8 research outputs found

    A Magyarországi Szabadegyházak Szövetsége 1950–1956 között

    Get PDF
    A Magyarországon működő szabadegyházak az 1945 és 1948/1949 közötti időszakot a felszabadulás éveiként élték meg. Közjogi helyzetük lényegesen javult, de a kommunista hatalomátvételt követően egyre több nehézséggel találták szembe magukat. A felsőbb hatóságok biztosították ugyan a megszerzett jogok gyakorlását, ugyanakkor helyi szinten korlátozóan léptek fel velük szemben már 1949–1950-ben. Több településen be akarták tiltani az egyes gyülekezetek működését, néhány személyt letartóztattak és eljárást indítottak ellenük. A gyülekezetek sérelmeit a Magyarországi Szabadegyházak Szövetsége (MSZSZ) fellépését követően általában orvosolták a felettes szervek. Az államosítások azonban már komoly veszteséget okoztak nekik

    Protestáns kisegyházak a 20. századi magyar társadalomban = Free Churches in Hungarian Society in the 20th Century

    Get PDF
    A pályázatban vállalt feladatainkat teljesítettük. Egy tankönyvnek is alkalmas kettősmonográfiával (Rajki Zoltán – Szigeti Jenő: Szabadegyházak története Magyarországon 1989-ig, Budapest, 2012, Gondolat) először tártuk fel a magyarországi szabadegyházak 1989 előtti történetét. Ezen kívül elkészült két monográfia egy-egy szabadegyházi közösség történetének egy-egy szakaszáról (Rajki Zoltán: A pünkösdi mozgalom története Magyarországon 1945 és 1961 között, Budapest, Gondolat, 2011; Rajki Zoltán: Az Egervári-mozgalom. A Keresztény Advent Közösség kialakulása és vallásszabadsági küzdelmei a Kádár-korszak második felében 1975-1990, Budapest, 2012, Gondolat). A 2011. májusi konferencia írásos anyaga megjelenés előtt áll a Gondolat Kiadónál. A fentieken kívül elkészítettünk egy online tanulmánykötetet. Több konferencián témával kapcsolatos előadásokat tartottunk. A fent említett könyveken, szerkesztett köteteken kívül 5 könyvfejezetet, 12 folyóiratcikket, 6 konferenciacikket publikáltunk az OTKA támogatásának feltüntetésével. Összeállítottunk egy tudományos weblapot (www.kisegyhazkutato.hu), amelyen számos forrást, folyóiratanyagot és 180 szabadegyházakra vonatkozó térképet tettünk közzé, hogy mások kutatómunkáját segítsük. | We have fulfilled all the OTKA grant expectations of the “Small Protestant Churches in the 20th Century Hungarian Society”. We finished and published the book: The History of the Hungarian Free Churches Before 1989 (Budapest, 2012, Gondolat) that is also suitable as a university textbook. In addition to this book, I also have published two monographs about different periods of the Seventh-day Adventist Church and the Pentecostal movement. (Rajki, Z.: A pünkösdi mozgalom története Magyarországon 1945 és 1961 között, Budapest, Gondolat, 2011; and Rajki, Z.: Az Egervári-mozgalom. A Keresztény Advent Közösség kialakulása és vallásszabadsági küzdelmei a Kádár-korszak második felében 1975-1990, Budapest, 2012, Gondolat). The written version of the “Free Churches, Religious Minorities and the Dictatorship in Europe in the 20th Centuries” conference held in May of 2011 will be published by the Gondolat Publishing House at the end of 2012. Furthermore, Jenő Szigeti and I have published a volume of studies in online form and we also gave presentations about our research topics in several conferences. Aside from the above mentioned books, we have published 5 book chapters and 13 articles in different journals and 5 conference papers which were supported by OTKA. We also have compiled a scholarly website (www.kisegyhazkutato.hu), with numerous sources, journals, and 180 maps about the Free Churches and made it available for free public use

    Kísérlet a „szektakérdés” fogalmának összehasonlító elemzésére eltérő társadalmi-politikai rendszerekben (kutatásmódszertani vázlat és vitaindító alapvetés)

    Get PDF
    Mindkét szerző valláspolitikával foglalkozó történész kutató, akik egymás kutatásait megismerve arra a meggyőződésre jutottak, hogy a mai magyar politikai demokrácia vallási fogalmai, amelyek a 2011. évi CCVI., a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényben tükröződnek, gyakran konzervatív, évszázados gyökerekre visszavezethető koncepciók, amelyek egyszerre célozzák a modern nyugati kultúrkör vallási igényeinek és a történeti magyar alkotmányosság 1791-től kezdődő politikai tradícióinak összeegyeztetését

    A mesterséges intelligencián alapuló alkalmazások a bölcsészet-, társadalomtudomány és az oktatás területén

    No full text
    A tanulmány bemutatja a 21. századi technológiai forradalom és mesterséges intelligencia terjedésének hatásait. A publikáció rávilágít arra, hogy a mesterséges intelligencia már nem csupán a tudományos és üzleti szektorokra szorítkozik, hanem mindennapi életünk számos területén is elterjedt. Az olyan alkalmazások, mint például a ChatGPT, a Windows Bing kereső, a Google Bard, valamint a kép- és videószerkesztő eszközök sokféle területen hasznosíthatók, beleértve az oktatást, a munkaerőpiacot, a kulturális örökség megőrzését, a társadalomtudományi kutatásokat és a pedagógiát. A tanulmány szerint az így nyert információk felhasználhatók szövegfeldolgozásra, elemzésre, fordításra, a tanulás segítésére és egyéb célokra is. Az alkalmazások gyors és pontos információhoz való hozzáférést biztosítanak, valamint segíthetnek az új ismeretek generálásában és az oktatás terén is. A téma szélesebb összefüggéseit tekintve a technológiai fejlődést, az oktatást, a társadalomtudományt és az emberi munka jövőjét is szemügyre veszi. A cikk nemcsak a mesterséges intelligencia sokoldalú alkalmazásait és hatásait tárgyalja, hanem rávilágít az etikai és társadalmi kihívásokra is, amelyekkel a mesterséges intelligencia térnyerése jár együtt. Ezek közé tartozik például a hamis információk terjedése, a magánélet védelme és a munkahelyi változások. Összességében tehát a tanulmány kiemeli a mesterséges intelligencia által nyújtott számos előnyt és a területtel járó kihívásokat a mindennapi életünkben, ezzel egyidejűleg arra összpontosítva, hogy hogyan kell szembenéznünk ezekkel a kihívásokkal
    corecore