleotide/nucleoside analogue (NAs: entecavir or tenofovir). NAs must be continued for at least 12 months after hepatitis B surface antigen seroconversion. Some NAs are not available/not routinely used in Hungary. Lamivudine is no longer a first choice; patients currently taking lamivudine must switch if response is inadequate. Appropriate treatment of patients taking immunosuppressive medications is highly recommended. Pegylated interferon based therapy is recommended for the treatment of concomitant hepatitis D infection
A hepatitis B- és D-vírus-fertőzés diagnosztikája, antivirális kezelése.
A hepatitis B- és D-vírus-fertőzés időben történő felfedezése és kezelése a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az életminőség javulását, rákmegelőzést, valamint a betegségmentes várható élettartam meghosszabbodását, a beteg környezete és a társadalom szempontjából a továbbfertőzés veszélyének megállítását és a kezelés révén a későbbi súlyos májbetegségekből adódó jelentős egészségügyi ráfordításigény-csökkenést jelent. Az irányelv célja a 2015. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési rend rögzítése. A magyar lakosság 0,5–0,7%-át sújtó hepatitis B-vírus-fertőzés kezelésének indikációja a vírusdiagnosztikán (benne vírusnukleinsav kimutatása), a májbetegség aktivitásának és stádiumának értékelésén (beleértve biokémiai, patológiai és/vagy nem invazív vizsgálómódszereket), valamint az ellenjavallatok kizárásán alapul. Az ajánlás hangsúlyozza a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a biopszia mellett a tranziens elasztográfia, illetve egyéb, validált, noninvazív tesztek alkalmazhatóságát csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét mind a mellékhatások elkerülése, mind a költséghatékonyság szempontjából. Az idült hepatitis B kezelésében egyaránt első választás lehet a határozott – egyéves – időtartamú pegilált interferon vagy a folyamatos entecavir- vagy tenofovirkezelés, amelyet a hepatitis B felszíni antigén szerokonverziója után még legalább 12 hónapig kell folytatni. Az adefovir leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben és/vagy biológiai terápiában részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D esetén pegilált interferon kezelés szükséges. Orv. Hetil., 2015, 156 (Szuppl. 1), 25–35
Veseérintettség májátültetés során
Introduction: In liver cirrhosis renal function decreases as well. Hepatorenal syndrome is the most frequent cause of the decrease, but primary kidney failure, diabetes mellitus and some diseases underlying endstage liver failure (such as hepatitis C virus infection) can also play an important role. In liver transplantation several further factors (total cross-clamping of vena cava inferior, polytransfusion, immunosuppression) impair the renal function, too. Aim: The aim of this study was to analyse the changes in kidney function during the first postoperative year after liver transplantation. Method: Retrospective data analysis was performed after primary liver transplantations (n = 319). Results: impaired preoperative renal function increased the devepolment of postoperative complications and the first year cumulative patient survival was significantly worse (91,7% vs 69,9%; p<0,001) in this group. If renal function of the patients increased above 60 ml/min/1,73 m2 after the first year, patient survival was better. Independently of the preoperative kidney function, 76% of the patients had impaired kidney function at the first postoperative year. In this group, de novo diabetes mellitus was more frequently diagnosed (22,5% vs 9,5%; p = 0,023). Conclusions: Selection of personalized immunosuppressive medication has a positive effect on renal function. Orv. Hetil., 2013, 154, 1018-1025
Májátültetés
Végstádiumú májbetegségekben és akut májelégtelenségben az egyetlen, hosszú távú túlélést jelentő
gyógymód a májátültetés. Napjainkban a májátültetést követő átlagos 5 éves kumulatív túlélés 80% körü-
li. A hazai eredményeink is a jó nemzetközi statisztikákat tükrözik vissza. A graft- és betegtúlélés további
javításában az egyénre szabott immunszuppressziós kezelés bevezetésének nagy jelentősége van.
KULCSSZAVAK: májtranszplantáció, egyénre szabott immunszuppresszi
Hepatitis C-vírus-fertőzés: diagnosztika, antivirális terápia, kezelés utáni gondozás.
Magyarországon 70000 egyén lehet fertőzött hepatitis C-vírussal, nagyobbik részük nem tud a fertőzöttségéről. A fertőzés időben történő felfedezése és meggyógyítása a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az életminőség javulását, a májzsugor és a májrák megelőzését, valamint a betegségmentes várható élettartam meghosszabbodását, míg a beteg környezete és a társadalom szempontjából a továbbfertőzés veszélyének megállítását, a későbbi súlyos májbetegségekből adódó egészségügyi ráfordításigény jelentős csökkenését eredményezi. A 2003 óta alkalmazott pegilált interferon+ribavirin kettős kezeléssel a hazánkban dominálóan 1-es genotípussal fertőzött, korábban terápiában nem részesült betegek 40–45%-a, a korábban sikertelenül kezeltek 5–21%-a gyógyítható meg. 2011-ben a korábbiaknál lényegesen hatékonyabb, két új, direkt antivirális hatású proteázgátló szer került forgalomba ( boceprevir és telaprevir ). A készítmények – az előrehaladott stádiumban lévő májbeteg számára – 2013 májusa óta hazánkban is finanszírozottá váltak. 2013 és 2015. február között újabb direkt ható antivirális szerek kerültek törzskönyvezésre. Ezek kombinációival rövidebb időtartamú (8–24 hetes), 90% feletti gyógyulási arányt biztosító interferonmentes kezelés válik lehetővé. A kezelés indikációja – az ellenjavallatok kizárása után – a vírusnukleinsav és a májbetegség kimutatása. Utóbbit a gyulladásos aktivitás és/vagy a májfibrosis mértéke (stádium) határozza meg. A stádium meghatározására az invazív májbiopszia mellett a nem invazív elasztográfiás és validált biokémiai fibrosistesztmódszerek alkalmazhatók. A kivizsgálás és a kezelés során fontos a virológiai vizsgálatok gyors és megbízható elvégzése. Hazánkban az Egészségügyi Alapból történő kezelés engedélyezéshez kötött. A szakmailag indokolt kezelés finanszírozási korlátok miatt csak a betegek egy részénél kerül engedélyezésre. A sorrend alapja az úgynevezett Prioritási Index. Ez a májbetegség stádiuma mellett figyelembe veszi a betegség aktivitását, progresszióját, a kezelés sikerességének várható esélyét és további meghatározott speciális szempontokat is. Az egyes betegcsoportokban használható készítményeket az egy beteg meggyógyításához szükséges átlagos kezelési költség alapján a finanszírozóval egyeztetett, időszakosan aktualizált finanszírozási algoritmus határozza meg. A lehetőségek határai között előnyt élveznek a nagy hatékonyságú és biztonságos interferonmentes, illetve a rövidebb időtartamú kezelések. Az interferonalapú terápiára alkalmatlan betegek interferonmentes kezelése külön keretből, külön Prioritási Index alapján történik, a szóba jövő gyógyszerek költséghatékonyságának figyelembevételével. Orv. Hetil., 2015, 156 (9), 343–351
Májátültetés Wilson-kóros betegekben, 1996–2017 = Liver transplantation in Wilson’s disease patients, 1996–2017
Absztrakt:
Bevezetés: A Wilson-kór a rézanyagcsere ritka, kezelés nélkül
fatális, öröklődő megbetegedése. Bár a diagnosztika és a kezelés jelentős
fejlődésen ment át az elmúlt években, számos beteg esetében ma is májátültetésre
van szükség. Célkitűzés: A vizsgálat célja a Magyarországon
Wilson-kór miatt májátültetésen átesett betegek adatainak összegyűjtése és
feldolgozása volt. Módszer: Retrospektív módon vizsgáltuk a
Semmelweis Egyetemen 1996 és 2017 között Wilson-kór miatt májátültetésen átesett
24 beteg adatait. A Wilson-kór diagnózisa minden esetben a nemzetközi, lipcsei
pontrendszeren alapult. A heveny májelégtelenség felállításához a King’s
College-kritériumrendszert használtuk. A májátültetések a Semmelweis Egyetem
Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján történtek, első alkalommal 1996-ban.
Eredmények: Az átlagéletkor 26 év volt, a nő/férfi arány
13/11. 12 beteg heveny májelégtelenség miatt, 12 beteg dekompenzált cirrhosis
miatt esett át májátültetésen. Egy beteg krónikus rejekció miatt
retranszplantációra került. Három heveny májelégtelen beteg az Eurotransplant
segítségével kapott új májat. A várólistán eltöltött átlagos idő 3 nap volt a
heveny májelégtelen betegek, míg 320 nap a dekompenzált májbetegek esetében. Az
ötéves túlélés 66% volt, azonban a 2002 után transzplantáltak esetében 80%, ami
a tanulási folyamatot és a májátültetés elérhetőségének javulását jelezheti. A
diagnosztika nehézségei ellenére a betegek többségében (21/24 beteg) már a műtét
előtt ismert volt a Wilson-kór. Következtetések: Bár a
Wilson-kór diagnosztikája és kezelése jelentős fejlődésen ment át az elmúlt évek
során, ma is számos esetben van szükség májátültetésre. A betegek megfelelő
kiválasztása és a transzplantáció időzítése jelentősen javítja a betegek
túlélését. Orv Hetil. 2019; 160(51): 2021–2025.
|
Abstract:
Introduction: Wilson’s disease is a lethal-without-treatment
inherited disorder of copper metabolism. Despite the increased focus on the
diagnosis and treatment, liver transplantation is needed in a number of cases
even nowadays. Aim: To collect and analyze the data of the
Hungarian Wilson’s disease patients who underwent liver transplantation.
Method: Data of 24 Wilson’s disease patients who underwent
liver transplantation at the Semmelweis University have been analyzed
retrospectively. The diagnosis of Wilson’s disease was based on the
international score system. The diagnosis of acute liver failure corresponded to
the King’s College criteria. All liver transplantations had been performed at
the Department of Transplantation and Surgery of Semmelweis University, in 1996
for the first time. Results: The mean age was 26 years, F/M =
13/11. Twelve patients needed urgent liver transplantation for acute liver
failure, and 12 underwent transplantation for decompensated liver cirrhosis. One
patient had been retransplanted because of chronic rejection. Three patients
with acute on chronic liver failure were transplanted via the
Eurotransplant program. The mean time on the waiting list was 3 vs 320 days in
acute liver failure and chronic liver disease groups, respectively. The overall
5-year survival was 66%, but it was 80% after 2002 indicating both the learning
curve effect and the improvement of vigilance in Hungary. Despite difficulties
of the diagnostic process, Wilson’s disease was identified in 21/24 patients
prior to the transplantation. Conclusion: Liver transplantation
is needed in a number of cases of Wilson’s disease. The ideal indication and
timing of transplantation may improve the survival of the patients. Orv Hetil.
2019; 160(51): 2021–2025
A hepatitis B- és D-vírus-fertőzés diagnosztikája, antivirális kezelése. Magyar konszenzusajánlás. Érvényes: 2017. szeptember 22-től = Diagnosis and treatment of chronic hepatitis B and D. National consensus guideline in Hungary from 22 September 2017
Absztrakt
A hepatitis B-vírus- (HBV-) és a hepatitis D-vírus-fertőzés időben történő
felfedezése és kezelése a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az
életminőség javulását, a rákmegelőzést, valamint a betegségmentes várható
élettartam meghosszabbodását, a beteg környezete és a társadalom szempontjából a
továbbfertőzés veszélyének megállítását és a kezelés révén a későbbi súlyos
májbetegségekből adódó jelentős egészségügyi ráfordításigény-csökkenést jelenti.
Az irányelv célja a 2017. szeptember 22-től érvényes, a kezelőorvosok
konszenzusán alapuló kezelési rend rögzítése. A magyar lakosság 0,5–0,7%-át
sújtó HBV kezelésének indikációja a vírusdiagnosztikán (benne vírusnukleinsav
kimutatása), a májbetegség aktivitásának és stádiumának értékelésén (beleértve a
biokémiai, patológiai és/vagy nem invazív vizsgálómódszereket), valamint az
ellenjavallatok kizárásán alapul. Az ajánlás hangsúlyozza a kivizsgálás során a
gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a biopszia mellett a
tranziens elasztográfia, illetve egyéb, validált, noninvazív tesztek
alkalmazhatóságát csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer
követésének nélkülözhetetlenségét mind a mellékhatások elkerülése, mind a
költséghatékonyság szempontjából. Az idült HBV-fertőzés kezelésében egyaránt
első választás lehet a határozott – 48 hetes – időtartamú pegiláltinterferon-
vagy a folyamatos entecavir- vagy tenofovirkezelés, melyet a hepatitis
B-felszíni antigén szerokonverziója után még legalább 12 hónapig kell folytatni.
Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket
hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív
kezelésben és/vagy biológiai terápiában részesülő betegek megfelelő antivirális
kezelése. Egyidejű hepatitis D-vírus-fertőzés esetén pegiláltinterferon-kezelés
szükséges. Orv Hetil. 2018; 159(Suppl 1): 24–37.
|
Abstract
Diagnosis and treatment of hepatitis B virus (HBV) and hepatitis D virus
infection mean for the patient to be able to maintain working capacity, to
increase quality of life, to prevent cancer, and to prolong life expectancy,
while the society benefits from eliminating the chances of further transmission
of the viruses, and decreasing the overall costs of serious complications. The
guideline delineates the treatment algorithms from 22 September 2017 set by a
consensus meeting of physicians involved in the treatment of these diseases. The
prevalence of HBV infection in the Hungarian general population is 0,5–0,7%. The
indications of treatment are based upon viral examinations (including viral
nucleic acid determination), determinations of disease activity and stage
(including biochemical, pathologic, and/or non-invasive methods), and excluding
contraindications. To avoid unnecessary side effects and for a cost-effective
approach, the guideline stresses the importance of quick and detailed virologic
evaluations, the applicability of transient elastography as an acceptable
alternative of liver biopsy in this regard as well as the relevance of
appropriate consistent follow-up schedule for viral response during therapy. The
first choice of therapy in chronic HBV infection can be pegylated interferon for
48 weeks or continuous entecavir or tenofovir therapy. The latter two must be
continued for at least 12 months after hepatitis B surface antigen
seroconversion. Lamivudine is no longer the first choice; patients currently
taking lamivudine must switch if the response is inadequate. Appropriate
treatment of patients taking immunosuppressive medications is highly
recommended. Pegylated interferon based therapy is recommended for the treatment
of concomitant hepatitis D infection. Orv Hetil. 2018; 159(Suppl 1): 24–37