168 research outputs found

    A modernizáció társadalmi gátjai = Social Impediments of Modernization

    Get PDF
    A modernizáció kifejezés pozitív kicsengésű, bár azt az utat jelöli, amelyet a nyugati piacgazdasághoz és demokráciához közeledni óhajtó országok próbálnak járni, illetőleg azt az utat, amelyet nekik a „fejlett világ” szakértői, politikusai javasolnak. Sokat olvashatunk az afrikai, ázsiai országok próbálkozásairól és ellenérzéseiről is, de viszonylag kevés szó esik arról, hogy vajon a poszt-szocialista Kelet – Európai országok modernizációs útja mennyire különbözik ettől, vagy hasonló. Egyedül a „tranzitológia” irodalma foglalkozik többnyire Latin- Amerikai minták alapján a Kelet- Európai átalakulással. A közgondolkodásban és a politikai szférában is a gazdaság modernizációs törekvései nyertek elsősorban teret. A társadalmi modernizációról ritkábban esik szó. Ez részben érthető, mert politikailag kényesebb terület, másrészt jóval összetettebb. Az írás mégis a társadalmi modernizáció gátjairól kíván szólni mégpedig érzékeltetve ezeknek az akadályoknak történeti beágyazottságát. Ezeknek az akadályoknak gyökerei a Kárpát Medence kulturális ütközőzónájában találhatók, amelyek megmutatkoznak intézményeink működésében éppúgy, mint társadalmi mozgalmainkban, vagy a rossz értelemben vett feudális magatartásainkban. KULCSSZAVAK: modernizáció, Kelet – Európa, társadalmi átalakulá

    Rural tourism in Hungary: the key of competitiveness

    Get PDF
    The purpose of this study is to examine the competitiveness of village tourism destination in Hungary utilizing comparative and competitive advantages as the theoretical base. The study identifies the key success factors, touches upon possible problems and puts forward solution for these. The presupposition of the author is that rural tourism can be competitive only if it creates value both for demand and supply side and if the actors of the rural area cooperate their activities. The author emphasizes the role of suitable competences and resources.rural tourism, competitiveness, success, cooperation, Hungary

    „A burdus élet a legszebb a világon.” A „nagy háború” előtti amerikai kivándorlás regionális, gazdasági és szociológiai háttere = The boarding house is the life for me”. Regional and socioeconomic dynamics of emigration to America before the Great War

    Get PDF
    Az 1867 és 1914 közötti időszakról hagyományosan két ellentétes kép él a magyar köztudatban. Az egyik szerint ez az egyértelmű polgári fejlődés időszaka volt, amikor az ország a Monarchia keretein belül sikeresen kapcsolódott az európai gazdasághoz. A másik alapján a korszak a társadalmi és területi egyenlőtlenségek gyors növekedését eredményezte, amelynek egyik legfontosabb mutatója az Amerikába „kitántorgott” magyarság volt, akik az anyaországban nem találtak lehetőségeket maguknak. A két szemlélet ellentétesnek tűnik, de közelebbről megvizsgálva mégsem az. A tanulmány – összhangba hozva a két ellentétes képet – a történeti szociológia keretében vizsgálja az amerikai kivándorlás dinamikáját és mozgatórugóit, különös hangsúlyt helyezve a vonzó és taszító erőkre, valamint a közbülső akadályok visszatartó erejére az óceán két oldalán. Ennek megfelelően a kivándorlást mint a modernizációs kihívásokra adott választ elemezzük. Továbbá azt érzékeltetjük, hogy a Magyar Korona országainak bizonyos területein, például az Északi- és Keleti-Kárpátok térségében a sikertelen adaptációs kísérletek is hozzájárultak a kivándorlás – Kelet- és Dél-Európában is tapasztalt – tendenciájának lényeges erősödéséhez. Maga az amerikai kivándorlás sok esetben személyes adaptációs kísérletnek is felfogható, amennyiben a személyes és családi anyagi helyzet javulása, illetve a feltételezett megtakarítások növelték vagy növelték volna a modernizáció kihívásaihoz történő alkalmazkodás sikerességét. Az már egy másik kérdés, hogy a kulturális, gazdaságföldrajzi, történeti és politikai események nem kedveztek ennek az átalakulásnak a 20. században. A tanulmányban felhasználjuk a vándorlásszociológia elméleti kereteit éppen úgy, mint a történeti földrajz eredményeit, valamint a kivándorlásra mint országos problémára adott korabeli tudományos és politikai válaszokat

    Kiegészítések a Nyugat-Dunántúl flórájának ismeretéhez = Contributions to the flora of Western-Transdanubia (W Hungary)

    Get PDF
    Abstract – In this paper, we presented the results of our floristic survey in West-Hungarian region. The data were collected between 2005 and 2015 and supportted with herbaria or photo-documentation. This paper reports new floristic data of 98 taxa from West-Hungary with altogether 172 field-collected data records. In the survey we focused on little-known taxa with a phyto-geographic importance. For some taxa we checked the herbarium specimens of Savaria Museum and Natural History Museum of Budapest. During our fieldwork we recorded 8 species new to W-Hungary, including 3 species considered to be native to the region [Oenanthe banatica Heuff., Koeleria pyramidata (Lam.) P. Beauv., Polycnemum majus A. Braun.]. Almost all of the recorded species are regarded as indigenous plants, many of them has nature conservation importance, thus, their monitoring are highly advised. We found new localities of many species which of high importance for plant geography describing their current distribution. Most of the recorded species occur in natural or semi-natural habitats, but some taxa were found in synanthropic habitats and extensive arable lands. Keywords: adventive species, distribution, floristic data, vascular flora, West-Hungary | Összefoglalás – Cikkünkben az elmúlt közel 10 évben a Nyugat-Dunántúlon végzett florisztikai kutatásaink eredményeit ősszegezzük. Munkánkban törekedtünk a Nyugat-Dunántúl területén előforduló ritka, kevés irodalmi adattal rendelkező vagy növényföldrajzi szempontból érdekesebb taxonok adatainak közlésére. A cikkben szereplő enumeráció 98 taxon 172 előfordulási adatát közli. A kutatás során előkerült a Nyugat-Dunántúl flórájára nézve 9 új faj, melyek közül 3 faj tekinthető őshonosnak [Oenanthe banatica Heuff., Koeleria pyramidata (Lam.) P.Beauv., Polycnemum majus A. Braun.], míg 6 faj valószínűleg adventív megtelepedés eredménye [Artemisia annua L., Fallopia sachalinensis (F. Schmidt) Ronse Decr., Rumex pulcher L., Cerasus vulgaris Mill. subsp. acida (Dumort.) Dostál, Salvia austriaca Jacq., Digitalis lanata Ehrh.]. A cikkben szereplő további taxonok döntően őshonos növények, többségük védett vagy természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű, ezért monitorozásuk javasolt. Több, a régióban még ritka adventív faj lelőhelyét ismertetjük (például Calepina irregularis Adans.). Számos, növényföldrajzi szempontból jelentős fajról közlünk adatokat, elősegítve ezzel elterjedésük pontosabb megismerését. Az ismertetésre kerülő taxonok leginkább természetes vagy féltermészetes élőhelyeken fordulnak elő, de néhány ritka, extenzív szántókhoz vagy szünantróp élőhelyekhez köthető ritka gyom [például Coronopus squamatus (Forssk.) Asch., Thesium dollineri Murb.] előfordulásáról is beszámolunk. Kulcsszavak: adventív fajok, edényes flóra, elterjedés, florisztikai adatok, Nyugat-Magyarorszá
    corecore