Modern diagnostic and surgical management of thoracic diseases in our practice

1 Introduction The surgical methods of accessing the inner thoracic organs has evolved throughout recent decades. After the introduction of the minimal access surgical approach in the 1980s, it was rapidly acquired for thoracic procedures, leading to the development of the so called Video-Assisted Thoracic Surgery (VATS) approach. The advantages of VATS- including reduced postoperative wound pain, minimized intraoperative blood loss, shorter hospital stay and improved postoperative quality of life- have gradually come in the limelight, with great acceptance from surgeons and patients alike. Features of VATS not only include better cosmesis with smaller incisions, but also decreases systemic inflammatory response caused by general anesthesia and intubation. During our thesis our purpose was to address questions and debates concerning VATS and define its place in the modern treatment of early stage (ES)- and advanced stage (AS) LC, with special regards to thoracotomy and alternative treatment options such as stereotactic body radiation therapy (SBRT). In the modern era of individualized patient care, our work also emphasizes the need for more patient tailored treatment discussion and the need for shared decision making (SDM) between physicians and patients. Despite this growing body of evidence favouring the VATS approach, the question of debate remains regarding the role and place of thoracotomies and their value, with the obvious question flashing: is traditional thoracotomy considered obsolate in the emerging era of VATS? The VATS approach not only applies for the treatment of lung cancer, but also plays a major role in the surgery of the mediastinum, especially in the surgery of the thymus. However numerous questions arise in connection with the minimal access approach. Is the minimal access approach as good as traditional sternotomy and is it capable of reaching R0 resection and complete removal of ectopic thymic tissue (ETT)? When so, is it accompanied by better surgical and neurological results in myasthenia gravis (MG), even with facilitation of cosmetic outcome? In addition, what are the perioperative rates of morbidity and mortality in each method, and how does the chosen surgical technique affect long term quality of life and rates of remission? In terms of thymic imaging, should diagnostic imaging of the thymus stick with conventional CT, or can MRI also be helpful in differentiating between thymic abnormalities? Can MRI be able to more accurately point out ectopic thymic foci and thus lead the scalpel? 2 Objectives Addressed questions summarized: 1. to review best diagnosis and treatment options for early stage lung cancer 2. study on the effect of perioperative factors influencing postoperative chemotherapy treatment and deciding which factors have the most positive influence in receiving the highest number of complete postoperative chemotherapy cycles (Study 1) 3. defining the role of open thoracic procedures in the current minimal access era through the presentation of multiple tumor resections via mini-thoracotomy (Study 2) 4. to emphasize the need for shared decision making between physicians and patients, in order to choose the best treatment option for early stage lung cancer 5. defining the best surgical treatment options with early neurological results of thymectomies in patients with myasthenia gravis (Study 3) 6. to review current diagnostic and imaging options in various thymic conditions and define the place of MR imaging of thymomas (and subtypes), thymic hyperplasia and ectopic thymic foci 3 Modern diagnostic and treatment options for lung cancer 3.1 Treatment approaches in the treatment of early stage NSCLC Lung cancer is the leading cause of cancer-related deaths worldwide. Lung cancer is divided into non-small cell lung cancer (NSCLC) and small cell lung cancer (SCLC), the former of which includes adenocarcinoma and squamous cell carcinoma. Recommended treatment for ES-NSCLC has historically been lobectomy with mediastinal lymph node dissection. Stereotactic body radiation therapy has been used as an alternative treatment therapy for patients with inoperable lung cancer and in patients considered to be at high-risk as a result of comorbidities, poor pulmonary function, and/or advanced age. Stereotactic body radiation therapy remains a promising modality for local control of NSCLC which is demonstrated by the 91% and 87% 3-year local and loco-regional recurrence free survival rates observed in RTOG 0236 study. Moreover 2 years after SBRT treatment, a 4.9% and 7.8% local- and regional recurrence rate was noted in retrospective studies..

A túlfújt endotrachealis mandzsetta szerepe a légcsősérülések diagnosztikájában [The role of an overinflated endotracheal tube in the diagnosis of tracheal injuries]

Tracheobronchial injury is an uncommon, but often life-threatening condition. It is mostly caused by blunt thoracic or neck trauma, difficult or prolonged intubation associated with nasogastric tube insertion. An early diagnosis and treatment can be lifesaver. The diagnosis is often late because of atypical symptoms and unspecific radiological signs, and due to the presence of severe coexistent injuries. Generally, the classic hallmark during physical examination is a progressive, extensive surgical emphysema. Radiological signs are often atypical, which makes the diagnosis more difficult. The most frequent signs found on computed tomography are also unspecific, mostly surgical emphysema, pneumomediastinum or pneumothorax may be noted. We present three patients suffering from airway laceration caused by car accident, difficult intubation, and prolonged utilization of nasogastric and endotracheal tube. All the patients had an overdistended endotracheal balloon herniated outside the extratracheal space along the rupture of the tracheal wall. These external balloons were all detected on radiography. This is a direct and pathognomic sign of airway injury, suggesting complete rupture in the tracheal wall. In our report, we would like to highlight the diagnostic role of an overinflated cuff. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1063-1068

Vesetranszplantáció utáni szénhidrátanyagcsere-változások és annak hatásai a cardiovascularis rizikóra | Changes in carbohydrate metabolism after kidney transplantation and their effects on cardiovascular risk

Absztrakt: Bevezetés: A transzplantáció utáni halálozások legfőbb okai a cardiovascularis betegségek, amelyeknek egyik legfőbb rizikófaktora a diabetes mellitus. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja volt, hogy felmérjük az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakoriságát és hatását az allograft funkciójára, valamint a HEART-pont alapján a cardiovascularis rizikó kockázatát. Módszer: Összesen 44 beteget vontunk be a vizsgálatba, akiknél értékeltük az alapadatokat, majd OGTT-vizsgálatot követően a betegeket három csoportba soroltuk, normál, emelkedett éhomi vércukorszint/csökkent glükóztolerancia és (az) újonnan kialakult diabetes mellitus. Az inzulinrezisztenciát HOMA-IR alapján értékeltük. Vizsgáltuk a vesefunkciót, valamint a HEART-pont alapján a cardiovascularis rizikót. Eredmények: Az alapadatok tekintetében a hideg ischaemiás idő (p = 0,016), a testsúly (p = 0,035), a BMI (p = 0,025) és a HbA1c (p = 0,0024) szignifikánsan különböztek a normál és a diabeteses betegek között. A vesefunkció tekintetében a szérumkreatinin- (p = 0,0013), eGFR- (p = 0,0026), valamint karbamid- (p = 0,0157) értékek szignifikánsan különböztek a normál és a diabeteses betegek között. A HOMA-IR tekintetében a normál és a diabeteses betegek között szignifikáns különbség volt (1,69 ± 0,51 vs. 6,46 ± 1,42; p = 0,0017). Következtetés: A cardiovascularis kockázat csökkenthető, az allograft túlélése növelhető a diabetes mellitus időben történő felismerésével és kezelésével. Orv Hetil. 2017; 158(38): 1512–1516. | Abstract: Introduction: Cardiovascular disease is the major cause of deaths after transplantation, with diabetes mellitus being the main risk factor in development. Aim: The aim of our study was to assess the prevalence of new onset diabetes mellitus in connection with the cardiovascular risk predicted by the HEART Score. Method: 44 patients were involved in our study; after overview of baseline data, OGTT was performed, followed by patient classification into the following groups: normal, impaired fasting glucose/impaired glucose tolerance, and new onset diabetes mellitus. Insulin resistance and kidney function were also assessed. Results: Concerning baseline data, cold ischemic time (p = 0.016), body weight (p = 0.035), BMI (p = 0.025), and HbA1C (p = 0.0024) proved to be significantly different between normal and diabetic patients. Significant difference was found based on HOMA IR between the two groups 1.69±0.51 vs 6.46±1.42; p = 0.0017). Based on the HEART Score, patients with new onset diabetes mellitus were put into Group 3, which also reflects the risk which diabetes carries for the development of cardiovascular diseases. Conclusion: Cardiovascular risk can be decreased with increased allograft survival by early diagnosis and management of diabetes. Orv Hetil. 2017; 158(38): 1512–1516

Óriás mellékvesetumorok eltávolítása laparoszkópos transperitonealis technikával három sikeres eset kapcsán | Removal of giant adrenal tumors using the laparoscopic transperitoneal technique. A report of three successful cases

Absztrakt: A laparoszkópos adrenalectomia fejlődésével a benignus, kisméretű elváltozásokra korlátozódó indikációs kör mára nagyobb malignus mellékvesetumorok eltávolítására is kiterjed. Három esetben vizsgáltuk óriás (>10 cm) mellékvese-daganatok laparoszkópos eltávolításának eredményeit. Módszer: Három betegnél (két nő, egy férfi; átlagéletkor 49,33 év, BMI 31) végeztünk óriás méretű (>10 cm) mellékvese-elváltozás miatt laparoszkópos transperitonealis adrenalectomiát, kisméretű kiegészítő Pfannenstiel-metszésből. Az átlagos műtéti idő 126,66 perc volt, 150 ml átlagos intraoperatív vérveszteséggel. A végleges szövettani vizsgálat két esetben adrenocorticalis carcinomát, egy esetben neurofibromát igazolt. Az átlagos kórházi tartózkodás négy nap volt, perioperatív szövődmény nélkül. Mindhárom esetben R0 reszekció történt. Az átlagos 24 hónapos utánkövetés során sem lokális recidívát, sem távoli metasztázisképződést nem észleltünk. Megfelelő feltételek esetén, nagyméretű malignus mellékvesetumorok laparoszkópos transperitonealis technikával történő eltávolítása biztonságos és az onkológiai irányelveket maradéktalanul kielégítő eljárás. Orv Hetil. 2017; 158(45): 1802–1807. | Abstract: With the development of laparoscopic adrenalectomy, indications for resection gradually span from small and benign to bigger and even malignant lesions. We studied the results of laparoscopic adrenalectomy for giant (>10 cm) adrenal tumors in three cases. Three patients (2 female, 1 male, mean age 49.33 years, BMI 31) underwent laparoscopic transperitoneal adrenalectomy due to giant (>10 cm) adrenal lesions with a limited size Pfannenstiel incision. Mean operative time was 126.66 minutes, with a mean intraoperative blood loss of 150 ml. Final histology confirmed adrenocortical carcinoma in two cases, and neurofibroma in one case. Mean hospital stay was 4 days, without perioperative complications. R0 resection was carried out in all cases. During a mean follow-up period of 24 months no local or distant metastasis occurred. Under appropriate conditions adrenalectomy performed by the laparoscopic transperitoneal technique for giant malignant tumors proved to be a safe method fulfilling oncological requirements. Orv Hetil. 2017; 158(45): 1802–1807

Current Updates in Bleomycin-Based Electrochemotherapy for Deep-Seated Soft-Tissue Tumors

Electrochemotherapy (ECT) has evolved significantly during the last decade, expanding treatment indications from superficial skin lesions to advanced-stage, deep-seated tumors in hard-to-reach areas. Electrodes have also shown steady technological improvement throughout the years. Besides standard and VEG (variable geometry electrode) electrodes, the introduction of laparoscopic electrodes has brought on a new era in ECT treatment, making the minimally invasive approach a reality. The exact role of ECT in the oncological dashboard is yet to be determined; however, increased tumor response, pain relief, and a low number of adverse events may yield the way for more widespread application of the technique with possible further inclusion of ECT in international oncological guidelines. The aim of this review is to give an overview on the current status of ECT in deep-seated tumor treatment and shed light on its emerging role in local anticancer therapy

Ritka előfordulású, nagy méretű mellékvese-haemangioma sikeres sebészi kezelése

A mellékvese-haemangiomák ritkán előforduló, nehezen diagnosztizálható elváltozások, melyek sebészi eltávolítása gyakran nagy fokú technikai jártasságot igényel. Vizsgálatunkban egy 69 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél fo- gyás és hypertonia miatt végzett kivizsgálás mellékvesecisztát feltételezett, valamint felvetette adrenocorticalis carci- noma jelenlétét. A preoperatív kivizsgálás során (CT és MRI) a felmerülő malignitás miatt sebészi eltávolítás vált szükségessé. A kezdeti laparoszkópos transperitonealis technikát követően a bonyolult elhelyezkedés, illetve vérzés miatt kis méretű, paramedián metszésből konvertáltunk, és bal oldali nyitott adrenalectomiát végeztünk, valamint a vese caudalis részéről egy folyadéktartalmú képletet távolítottunk el. A szövettani feldolgozás a vese középső harma- dának magasságából reszekált cisztát, valamint a cranialis lokalizációról eltávolított, ritka előfordulású mellékvese- haemangiomát igazolt. A ritkán előforduló és többnyire bizonytalan preoperatív diagnózissal bíró mellékvese- haemangiomák sebészi eltávolítása nagy méretük, kompresszióra való hajlamuk, valamint malignitást utánzó megjelenésük miatt is indokolt. A laparoszkópos transperitonealis adrenalectomia extra nagy méretű (>10 cm ) és malignus tumorok, illetve nagy méretű haemangiomák eltávolítására is alkalmas eljárás. A mellékvese-haemangiomák sebészi reszekciója nagyfokú körültekintést igényel, megnövekedett vérzéshajlamuk, valamint a gyakori, nagyerekhez való közeli elhelyezkedés miatt a konverzió veszélye is jelentősen növekszik

Banff-score-változások a marginális donorokból származó veséknél

Absztrakt Bevezetés: A transzplantációs várólistán szereplő betegek számának folyamatos növekedése miatt az ideális donor kritériumainak kibővítésére van szükség. Célkitűzés: A szerzők azt a kérdést vizsgálták, hogy vesetranszplantáció után egy és öt évvel van-e szignifikáns különbség a vesefunkcióban és/vagy -morfológiában a marginális és ideális donorból származó vesével rendelkező betegek között. Módszer: A vizsgálatba 275 beteget vontak be, közülük 97 marginális és 178 „ideális” veserecipiens volt. A marginális és az „ideális” veserecipiensek körében vizsgálták a donoralapadatokat és elemezték a transzplantáció után egy és öt évvel a funkcionális és hisztopatológiai változásokat. Eredmények: A graft funkcióját vizsgálva a transzplantáció után egy évvel nem volt különbség a két betegcsoport között, míg az ötödik évben a szérumkreatinin szignifikánsan magasabb (p = 0,0001) és a glomeruláris filtrációs ráta szignifikánsan alacsonyabb volt (p = 0,003) a marginális veserecipiensek csoportjában az ideális veserecipiensek csoportjához képest. A vese morfológiai elváltozásait vizsgálva már egy évvel a transzplantáció után a tubulitis (p = 0,014), valamint az interstitialis gyulladás (p = 0,025) szignifikánsan gyakoribb volt a marginális veserecipiensek csoportjában. Következtetés: A vesetranszplantáció után egy évvel a vese funkciójában még nincs szignifikáns különbség a marginális és „ideális” veserecipiensek között, de a szövettani elváltozásokban már szignifikáns különbség mutatkozik. Orv. Hetil., 2016, 157(8), 298–301

The more the micropapillary pattern in stage I lung adenocarcinoma, the worse the prognosis: a retrospective study on digitalized slides

Although the majority of lung adenocarcinomas show mixed pattern, only the predominant component is taken into account according to the novel classification. We evaluated the proportion of different patterns and their impact on overall survival (OS) and disease-free survival (DFS). Patterns were recorded according to predominance and their proportions were rated and calculated by objective area measuring on digitalized, annotated slides of resected stage I lung adenocarcinomas. Spearman’s rank correlation, Kaplan-Meier models and the log rank test were used for statistical evaluation. Two hundred forty-three stage I adenocarcinoma were included. Lepidic pattern is more frequent in tumours without recurrence (20 vs. 8%), and lepidic predominant tumours have favourable prognosis (OS 90.5%, DFS 89.4%), but proportions above 25% are not associated with improving outcome. Solid and micropapillary patterns are more frequent in patients with recurrence (48 vs. 5% and 13 vs. 4%) and predominance of each one is associated with unfavourable prognosis (OS 64.1%, DFS 56.3% and OS 28.1%, DFS 28.1%, respectively). Above 25%, a growing proportion of solid or micropapillary pattern is not associated with worsening prognosis. In contrast, tumours having micropapillary pattern as secondly predominant form a different intermediate group (OS 51.1%, DFS 57.8%). Our study was based on measured area of each growth pattern on all available slides digitalized. This is the most precise way of determining the size of each component from the material available. We propose using predominant and secondly predominant patterns for prognostic purposes, particularly in tumours having solid or micropapillary patterns. © 2018 Springer-Verlag GmbH Germany, part of Springer Natur