Tudatkritika a prózanyelvben (Németh László poétikájához)

A tudatregény, az a megszilárdult, kritikailag elfogadott műfaji alakzat, melyet Németh László írásmódjához kötünk, körülhatárolt szövegkorpuszra vonatkozik ugyan, meghatározása azonban szinte a terminus születésétől fogva folyamatos korrekciókat igényelt, újrafogalmazásokra késztette a kritikát. Mondhatjuk úgy is, hogy maga a műfaji modell váltja ki az „újraolvasás” igényét, s ezzel együtt e regényi tudatfogalom újabb és újabb leírásait. Az elnevezést maga Németh László (1968, II. 71. o.) alapozta meg: „Énnálam […] a feladat nem a világ, hanem egy tudat kialakítása volt mindig.”1 Cs. Varga István (1987, 17. o.) „az igazságok konfrontációjának” nevezi ezt a modellt2, hangsúlyozva a benne érvényesülő „drámai gondolkodásmódot”, a tudat dinamikus és ellentmondásos természetét. Kulcsár Szabó Ernő – a tudat nyelvi feltételezettségének viszonylatában vizsgálva Németh László regénymodelljét – szembeállítja e modellt mind az esztétista, mind pedig a miméziselvű modern regényírással. Mindkettő meghaladásáról beszél, annak alapján, hogy Némethnél az epikai szöveg immanenciája túllépi mindkét másik irányzat teljesítményét, mivel prózaírói modelljének kereteiben a narratív nyelv „elvi közbeiktatású alakzat”-ot képvisel3, mely nem csak a tudat és a külvilág, de nem is csak a tudat és önmaga között közvetít. Vagyis nem csak leírást ad, s nem is csak önreflexiót eredményez, hanem jelrendszert hoz létre és működtet, autonóm jelentésalkotást végez

Regény és realitás. Németh László: ,Iszony’

A posztmodern kor irodalomtudományi reflexiója nehéz helyzetben van azzal a szerzővel, akinek irodalomtörténeti helyét máig is lényegileg eszmei-kulturális küldetéstudata révén tudja megjelölni. Világos azonban: az író a 20. századi magyar regény egyedi modelljét hozta létre

A szó mint trópus a költői szövegben (poétikai elemzések a XX. századi magyar irodalom köréből) = Word as trope in the poetic text (poetic analysis in Hungarian literature of 20th century)

A szó mint trópus a költői szövegben (Poétikai elemzések a XX. századi magyar irodalom köréből) című pályázat keretében kifejtett kutatás minden vállalását teljesítette. Az ütemterv szerint 2003-ban megjelentettük kutatócsoportunk első tanulmánykötetét Szó-Elbeszélés-Metafora. Műelemzsek a XX. századi magyar próza köréből címmel (Bp.: Kijárat 2003. 472.p.), 2005 végén pedig második kötetünk is npvilágot látott (Vers-Ritmus-Szubjektum. Műértelmezések a XX. századi magyar líra köréből. Bp.: Kijárat 2005. 676.p.) A tervezett két könyvön kívül - az OTKA engedélyével - egy harmadik kiadvány megjelenéséhez is hozzá tudtunk járulni mind szellemi-tudományos, mind pedig anyagi értelemben (A szó élete. Tanulmányok a hatvanéves Kovács Árpád tiszeteletére. Bp.: Argumnetum 2004. 490.) Ezen kívül számos publikációt jelentettünk meg rangos hazai irodalomtudományi és -oktatási folyóiratokban (Alföld, Életünk, Iskolakultúra, Mester és Tanítvány), valamint néhány külföldi kiadványban. Kutató- és műhelymunkánk során sikerült elérni egy önálló poétikai kutatócsoport kialakulását (jelenleg közel harminc tagot számlál), amely a hazai irodalomtudományban új, elméletileg korszerű és sok irányban nyitott, szöveginterpretációkon megalapozott szemléletet képvisel. | The program Word as Trope in the Poetic Text has achieved his goals. In accordance with the research-project and schedule in 2003 our first book (Word-Narrative-Metaphor. Interpretation of Hungarian Prose in XX Century) was published. In the end of 2005 we issued our second volume (Poem-Rhytm-Subject. Interpretation of Hungarian Lyric in XX. C.) We contributed to the edition of another (not-projected) volume (The Life of Word). Our project has realised the creation of an autonomous research group (it has almost 30 members now), which represents a new, up-to-date and open in theoretic line approach, based on practice of text-interpretation

Regény és realitás : Németh László: 'Iszony'

A posztmodern kor irodalomtudományi reflexiója nehéz helyzetben van azzal a szerzővel, akinek irodalomtörténeti helyét máig is lényegileg eszmei-kulturális küldetéstudata révén tudja megjelölni. Világos azonban: az író a 20. századi magyar regény egyedi modelljét hozta létre

Tudatkritika a prózanyelvben (Németh László poétikájához)

A tudatregény, az a megszilárdult, kritikailag elfogadott műfaji alakzat, melyet Németh László írásmódjához kötünk, körülhatárolt szövegkorpuszra vonatkozik ugyan, meghatározása azonban szinte a terminus születésétől fogva folyamatos korrekciókat igényelt, újrafogalmazásokra késztette a kritikát. Mondhatjuk úgy is, hogy maga a műfaji modell váltja ki az „újraolvasás” igényét, s ezzel együtt e regényi tudatfogalom újabb és újabb leírásait. Az elnevezést maga Németh László (1968, II. 71. o.) alapozta meg: „Énnálam […] a feladat nem a világ, hanem egy tudat kialakítása volt mindig.”1 Cs. Varga István (1987, 17. o.) „az igazságok konfrontációjának” nevezi ezt a modellt2, hangsúlyozva a benne érvényesülő „drámai gondolkodásmódot”, a tudat dinamikus és ellentmondásos természetét. Kulcsár Szabó Ernő – a tudat nyelvi feltételezettségének viszonylatában vizsgálva Németh László regénymodelljét – szembeállítja e modellt mind az esztétista, mind pedig a miméziselvű modern regényírással. Mindkettő meghaladásáról beszél, annak alapján, hogy Némethnél az epikai szöveg immanenciája túllépi mindkét másik irányzat teljesítményét, mivel prózaírói modelljének kereteiben a narratív nyelv „elvi közbeiktatású alakzat”-ot képvisel3, mely nem csak a tudat és a külvilág, de nem is csak a tudat és önmaga között közvetít. Vagyis nem csak leírást ad, s nem is csak önreflexiót eredményez, hanem jelrendszert hoz létre és működtet, autonóm jelentésalkotást végez