A szívinfarktusért felelős ér prognosztikus jelentőségének vizsgálata ST-elevációs szívinfarktusos betegekben | Prognostic significance of the culprit vessel in patients with ST-elevation myocardial infarction treated with primary coronary intervention

Absztrakt Bevezetés: A szívinfarktust okozó ér prognosztikai jelentőségére vonatkozóan kevés irodalmi adat áll rendelkezésre, különösen azokban az esetekben, amikor a betegeknél katéteres revascularisatio történt. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki annak vizsgálatát, hogy a szívinfarktusért felelős érnek (culprit vessel) van-e prognosztikus jelentősége ST-elevációs myocardialis infarctusos betegekben, akiknél sikeres katéteres érmegnyitás (percutan coronariaintervenció) történt. Módszer: Retrospektív vizsgálatukban 10 763 beteg adatait elemezték. A szívinfarktusért felelős ér alapján négy betegcsoportot alakítottak ki: főtörzs, bal leszálló ág, bal körbefutó ág és jobb koszorúér. Az adatok értékelésekor egyváltozós túlélési görbéket konstruáltak, illetve elvégezték a túlélési idő többváltozós modellezését Cox-regresszióval, az életkor, a nem és a társbetegségek figyelembevételével. Eredmények: Leggyakrabban a bal leszálló ág (44,3%), ezt követte a jobb koszorúér (40,9%), majd a bal körbefutó ág (13,7%), míg a főtörzs 1%-ban volt felelős az infarktus kialakulásáért. Az egyéves túlélés szempontjából a szívinfarktusért felelős ér szignifikáns prognosztikai jelentőséggel bírt (p<0,0001): a jobb koszorúér esetén a hazard ratio 0,69 (95%-os CI: 0,61–0,79, p<0,0001), a főtörzs esetén 1,56 (95%-os CI: 1,04–2,35, p = 0,0321) volt a referenciaérhez (bal leszálló ág) viszonyítva. Következtetés: A vizsgálat eredményei igazolják a szívinfarktusért felelős ér prognosztikai jelentőségét. Orv. Hetil., 2016, 157(32), 1282–1288. | Abstract Introduction: To the best of the authors’ knowledge, very few publications are available which report on the prognostic significance of the culprit vessel in patients with ST elevation myocardial infarction treated with successful primary percutaneous coronary intervention. Aim: The aim of the authors was to obtain data on the significance of the culprit vessel in patients with ST elevation myocardial infarction treated successfully by primary percutaneous coronary intervention. Method: The authors performed a retrospective study in 10,763 patients with ST elevation myocardial infarction who underwent successful primary percutaneous coronary intervention. The culprit vessels were the left main artery, left anterior descendent artery, left circumflex artery, and right coronary artery. The authors constructed univariate survival curves for different culprit vessels and also performed multivariate modelling of time-to-death, controlling for age, sex, and comorbidities. Results: The majority of the culprit lesions were found in the left anterior descendent artery (44.3%), the right coronary artery (40.9%), and the left circumflex artery (13.7%). The culprit vessel was overall a highly significant (p<0.0001) factor of survival, with right coronary artery exhibiting a highly significantly better prognosis (hazard ratio 0.69, 95% CI 0.61–0.79, p<0.0001) and left main artery exhibiting a significantly worse prognosis (hazard ratio 1.56, 95% CI 1.04–2.35, p = 0.0321) than the reference vessel (left anterior descendent artery). Conclusion: These data demonstrate that the culprit vessel has independent prognostic significance. Orv. Hetil., 2016, 157(32), 1282–1288