Actor-partner effects, interactions and moderator variables in the association between relationship quality and personality

Az értekezés célja a személyiség pszichobiológiai modellje és a párkapcsolati minőség közötti összefüggések tanulmányozása. Az első empirikus kutatást bemutató fejezetben a Diádikus Alkalmazkodás Skála faktorstruktúrájának feltárása áll, bifaktoros modellel történő megközelítéssel. Az eredmények értelmében a kérdőív bifaktoros ESEM modell során feltárt faktorszerkezete megfelelően reprezentálja a kérdőív által mért általános faktort, a kapcsolati minőséget. A modell megfelelő illeszkedést mutat mind a férfiak, mind a nők mintáján egyaránt. Az értekezés második fejezetében szereplő kutatások azon temperamentum és karakter dimenziók vizsgálatára irányulnak, melyek prediktívek a párkapcsolati minőség szempontjából. A személyiségdimenziók közti interakciók és a személyiségbeli hasonlóság kapcsolati minőségre gyakorolt hatása Actor-Partner Interdependence Model alkalmazásával kerül feltárásra heteroszexuális párok mintáján. Az eredmények bizonyítják, hogy a személyiség intra-és interperszonális hatást egyaránt gyakorol a párkapcsolati minőségre. Kiemelik a karakter - önirányítottság és együttműködés - párkapcsolati minőségre gyakorolt pozitív aktor és partner hatásait. Továbbá korábbi kutatásokkal összhangban igazolják, hogy a személyiségbeli hasonlóság - a személy és a partner személyiségdimenzióinak kontrollálása mellett - nem szignifikáns előrejelzője a párkapcsolati minőségnek. Végül az értekezés harmadik empirikus fejezetében a nemi szerepek és a kapcsolati minőség közti összefüggések tanulmányozása mellett, sor kerül a nemi szerepek moderáló hatásának vizsgálatára a kapcsolati minőség és az önirányítottság közötti összefüggésben. A kapott eredmények az elvárásoknak megfelelően alakulnak, mind a maszkulinitás, mind a feminitás szignifikáns prediktorai a kapcsolati minőségnek. A maszkulinitás moderálja az önirányítottság és a kapcsolati minőség közti összefüggést, mely befolyásoló hatás az alacsony önirányítottság esetében mutatkozik meg

A fülzúgás csoportos kognitív viselkedésterápiás kezelése

Bevezetés és célkitűzés: A fülzúgás kezelési lehetőségei közül a pszichoterápia a szakirodalom alapján is preferált eljárás. Ezek közül is a kognitív viselkedésterápia rendelkezik a legnagyobb bizonyító erővel az érintettek pszichés tüneteinek csökkentése szempontjából. Klinikánkon 2022 februárjában kezdtük a kognitív viselkedésterápia jellegű csoport-pszichoterápia alkalmazását tinnitusban érintett egyéneknél. Módszerek: A terápiás folyamat hét héten keresztül, heti egy alkalommal, másfél órában zajlik. A beavatkozás hatásvizsgálata pre-poszt elrendezésben, önkitöltős mérőskálákkal történik a következő pszichológiai konstruktumok mentén: fülzúgással kapcsolatos életminőség, szorongás, depresszív tünetek képződése, észlelt stressz. A tinnitus jellemzőinek rögzítése vizuális analóg skálákon is megtörténik. Eredmények: A 29 főt számláló első pilotvizsgálat eredményei szerint, miközben a tinnitus hangerejében és hangmagasságában a résztvevők nem észleltek csökkenést, a tünet zavaró volta a csoportterápia végére mindkét fülön szignifikánsan csökkent, és a fülzúgással összefüggő életminőség szintén szignifikánsan javult. A résztvevők észlelt stressz-szintje, szorongásos és depresszív panaszai szignifikánsan csökkentek. Megbeszélés és következtetés: A Magyarországon újszerűnek számító csoportos kognitív viselkedésterápia alkalmas lehet a tinnitusszal együtt járó pszichés tünetek és észlelt panaszok lényeges mértékű csökkentésére. Orv Hetil. 2024; 165(3): 89–97

A szociális szorongás összefüggései a környezeti önszabályozási stratégiák használatával [Social anxiety and the use of environmental self-regulation strategies]

Összefoglalás: Bevezetés: A szociális szorongás prevenciója önmagában és a komorbid megbetegedések megelôzése szempontjából is kulcsfontosságú. Jelen kutatásban a szubklinikai mértékû szociális szorongást egy korábban kevéssé kutatott szempontból, a környezeti önszabályozási stratégiákkal való összefüggéseiben vizsgáljuk. A környezeti önszabályozási folyamatok leírására a kedvenc helyek elméletét használjuk fel. A kutatás célja annak megállapítása, hogy a szubklinikai szintû szociális szorongás mértéke milyen összefüggésben áll a kedvenc helyeken megvalósuló környezeti önszabályozási folyamatokkal. Módszerek: A kutatásban 483 felnôtt, klinikai értelemben egészséges személy – 329 nô (68,11%) és 154 férfi (31,88%) – online kérdôíves felmérését végeztük el. A válaszadók szociális szorongását a Félelem a Negatív Megítéléstôl Kérdôívvel (FÉLNE-8), míg a környezeti önszabályozási stratégiákat a Kedvenc Helyek Kérdôívvel mértük fel. Eredmények: A szociális szorongás mértéke együttjárást mutatott a kedvenc helyek pozitív és negatív érzelmi állapotokban való felkeresésével, valamint a kedvenc helyen tapasztalt feltöltô és distressz élmények mértékével is. Az emelkedett szociális szorongással jellemezhetô almintán belül továbbá jellemzôbb volt az a mintázat, hogy a kedvenc hely felkeresése elsôsorban a negatív élmények szabályozása révén segíti a személyt érzelmi egyensúlya visszanyerésében. Nem találtunk viszont összefüggést a kedvenc hely típusa (pl. lakóhely, természetes hely) és a személy szociális szorongásának szintje között. Következtetés: A kutatás rávilágít arra, hogy a szubklinikai szintû szociális szorongással jellemezhetô személyek különösen aktívan használják érzelmi egyensúlyuk megteremtésére a környezeti önszabályozás folyamatait. A prevencióban és a klinikai gyakorlatban érdemes figyelemmel kísérni a környezeti önszabályozási folyamatokat is, kiemelten a helyhasználattal összefüggô szokásokat és az ezekkel kapcsolatos igények támogatását