The iQ200 Microscopic Analyzer is valuable tool for evaluation of urinary sediment at transplanted patients

L

A veseátültetést követően kialakuló rosszindulatú daganatok = Malignant tumors following renal transplantation

A vese és egyéb szervek átültetését követően, többek között a korszerű immunszuppresszív kezelés eredményeként a betegek túlélési ideje egyre növekszik. Ugyanakkor a tartós immunszuppresszió hátrányos következménye, hogy a túlélési idővel arányosan növekszik a rosszindulatú daganatok kialakulásának a valószínűsége is. A fokozott daganatos kockázatért elsősorban az elnyomott immunrendszer tumor- és vírusellenes funkciójának károsodása felelős. A poszttranszplantációs daganatok gyakorisága átlagosan 2–4-szerese a nem transzplantált lakosságénak, és összetétele is eltér a populációra jellemző tumorokétól. Elsősorban azok a daganatok gyakoriak, melyek kialakulásában fontos szerepet tulajdonítunk az onkogén vírusoknak (bőrrák, lymphoma, Kaposi-szarkóma, szájüregi rák, anogenitalis régió tumorai stb.). A szervátültetés utáni daganatok kezelhetősége és prognózisa rosszabb, mint a lakosság hasonló daganataié. A poszttranszplantációs tumorok növekvő gyakoriságuk miatt a transzplantált betegek hosszú távú sorsának egyre fontosabb meghatározó tényezőjévé kezdenek válni. A daganatos kockázat csökkentését segítheti a karcinogén hatások kerülése, a rákmegelőző állapotok és a tumorok korai felismerése és kezelése, az alacsony dózisú immunszuppresszív kezelés, valamint az onkológiai szempontból kedvezőbb hatású, a sejtproliferáció gátlásával ható immunszuppresszív vegyületek alkalmazása. Patient survival time following renal and other solid organ transplantation has been increasing recently, in part due to modern immunosuppressive regimens. However, the probability of malignant tumor formation is also increasing proportionally to survival time, as a side effect of long-term immunosuppression. The primary factor of increased tumor risk is the deficient antitumoral and antiviral function of the immune system. The frequency of posttransplantation tumors is 2 to 4-fold compared to the non-transplanted population, and the distribution of tumor types is also different. The most frequent tumor types – skin cancer, lymphoma, Kaposi’s sarcoma, oral cancer, anogenital tumors, etc. – are often associated with oncogenic viruses. Treatment options and the prognosis of posttransplant tumors are worse than in the normal population. The increasing frequency of posttransplantation tumors is an important factor determining the long-term fate of transplant patients. The reduction of carcinogenic agents, the early diagnosis and treatment of tumors and precancerous conditions, low dose immunosuppression and the usage of immunosuppressive agents with an oncologically favorable, anti-proliferative effect will help reduce the risk of posttransplant tumor formation

A gastrointestinalis traktus cytomegalovirus-fertőzése szervtranszplantált betegeken = Gastrointestinal cytomegalovirus infections in organ transplant patients

A cytomegalovirus (CMV) az immunszupprimált szervtranszplantált betegek egyik veszélyes fertőzése. A transzplantáltak 80-90%-ánál a fertőzés inaktív; a tünetekkel járó CMV-betegség gyakorisága 30-40%-os. Gastrointestinalis CMV-betegség a szervátültetettek mintegy 10%-ában fordul elő, a kórkép a tápcsatorna bármelyik szakaszát érintheti. A CMV-betegség leggyakrabban a nyálkahártya károsodásával, fekélyekkel, eróziókkal, vérzésekkel jár, oka lehet a tápcsatorna motilitási zavarának, ritkábban gastrointestinalis gyulladásos teriméknek, perforációknak. A diagnosztika alapja az endoszkópos vizsgálat biopsziás mintavétellel. A biopsziás minta szövettani vizsgálatakor keresni kell a CMV-fertőzésre jellemző cytomegaliás sejteket intranukleáris („bagolyszem”) és intracitoplazmatikus zárványokkal. A vírus kimutatására számos mikrobiológiai, immunhisztokémiai és molekuláris biológiai módszer létezik. Igazolt kórkép esetén a kezelés kettős: az elváltozásoknak, tüneteknek megfelelő gasztroenterológiai kezelés mellett meg kell kezdeni az antivirális terápiát általában intravénás ganciclovirrel és/vagy orális valganciclovirrel. Lényeges a betegség kialakulásának megelőzése is: a magas rizikójú betegcsoportban általános profilaxis javasolt per os valganciclovirrel, speciális esetekben hiperimmunglobulinnal; közepes kockázat esetén a mikrobiológiai surveillance eredménye alapján preemptív kezelés kezdhető. | Cytomegalovirus (CMV) is a major pathogen of immunocompressed organ transplant patients. 80-90% of all transplant patients are infected by the virus; however, the incidence of CMV disease is 30-40%. Gastrointestinal CMV disease occurs in 10% of all transplants involving any part of the gastrointestinal tract. Mucosal injury, ulcerations, erosions, hemorrhage, gastrointestinal dysmotility, rarely gastrointestinal masses, perforations are the most common pathological findings of the CMV disease. The method of specific diagnostics is endoscopy with mucosal biopsy. The biopsy samples must be investigated histopathologically for specific cytomegalic cells with intranuclear (“owl’s eye”) and intracytoplasmatic inclusions. Different microbiological, immunohistochemical and molecular biological assays can be performed to detect CMV in the mucosa. In case of gastrointestinal CMV disease, both gastroenterological and antiviral treatment are needed by ganciclovir i.v. and/or valganciclovir orally. The prevention of the disease should be achieved by general prophylaxis in high-risk patients (oral valganciclovir, in special cases hyperimmune globulin), and by preemptive therapy using microbiological surveillance in middle-risk patients

Élő donoros májátültetés recipienseinek pre- és posztoperatív képalkotó vizsgálatai = Imaging techniques for the pre- and postoperative evaluation of recipients with living-donor liver transplantation

Végstádiumú májbetegségben a teljes májátültetés mára világszerte elfogadott gyógymóddá vált. A hosszú várólisták és a kevés cadaver donormáj miatt azonban egyre inkább tért hódít a „split”-máj és az élő donoros májátültetés is. A donorok és recipiensek műtét előtti képalkotó vizsgálatai nélkülözhetetlenek a műtét tervezéséhez, a műtét utáni radiológiai vizsgálatok pedig nagymértékben járulnak hozzá a műtét sikeréhez. – A szerzők az élő donoros májátültetés recipienseinek műtét előtti és utáni képalkotó vizsgálatait ismertetik. Sorra veszik a pre-, intra- és posztoperatív vizsgálatokat, részletezik az UH-, hagyományos röntgen-, illetve CT/MR-vizsgálat szerepét, valamint felsorolják a kapcsolódó intervenciós radiológiai lehetőségeket. | Whole-liver transplantation is a worldwide-accepted method for treatment of end-stage liver disease. As a result of the shortage of cadaveric livers, split-liver transplantation and living-donor liver transplantation are becoming more common. Preoperative imaging of the donors and recipients are indispensable for surgery planning, while postoperative imaging highly contributes to the success of transplantation by follow-up the transplanted organ and early diagnosis of possible sequelae. The authors delineate both pre- and postoperative imaging of recipients of living-donor transplantation, including the role of conventional x-ray, ultrasound, CT and MRI techniques, and also the different possibilities in the field of interventional radiology

A képalkotó módszerek szerepe az élő donoros májtranszplantáció donorjelöltjeinek pre- és intraoperatív vizsgálatában, valamint posztoperatív követésében Magyarországon = The role of imaging methods in the pre-, intra- and postoperative evaluation protocol of living donors in liver transplantation in Hungary

Az élő donoros májtranszplantáció donorjelöltjeinek komplex kivizsgálási protokollja transzplantációs centrumonként némileg eltérő lehet, de a fő komponensek világszerte megegyeznek. A protokollok anamnézisfelvételt, fizikális vizsgálatot, általános laboratóriumi teszteket, valamint specifikus alvadási, vírusszerológiai, radiológiai vizsgálatokat és pszichoszociális felmérést is tartalmaznak. A donorjelölteket képalkotó vizsgálatok szempontjából először a belszervi állapotra vonatkozó általános kivizsgálásnak vetjük alá, elsősorban hagyományos röntgen- és ultrahangvizsgálatokkal. Ezután (az előbbitől nem élesen elválaszthatóan) a májspecifikus képalkotás következik, döntően UH, CT és MR segítségével, egyrészt a májparenchyma állapotának megítélésére, másrészt a térfogat meghatározására, harmadrészt pedig az érképletek és az epeutak pontos anatómiájának ábrázolására. Invazív beavatkozásokra is szükség lehet, pl. angiográfiára, májbiopsziára. A donorműtét kezdetén rutinszerűen intraoperatív vizsgálatok is történnek: cholangiographia az eperendszer anatómiájának közvetlen feltérképezésére és ultrahangvizsgálat a vena hepatica-ágak és a vena portae-rendszer lefutásának pontosítására a reszekció vonalának meghatározásához. A donorok vizsgálatai a korai posztoperatív szakban az esetleges szövődmények felderítéséhez járulnak hozzá: speciálisan a megmaradó májállomány keringésének ellenőrzésére és a műtéti területen folyadékgyülemek kimutatására UH vagy CT történhet, a mellkas kontrollálására elsősorban hagyományos röntgenvizsgálatot végzünk. A későbbi időszakban indokolt a donorok szűrő jellegű, rendszeres követése. – Intézetünk kivizsgálási protokolljának képalkotó részét foglaljuk össze. | The evaluation protocol for liver donors can vary from centre to centre, but the main points are the same. Medical history, physical examination, common laboratory tests and psychosocial evaluation are followed by imaging, and specific haemostasis and viral serology tests. The first imaging examinations have the aim of excluding any disease; conventional chest radiography and abdominal ultrasound are performed. Liver volume, fat content, and vascular and biliary anatomy are then evaluated with contrast-enhanced, multiphase, multidetector row CT/CTA and MR cholangiography. Ultrasound guided liver biopsy, and in some cases digital subtraction angiography, should also be performed. During the first phase of the donor operation, intraoperative investigations are done: cholangiography for the final evaluation of the biliary tree and ultrasound of the hepatic and portal venous system to help draw the resection plane. Donors have regular imaging examinations in the early postoperative period for early detection of complications: mainly US or CT to check the remnant hepatic vascularisation and fluid collections in the operated area, or X-ray for thoracic disorders. It is recommended that regular checkups are performed in the late postoperative period. – The paper describes the imaging protocol for donor evaluation applied at our institute at the beginning of our living related liver transplantation programme

Comparative study on cardiotoxic effect of Tinuvin 770: A light stabilizer of medical plastics in rat model

Tinuvin 770 [bis(2,2,6,6-tetramethyl-4-piperidinyl) sebacate], is a UV light stabilizer plastic additive used worldwide. It is a component of many plastic materials used in medical and food industries. Earlier studies demonstrated its in vitro L-type Ca2+ channel and nicotinic acetylcholine receptor blocking properties. Our previous experiments have proved the toxic effects of Tinuvin 770 on isolated rat cardiomyocytes. The present study investigates the cardiotoxic effects of Tinuvin 770 in vivo. Wistar rats were intraperitoneally injected with increasing doses of Tinuvin 770 (1, 10, 100 microg, and 1 mg) 15 times during a 5-week period. Myocardial samples were analyzed by light, electron, and fluorescent microscopy. The lead-acetate method was used to detect intracellular Ca2+, and glyoxylic acid technique to assess alteration in adrenergic innervation. Focal myocytolysis and hypercontraction necrosis could be observed in rats treated with higher doses of Tinuvin 770. In these groups, intracellular Ca2+ accumulation and increased catecholamine release were detected. Tinuvin 770 not only displays L-type Ca2+ channel blocking properties, but can also lead to catecholamine release, similar to effects of the first generation of L-type Ca2+ channel blockers. Morphological results correspond to catecholamine-induced myocardial damage. Current literature, as well as our study, indicates that more detailed toxicological analysis of Tinuvin 770 should be required, and current regulations in medical and food industries should adopt the new results

Lymphokele és vesetranszplantáció = Lymphocele and kidney transplantation

Veseátültetést követően kialakuló speciális szövődmény a lymphokele. A szerzők a klinikailag szignifikáns perinephricus folyadékgyülemek kialakulásával összefüggő faktorokat szirolimusszal kezelt vesetranszplantált betegeken vizsgálták. Célkitűzés: A hagyományos immunszuppresszív terápia és egy újabb kombináció előnyeit és hátrányait hasonlították össze a lymphokele szempontjából. Módszer: A Texasi Egyetem Houstoni Transzplantációs Központjában retrospektív tanulmány keretében az incidenciát, a prediszponáló faktorokat és a folyadékgyülemek kezelését hasonlították össze két különböző kombinációval kezelt betegcsoportban: szirolimusz-ciklosporin-prednizolon ( n = 354, I. csoport) és ciklosporin-prednizolon-azatioprin ( n = 136, II. csoport). Eredmények: Több I. csoportbeli betegnél (135/354; 38,1%) találtak perinephricus folyadékgyülemet, mint a II. csoport betegeinél (24/136; 17,6%; p < 0,001). Mindkét alcsoportban a szérumkreatinin-értékek a diagnóziskor megemelkedtek a nadirértékhez képest 179,5 ± 141,7-ről 359,9 ± 259,6 mmol/l-re (III. csoport, szirolimusszal kezelt) és 222,6 ± 205,9-ről 383,7 ± 255,2 mmol/l-re (IV. csoport, szirolimuszmentes). Szignifikánsan magasabb számú beteg igényelt kezelést az I. csoportból (15,8%; 56/354), mint a II. csoportból (4,4%; 6/136; p < 0,001). Egyszeri vagy ismételt perkután drenázs 35 I. csoportbeli betegnél és 6 II. csoportbeli betegnél hozott sikert ( p = 0,033). A II. csoportban senkinél nem volt szükség sebészi beavatkozásra, szemben az I. csoport 21 betegével ( p < 0,001). Szignifikánsan magasabb arányban és magasabb szövettani fokozatú akut rejekciós epizódokat szenvedtek el részben a lymphokele megjelenéséhez közeli időpontban a IV. csoport betegei, szemben a III. csoporttal 54,2% (13/24) versus 21,4% (29/135) ( p < 0,001). Egy 29 éves beteg esetét ismertetjük végül, aki lymphokele fenestratióban részesült omentoplasticával 8 évvel a transzplantációt követően. Az Influenza-A + Chlamydia pneumóniáját követő akut rejectio, majd gastrointestinalis vérzés miatti gyomorreszekcióból is teljesen kilábaló beteg egy évvel az események után panaszmentes, jó vesefunkcióval. Következtetések: A szirolimusz ciklosporin-prednizolon kombinációhoz adása a perinephricus folyadékgyülemek és lymphokelék magasabb incidenciájához és ezek agresszívabb kezelési igényéhez vezetett jóval alacsonyabb akut rejectiós ráta mellett. | Introduction: Lymphocele is a special complication following kidney transplantation. The authors examined the factors associated with an increased occurrence of clinically significant perinephric fluid collections and/or lymphoceles among sirolimus-treated renal transplant recipients. Aim: From the point of view of the lymphocele a comparison was made for the risks and benefits of the conventional and a newer immunosuppressive combination. Methods: At the University of Texas in Houston in a retrospective study the incidence, predisposing factors, and consequences of these fluid collections among patients treated with sirolimus-cyclosporine-prednisone ( n = 354, Group I) versus cyclosporine-prednisone-azathioprine ( n = 136, Group II) were compared. Results: More Group I patients (135/354; 38.1%) displayed perinephric fluid collections than Group II patients (24/136; 17.6%; p < 0.001). In both subgroups the serum creatinine levels were elevated at the time of diagnosis from a nadir of 179.5 ± 141.7 to 359.9 ± 259.6 mmol/l (Group III, sirolimus treated) and from 222.6 ± 205.9 to 383.7 ± 255.2 mmol/l (Group IV, sirolimus free). A significantly greater number of patients required treatment for lymphoceles among Group I (15.8%; 56/354) versus Group II recipients (4.4%; 6/136; p < 0.001). Single or repeated percutaneous drainage procedures successfully treated 35 Group I patients versus all 6 Group IV patients ( p = 0.033). No patients in Group II versus 21 patients in Group I underwent surgical procedures ( p < 0.001). A significantly higher rate and higher histologic grade of acute rejection episodes, particularly proximate to the onset of the lymphocele, occurred among Group IV patients, namely 54.2% (13/24) versus 21.4% (29/135) Group III patients ( p < 0.001). Additionally we report the case of a 29-year-old patient who underwent a lymphocele fenestration with omentoplasty 8 years after his transplantation. Despite an Influenza A + Chlamydia pneumonia and acute rejection which was followed by a GI bleeding and stomach resection he fully recovered and is doing well with an excellent kidney function a year after. Conclusions: Addition of sirolimus to a cyclosporine-prednisone regimen resulted in both a higher incidence and a requirement for more aggressive treatment of perinephric fluid collections and/or lymphoceles with a much lower acute rejection frequency