21 research outputs found

    Evangélikus Templomépítészeti és Egyházművészeti Kutatások - Kelet - Magyarország = Researches on the History of Art and Architecture of Hungary's Lutheran Churches - Eastern Hungary

    Get PDF
    A kutatás Kelet-Magyarország evangélikus templomainak felmérését tűzte ki célul. 2004-ben szervezési okok miatt először Budapest néhány evangélikus templomával (12 emlék) kezdtük, majd 2005-ben a békési, illetve egyes csongrádi és szolnok megyei templomok felmérésével folytattuk (összesen 38 épület). 2006-ban Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összesen 30 templomát dolgoztuk fel. A felmérés eredményeit adattárban rögzítettük. Az előzetes elemzés során megállapítható, hogy a terület evangélikus templomépítészete karakterében heterogén: jelentős és művészi értékekben gazdag egyedi városi templomok (Békéscsaba, Miskolc, Nyíregyháza, Orosháza, Szarvas Ó- és Újtemplom) mellett az egykori mezővárosok, falvak templomépítészete is rendkívül formagazdag. A városi templomok térszervezési sajátosságai az európai protestáns hagyományokat, a hugenotta templomépítészetből származtatott elveket követik. A keleti régió templomai között számos XIX. századi és XX. század eleji alkotás található, amelyek a historizáló és modern hazai evangélikus templomépítészet jelentős példái. Az egykori ipar- és bányatelepek számára is jelentős emlékek épültek. A felmérések során közel 500 felmérési vázlat, 300 tervrajz és 6000 fotó készült. A felmérések teljes mélységű feldolgozását a hamarosan befejeződő program lezárásával, az ország összes templomának felmérése után tervezzük. A kutatás befejezéséhez a központi régió (a főváros és Pest megye) felmérését kell elvégezni. | The research aimed to record and analyse the Lutheran churches of Eastern Hungary. The project first focused on some of the Lutheran churches of Budapest (12 churches) in 2004, then in the following year 38 churches of Békés, Csongrád and Heves county and in 2006 30 churches of Borsod-Abaúj-Zemplén and Szabolcs-Szatmár-Bereg counties have been recorded and analysed. The results are collected in a database manuscript. By the preliminary analysis it can be ascertained that the Lutheran churches of the researched area are quite heterogenous in character: there are important and unique town churches rich in artistis values (Békéscsaba, Miskolc, Nyíregyháza, Orosháza, Szarvas) but the churches of the former market-towns and villages have also a rich variety of architectural forms. The spatial layout of the town churches follow the protestant traditions in Europe, especially the principles derived from Huguenot church architecture. There are also important lutheran churches of the 19. and 20. centuries representing Historicism and the Modern Movement. The churches built for the former industrial and mining villages are also of big importance. The surveys resulted about 500 measuring skethes, 300 architectural plans and about 6000 photos. The full analysis will be elaborated after the coming end of the programme by recording and measuring all the Lutheran churches of Hungary

    "Útvesztő"

    Get PDF
    Az iskolai lemorzsolódás elleni küzdelem és a hátrányos helyzetű fiatalok sikeres társadalmi és munkaerőpiaci integrációja napjaink egyik legnagyobb társadalmi kihívása. Kiemelt kutatási programok keresik a jelenség okait, következményeit és a lehetséges kezelési módokat. Az eddig rendelkezésre álló elemzések, statisztikai adatok azonban nagyon keveset árulnak el a fiatalok élethelyzetéről, családjáról, barátairól, anyagi helyzetéről, gondolkodásáról, céljairól, minden-napjaikról. Kutatásunk során erről szerettünk volna többet megtudni az iskolából lemorzsoló-dott, vagy lemorzsolódással veszélyeztetett 15–19 éves kor közötti fiatalok körében egy második esélyt biztosító középiskolában készített interjúk során

    Image-based and machine learning-guided multiplexed serology test for SARS-CoV-2

    Get PDF
    We present a miniaturized immunofluorescence assay (mini-IFA) for measuring antibody response in patient blood samples. The method utilizes machine learning-guided image analysis and enables simultaneous mea- surement of immunoglobulin M (IgM), IgA, and IgG responses against different viral antigens in an automated and high-throughput manner. The assay relies on antigens expressed through transfection, enabling use at a low biosafety level and fast adaptation to emerging pathogens. Using severe acute respiratory syndrome co- ronavirus 2 (SARS-CoV-2) as the model pathogen, we demonstrate that this method allows differentiation be- tween vaccine-induced and infection-induced antibody responses. Additionally, we established a dedicated web page for quantitative visualization of sample-specific results and their distribution, comparing them with controls and other samples. Our results provide a proof of concept for the approach, demonstrating fast and accurate measurement of antibody responses in a research setup with prospects for clinical diagnostics

    Kortárs - pedagógushatás, osztályon belüli kirekesztődés

    No full text
    A tanulmányom a családok átmeneti otthonában nevelkedő gyermekekről szól. Dolgozatom elején a lakhatási problémájuk fontosságát támasztottam alá törvényekkel, az Európai Parlament 2013. évi június 11-i állásfoglalásának segítségével, a kiilleszkedés fogalmával, Ladányi lakhatási problémáról alkotott véleményével, melyet a KSH Szociális Statisztikai Évkönyvben feltüntetett 2009-es adatokkal is alátámasztottam. Célkitűzésemmel szerettem volna bizonyítani, hogy a családok átmeneti otthonában élő általános iskolai tanulmányt végző gyerekek többszörös hátrányuk miatt, nagyobb eséllyel rekesztődnek ki az iskolából, annak ellenére, hogy az iskola, mint másodlagos szocializációs erő nagy fontossággal van életükre. A tanulmányom alátámasztásához a szociometria, és az interjú módszereit alkalmaztam. Kutatásom első fázisában, olyan 4. osztályos tanulók társas kapcsolatait térképeztem fel, ahol az egyik kisfiú jelenleg is családok átmeneti otthonában lakik. A kérdőívek elemzése után kölcsönösségi- gyakorisági táblázatot, szociogramot rajzoltam, szociometriai mutatókat számoltam. A családok átmeneti otthonában készített interjúimban pedig szerettem volna azt feltérképezni, hogy az itt élő „Z” generáció tagjai körében mennyire érezhető az osztályban történő kirekesztődés. Az eredmények a hipotézisemet megerősítették. A következtetésemben végül jobban szerettem volna érzékeltetni az iskolai szociális munka, a tanulóközpontú iskola, és a „rejtett” tanterv fontosságát.BSc/BAszociális munk

    A végzettség ára

    No full text
    corecore