A tranexámsav vérvesztést és kis vérzéses szövődményeket befolyásoló hatása cementes csípőprotézis beültetése után = Effect of tranexamic acid on blood loss and soft-tissue swelling following cemented total hip replacement

Absztrakt: Bevezetés: A tranexámsav (TXA) napjainkban rutinszerűen használt gyógyszer elektív ízületi protetizálás esetében, a műtét során kialakuló vérveszteség, illetve transzfúziós igény csökkentése céljából. Célkitűzés: A dolgozat célja, hogy értékelje a tranexámsav kis vérzési szövődményekre kifejtett hatását cementes csípőprotézis beültetése során, amikor rivaroxabant használunk antikoagulánsként, melynél az elmúlt időszakban több vizsgálat is nagyobb arányban előforduló sebgyógyulási zavart igazolt. Módszer: Retrospektív módon vizsgáltuk a csípőprotézis-beültetésen átesett betegeket. Azok a betegek, akiket 2014. január és november között perioperatív tranexámsavval kezeltek, a TXA-csoportba kerültek. Ezt a csoportot a 2012 februárja és decembere között, a tranexámsav bevezetése előtt hasonló beavatkozáson átesett betegek adataival hasonlítottuk össze (kontrollcsoport). Vizsgáltuk a tranexámsavnak a műtéti seb vérzésére és váladékozására, a seb körül látható bőrfelszíni haematoma méretére, a combtérfogat-változásra és a számított perioperatív vérveszteségre kifejtett hatását. Eredmények: Összesen 168 beteget vontunk be a vizsgálatunkba, 81 beteget a TXA-csoportba és 87 beteget a kontrollcsoportba. A posztoperatív combtérfogat-növekedés kisebb mértékű, mindössze 270,3 ml (129,1–449) volt a TXA-csoportban, míg 539,8 ml (350–864,8) a kontrollcsoportban (p<0,001). A számított perioperatív vérveszteség kisebb volt a TXA-csoportban (1150 ml [780–1496]), mint a másik csoportban (1579 ml [1313–2074]) (p<0,001). A tranexámsavval kezelteknél a transzfúziós igény több mint a felére csökkent, itt a betegek 15%-a, míg a kontrollcsoportban a 39%-uk kapott vért. Következtetések: A tranexámsav csökkentette a posztoperatív combtérfogat-növekedés, a műtéti sebvérzés és a bőrfelszínen látható haematoma mértékét akkor is, amikor rivaroxabant használtunk antikoagulánsként. További nagy esetszámú kutatások szükségesek, hogy vizsgálják a tranexámsavnak a kis vérzési szövődményekre és azok potenciális szövődményeire (posztoperatív fertőzés) kifejtett hosszú távú hatását. Orv Hetil. 2019; 160(12): 456–463. | Abstract: Introduction: Tranexamic acid (TXA) is widely used during elective joint replacement to reduce blood loss and decrease the transfusion requirement. Aim:This study assessed the efficacy of tranexamic acid in reducing minor bleeding complications following primary cemented total hip replacement, when rivaroxaban is used as thromboprophylaxis, the complicated wound healing effect of which has been published recently. Method: Consecutive patients undergoing hip replacement were studied. Patients receiving tranexamic acid perioperatively between January 2014 and November 2014 were designated as the TXA-group. We compared these data with those of a group of patients who underwent the same procedure between February 2012 and December 2012 (control group), before the introduction of tranexamic acid. The authors investigated the effect of tranexamic acid on surgical wound bleeding and discharge, area of hematoma on the skin surface, thigh volume changes, calculated perioperative blood loss and transfusion requirement. Results: 168 patients, 81 in the TXA-group and 87 in the control group were included. The extent of postoperative thigh swelling was significantly less in the TXA-group, 270.3 mL (129.1–449.0) as compared with the control group, 539.8 mL (350.0–864.8, p<0.001). Tranexamic acid significantly reduced wound bleeding during the first 24 hours postoperatively (p<0.001). The amount of calculated blood loss was significantly less in the TXA-group (1150 mL [780–1496] versus 1579 mL [1313–2074] in the control group, p<0.001). Transfusion requirement was remarkably lower in the TXA-group than in the control group (15% versus 39%). Conclusions: Tranexamic acid reduces postoperative thigh volume, wound bleeding and area of hematoma on the skin surface when rivaroxaban is used as the anticoagulant. Further large scale studies could help establish the clinical relevance and long-term outcome of minor bleeding complications. Orv Hetil. 2019; 160(12): 456–463

Regulation of RLR-Mediated Antiviral Responses of Human Dendritic Cells by mTOR

L

Development and Study of Biocompatible Polyurethane-Based Polymer-Metallic Nanocomposites

L

Myeloid but not plasmacytoid blood DCs possess Th1 polarizing and Th1/Th17 recruiting capacity in psoriasis

K

Sebaceous gland rich skin is characterized by TSLP expression and distinct immune surveillance which is disturbed in rosacea

K

A génexpresszió változásai és patogenetikai jelentőségük fibrosus dysplasiás és nem fibrosus dysplasiás nők csontszövetében = Changes of gene expression and its role in pathogenesis in fibrous and non-fibrous dysplastic bone tissues in women

A fibrosus dysplasia a csontok benignus, tumorszerű elváltozása, amelyre az örvényes lefutású kötőszöveti nyalábok és az érett-éretlen csontgerendák jellemzőek. A jelátvivő G-fehérje α-alegységét kódoló GNAS1 gén pontmutációja okozta fejlődési zavarról, az osteoblastok kóros differenciálódásáról van szó, amelynek következtében az érett csontszövet helyét rostos kötőszövet foglalja el. A szerzők célja a fibrosus és a nem fibrosus szövetben eltérően kifejeződő egyedi gének meghatározása volt, és leírni a közöttük lévő összefüggéseket multiparaméteres statisztikai analízisek segítségével. Módszer: Hat fibrosus dysplasiás és hét nem fibrosus dysplasiás nőbeteg csontmintáit vizsgálták. A hat fibrosus dysplasiás nőbeteg mintája magából a fibrosus elváltozásból származott, míg a hét nem fibrosus dysplasiás kontrollcsontmintát csípőprotézis-beültetés során, a combnyakból vették. A 118 kiválasztott gén expressziós különbségeit TaqMan-próbaalapú kvantitatív valós idejű PCR-technikával mérték. Eredmények: A Mann-Whitney-féle U-teszt 27 gén esetében mutatott szignifikánsan eltérő (p ≤ 0,05) expressziós különbséget a fibrosus dysplasiás és a nem fibrosus dysplasiás egyénekben. A fibrosus dysplasiás betegeknél kilenc gén kifejeződése szignifikánsan fokozott volt, további 18 gén esetén jelentős génkifejeződés-csökkenést mértek. Ezek a szignifikáns különbséggel szabályozódó gének elsősorban minor kollagén molekulákat, extracelluláris mátrixot bontó enzimeket, transzkripciós faktorokat, adhéziós molekulákat, növekedési faktorokat, gyulladást serkentő citokineket és lipidanyagcseréhez kapcsolt faktorokat kódolnak. A diszkriminanciaanalízis megmutatta, hogy a fibrosus dysplasiás és a nem fibrosus dysplasiás csontszövet megkülönböztethető részben a G-proteinhez kapcsolt számos gén, a BMP-kaszkád komponenseinek és az extracelluláris mátrixhoz kötődő molekulákat kódoló gének eltérő transzkripciós profilja alapján. Következtetések: A fibrosus dysplasiában szignifikánsan eltérő génkifejeződési mintázatok feltárása további segítséget adhat a csontszövet fibrosus átalakulásának és a kórfolyamat hátterének megismerésében. Orv. Hetil., 2010, 40, 1656–1665. | Fibrous dysplasia is an isolated skeletal disorder caused by a somatic activating mutation of GNAS1 gene with abnormal unmineralized matrix overproduction and extensive undifferentiated bone cell accumulation in fibro-osseous lesions. The aim of the investigation was to identify genes that are differently expressed in fibrous vs. non-fibrous human bone and to describe the relationships between these genes using multivariate data analysis. Materials and Methods: Six bone tissue samples from fibrous dysplastic female patients and 7 bone tissue samples from non-fibrous dysplastic women were examined. The 6 female fibrous samples were taken from the fibrous dysplastic lesion itself while the control samples of 7 non-fibrous dysplastic females were taken from the femoral neck during the hip replacement procedure. The expression differences of selected 118 genes were analyzed in TaqMan probe based quantitative real-time RT-PCR system. Results: The Mann-Whitney U test indicated significant differences in the expression of 27 genes of fibrous dysplasial and non fibrous dysplasial individuals (p ≤ 0.05). Nine genes were significantly up-regulated in fibrous dysplasial women compared to non fibrous dysplasial ones and eighteen genes showed a down-regulated pattern. These significantly altered genes coding for minor collagen molecules, extracellular matrix digesting enzymes, transcription factors, adhesion molecules, growth factors, pro-inflammatory cytokines and lipid metabolism-affected substrates. Canonical variety analysis demonstrated that fibrous dysplastic and non fibrous dysplastic bone tissues can be distinguished by the multiple expression profile analysis of numerous genes controlled via a G-protein coupled pathway and BMP cascade as well as genes coding for extracellular matrix composing molecules. Conclusions: The significantly altered gene expression profile observed in the fibrous dysplastic human bone tissue may provide further insight into the pathogenetic process of fibrous degeneration of bone. Orv. Hetil., 2010, 40, 1656–1665

The transcriptional control of the VEGFA-VEGFR1 (FLT1) axis in alternatively polarized murine and human macrophages

Introduction: Macrophages significantly contribute to the regulation of vessel formation under physiological and pathological conditions. Although the angiogenesis-regulating role of alternatively polarized macrophages is quite controversial, a growing number of evidence shows that they can participate in the later phases of angiogenesis, including vessel sprouting and remodeling or regression. However, the epigenetic and transcriptional regulatory mechanisms controlling this angiogenesis-modulating program are not fully understood. Results: Here we show that IL-4 can coordinately regulate the VEGFA-VEGFR1 (FLT1) axis via simultaneously inhibiting the proangiogenic Vegfa and inducing the antiangiogenic Flt1 expression in murine bone marrow-derived macrophages, which leads to the attenuated proangiogenic activity of alternatively polarized macrophages. The IL-4-activated STAT6 and IL-4-STAT6 signaling pathway-induced EGR2 transcription factors play a direct role in the transcriptional regulation of the Vegfa-Flt1 axis. We demonstrated that this phenomenon is not restricted to the murine bone marrow-derived macrophages, but can also be observed in different murine tissue-resident macrophages ex vivo and parasites-elicited macrophages in vivo with minor cell type-specific differences. Furthermore, IL-4 exposure can modulate the hypoxic response of genes in both murine and human macrophages leading to a blunted Vegfa/VEGFA and synergistically induced Flt1/FLT1 expression. Discussion: Our findings establish that the IL-4-activated epigenetic and transcriptional program can determine angiogenesis-regulating properties in alternatively polarized macrophages under normoxic and hypoxic conditions

Effects of the lactase 13910 C/T and calcium-sensor receptor A986S G/T gene polymorphisms on the incidence and recurrence of colorectal cancer in Hungarian population

Background: Epidemiological studies suggested the chemopreventive role of higher calcium intake in colorectal carcinogenesis. We examined genetic polymorphisms that might influence calcium metabolism: lactase (LCT) gene 13910 C/T polymorphism causing lactose intolerance and calcium-sensing receptor (CaSR) gene A986S polymorphism as a responsible factor for the altered cellular calcium sensation. Methods: 538 Hungarian subjects were studied: 278 patients with colorectal cancer and 260 healthy controls. Median follow-up was 17 months. After genotyping, the relationship between LCT 13910 C/T and CaSR A986S polymorphisms as well as tumor incidence/progression was investigated. Results: in patient with colorectal cancer, a significantly higher LCT CC frequency was associated with increased distant disease recurrence (OR = 4.04; 95% CI = 1.71-9.58; p = 0.006). The disease free survival calculated from distant recurrence was reduced for those with LCT CC genotype (log rank test p = 0.008). In case of CaSR A986S polymorphism, the homozygous SS genotype was more frequent in patients than in controls (OR = 4.01; 95% CI = 1.33-12.07; p = 0.014). The number of LCT C and CaSR S risk alleles were correlated with tumor incidence (p = 0.035). The CCSS genotype combination was found only in patients with CRC (p = 0.033). Conclusion: LCT 13910 C/T and CaSR A986S polymorphisms may have an impact on the progression and/or incidence of CRC