Mozgást jelentő igék argumentumszerkezetének korpuszalapú vizsgálata

Dolgozatunkban az átjön/bejön, valamint az átmegy/bemegy igekötős igepárok argumentumszerkezeteit vizsgáljuk a Szeged és a Dívány korpusz adatai alapján. A kutatás célja az, hogy számítógépes eszközökkel, korpuszadatok alapján feltárjuk a kiválasztott igék argumentumszerkezeteinek kvantitatív és kvalitatív sajátságait, majd vizsgálataink eredményeit összevessük különböző szótárak szócikkeivel és a szakirodalom vonatkozó megállapításaival. A vizsgálattal tehát egyrészt az igei sajátságok megismerésére törekszünk, másrészt szeretnénk megtudni, hogy a szótárak, valamint a szakirodalmi adatok a valós nyelvhasználatot tükrözik-e. Mindezzel összefüggésben a dolgozat fontos célja az is, hogy a lexikológiai kutatásokhoz adalékul szolgáljon. A munka során azt is meg szeretnénk vizsgálni, hogy mutatkozik-e eltérés a két, szöveganyagukat tekintve jelentősen különböző korpusz adataiban

A szentimentérték módosulásának vizsgálata szemantikai–pragmatikai szempontból annotált korpuszon

A dolgozat az emotív szemantikai tartalmú elemek egy speciális csoportját vizsgálja, kézzel annotált korpusz segítségével. Negatív emotív szemantikai tartalmú elemekként hivatkozunk azokra a kifejezésekre, amelyek képesek arra, hogy elsődleges negatív polaritásuk ellenére pozitív értékelést fejezzenek ki, vagy (pozitív és negatív) szentimentkifejezések fokozóiként szolgáljanak. A vizsgálat tárgyát képező elemek – az elméleti szempontú problematikusságuk mellett – nyelvtechnológiai szempontból is figyelemre méltóak. Automatikus kezelésük ugyanis komoly kihívást jelent mind a szentiment-, mind az emócióelemzés számára. A vizsgálati korpuszt, amelyet a kutatás céljainak megfelelően annotáltunk kézzel, magyar nyelvű twitter-bejegyzések alkotják. A korpusz létrehozásának fő célja egy olyan adatbázis megalkotása volt, amely lehetővé teszi az adott elemcsoport beható, szemantikai–pragmatikai szempontú vizsgálatát. A dolgozatban beszámolunk a korpusz létrehozásának menetéről és eszközéről, az annotálás alapelveiről, valamint a korpuszadatok vizsgálati eredményeiről is. Végül összegezzük azokat a javaslatokat, észrevételeket, amelyek figyelembe vétele véleményünk szerint hozzásegíthet a vizsgált elemek pontosabb automatikus feldolgozásához

Vesetranszplantáció utáni szénhidrátanyagcsere-változások és annak hatásai a cardiovascularis rizikóra | Changes in carbohydrate metabolism after kidney transplantation and their effects on cardiovascular risk

Absztrakt: Bevezetés: A transzplantáció utáni halálozások legfőbb okai a cardiovascularis betegségek, amelyeknek egyik legfőbb rizikófaktora a diabetes mellitus. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja volt, hogy felmérjük az újonnan kialakult diabetes mellitus előfordulási gyakoriságát és hatását az allograft funkciójára, valamint a HEART-pont alapján a cardiovascularis rizikó kockázatát. Módszer: Összesen 44 beteget vontunk be a vizsgálatba, akiknél értékeltük az alapadatokat, majd OGTT-vizsgálatot követően a betegeket három csoportba soroltuk, normál, emelkedett éhomi vércukorszint/csökkent glükóztolerancia és (az) újonnan kialakult diabetes mellitus. Az inzulinrezisztenciát HOMA-IR alapján értékeltük. Vizsgáltuk a vesefunkciót, valamint a HEART-pont alapján a cardiovascularis rizikót. Eredmények: Az alapadatok tekintetében a hideg ischaemiás idő (p = 0,016), a testsúly (p = 0,035), a BMI (p = 0,025) és a HbA1c (p = 0,0024) szignifikánsan különböztek a normál és a diabeteses betegek között. A vesefunkció tekintetében a szérumkreatinin- (p = 0,0013), eGFR- (p = 0,0026), valamint karbamid- (p = 0,0157) értékek szignifikánsan különböztek a normál és a diabeteses betegek között. A HOMA-IR tekintetében a normál és a diabeteses betegek között szignifikáns különbség volt (1,69 ± 0,51 vs. 6,46 ± 1,42; p = 0,0017). Következtetés: A cardiovascularis kockázat csökkenthető, az allograft túlélése növelhető a diabetes mellitus időben történő felismerésével és kezelésével. Orv Hetil. 2017; 158(38): 1512–1516. | Abstract: Introduction: Cardiovascular disease is the major cause of deaths after transplantation, with diabetes mellitus being the main risk factor in development. Aim: The aim of our study was to assess the prevalence of new onset diabetes mellitus in connection with the cardiovascular risk predicted by the HEART Score. Method: 44 patients were involved in our study; after overview of baseline data, OGTT was performed, followed by patient classification into the following groups: normal, impaired fasting glucose/impaired glucose tolerance, and new onset diabetes mellitus. Insulin resistance and kidney function were also assessed. Results: Concerning baseline data, cold ischemic time (p = 0.016), body weight (p = 0.035), BMI (p = 0.025), and HbA1C (p = 0.0024) proved to be significantly different between normal and diabetic patients. Significant difference was found based on HOMA IR between the two groups 1.69±0.51 vs 6.46±1.42; p = 0.0017). Based on the HEART Score, patients with new onset diabetes mellitus were put into Group 3, which also reflects the risk which diabetes carries for the development of cardiovascular diseases. Conclusion: Cardiovascular risk can be decreased with increased allograft survival by early diagnosis and management of diabetes. Orv Hetil. 2017; 158(38): 1512–1516

Óriás mellékvesetumorok eltávolítása laparoszkópos transperitonealis technikával három sikeres eset kapcsán | Removal of giant adrenal tumors using the laparoscopic transperitoneal technique. A report of three successful cases

Absztrakt: A laparoszkópos adrenalectomia fejlődésével a benignus, kisméretű elváltozásokra korlátozódó indikációs kör mára nagyobb malignus mellékvesetumorok eltávolítására is kiterjed. Három esetben vizsgáltuk óriás (>10 cm) mellékvese-daganatok laparoszkópos eltávolításának eredményeit. Módszer: Három betegnél (két nő, egy férfi; átlagéletkor 49,33 év, BMI 31) végeztünk óriás méretű (>10 cm) mellékvese-elváltozás miatt laparoszkópos transperitonealis adrenalectomiát, kisméretű kiegészítő Pfannenstiel-metszésből. Az átlagos műtéti idő 126,66 perc volt, 150 ml átlagos intraoperatív vérveszteséggel. A végleges szövettani vizsgálat két esetben adrenocorticalis carcinomát, egy esetben neurofibromát igazolt. Az átlagos kórházi tartózkodás négy nap volt, perioperatív szövődmény nélkül. Mindhárom esetben R0 reszekció történt. Az átlagos 24 hónapos utánkövetés során sem lokális recidívát, sem távoli metasztázisképződést nem észleltünk. Megfelelő feltételek esetén, nagyméretű malignus mellékvesetumorok laparoszkópos transperitonealis technikával történő eltávolítása biztonságos és az onkológiai irányelveket maradéktalanul kielégítő eljárás. Orv Hetil. 2017; 158(45): 1802–1807. | Abstract: With the development of laparoscopic adrenalectomy, indications for resection gradually span from small and benign to bigger and even malignant lesions. We studied the results of laparoscopic adrenalectomy for giant (>10 cm) adrenal tumors in three cases. Three patients (2 female, 1 male, mean age 49.33 years, BMI 31) underwent laparoscopic transperitoneal adrenalectomy due to giant (>10 cm) adrenal lesions with a limited size Pfannenstiel incision. Mean operative time was 126.66 minutes, with a mean intraoperative blood loss of 150 ml. Final histology confirmed adrenocortical carcinoma in two cases, and neurofibroma in one case. Mean hospital stay was 4 days, without perioperative complications. R0 resection was carried out in all cases. During a mean follow-up period of 24 months no local or distant metastasis occurred. Under appropriate conditions adrenalectomy performed by the laparoscopic transperitoneal technique for giant malignant tumors proved to be a safe method fulfilling oncological requirements. Orv Hetil. 2017; 158(45): 1802–1807

Banff-score-változások a marginális donorokból származó veséknél

Absztrakt Bevezetés: A transzplantációs várólistán szereplő betegek számának folyamatos növekedése miatt az ideális donor kritériumainak kibővítésére van szükség. Célkitűzés: A szerzők azt a kérdést vizsgálták, hogy vesetranszplantáció után egy és öt évvel van-e szignifikáns különbség a vesefunkcióban és/vagy -morfológiában a marginális és ideális donorból származó vesével rendelkező betegek között. Módszer: A vizsgálatba 275 beteget vontak be, közülük 97 marginális és 178 „ideális” veserecipiens volt. A marginális és az „ideális” veserecipiensek körében vizsgálták a donoralapadatokat és elemezték a transzplantáció után egy és öt évvel a funkcionális és hisztopatológiai változásokat. Eredmények: A graft funkcióját vizsgálva a transzplantáció után egy évvel nem volt különbség a két betegcsoport között, míg az ötödik évben a szérumkreatinin szignifikánsan magasabb (p = 0,0001) és a glomeruláris filtrációs ráta szignifikánsan alacsonyabb volt (p = 0,003) a marginális veserecipiensek csoportjában az ideális veserecipiensek csoportjához képest. A vese morfológiai elváltozásait vizsgálva már egy évvel a transzplantáció után a tubulitis (p = 0,014), valamint az interstitialis gyulladás (p = 0,025) szignifikánsan gyakoribb volt a marginális veserecipiensek csoportjában. Következtetés: A vesetranszplantáció után egy évvel a vese funkciójában még nincs szignifikáns különbség a marginális és „ideális” veserecipiensek között, de a szövettani elváltozásokban már szignifikáns különbség mutatkozik. Orv. Hetil., 2016, 157(8), 298–301

Diabetes mellitus talaján kialakult osteomyelitis kezelése = Treatment of osteomyelitis in diabetes mellitus. Case report

Absztrakt: A szerzők esettanulmányukban egy nem gyógyuló talpi seb kórtörténetét foglalják össze. A 63 éves férfi beteg papucs levételét követően forró betonra lépett, és a bal talpán II. fokú égési sérüléseket szenvedett. Klinikánkra történő felvételekor már lokális kezelésben részesült, de a kezelés hatására a seb gyógyhajlamot nem mutatott. A lábról kétirányú röntgenfelvétel készült, mely osteomyelitist nem igazolt. Ekkor lágyrész-drenázs történt, a sebből a tenyésztés során methicillinrezisztens Staphylococcus aureus tenyészett. A láb vízben való áztatását követően lábháti phlegmone és septicus lázmenet alakult ki. Ismételt röntgenvizsgálat után az osteomyelitis igazolódott. A bal láb I. ujjának enucleatióját és metatarsusreszekciót végeztünk. Naponkénti kötéscseréket végeztünk, sebtoilettel. Inzulinját diabetológus segítségével módosítottuk. A műtétet követő 7. hónapban a seb teljes gyógyulását értük el, a beteg szénhidrát-anyagcseréje rendeződött. Esetünk bizonyítja, hogy kiemelten fontos felhívni a beteg figyelmét a lehetséges szövődményekre (diabeteses láb és annak megfelelő ápolása). A lábszárfekély kezelése multidiszciplináris összefogást igényel. A kezelés a diabetológus és a sebész együttes munkáját jelenti, szükséges a szénhidrát-anyagcsere egyensúlyban tartása, valamint a seb rendszeres ellátása. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1727–1730. | Abstract: The authors summarize the medical history of a patient with impaired healing of a wound in the sole of foot. The 63-year-old male patient had a second-degree burn in the sole of the left foot as he stepped on the hot concrete after taking off his slipper. On admission to our department, local wound management had already been started, his wound showed no healing tendency. Bilateral X-ray was performed of his left leg, osteomyelitis was not confirmed, soft tissue drainage was applied, and bacterial culture from the wound confirmed methicillin-resistant Staphylococcus aureus infection. After soaking the leg in water, phlegmon developed on the dorsal part of the foot and the patient had septic fever. X-ray was repeated, and osteomyelitis was confirmed. Enucleation of the hallux of the left foot and metatarsal resection were performed. Wound dressing was exchanged and wound toilette was applied daily, insulin therapy was modified after consultation with a diabetologist. 7 months after the surgery, the wound was completely healed, carbohydrate metabolism of the patient was controlled. Our case draws attention to the importance of informing the patients of potential complications – in this case of the diabetic foot and its proper care. Treatment of ulcer of the lower leg requires multidisciplinary care, which means that the diabetologist and the surgeon has to cooperate in the care of these patients, carbohydrate metabolism should be balanced and regular wound care is necessary. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1727–1730

A májfunkció romlásának rizikófaktorai sikeres vesetranszplantációt követően = Risk factors for deterioration of liver functions after successful kidney transplantation

Absztrakt: Bevezetés: A vesetranszplantáció utáni májfunkcióromlás az egyik leggyakoribb szövődmény, melynek oka a hepatitis C-vírus (HCV)-fertőzés mellett az alkalmazott immunszuppresszív terápia és hyperlipidaemia. Módszer: A beválasztási kritériumokat követően (n = 59) vizsgáltuk az alkalmazott immunszuppresszív terápiát, a betegek alapadatait, további a HCV és a májfunkció romlása közötti összefüggést. A betegeknél éhomi laboratóriumi vizsgálat történt, melynek során néztük a szérumionokat, húgysav-, albuminszintet. Az immunszuppresszív terápia lipidekre (TG, TC, HDL, LDL), valamint májenzimekre (GOT, GPT, ALP, GGT) gyakorolt hatását néztük. Vizsgálatunk részét képezte a lipidek és a májenzimek közötti kapcsolat elemzése is. Eredmények: A betegek alapadatait vizsgálva a takrolimuszt (n = 50) és a ciklosporint (n = 9) szedők körében szignifikáns különbséget nem találtunk. A laboratóriumi eredmények tekintetében a Mg-szint szignifikánsan eltért a két csoport között (p = 0,044). A HCV-fertőzés májenzimekre gyakorolt hatását nézve a GGT (p = 0,008) szignifikánsan különbözött. A lipideket vizsgálva a takrolimusz- és a ciklosporinalapú immunszuppresszióban részesülő betegek között az összkoleszterin (p = 0,005), valamint a májenzimek közül a GOT (p = 0,05) szignifikánsan eltért a két betegcsoport között. A hyperlipidaemia a takrolimuszalapú immunszuppressziót szedők körében 26%-ban, míg a ciklosporint szedőknél 89%-ban fordult elő, melyek között a különbség szignifikáns volt (p = 0,002). A hyperlipidaemia májenzimekre gyakorolt hatását nézve az ALP (p = 0,006) és a GGT (p = 0,0001) szignifikánsan magasabb volt. Következtetés: A májenzimek, az ALT és a GGT emelkedése utal a májsejtek sérülésére. A májfunkció romlásának a legfőbb rizikófaktora a HCV talaján kialakult hepatitis mellett az alkalmazott immunszuppresszív terápia és a hyperlipidaemia, mely az allograftfunkció romlásához és hosszú távon graftvesztéshez vezet. Orv Hetil. 2019; 160(5): 186–190. | Abstract: Introduction: Increase of liver function is one of the most common complications after kidney transplantation due to the use of immunosuppressive therapy and hyperlipidemia in addition to hepatitis C virus (HCV) infection. Method: Following the selection criteria (n = 59), the study is based on applied immunosuppressive therapy, baseline data of patients, further correlation between HCV and liver function deterioration. Patients were subjected to fasting laboratory examination to monitor serum electrolytes, uric acid and albumin levels. We looked at the effects of immunosuppressive therapy on the lipids (TG, TC, HDL, LDL) and liver enzymes (GOT, GPT, ALP, GGT). The analysis of the relationship between lipids and liver enzymes was also included in our study. Results: The data basics were not significantly different between the tacrolimus and the cyclosporine groups. In the laboratory results, Mg levels were significantly different between the two groups (p = 0.044). The impact of HCV on the liver function was significantly different on GGT (p = 0.008). We examed the lipids and liver function level between the tacrolimus and the patients receiving cyclosporine-based immunosuppression and the total cholesterol (p = 0.005) and GOT (p = 0.05) were significantly different between the two groups. Hyperlipidemia was associated with 26% of patients taking tacrolimus-based immunosuppression, and 89% of those receiving cyclosporine; the difference was significant (p = 0.002). Regarding the effect of hyperlipidemia on liver enzymes, ALP (p = 0.006) and GGT (p = 0.0001) were significantly higher. Conclusion: Increases in hepatic enzymes, ALT and GGT indicate the damage to hepatocytes. Beside the increase of liver function, which is the main risk factor in hepatitis on HCV soil, the applied immunosuppressive therapy and hyperlipidemia lead to degradation of allograft function and long-term graft loss. Orv hetil. 2019; 160(5): 186–190

Tüdőlebeny-eltávolítást követő kemoterápia tolerabilitását befolyásoló perioperatív tényezők = Perioperative factors influencing the tolerability of chemotherapy after lung lobe resection

Absztrakt: Bevezetés: Hazánkban a tüdőrák a vezető daganatos halálok. Gyógyítása összetett, sebészi és onkológiai kezelést igényel. Célkitűzés: Munkánkban a tüdőrák miatt operált betegek posztoperatív kemoterápiájának tolerabilitását befolyásoló tényezőket vizsgáltuk, a teljes/tervezett és nem teljes kemoterápiáknál. Módszer: 6 év alatt (2011. január 1.–2016. december 31.) 72, tüdőrákkal (adenocarcinoma és laphámrák) operált beteg adatait elemeztük, teljes (4 ciklus), illetve nem teljes (<4 ciklus) posztoperatív kemoterápia kapcsán. A csoportokban [teljes: n = 53; nem teljes: n = 19] a következő tényezőket vizsgáltuk: nemek megoszlása, átlagéletkor, testtömegindex, Malnutrition Universal Screening Tool, Charlson-féle komorbiditási index, második malignus tumor, pitvarfibrilláció, terhelés után 1 másodperc alatt kilégzett levegő, teljesítménystátusz, nyitott/videoasszisztált torakoszkópos sebészet (VATS) lobectomia, műtéti idő, posztoperatív láz, transzfúzióigény, tartós levegőkilépés, reoperáció, szövettan, tumorstádium. Eredmények: Az összes beteget tekintve, az egyváltozós logisztikus regressziós értékek közül jelentősen magasabb volt a tervezett/teljes kemoterápia aránya VATS-lobectomiák után [n = 26 (83,87%)], mint nyitott eseteket követően [n = 27 (65,85%)]; (p = 0,092; OR = 0,356), azonban szignifikáns különbség nem igazolódott. Multivariáns analízisnél (nyitott/VATS lobectomia, felső-, középső-, alsólebeny-eltávolítás, diabetes, tartós levegőkilépés, posztoperatív láz) a teljes kemoterápia felvételét a VATS-lobectomiák szignifikánsan pozitívan befolyásolták (p = 0,0495), míg a felső-, középsőlebeny-lobectomiák (p = 0,0678), valamint a diabetes hiánya (p = 0,0971) esetén jelentős, bár nem szignifikánsan pozitív hatást találtunk. Következtetés: A teljes tervezett, műtét utáni kemoterápiás kezelést a betegek 26%-a nem tudta felvenni. A VATS-lobectomián átesett betegek szignifikánsan több teljes posztoperatív kemoterápiás ciklust voltak képesek felvenni. A cukorbetegség és az alsó lebeny eltávolítása hátrányosan befolyásolta a posztoperatív kemoterápia tolerálhatóságát. Orv Hetil. 2018; 159(19): 748–755. | Abstract: Introduction: Lung cancer is the leading cause of malignancy-related deaths in Hungary, involving complex surgical and oncological treatment. Aim: Factors influencing the tolerability of complete/planned and incomplete postoperative chemotherapy after surgery were analyzed. Method: During a 6-year period (January 1, 2011–December 31, 2016), data of 72 patients operated with lung cancer (adenocarcinoma and squamous cell carcinoma), receiving complete (4 cycles) and incomplete (<4 cycles) postoperative chemotherapy were analyzed. The following factors among the two groups [complete: n = 53; incomplete: n = 19] were analyzed: gender, mean age, body mass index, Malnutrition Universal Screening Tool, Charlson Comorbidity Index, second malignant tumor, atrial fibrillation, Forced Expiratory Volume 1 sec, Performance Status, open/Video-Assisted Thoracic Surgery (VATS) lobectomy, duration of surgery, postoperative fever, need for transfusion, prolonged air leak, redo surgery, histology, tumor stage. Results: The rate of complete postoperative cycles obtained from logistic regression analysis, were substantially higher after VATS lobectomies [n = 26 (83.87%)] compared to open procedures [n = 27 (65.85%)]; (p = 0.092; OR = 0.356), without significance. Multivariate analysis (open/VATS lobectomy, upper/middle-lower lobe resection, diabetes, prolonged air leak, postoperative fever) showed significantly increased successful uptake of complete cycles after VATS (p = 0.0495), while upper/middle lobe resections (p = 0.0678) and the lack of diabetes (p = 0.0971) notably increased the number of complete cycles, without significance. Conclusion: Twenty-six percent of patients were unable to receive complete planned postoperative chemotherapy. VATS lobectomy patients received significantly higher number of complete cycles of postoperative chemotherapy. Diabetes and lower lobe lobectomies had a negative effect on the tolerability of postoperative chemotherapy. Orv Hetil. 2018; 159(19): 748–755