In vivo and in vitro genotoxic effects of environmental particle exposure

9

Fokozás szkizofréniában

Dolgozatunkban szkizofrén betegek nyelvhasználati sajátságait vizsgáljuk a nyelvi fokozásra fókuszálva. Mivel a különböző mentális betegségek hatással vannak az egyén kommunikációjára, a nyelvi produktumaik (akár írott, akár beszélt formájú) elemzése fontos közvetett eszköze lehet a betegségek vizsgálatának és esetleges diagnosztizálásának. A jelen kutatásban a nyelvi sajátságok közül a fokozást tettük a fókuszba. Azt elemezzük, hogy a fokozás milyen kvantitatív és kvalitatív sajátságokkal jelenik meg a vizsgált betegek kommunikációjában. Korábbi érzelemkutatások alapján a szkizofréniával élőknél nehézség mutatkozik az érzelmi események megérzése, előrejelzése, az érzelmi benyomások és a kontextus integrálása, valamint az érzelmi élmények gazdagsága és fenntartása terén (Kring és mtsai, 2013). A háttérben álló agyi aktivitások a kognitív kontrollért felelős hálózatok működésében mutattak deficitet az érzelmek és a kogníció integrálásának elégtelenségét jelezve (Kring és mtsai, 2013). A mentális betegségek és az érzelemszabályozás ezen összefüggései okán, a fokozó elemek csoportján belül külön figyelmet fordítunk az ún. negatív emotív fokozókra, amelyek prior szemantikai tartalma valamely negatív érzelemhez kapcsolódik, azonban fokozó elemekként funkcionálhatnak a nyelvben. A kutatás végső kérdése, hogy mutatkozik-e olyan eltérés a fokozók használatában a vizsgált betegek és a kontrollcsoport között, amely prediktív sajátságként felhasználható. Vizsgálatunkhoz beszélt nyelvi szövegeket használunk, amelyek három különböző narratív feladatban keletkeztek. Eredményeink megmutatják, hogy bár a nyelvi fokozás tekintetében a két csoport hasonlóan viselkedik, a negatív emotív fokozók használata jelentősen eltérő: a betegcsoport alig használ negatív emotív fokozókat a kontrollcsoport tagjaihoz képest, illetve rendre negatív kontextusban

Ketogén diéta: félrevezetők lennének a tudományos vizsgálatok eredményei?

Bevezetés: A túlsúlyos vagy elhízott átlagpopuláció jelentős hányada választja a ketogén diéták egyes típusait testsúlycsökkentés céljából. E népszerű divatdiéta tudományos és laikus irodalma is igen széles körű. Számos, az evidenciapiramis csúcsán álló, ezért hiteles forrásnak tartott metaanalízis vizsgálta a ketogén diéták egészségre gyakorolt hatásait. Sok közülük jótékony hatásokról számol be mind az antropometriai, mind a vérparaméreket tekintve, elhízott és 2-es típusú cukorbeteg páciensek esetében is. Ám számos zavaró tényező módosíthatja e kedvező eredményeket, melyeket a metaanalízisek többsége figyelmen kívül hagy. Célkitűzés: Irodalmi áttekintő közleményünk célja, hogy ezekre a módszertani nehézségekre és a belőlük adódó értelmezési kihívásokra felhívja a szakemberek és azok figyelmét, akik szintén rendszeres olvasói, érdeklődői a táplálkozástudománynak. Módszer: A PubMed adatbázisban történt 2023 szeptemberében az olyan metaanalízisek keresése, amelyek nem az epilepszia kezeléséről, valamint nem a különböző rosszindulatú daganatos megbetegedésekben szenvedő páciensek ketogén diétájáról szóltak. A kereséskor használt kulcsszó a „ketogenic diet” volt, kizárólag a metaanalízis címében. Eredmények: Az áttekintő közleményünkbe bevont 18 metaanalízis számos zavaró tényezőt figyelmen kívül hagyott, mint például a kalória- és szénhidrátbeviteli különbségeket a ketogén diétás és a kontrollcsoportok között, az elfogyasztott zsírsavtípusok és a vérzsírparaméterek kapcsolatát, valamint a táplálkozási ketosis meglétét a ketogén diétát követő csoportokban. Következtetés: A ketogén diétákról szóló széles körű, sokszor pozitív eredményeket közlő irodalmi háttér ellenére e diéta ajánlása mindaddig nem javasolt, amíg jól tervezett, hosszú távú klinikai kutatások és az azokat elemző metaanalízisek nem jelennek meg, nagyobb figyelmet fordítva e zavaró tényezőkre. Orv Hetil. 2024; 165(7): 260–264

Torzuló értékrend, felemás eredmények: reflexiók az EU területi politikájával kapcsolatban = Shaky values, mixed results: Reflections on EU territorial policy

Az egyenlőtlen területi fejlődés gyakorlatilag egyidős az emberiség történetével. Ennek okait, Sztrabóntól napjainkig a geográfia és a közgazdaságtudományok művelőinek sora elemezte az elmúlt kétezer évben. Mint ismert, a 19. század második felétől Európa számos országában ágazati, majd a 20. században tudatos lépések történtek a kiegyensúlyozott területi fejlődés feltételeinek megteremtése érdekében. Ennek ellenére, mint azt az empirikus elemzések sora igazolja, csak részeredményeket sikerült elérni, az érdemi áttörés még várat magára. A centrumok és perifériák között kimutatható diszparitásokat az Európai Unió kohéziós politikája sem tudta felszámolni, legfeljebb csak kismértékben átrendezte. A területi, társadalmi és gazdasági különbségek mérséklése kulcsszerepet játszott az európai integrációhoz csatlakozó kelet-európai országok esetében is. Az elért eredmények ellenére az EU regionális politikájának eredményei felemásak, maga a politika pedig a kifáradás jeleit mutatja. Ennek elméleti és politikai okai is vannak. Tanulmányunk ennek rövid összefoglalására vállalkozik. | Uneven territorial development is practically as old as human history. The reasons for this have been analysed over the last two thousand years by a range of researchers in geography and economics, from Strabon to the present day. It is well known that, from the second half of the 19th century onwards, many European countries took sectoral steps to create the conditions for balanced territorial development, and then, in the 20th century, conscious steps were taken to do so. However, as a series of empirical analyses show, only partial results have been achieved and a substantial breakthrough is still to come. The disparities between centres and peripheries have not been eliminated by EU cohesion policy, or at best only slightly redistributed. The reduction of territorial, social and economic disparities has also played a key role in the case of the Eastern European countries joining the European integration process. Despite the results achieved, the EU's regional policy has a mixed performance and the policy itself is showing signs of exhaustion. There are both theoretical and political reasons for this. This paper attempts to summarise this briefly