34 research outputs found

    A dohányzás és az alkoholfogyasztás együttes előfordulásának összefüggései a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tüneteivel kilencedik osztályos tanulók körében

    Get PDF
    Absztrakt Bevezetés: A figyelemhiányos hiperaktivitás-betegség korábbi vizsgálatok eredményei alapján összefüggésben áll a serdülőkori dohányzással és alkoholfogyasztással, azok kockázati tényezőjének tekinthető. Mivel a felnőttkorban kialakuló szenvedélybetegségek erős prediktora a figyelemhiányos hiperaktivitás-betegség, valamint a serdülőkori dohányzás és alkoholfogyasztás is, a később kialakuló addiktív problémák megelőzése szempontjából fontos a serdülőkori összefüggések vizsgálata. Célkitűzés: A figyelemhiányos hiperaktivitás-betegség tüneteinek és az együttesen előforduló dohányzás és alkoholhasználat összefüggéseinek feltárása 9. osztályos serdülők körében. Módszer: A budapesti állami fenntartású középiskolák 9. osztályába járó fiatalok körében 944 elemű reprezentatív mintán általánosított lineáris kevert modellelemzéseket és logisztikusregresszió-elemzéseket végeztek. Eredmények: A jelenlegi dohányzás prevalenciája 29,6%, a jelenlegi alkoholfogyasztásé 41,4%, míg a két szer együttes használatáé 21,7% volt. Az alkoholfogyasztás és a dohányzás szignifikáns pozitív összefüggést mutatott a Figyelemhiányos-Hiperaktivitás Zavar Skála pontszámaival, valamint a Figyelemzavar és a Hiperaktivitás/Impulzivitás Alskála pontszámaival. Következtetések: Az eredmények felhívják a figyelmet a figyelemhiányos hiperaktivitás-betegség tüneteinek szerepére az alkoholfogyasztás és dohányzás kialakulása szempontjából veszélyeztetett serdülők körében. Orv. Hetil., 2015, 156(43), 1750–1757

    Molekuláris mechanizmusok vizsgálata a vestibularis rendszer fejlődése, regenerációja és plaszticitása során = Investigation of molecular mechanisms in the development, regeneration and plasticity of vestibular system

    Get PDF
    Csirkeembriók gerincvelőjében és agytörzsében kimutattuk, hogy a neuronok körüli, extracellularis matrixban (ECM) gazdag perineuronalis háló (PNN) az embrionális életben megjelenik, míg az emlősökben csak postnatalisan alakul ki. Ez arra utal, hogy a fészekhagyó madaraknál a kikeléskor megfigyelhető, koordinált mozgás hátterében álló neuronhálózat már az embrionális korban stabilizálódik. Leírtuk az ECM molekulák heterogén megoszlását a PNN-ben a vestibularis magokban, a kisagyban és a szemmozgató agyidegi magokban. A molekuláris heterogenitás magyarázhatja a neuronok eltérő viselkedését a regenerációs és a plaszticitási folyamataiban. A PNN békában csak hyaluronsavat (HA) tartalmaz, míg patkányban chondroitin szulfát proteoglycant (CSPG) is, ami összefüggésben lehet az alacsonyabbrendű élőlények idegrendszerének jelentős regenerációs képességével. A n. VIII. átvágása után kimutattuk, hogy a béka vestibularis magjaiban a HA, patkányban pedig a HA és a CSPG változása időbeli egyezést mutat kompenzációs folyamatokkal. A vestibularis rendszerhez tartozó neuronhálózatokban kimutattuk a vestibularis afferensek monoszinaptikus kapcsolatait és a neuronhálózatokban résztvevő motoneuronok közötti dendrodendritikus és dendroszomatikus kontaktusokat. Ezek a kapcsolatok képezhetik a morfológiai alapját a vestibularis ingerlést követő válaszok gyors és pontos kivitelezésének. Kvantitatív analízissel a patkány nucleus cochlearis dorsalisában azonosítottuk az óriás és a piramis sejteket. | Distribution pattern of extracellular matrix (ECM) showed that the perineuronal net (PNN), condensation of ECM around the neurons, appears in the spinal cord and brainstem of chicken embryos, contrary to the mammalian species. This finding suggests the early stabilization of neuronal circuit underlying the posture and gaze in the precocial birds. The heterogeneous molecular composition of ECM in the PNN of the vestibular nuclei, cerebellum and eye moving motoneurons may be responsible for the different degree of plasticity and regeneration of various parts of the central nervous system (CNS). The hyaluronan-rich and chondroitin sulfat proteoglycan-free PNN of the frog may be associated with the regeneration and plasticity of the frog CNS. Unilateral lesion of eighth cranial nerve is accompanied by the modification of ECM expression in the vestibular nuclei complex of the frog and rat. It was shown that the vestibular fibers establish monosynaptic contacts with the motoneurons of vestibular neuronal circuit. The dendrodendritic and dendrosomatic contacts between the motoneurons of vestibular neuronal circuits did not show any morphological specialization; the long membrane appositions may provide electrotonic interactions and subserve the morphological substrates of co-activation, synchronization and timing of muscle contraction upon body displacement. Giant and pyramidal cells of the dorsal cochlear nucleus were identified by using quantitative analysis of neurons

    Musculotopic organization of the motor neurons supplying the mouse hindlimb muscles: a quantitative study using Fluoro-Gold retrograde tracing

    Get PDF
    We have mapped the motor neurons (MNs) supplying the major hindlimb muscles of transgenic (C57/BL6J-ChAT-EGFP) and wild-type (C57/BL6J) mice. The fluorescent retrograde tracer Fluoro-Gold was injected into 19 hindlimb muscles. Consecutive transverse spinal cord sections were harvested, the MNs counted, and the MN columns reconstructed in 3D. Three longitudinal MN columns were identified. The dorsolateral column extends from L4 to L6 and consists of MNs innervating the crural muscles and the foot. The ventrolateral column extends from L1 to L6 and accommodates MNs supplying the iliopsoas, gluteal, and quadriceps femoris muscles. The middle part of the ventral horn hosts the central MN column, which extends between L2–L6 and consists of MNs for the thigh adductor, hamstring, and quadratus femoris muscles. Within these longitudinal columns, the arrangement of the different MN groups reflects their somatotopic organization. MNs innervating muscles developing from the dorsal (e.g., quadriceps) and ventral muscle mass (e.g., hamstring) are situated in the lateral and medial part of the ventral gray, respectively.MN pools belonging to proximal muscles (e.g., quadratus femoris and iliopsoas) are situatedventral to those supplying more distal ones (e.g., plantar muscles). Finally, MNs innervatingflexors (e.g., posterior crural muscles) are more medial than those belonging to extensors ofthe same joint (e.g., anterior crural muscles). These data extend and modify the MN maps in the recently published atlas of the mouse spinal cord and may help when assessing neuronal loss associated with MN diseases

    Connections of the Vestibular Nuclear Complex in the Frog and Rat

    Get PDF
    Különböző molekulatömegű festékek alkalmazásával kimutattuk, hogy békában a primer afferens vestibularis rostok dye-coupled kapcsolatban vannak a másodlagos vestibularis neuronokkal, valamint a kisagyi szemcsesejtekkel. Ezek a dye-coupled kapcsolatok gap junctionok jelenlétére utalnak. Pályakövetéses módszerek alkalmazásával feltérképeztük a béka nucleus vestibularis lateralisanak (NVL) antero-, és retrograd kapcsolatrendszereit. Kimutattuk a korábban ismeretlen diencephalikus kapcsolatot, mely reciprok jelleggel bír. Leírtuk a NVL kapcsolatát a különböző mesencephalikus központokkal, így a szemmozgató agyidegi magokkal, és a tegmentális magokkal. Leírtuk a nucleus fasciculus longitudinalis medialist békában. Kimutattuk, hogy vestibularis rendszer kiterjedt kapcsolatban áll a formatio reticularissal, ami alapján feltételezhető, hogy a béka formatio reticularisa fontos szerepet tölt be a vestibularis ingerület közvetítésében. Kimutattuk a vestibularis rendszer és a proprioceptív impulzusokat fogadó agyterületek közötti reciprok kapcsolatot. Megtaláltuk a leszálló rostok által kialakított vestibulospinalis pályákat, amelyek a gerincvelő valamennyi funiculusában követhetőek egészen a lumbalis szegmentumokig, valamint leírtuk a spinovestibularis pálya eredő sejtjeit. Patkány esetében valamennyi vestibularis mag anterograd kapcsolatrendszerét leírtuk központi idegrendszeri struktúrákkal. Ezek közül kiemelendő a NVS korábban nem ismert kapcsolata a gerincvelővel. Leírtuk a vestibularis magok és nucleus ruber korábban ugyancsak ismeretlen kapcsolatát, amely az elektronmikroszkópos vizsgálatok alapján gátlónak és döntően GABAergnek bizonyult. Ennek alapján feltételezhető, hogy a NVS képes módosítani a cortico-rubralis és cerebello-rubralis útvonalak aktivitását a nucleus ruber neuronjainak gátlásával. Az általunk alkalmazott jelölési technikák segítségével lehetővé vált a vestibularis magok és a formatio reticularis kapcsolatainak pontosabb és részletesebb leírása. Kimutattuk a NVL reciprok kapcsolatait a rhombencephalonnal, valamint a gerincvelővel, ami alátámasztja a korábbi élettani vizsgálatok eredményeit. Mivel vizsgálataink az alapkutatások körébe tartoznak közvetlen gyakorlati hasznosításról nem beszélhetünk. A vestibularis rendszer szerkezetének pontos feltérképezése, a meglévő adatok újakkal való kiegészítése hozzájárulhat ahhoz, hogy megismerjük a vestibularis károsodás tüneteinek kialakulásáért és az azt követő kompenzációs folyamatokért felelős történéseket.Ph
    corecore