11 research outputs found

    Melanomás betegek stádium szerinti megoszlása egy hazai centrumban

    Get PDF
    Bevezetés: A malignus melanoma túlélése elsősorban a TNM-stádium függvénye, azonban a Nemzeti Rákregiszter a daganatokat stádiumok alapján nem részletezi. Célkitűzés: A szerzők a Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán melanomával kezelt betegek stádiumfelmérését tűzték ki célul. Módszer: A vizsgálat 2004–2009 között diagnosztizált 1160 cutan melanomás betegre (558 férfi és 602 nő, átlagéletkoruk 60,5±16, illetve 57±17 év) terjedt ki. Eredmények: Nagy esetszámú nemzetközi vizsgálatokkal összehasonlítva az IA és IV-es stádiumban a klinika betegeinek aránya kedvezőnek bizonyult, azaz viszonylag magas százalékban fordultak elő a korai melanomák (IA: 34,8%), alacsony volt a késői, IV-es stádiumú daganatok előfordulása (0,4%). Az IB–IIA stádiumban már szignifikánsan alacsonyabb, a későbbi stádiumok (IIC, IIIA, IIIB) esetében magasabb volt a betegek aránya a nyugat-európai, ausztráliai, egyesült államokbeli adatoknál. Következtetések: A vizsgálat felhívja a figyelmet arra, hogy a korai diagnózis javítása, a nyugati országokhoz való felzárkózás érdekében további lépések, primer és szekunder prevenciós programok szükségesek. Orv. Hetil., 2013, 154, 969–976

    A fiatalok helyzete az akadémiai pályán : Fiatal Kutatók Kérdőív : Az FKA 2021-ben készült felmérésének eredményei

    Get PDF
    A Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) az MTA Könyvtár és Információs Központ, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont és a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársaival együttműködve 2021 őszén széles körű és minden korábbinál részletesebb felmérést végzett a 45 éves vagy fiatalabb kutatók és egyetemi oktatók körében. A kapcsolódó részletes kutatási jelentés az FKA és a Magyar Tudományos Akadémia közös kiadásában az MTA Könyvtár és Információs Központ közreműködésével látott napvilágot. A felmérés segítségével elsőként sikerült számszerűsíteni a fiatal kutatók és oktatók jövedelmét a korai életpálya minden szakaszában. A kutatás eredményei szerint nemcsak alacsonyak a kutatói és oktatói jövedelmek, de jelentős különbségek is találhatók köztük. A nők jövedelme szignifikánsan alacsonyabb a férfiakénál. Ez a hátrány az életkor előrehaladtával növekszik, ami a tanulmány szerint egyértelműen a gyermekvállalással hozható összefüggésbe. A vidéki munkahelyű kutatók jövedelme akkor is alacsonyabb a Budapesten dolgozókénál, ha az összehasonlításban egyéb jellemzők mellett a válaszadók nemét, beosztását és tudományos teljesítményét is figyelembe vesszük. A válaszadók jövedelmében nagyon magas a másodállások és az ösztöndíjak aránya, ami nagy leterheltséget és bizonytalanságot von maga után, valamint megnehezítheti többek között a fiatal kutatók családtervezését is. A fentiek mellett a kutatás készítői részletesen rákérdeztek a válaszadók munkával való elégedettségére, arra, milyen tevékenységekre mennyi időt fordítanak a munkaidejükből, valamint a COVID-19-járvány miatti lezárások hatásaira is. A kérdőív úttörő módon azt is lehetővé tette, hogy a válaszadók – adatvédelmi garanciák mellett – a Magyar Tudományos Művek Tárában található publikációs profiljukat csatolják a válaszaikhoz, aminek köszönhetően a tudományos teljesítményük összehasonlítására is lehetőség nyílt. Mindezen információk alapján a kutatás számszerű képet nyújt a fiatal kutatók és egyetemi oktatók nehézségeiről és sikerességük tényezőiről is

    Az indvidualizált farmakoterápia lehetőségének kidolgozása - súlyos bőrgyógyászati mellékhatásokkal is járó adverz gyógyszerreakciók farmakogenomikai és etiológiai vizsgálata, genetikai megelőzése, preventív rendszerek, tesztek fejlesztése = Working towards the realization of personalized medicine - pahrmacogenomic and etiological study of adverse drug reactions with severe cutan involvement, developing preventive systems and assays

    Get PDF
    Pharmacogenomika: 80 lamotrigint vagy carbamazepint szedő beteg- súlyos cután gyógyszermellékhatással vagy a nélkül adatait és DNS-ét archiváltuk. A DNS mintákat CYP2D6 és CYP2C19 polymorphismusra Amplichip CYP450 IVD kittel Affymetrix Gene Chip Fluidics Station 450-en és/vagy Affymetrix Drug Metabolizing Enzymes and Transporters (DMET+) rendszerben vizsgáltuk. 4 technikai probléma- prolongált vizsgálat: 1, Az első mérések elavult software-t jeleztek, cseréltük 2. Ez új 7G reading chip rendszert igényelt. A 4 állomásból 3 működik 3, A két Roche teszt-chip lejárt kóddal érkezett 4, Előzetes génvizsgálatokat kezdtük az Affymetrix Genotyping Console software-rel, DMET chipeken, de a releváns eredmények PCR re-tesztelése most zajlik. További vizsgálatok Állati eredetű anabolikus steroidok és fokozott aminosav bevitele volt a kiváltó faktor eosinophil fasciitises testépítő betegünkben,akiben a készítmények alkalmazását követően új, állati eredetű mycoplasma arginini fertőzést igazoltunk. Súlyos gyógyszermellékhatásban szenvedő betegeinket teszteltünk társuló mycoplasma infekciókat PCR-rel és szerológiai módszerekkel. Bevezettük az epicutan gyógyszertesztelést tünetmentes betegeinkben. Atomerőműben szűrtünk bőrdaganatokat- szabadidős UV expozíció hatását igazoltuk- (fényérzékenyítő gyógyszereket nem szedtek). Két magyar összefoglaló tanulmány: 1, Toxicodermákban végzett LTT tesztek eredményéről 2, Erythema multiformében a gyógyszermellékhatásgyakoriságáról. | Pharmacogenomics: data and DNA from 80 patients under lamotrigine or carbamazepine therapy with or without severe cutaneous adverse effects were collected. DNAs were analyzed for CYP2D6 and CYP2C19 polymorphisms by Amplichip CYP450 IVD kit on an Affymetrix Gene Chip Fluidics Station 450 and by Affymetrix Drug Metabolizing Enzymes and Transporters (DMET + Solution) chip. 4 problems - study prolongation. 1, Uncertain data indicated an old software system, the change needed new 7G reading chips in our Affymetrix Station. 2,Still, one out of 4 stations is not working currently 3, Two Roche test chips arrived by expired codes 4, Preliminary genetic studies were also performed by an Affymetrix Genotyping Console software on a DMET chip and relevant genes and polymorphisms are currently under PCR re-testing. Further studies In a patient with eosinophil fasciitis induced by anabolic steroid and aminoacid intake from uncontrolled animal sources we identified a new animal mycoplasma arginini infection. In patients severe drug adverse reactions associated mycoplasma infections were studied by PCR and immunology. We introduced the patch testing for drug sensitivity. In a Hungarian nuclear power plant screened for cutaneous malignancies the role of outdoor UV was identified - without drug induced photosensitivity. Hungarian papers on lymphocyte transformation drug testing and erythema multiforme also related to drug sensitivity were published

    Risk of Subsequent Primary Tumor Development in Melanoma Patients

    No full text
    Incidence of subsequent malignant tumor development in 740 patients with primary cutaneous melanoma verified between 2006 and 2010 at the Semmelweis University was studied retrospectively and was compared to data of sex and age matched Hungarian population. The follow-up period was 1499 person-years for the whole group from the diagnosis of index melanoma with an average of 2 years. Standardized incidence rate (SIR) was established as the ratio of observed and expected values. The risk of all subsequent malignancies was 15- and 10-fold higher in males (SIR: 15.42) and in females (SIR: 10.55) with melanoma, than in the general population. The increased cancer risk resulted mainly from the significantly higher skin tumor development: SIR values were 160.39 and 92.64 for additional invasive melanoma and 342.28 and 77.04 for subsequent in situ melanoma in males and females, respectively. Non-melanoma skin cancers also notably contributed to the higher risk, the SIR was elevated in both genders to the same extent (males: 17.12, females: 17.55). The risk was also significantly higher for extracutaneous tumor development like chronic lymphocytic leukemia, colon and kidney cancer (both genders), non-Hodgkin's lymphoma, cervical cancer (females), and bladder carcinoma (males). These data underline the importance of patient education and the necessity of frequent medical follow up, including a close-up dermatological screening of melanoma survivors for further malignancies

    Case studies of (semi)constructed wetlands treating point and non-point pollutant loads to protect downstream natural ecosystems

    No full text
    Aim: This chapter provides an insight into the diversity of constructed wetlands across large geographic range and their functional role in treating both point and non-point sources of pollutants while simultaneously providing other services such as habitats for biodiversity. Main concepts covered: The four case studies included in this chapter highlights the role of constructed wetlands as natural treatment systems functioning successfully at both landscape level as well as at small scale to effectively reduce excessive nutrients which originated from point and non-point sources. The range of operation of these constructed wetlands (from semi-tropics to temperate climates) indicates the functional plasticity and flexibility of this natural technology to treat runoff and waste-water at various quality and quantity dimensions. Main methods covered: The predominant methods employed in the analysis of treatment effectiveness and efficiency of these constructed wetlands includes calculations of water and nutrient budgets taking into consideration inflows and outflows, and various transformations and modifications that occur within these systems mediated by biologically active microbes or spontaneously in form of chemical reactions following the laws of thermodynamics, kinetics and electrochemistry. Conclusion/outlook: An overview is provided on the future possibility of continued usage and expansion of constructed wetlands as ‘natural solutions’ to the existing challenges of water quality and possible ways to reduce pollution in water bodies. The ease of building these constructed wetlands and relative simplicity of operating such systems provide an opportunity for even wider use and adoption of this natural technology to treat poor quality in surface waters
    corecore