Kiégés a magyarországi orvosok körében. Kik a legveszélyeztetettebbek?

A kiégés a XXI. század orvoslásának egyik legnagyobb kihívást jelentő kérdése. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a magyarországi orvosok (n = 4784) kiégésmutatóinak felmérését, valamint e mutatók és a munkavégzés körülményeit érintő legmeghatározóbb aspektusok (munkaórák, ügyeleti munkavégzés, több munkahelyen való helytállás) összefüggéseinek elemzését. Módszer: Orvosok körében végzett országos, reprezentatív, online kvantitatív felmérés eredményeinek deskriptív elemzése. Eredmények: A vizsgálat azt mutatta, hogy hazai orvosok körében a teljesítményvesztés dimenziója a legmagasabb arányú, ezt követi az emocionális kimerülés, majd a deperszonalizáció faktora. A fi atal életkor (<35 év), a fekvőbeteg-ellátásban való munkavégzés, az ügyeleti munka, valamint a több munkahelyen való egyidejű helytállás a kiégés mindhárom dimenziójának meghatározó kockázati tényezője. Az orvos partner megléte a deperszonalizációt növeli, míg a gyerekszám protektív mindhárom aspektus esetében. Ugyanakkor a munka–család konfl iktus a kiégést egyértelműen növelő tényező. Következtetések: A betegellátásra, a lakosság egész- ségi állapotának alakulására nézve jelentős hatású a kiégés. Az eredmények fényében a prevenció és az intervenció kulcsszerepű. Orv. Hetil., 2015, 156 (14), 564–570

Orvosi pályaszocializáció a hallgatók boncolással kapcsolatos élményeinek tükrében. Szakirodalmi áttekintés = The effect of experiences with dissection on medical students’ professional development

A holttestekkel, boncolással kapcsolatos tapasztalatok a megfelelő orvosi attitűd kialakulásában játszott szerepük miatt döntőnek bizonyulnak a medikusok professzionalizációjában. Az itt szerzett élmények beavatási rítusnak (Gennep, 1960) is tekinthetők, melynek következtében a laikus látásmód átalakul egy szakértőibb, tudományosabb szemléletmóddá. Hogy ezek az élmények sajátosságukból adódóan gyakorta jelentenek stresszforrást vagy szorongást a hallgatók számára, az szinte magától értetődő, mégis az érzelmi hatásokkal egyáltalán nem vagy csak alig foglalkozott eddig az orvosképzés, a hallgatókat magukra hagyva a megküzdésben. Bizonyítékok szólnak amellett, hogy a feldolgozás sikeressége a megfelelő pályaszocializáció segítője, de ugyanakkor hátráltatója is lehet. A boncolással kapcsolatos élmények feltérképezése, hatásainak megértése és a szakirodalomban gyakran nem egyértelműfogalmak tisztázása hozzájárulhat ahhoz, hogy a pályaszocializáció folyamatát megfelelő módszerekkel segíteni tudjuk, és nyíltabbá tegyük e tárgyaknak – a korszerű, tudományos ismeretek átadása mellett – egy nagyon fontos feladatát, a humanista értékek közvetítésén keresztül az orvos–beteg kapcsolat optimalizálását. Jelen írásunk célja a témában megjelent fontosabb szakirodalom áttekintése, a potenciális kutatási irányok ismertetése. | The experiences of medical students from dissecting room are decisive in their professional development. The human cadaver dissection has great importance as an educational tool in technical and emotional training having the function – as an rite du passage (Gennep, 1960) – to develop the appropriate medical attitude, helping students in transition from the laic approach to the scientific one. These experiences often produce anxiety or stress, which are considered normal reactions to such exposures but coping with these emotional states could be difficult for some students. Several studies reported that the way of coping has an important role in medical socialization; however, it could also be a risk factor for mental health or even for effective doctor–patient relationship. The sufficient exploration of students’ emotional and cognitive reactions and the proper understanding of this process could help the development of innovative strategies in education helping to fulfill a very important objective of these subjects: to mediate humanistic values. Our purpose with this review article is to present the most important research findings in this topic

Orvosnők egészsége

Bevezetés: A gyógyító hivatást választó nők száma világszerte emelkedik, ezzel párhuzamosan fontos vizsgálati területként jelenik meg az orvosnők életminőségének kutatása. Célkitűzés: A hazai orvosnők egészségmutatóinak, valamint reprodukciós egészségének leírása és összehasonlítása a diplomás nők kontrollcsoportjának mutatóival. Módszer: Orvosok körében végzett országos, reprezentatív, kvantitatív felmérés (n = 2515) és a Hungarostudy 2013 lakossági, reprezentatív felmérés eredményeinek összevetése. Az orvosnők 2013-as vizsgálati eredményeinek összehasonlítása a 2003–2004-ben végzett felméréssel. Eredmények: Az orvosnők a krónikus megbetegedések területén (magas vérnyomás, allergiás megbetegedések, gyomor-bél rendszeri betegségek, valamint izom-csont rendszeri megbetegedések) a kontrollcsoporténál rosszabb mutatókkal rendelkeznek. A reprodukciós egészség vizsgálatakor megállapítottuk, hogy a lakossági arányokhoz képest kismértékben, de gyakrabban fordulnak elő teherbe esési problémák (egy éven át tartó sikertelen próbálkozás, meddőségi kezelés), továbbá veszélyeztetett terhességek és spontán vetélések is. Következtetések: A 2003–2004-ben feltárt „magyarországi orvosnő-paradoxon” jelenségének előfordulását a longitudinális kutatás megerősített

Fiatal orvosnők testi-lelki egészsége

Bevezetés: Az orvosnők testi-lelki egészségére vonatkozó magyarországi vizsgálatok kiemelik a fokozott orvosnői morbiditás problémáját. Célkitűzés: A szerzők két orvosnői csoport, a 24–43 évesek és a 44–76 évesek testi-lelki egészséggel, munkavégzéssel kapcsolatos mutatóit hasonlították össze, és keresték azokat a potenciális kockázati tényezőket, amelyek a fiatal orvosnőket veszélyeztetve a későbbi megbetegedések szempontjából kulcsszerepűek. Módszerek: 2003–2004-ben lefolytatott, reprezentatív, kvantitatív vizsgálat (N = 408). Eredmények: Megállapították, hogy a fiatal orvosnők szignifikánsan nagyobb arányban látnak el ügyeleti és éjszakai munkát, kevesebb szabadidővel és szabadsággal rendelkeznek, kevésbé elégedettek munkájukkal, munkahelyükkel, a kollegiális támogatással és a munkájuk anyagi jellegű elismerésével. A fiatal orvosnői csoportban szignifikánsan magasabb a kiégés, emocionális kimerülés és teljesítménycsökkenés dimenziója, összefüggésben a magasabb depressziópontszámokkal és az öngyilkossági gondolatok nagyobb arányával. Következtetések: A későbbi morbiditás szempontjából kulcsszerepűnek tűnik a kiégés szindróma emocionális kimerülés komponensének nagyarányú megjelenése. A kutatás eredményei a prevenció és az intervenció szükségességére hívják fel a figyelmet. Orv. Hetil., 2013, 154, 20–27. | Introduction: The high prevalence of morbidity among female physicians in Hungary is well documented, however, little is known about the prevalence of that in certain age groups. Aims: To assess the prevalence of somatic and psychiatric morbidity in two age cohorts (Cohort 1: age 24–43 and Cohort 2: age 44–76) of female physicians and to explore the relationship between morbidity and potential risk factors including work-related stressors. Methods: Representative, cross-sectional, quantitative survey among representative samples of female physicians (N = 408). Results: Physicians in Cohort 1 reported more frequent night shift rotation, less leisure time, and fewer days off compared to physicians in Cohort 2. Physicians in Cohort 1 were less satisfied with their work, workplace, reported less support from their colleagues, and received lower salary compared to physicians in Cohort 2. Physicians in Cohort 1 scored significantly higher on the emotional exhaustion and the personal accomplishment scales MBI as compared to Cohort 2 physicians. In Cohort 1 emotional exhaustion and personal accomplishment were associated with high depression scores and frequent suicidal ideation. Conclusions: The role of emotional exhaustion is decisive of young physicians’ well-being. Future research should focus on understanding the psycho-social, individual, organizational, and societal correlates of the high prevalence of morbidity among young female physicians in Hungary. Orv. Hetil., 2013, 154, 20–27

Gyógyítók helyzete és egészsége - a magyarországi vizsgálatok szakirodalmi áttekintése = Health status and well-being of health care workers in Hungary: A literature review

A gyógyítók helyzetével, testi-lelki állapotával kapcsolatos vizsgálatok a magyarországi magatartástudományi kutatások fontos részévé váltak az elmúlt évtizedekben. Célunk, hogy áttekintsük és bemutassuk a gyógyítók, valamint a gyógyító hivatásra készülők helyzetével foglalkozó, az elmúlt években végzett legfontosabb vizsgálatokat, kutatási irányokat és trendeket. A hazai vizsgálatok kiindulópontjául az orvosi mortalitással és morbiditással kapcsolatos felmérések szolgálnak, ezek nyomán került a figyelem fókuszába a szomatikus és pszichés egészség részletes vizsgálata, illetve a speciális stressztényezők (szerepkonfliktus, kiégés) hatásmechanizmusainak feltárása. Mindezen kutatásokkal párhuzamosan előtérbe kerültek az orvostanhallgatói pályaszocializáció, a stresszel való megküzdés, illetve a protektív- és rizikófaktorok kimutatására irányuló vizsgálatok. A gyógyítókkal kapcsolatos elemzések összegzése új vizsgálati irányok felé mutathat, katalizálva ezzel a további kutatómunkát. | Physical and emotional illness and well-being in physicians has become an issue of growing interest in the past few years in Hungary. The aim of our study is to review and show the most important and decisive researches, survey directions, and trends among physicians and medical students in the last two decades in Hungary. The results of several surveys based on objective parameters indicate that morbidity of physicians is higher compared to that of the adequate age-group. Therefore several studies were designed to assess the prevalence of morbidity and its risk factors among physicians in the Hungarian context. Some researchers explored the prevalence, psychosocial characteristics and antecedents of work-family conflict and burnout. Another important research field is the aspects of medical training: the professional socialization, the experienced stress and coping strategies were focused. Our objective was to report on the current research in health professions. Our second objective was to introduce potential recent research fields and to encourage new perspectives

Kiégés és reziliencia (rugalmas ellenállás) a magyarországi orvosok körében = Burnout and resilience among Hungarian physicians

Absztrakt: Bevezetés: A gyógyítók kiégése mind a hazai, mind a nemzetközi kutatásokban kiemelt jelentőséggel bír. Célkitűzés: A 2017-ben folytatott reprezentatív, hazai orvoskutatás (n = 5013) alapján bemutatni a kiégésmutatók alakulását, valamint e mutatók és a munkavégzés körülményei közötti összefüggéseket. Célul tűzzük ki továbbá a 2013. évi orvoskutatás eredményeivel való összevetést, valamint a kiégés és a reziliencia potenciális kapcsolatának vizsgálatát. Módszer: Online, kvantitatív felmérés eredményeinek deskriptív és többváltozós elemzése. Logisztikus regressziós analízis segítségével vizsgáltuk meg a kiégés egyes dimenzióinak, valamint a rezilienciának a kapcsolatát. Eredmények: A 2013. évi adatokkal való összevetésben az emocionális kimerülés és a teljesítményvesztés közepes és magas aránya megközelítőleg hasonlóan alakult (49% versus 49,9%, illetve 65,1% versus 68,9%). A deperszonalizáció esetében a 2013. évi adatokhoz képest (49%) csökkenést tapasztaltunk (40,2%). A fekvőbeteg-ellátásban dolgozók, a több munkahelyen helytállók és a rendszeresen ügyelők körében magasabb a kiégés. Többváltozós elemzésünk megmutatta, hogy a reziliencia hiánya fontos előrejelzője az emocionális kimerülésnek, a deperszonalizációnak és a teljesítménycsökkenésnek. Következtetés: Eredményeink azt mutatják, hogy a kiégés alakulásában és visszaszorításában a belső erőforrásoknak, a rugalmas megküzdésnek és a rezilienciának kulcsszerepe van. Orv Hetil. 2018; 160(3): 112–119. | Abstract: Introduction: The burnout of healthcare workers is of outstanding significance in both national and international studies. Aim: Based on a representative, national physician survey (n = 5013), the aim of this study was to describe burnout indicators and the correspondence between them and working conditions. Moreover, we were aiming to compare the results with our 2013 physician survey and to analyze the potential relationship between burnout and resilience. Method: We analyzed the results of the online quantitative survey with multiple variables descriptively. The connection between the respective dimensions of burnout and resilience was studied with logistic regression. Results: In comparison with data from 2013, the medium and high level proportions of depersonalization and personal accomplishment were similar (49% versus 49.9% and 65.1% versus 68.9%). Since 2013 (49%), we experienced a decrease in depersonalization (40.2%). Those working in in-patient care, at multiple workplaces and shift hours regularly have a higher chance of burnout. Our multivariable analysis has shown that the lack of resilience is an important predictor for the medium and high levels of emotional exhaustion, depersonalization and personal accomplishment. Conclusion: Our results have shown that internal resources, coping strategies and resilience play a key role in burnout and its decrease. Orv Hetil. 2018; 160(3): 112–119

Orvostanhallgatók Magyarországon: átalakuló vagy elnőiesedő hivatás?

Bevezetés: Az orvostanhallgatók pályaszocializációjáról, testi-lelki egészségéről számos hazai és nemzetközi vizsgálat született. Célkitűzés: A medikusok pályaválasztással kapcsolatos motivációinak, testi-lelki egészségének és stresszterhelésének összehasonlítása. Módszer: Orvostanhallgatók (n = 731) körében végzett országos, kvantitatív felmérés. Eredmények: A medikák korábban döntenek az orvosi pálya mellett, nem áll előttük orvosszerepmodell és a pályaválasztási motivációik altruisztikusabbak a medikusokkal összehasonlítva. Az orvostanhallgató nők jobban érintettek a pszichoszomatikus tünetekben és több stressztényezőről számolnak be, mint férfi kollégáik. Nagyobb arányban fordul elő körükben alvászavar, túlterheltebbnek érzik magukat, valamint a kiégés emocionális kimerülés komponense is szignifikánsan nagyobb mértékben jelentkezik körükben. Következtetések: A vizsgálat eredménye felhívja a figyelmet arra, hogy a medikák testi-lelki egészségvédelme kulcsszerepű a későbbi orvosnői morbiditás megelőzésében