A harmadik szinapszis. Molekuláris kölcsönhatások az elhaló sejtek és az azokat eltávolító makrofágok, dendritikus sejtek között. = The third synapsis. Molecular interactions between dying cells and macrophages or dendritic cells.

A tudományos iskola keretében új interdiszciplináris kutatási terület megteremtésére került sor az apoptótikus sejtek és az azokat eltávolító sejtek közötti harmadi szinapszis tanulmányozására. Megállapítottuk, hogy a transzglutamináz 2 (TG2) enzim szerepet játszik az apoptotikus sejtek eltávolításában, az enzim hiányában autoimmun kórkép alakúl ki. A TG2 bejuthat a sejmagba, sejtbiokémiai hatása összefügg génkifejeződés befolyásolásával. Alzheimer kórban a TG2 résztvesz kovalensen összekötött fehérje aggregátumok létrehozásában. A TG2 védőhatást fejt ki a sejtelhalással szemben májsejtekben és szívizomsejtekben G fehérje, ill. protein diszulfid izomeráz aktivitásával. A PPAR? szerepet játszik az apoptótikus sejteket eltávolító fagocitáló képesség kialakításában fokozva fagocitózis gének kifejeződését. A PPAR?, a retinoid receptor és az LXR receptor szignál utak összekapcsolódnak a makrofágok koleszterol szintjének szabályozásában. A PPAR? aktiváció hatására a dendritikus sejekből fokozott fagocitózisra, hatékony lipid prezentációra és iNKT aktivitásra képes alpopuláció alakul. Apopto-fagocita Taqman Low Density Array-t fejleszttünkl 94 gén mennyiségi kifejeződése vizsgálatára. Az autofágiával elhaló sejtek eltávolítása szintén fagocitózissal történik, specifikus gének indukálódnak. A dendritikus sejtek kölcsönhatása apoptótikus vagy nekrotikus sejtekkel alkalmas az immunválasz finom szabályozására. | In the supported Research School a new interdisciplinary research area has been developed to study the third synapse formed between apoptotic cells and those which engolfe them. It has been established that the transglutaminase 2 (TG2) enzyme plays an important role in the clearance of apoptotic cells, the lack of this enzyme leads to autoimmune disease. TG2 can enter the nucleus and its cell biochemical effects are related to modulation of gene expression and modification of the cytoskeleton. In Alzheimer's disease TG2 participates in the formation of covalently cross-linked protein aggregates. TG2 can protect hepatocytes and cardiomyocytes against apoptosis through its G protein and protein disulphide isomerase activities. PPARγ contributes to the development of phagocytic capacity of macrophages by inducing specific phagocytic genes. The PPARγ, rretinoid and LXR receptor signal pathways are interlinked in regulating cholesterol content of cells. Activation of PPARγ in dendritic cells leads to the development of a subpopulation with increased phagocytic capacity, effective lipid presentation and iNKT activity. An apopto-phagocytic Taqman Low Density array has been developed for quantitative measuring of 94 genes in parallel. Cells dying by autophagy are removed by the same mechanism as apoptotic cells while specific phagocytic genes are induced. Dendritic cells interacting with apoptotic cells can fine tune the immune system

A Roma lakosság egészségi állapotának és társadalmi helyzetének javítását célzó politikák hatékonységa az európai régióban

The Roma constitute the largest ethnic minority of the European Union and remains overrepresented in the economically and socially vulnerable sections of the society in a number of Central and South Eastern European countries. Available research suggests remarkable differences in health outcomes between the Roma and majority populations. The Roma Over the past decades, a series of policy initiatives have been designed to improve their health and social, which however have had limited success. The thesis seeks to better understand the underlying causes of inequalities between the Roma and majority populations and identify the factors that limit the effectiveness of existing policy initiatives and propose solutions to overcome them. The thesis takes an interdisciplinary perspective by embedding health in the context of a range of policies which are of direct relevance to improve the health of Roma people. The thesis is based on a systematic review of the literature and exploratory research involving review of policy documents and semi-structured interviews with policy-makers and civil society. Evidence-based policies, strong political commitment, inter-sectoral policy coordination, measures to overcome prejudices against Roma, adequate and effective use of budgets, increased alignment of the private sector and the involvement of Roma in policy design and implementation can be identified as key preconditions for success. Developing a sound evidence-based approach to Roma inclusion requires removing obstacles to the collection of reliable data, improving analytical and evaluation mechanisms and examining possibilities to scale up initiatives which have proved to be successful. Health policies seeking to reduce health inequalities between the Roma and majority populations should be aligned with education, economic development, labour market, housing, environmental and territorial development policies. Integration strategies should not be designed in isolation but incorporated in the context of general public policies aiming to insert the Roma into broader economic and social development processes. A romák az Európai Unió legnagyobb etnikai kisebbségét alkotják, és Közép- és Délkelet-Európa számos országában a társadalom gazdaságilag és társadalmilag érzékeny rétegeiben képviseltetik magukat leginkább. A rendelkezésre álló kutatások kirívóan nagy különbségeket mutatnak a roma és a többségi társadalom egészségi állapota között. Az elmúlt évtizedek során egy sor kezdeményezés született a romák egészségi és társadalmi helyzetének javítására, ám ezek korlátolt sikerrel jártak. Ez a disszertáció a romák és a többségi társadalom közötti egyenlőtlenségek jobb megértésére törekszik, valamint azon tényezők feltárására, amelyek a meglévő stratégiák hatékonyságát korlátozzák, valamint javaslatot tesz arra, hogyan lehet ezeket a korlátokat leküzdeni. A disszeráció átfogó képet kíván festeni azáltal, hogy az egészséget számos, a roma populáció egészségének javítására közvetlen hatással lévő stratégia kontextusába ágyazza. A disszertáció alapját az irodalom rendszerezett áttekintése, valamint a politikai dokumentumokat is felölelő kutatómunka és a törvényhozókkal, illetve a civil társadalom képviselőivel folytatott tematikus interjúk értékelése képezi. A bizonyítékokon alapuló stratégiák, a hosszú távú politikai elkötelezettség, az ágazatközi koordináció, a romákkal szembeni előítéletek legyőzésére tett lépések, a megfelelő költségvetés és hatékony forrásfelhasználás, a privát szektor fokozott bevonása és a romák politikai döntéshozatalba és megvalósításba való növekvő bevonása a siker előfeltételeiként azonosíthatók. A roma integrációhoz szükséges bizonyítékokon alapuló politika megköveteli a megbízható adatgyűjtési mechanizmusok előtt álló akadályok megszüntetését és az elemzői és értékelési mechanizmusok fejlesztését, hogy a sikeres kezdeményezések kiterjesztésének lehetősége adott legyen. A romák és a többségi társadalom közötti egészséegyenlőtlenségeket célzó egészségpolitikai kezdeményezéseket összhangba kell hozni az oktatási, gazdasági, munkaerőpiaci és területi fejlesztési intézkedésekkel. Az integrációs stratégiákat nem elszigetelten, hanem az általános, a romákat a szélesebb gazdasági és társadalmi fejlődési folyamatokba integrálni kívánó közpolitikával együttesen kell tervezni.d

Lipids associated with tissue transglutaminase

L

Policies to improve the health and well-being of Roma people: the European experience.

The Roma constitute the largest ethnic minority in the European Region. The many policy initiatives designed over the past two decades to tackle their adverse social conditions in Central and South Eastern Europe, where the Roma population is concentrated, have had limited success. This paper reviews what is being done to improve the health and social situation of Roma communities in the Region and identifies factors that may limit the effectiveness of these policy initiatives. Strong political commitment, measures to overcome prejudices against Roma, inter-sectoral policy coordination, adequate budgets, evidence-based policies, and Roma involvement can be identified as key preconditions for improved health outcomes and well-being. However, developing a sound evidence-based approach to Roma inclusion requires removing obstacles to the collection of reliable data and improving analytical and evaluation capacity. Health policies seeking to reduce health inequalities for Roma people need to be aligned with education, economic, labour market, housing, environmental and territorial development policies and form part of comprehensive policy frameworks allowing for effective integration

A Comparative Health Survey of the Inhabitants of Roma Settlements in Hungary

Objectives. We compared the health of people living in Roma settlements with that of the general population in Hungary. Methods. We performed comparative health interview surveys in 2003 to 2004 in representative samples of the Hungarian population and inhabitants of Roma settlements. Results. In persons older than 44 years, 10% more of those living in Roma settlements reported their health as bad or very bad than did those in the lowest income quartile of the general population. Of those who used any health services, 35% of the Roma inhabitants and 4.4% of the general population experienced some discrimination. In Roma settlements, the proportion of persons who thought that they could do much for their own health was 13% to 15% lower, and heavy smoking and unhealthy diet were 1.5 to 3 times more prevalent, than in the lowest income quartile of the general population. Conclusions. People living in Roma settlements experience severe social exclusion, which profoundly affects their health. Besides tackling the socioeconomic roots of the poor health of Roma people, specific public health interventions, including health education and health promotion programs, are needed

Guidelines for the use and interpretation of assays for monitoring autophagy

In 2008 we published the first set of guidelines for standardizing research in autophagy. Since then, research on this topic has continued to accelerate, and many new scientists have entered the field. Our knowledge base and relevant new technologies have also been expanding. Accordingly, it is important to update these guidelines for monitoring autophagy in different organisms. Various reviews have described the range of assays that have been used for this purpose. Nevertheless, there continues to be confusion regarding acceptable methods to measure autophagy, especially in multicellular eukaryotes. A key point that needs to be emphasized is that there is a difference between measurements that monitor the numbers or volume of autophagic elements (e.g., autophagosomes or autolysosomes) at any stage of the autophagic process vs. those that measure flux through the autophagy pathway (i.e., the complete process); thus, a block in macroautophagy that results in autophagosome accumulation needs to be differentiated from stimuli that result in increased autophagic activity, defined as increased autophagy induction coupled with increased delivery to, and degradation within, lysosomes (in most higher eukaryotes and some protists such as Dictyostelium) or the vacuole (in plants and fungi). In other words, it is especially important that investigators new to the field understand that the appearance of more autophagosomes does not necessarily equate with more autophagy. In fact, in many cases, autophagosomes accumulate because of a block in trafficking to lysosomes without a concomitant change in autophagosome biogenesis, whereas an increase in autolysosomes may reflect a reduction in degradative activity. Here, we present a set of guidelines for the selection and interpretation of methods for use by investigators who aim to examine macroautophagy and related processes, as well as for reviewers who need to provide realistic and reasonable critiques of papers that are focused on these processes. These guidelines are not meant to be a formulaic set of rules, because the appropriate assays depend in part on the question being asked and the system being used. In addition, we emphasize that no individual assay is guaranteed to be the most appropriate one in every situation, and we strongly recommend the use of multiple assays to monitor autophagy. In these guidelines, we consider these various methods of assessing autophagy and what information can, or cannot, be obtained from them. Finally, by discussing the merits and limits of particular autophagy assays, we hope to encourage technical innovation in the field