Why APRC is misleading and how it should be reformed

The annual percentage rate of charge (APRC) designed to reflect all costs of borrowing is a widely used measure to compare different credit products. It disregards completely, however, risks of possible future changes in interest and exchange rates. As an unintended consequence of the general advice to minimize APRC, many borrowers take adjustable-rate mortgages with extremely short interest rate period or foreign currency denominated loans and run into an excessive risk without really being aware of it. To avoid this, we propose a new, risk-adjusted APRC incorporating also the potential costs of risk hedging. This new measure eliminates most of the virtual advantages of riskier structures and reduces the danger of excessive risk taking. As an illustration, we present the latest Hungarian home loan trends but lessons are universal

Implicit rating: A potential new method to alert crisis on the interbank lending market

A new measure called “implicit rating” is introduced which might be a component of an early warning system. The proposed methodology relies on the aggregation of experts’ knowledge hidden in the transactional data of the interbank market of unsecured loans. Banks are simultaneously assessing the creditworthiness of each other which is reflected in the partner limits and in the interest rates. In the Hungarian interbank market the overall trading volume and the average interest rate did not show any negative trends before the crisis of 2008, however the average implicit partner limit started to decrease several months earlier, hence it might serve as a stress indicator

Miért van szükség európai szintű diákhitelrendszerre is?

A dolgozat címében feltett kérdés részletesebben kifejtve úgy szól, hogy van-e olyan részterülete a diákhitelezésnek, amit célszerűbb európai szinten, közösen megoldani mintsem hagyni, hogy az egyes tagállamok önálló hatáskörben birkózzanak meg vele. Képződhet-e ezen a területen, és ha igen, akkor miért ún. közösségi hozzáadott érték (community added value)? A szakirodalomban nincs egyértelmű útmutatás arra nézve, hogy egy adott tevékenység esetén hogyan kell meghatározni a közösségi hozzáadott értéket. Mindig figyelembe kell venni a feladat jellegéből adódó specialitásokat. Mindenesetre útmutatásként van néhány általános kérdés, amelyeken érdemes végigmenni: - Hogyan járulna hozzá egy új intézmény létrehozása a magasabb szintű Uniós politikák megvalósulásához? - Mi a legmegfelelőbb szintje az egyes feladatok ellátásának? - Milyen hatása lenne ennek az új intézménynek a meglévő intézményekre és rendszerekre? Ebben a tanulmányban ezeket a kérdéseket veszem sorra a diákhitelezéssel összefüggésben

A piac és az állam szerepe az innovációban – Kornai János versus Joseph E. Stiglitz

Ebben az írásban az innováció szemszögéből vizsgálom a piac és az állam szerepét, és két kiemelkedő közgazdász, Kornai János és Joseph Stiglitz nézeteit hasonlítom össze, különös tekintettel Kornai János 2011-ben megjelent, Gondolatok a kapitalizmusról című, illetve Joseph Stiglitz és Bruce Greenwald 2014-ben megjelent, Creating a Learning Society című könyvére. A szerzők egészen mást gondolnak arról, hogy mi a piaci és a bürokratikus koordináció kívánatos súlya, mi a kapcsolat az innováció és a munkanélküliség között, mennyire hatékony a szabadalmi rendszer – és általában, hogy mi jellemzi az ideális, innovációt támogató gazdaságpolitikát. A mélyebb összehasonlításból azonban az is kitűnik, hogy sokkal több dologban értenek egyet, mint az első pillantásra látszik. Journal of Economic Literature (JEL) kód: D61, H54, Z23

Kockázati étvágy

Ebben a cikkben egyrészt azt vizsgáltuk, hogy az empirikus kutatások mennyiben igazolják vissza a stabil hasznosság-függvény szerinti döntéshozatal modelljét. Ehhez összefoglaltuk a kockázati étvággyal kapcsolatos alapvető elméleti összefüggéseket, majd bemutattuk a viselkedési kutatások fontosabb eredményeit, különös tekintettel a kilátáselméletre, a szociodemográfiai és kognitív jellemzők és a kockázatvállalási hajlandóság közötti összefüggésekre, illetve egyéb átmeneti fizikai, mentális és lelki befolyásoló tényezőkre. A másik, erre épülő kutatási kérdésünk az volt, hogy van-e elfogadott elvi és módszertani útmutató arra nézve, hogy a tanácsadónak milyen módszerrel kell megismernie az ügyfele kockázatvállalási magatartását, és miként kell számára ezután tanácsot adnia. Először áttekintettük a nemzetközi gyakorlatban a kockázati étvágy meghatározására használatos módszereket és azok szakirodalmi kritikáját, majd megállapítottuk, hogy a gyakorlati tanácsadásban egyelőre nemcsak az tisztázatlan, hogy melyik módszerrel lehet legjobban megismerni a befektetők kockázati étvágyát, hanem az is, hogy a tanácsadónak milyen mértékben kell elfogadnia, illetve irányítania ügyfele kockázati preferenciáit a befektetési stratégia meghatározása során

Problémás jelzáloghitelek jövedelemarányos törlesztése – unortodox javaslat számokban

Ez a cikk szorosan kapcsolódik az előző számban megjelent írásunkhoz, amelyben jövedelemarányos törlesztési terv bevezetését javasoltuk a problémás jelzáloghitelek kezelésére. Az alábbiakban részletesen elemezzük javaslatunk három fő elemét: (1) jövedelemarányos törlesztés, (2) részleges forintkonverzió és (3) differenciált, kockázatalapú kamatmarzsok; illetve modellezzük a különböző hiteladósok jövedelmi és törlesztési pályáját. Végül szimuláció segítségével bemutatjuk a portfóliószintű megtérülési mutatók eloszlását is a bank szemszögéből. Az eredmények azt mutatják, hogy a javasolt koncepció – amellett, hogy megvalósítható a szerződéses feltételek utólagos módosítása nélkül – hatásosan képes csökkenteni a hiteladósok, a bankok és az állam kockázati kitettségét. A javaslat tág teret hagy egyes döntési paraméterek (törlesztési hányad, marzsok, refinanszírozási kamat) jövőbeli meghatározásának a társadalmi konszenzusnak megfelelően

Unortodox javaslat a deviza- és forintalapú jelzáloghitelek rendezésére

Cikkünkben először bemutatjuk a hazai jelzálog-portfólió fő szegmenseit és megállapítjuk, hogy nemcsak a devizaalapú hitelek, de a piaci kamatozású forinthitelek is folyamatosan romló tendenciát mutatnak. Ezután kitérünk arra, hogy miért van szükség az ország hitelkockázati kitettségének csökkentésére, és mi indokolja az állami beavatkozás szükségességét. Végül megvizsgáljuk a portfólió értékét leginkább befolyásoló kockázati faktorokat, majd javaslatot teszünk a faktorérzékenységek csökkentésére. Javaslatunk három eleme: (1) a jövedelemarányos törlesztés; (2) a részleges devizakonverzió és (3) a differenciált, kockázatalapú kamatmarzsok rendszere. Az utóbbi két elem része ugyan a hagyományos banki eszköztárnak, de a jövedelemarányos törlesztést eddig csak a diákhitelezésben alkalmazták. A jövedelemarányos törlesztés tömeges kiterjesztése kereskedelmi banki hitelekre teszi a javaslatunkat újszerűvé és szokatlanná

Risk Appetite

Our article firstly examines to what extent empirical research confirms the model of decision making based on a stable utility function. To this end, we have summarised the fundamental theoretical correlations relating to risk appetite, then went on to present the main results of behavioural research, with special focus on prospect theory, the correlations between socio-demographic and cognitive characteristics and risk propensity, as well as other influencing physical, mental and psychological factors. Our other research question based on this was whether there are accepted theoretical and methodological guidelines as to what methods an advisor should employ to become familiar with the customer’s risk-taking behaviour and how the subsequent advisory process should be conducted. We first reviewed the methods used in international practice to determine risk appetite as well as the criticisms these drew in relevant literature and then determined that for the time being, in advisory practice not only is it unclear which method is most suitable to gauge investors’ risk appetite, but also to what extent the advisor must accept or direct the customer’s risk preferences during the establishment of the investment strategy

Mélyszegénységből a felsőoktatásba (From deep poverty to higher education)

A társadalmi egyenlőtlenségek növekedése és a mobilitás csökkenése világszerte aggasztó tendenciákat mutat. Magyarországon a közoktatás szegényeket sújtó, feltűnően diszkriminatív jellege az elmúlt évtizedekben súlyos veszélybe sodorta a társadalmi mobilitást. A felsőoktatás-politika a belépést nehezítve (minimumpont- emelések, duális tandíjrendszer, tandíjemelések) és a teljesítményelvet túlhajszolva tovább súlyosbította a helyzetet, amit a Diákhitel–2 bevezetése sem tudott ellensúlyozni egy olyan környezetben, ahol az állam felsőoktatás-ellenes propagandát folytat, és közben drasztikusan csökkenti a finanszírozást. A hibás szabályozás miatt a többletpontok rendszere sem működik megfelelően. Mindezek miatt a halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók felsőoktatás-beli részaránya felvételkor jelenleg fél százalék körül mozog, ami a gimnáziumi férőhelyek tervezett radikális szűkítése miatt várhatóan el fogja érni az abszolút nulla szintet. A tanulmányban bemutatunk egy általunk indított civil kezdeményezést, a Híd a felsőoktatásba elnevezésű programot, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a hátrányos helyzetű, főként roma középiskolásoknak a sikeres egyetemi felvételihez és a diploma megszerzéséhez. A fő tanulság: viszonylag kevés pénzből és rövid idő alatt még akkor is lehet eredményeket elérni, ha az általános társadalmi és politikai környezet egyáltalán nem támogató