Impedancia kardiográfia alkalmazása a gyermekaneszteziológiai és intenzív terápiás gyakorlatban

4

Mag-héj szerkezetű intelligens gélek előállítása

Az irodalomban már régóta foglalkoznak mag-héj szerkezetű mikrogélek előállításával. Népszerűségük többek között abból fakad, hogy a héj kialakításával az igényeknek megfelelően alakíthatóak a részecskék tulajdonságai. A mag-héj szerkezetű gélek egyik legfontosabb képviselői az intelligens mag-héj szerkezetű mikrogélek. Az irodalomban számos módszert találunk ilyen részecskék szintézisére, azonban általánosságban elmondható, hogy az előállítási módszerek legtöbbje egy kétlépeses módszer, melynek folyamán az első lépésben előállított magrészecskéket használják fel a második reakció során külső héj kialakítására. Nincs ez másként a precipitációs polimerizációval előállított mag-héj szerkezetű intelligens p(NIPAm) mikrogélek esetében sem. Azonban ebben az esetben a kialakítható héjak minőségét erősen korlátozza, hogy a héjak nem építhetőek fel hidrofil tulajdonságú polimerekből. Munkám alapja a korábban elvégzett kutatásom volt, melynek során kidolgoztam egy egylépéses szintézis módszert hidrofil PEO-héj kialakítására töltött mikrogél részecskék felszínén. Jelenlegi munkám célja annak a kérdésnek az eldöntése volt, hogy alkalmas-e a módszer szabályozott belső szerkezető mikrogélrészecskék előállítására és tetszőleges hidrofil vagy tisztán ionos héjak kialakítására is. Munkám első részében megvizsgáltam, hogy a homogén keresztkötéssűrűség-eloszlású részecskék előállítására kidolgozott eljárás során milyen mértékben változtathatóak az előállítási paraméterek. Ezeknek a vizsgálatoknak jelentőségét az adja, hogy szabályozott belső szerkezetű részecskék előállítása során elengedhetetlen, hogy egyrészt szabályozni tudjuk a keletkező részecskék méretét, másrészt, hogy a szintézist elegend_en hosszú ideig fenn tudjuk tartani a különböző tulajdonságú héjak kialakításához. Ezen vizsgálataim megerősítették, hogy a monomeradagoláson alapuló eljárás megfelel ezeknek az elvárásoknak Ezt követően megvizsgáltam, hogy az egylépéses monomeradagoláson alapuló eljárás segítségével létrehozhatóak-e hidrofób héjjal rendelkező mag-héj szerkezetű mikrogél részecskék. Vizsgálataim azt mutatták, hogy az előállított részecskék tulajdonságai megegyeztek a hasonló szerkezetű kétlépéses eljárásban előállított meg-héj részecskék tulajdonságaival. Végül előállítottam egy tiszta ionos poliakrilsav héjat tartalmazó részecskét. Vizsgáltam a részecske kialakulása folyamán a monomerek beépülésének a kinetikáját, ennek ismeretében pedig kísérletet tettem az akrilsav monomerek konverziójának növelésére. Az előállított akrilsav héjjal rendelkezű mikrogélek számos új, érdekes tulajdonsággal rendelkeznek. Ezek közül a legfontosabb, hogy a pH, illetve az ionerősség megfelelő megválasztása esetén szobahőmérsékleten képesek makroszkopikus gélhálozat reverzibilis kialakítására. Összességében elmondható, hogy a kívánt részecskét sikeresen állítottam elő egylépéses szintézissel. Az irodalomban mind a módszer, mind a kialakított héj ismeretlen volt eddig. Az elért eredmények tükrében megállapítható, hogy a kidolgozott eljárás segítségével várhatóan számos új részecsketípus állítható elő, ami új utat nyithat a hierarchikus szerkezetű lágy nanorészecskék kutatásában

Minimal Patients’ Clinical Variables to Accurately Predict Stress Echocardiography Outcome: Validation Study Using Machine Learning Techniques

Background: Stress echocardiography (SE) is a well-established diagnostic tool in assessing patients with suspected coronary artery disease (CAD). Cardiovascular risk factors are used in the assessment of the probability of CAD. The link between the outcome of SE and patients’ variables including cardiovascular risk factors, current medication and anthropometric variables has not been widely investigated. Objective: This study aims to use Machine Learning (ML) to predict significant CAD defined by positive SE results in patients with chest pain based on patients’ anthropometrics, cardiovascular risk factors and medication as variables. Methods: A ML framework is proposed to automate the prediction of SE results. The proposed framework consists of four stages; feature extraction, pre-processing, feature selection and classification stage. A mutual information-based feature selection method was used to investigate the amount of information that each feature carries to define the positive outcome of SE. Two classification algorithms, Support Vector Machine (SVM) with Radial Basis Function (RBF) kernel, and Random Forest classifiers have been deployed. Data from 529 patients have been used to train and validate the proposed framework. Their mean age was 61 (±12 SD). The data consists of the anthropological data and cardiovascular risk factors such as gender, age, weight, family history, diabetes, smoking history, hypertension, hypercholesterolaemia, prior diagnosis of CAD and prescribed medications at the time of the test. The results of the SE were defined as outcome. A total of 82 patients had positive (abnormal) and 447 negative (normal) results, respectively. The proposed framework has been evaluated using the whole dataset including the cases with prior diagnosis of CAD. Five folds cross validation was used to validate the performance of the proposed framework. We also investigated the model in the subset of patients with no prior CAD. Results: The feature selection methods showed that prior diagnosis of CAD, sex, and prescribed medications such as angiotensin convertase enzyme inhibitor or angiotensin receptor blocker were the features that shared the most information about the outcome of SE. SVM classifiers showed the best trade-off between sensitivity and specificity and was achieved with three features. The best trade-off between sensitivity and specificity for the whole dataset accuracy was 66.63% with sensitivity and specificity 72.87%, and 67.67% respectively. However, for patients with no prior diagnosis of CAD only two features (sex and angiotensin convertase enzyme inhibitor or angiotensin receptor blocker use) were needed to achieve accuracy of 70.32% with sensitivity and specificity at 70.24%. Conclusions: This pilot study shows that ML can predict the outcome of SE in detecting significant CAD based on only a few features: patient prior cardiac history, gender, and prescribed medication. Further research recruiting higher number of patients who underwent SE could further improve the performance of the proposed algorithm with the potential of facilitating patient’s selection for early treatment / intervention with avoiding un-necessary downstream testing

Could successful cryoballoon ablation of paroxysmal atrial fibrillation prevent progressive left atrial remodeling?

<p>Abstract</p> <p>Background</p> <p>Radiofrequency catheter ablation of atrial fibrillation (AF) has been proved to be effective and to prevent progressive left atrial (LA) remodeling. Cryoballoon catheter ablation (CCA), using a different energy source, was developed to simplify the ablation procedure. Our hypothesis was that successful CCA can also prevent progressive LA remodeling.</p> <p>Methods</p> <p>36 patients selected for their first CCA because of nonvalvular paroxysmal AF had echocardiography before and 3, 6 and 12 months after CCA. LA diameters, volumes (LAV) and LA volume index (LAVI) were evaluated. LA function was assessed by: early diastolic velocities of the mitral annulus (Aa_sept, Aa_lat), LA filling fraction (LAFF), LA emptying fraction (LAEF) and the systolic fraction of pulmonary venous flow (PVSF). Detailed left ventricular diastolic function assessment was also performed.</p> <p>Results</p> <p>Excluding recurrences in the first 3-month blanking period, the clinical success rate was 64%. During one-year of follow-up, recurrent atrial arrhythmia was found in 21 patients (58%). In the recurrent group at 12 months after ablation, minimal LAV (38 ± 19 to 44 ± 20 ml; <it>p </it>< 0.05), maximal LAV (73 ± 23 to 81 ± 24 ml; <it>p </it>< 0.05), LAVI (35 ± 10 to 39 ± 11 ml/m²; <it>p </it>= 0.01) and the maximal LA longitudinal diameter (55 ± 5 to 59 ± 6 mm; <it>p </it>< 0.01) had all increased. PVSF (58 ± 9 to 50 ± 10%; <it>p </it>= 0.01) and LAFF (36 ± 7 to 33 ± 8%; <it>p </it>= 0.03) had decreased. In contrast, after successful cryoballoon ablation LA size had not increased and LA function had not declined. In the recurrent group LAEF was significantly lower at baseline and at follow-up visits.</p> <p>Conclusions</p> <p>In patients whose paroxysmal atrial fibrillation recurred within one year after cryoballoon catheter ablation left atrial size had increased and left atrial function had declined. In contrast, successful cryoballoon catheter ablation prevented progressive left atrial remodeling.</p

A paroxysmalis pitvarfibrilláció kezelésének transzkatéteres ablatiós technikái: új generációs krioballon vagy kontakterő-méréssel kombinált rádiófrekvenciás ablatio?

Absztrakt Bevezetés: A paroxysmalis pitvarfibrilláció eszközös kezelésében elterjedt a kontakterő-méréssel kombinált rádiófrekvenciás ablatio és az új generációs krioballonnal végzett ablatiós módszer. Célkitűzés: A szerzők célja, hogy összehasonlítsák a két ablatiós módszerrel kezelt betegek utánkövetési adatait. Módszer: Prospektív módon 96 (rádiófrekvenciás ablatio: 58, krioballon: 38) beteg (65 férfi, 28–70 év) procedurális és 1 éves utánkövetési adatait elemezték. A beavatkozás után 1, 3, 6 és 12 hónappal EKG-, Holter-monitoros vizsgálat és ambuláns vizit történt. Eredmények: A procedúraidő és a sugáridő a két csoportban: rádiófrekvenciás ablatio: 118,5 ± 15 perc; 15,8 ± 6 perc; krioballon: 73,5 ± 16 perc (p<0,05); 13,8 ± 4,1 perc (p = 0,09) volt. A rádiófrekvenciás csoportban 76,5%, a krioballoncsoportban 81% volt az 1 éves sikerarány. A rádiófrekvenciás csoportban 1 esetben percutan punkcióval kezelhető pericardialis tamponád, a krioballoncsoportban 2 esetben átmeneti nervusphrenicus-bénulás történt. Következtetések: Primer pitvarfibrilláció ablatiót követően a két módszerrel hasonló 1 éves sikerarány érhető el, a krioballon alkalmazásakor szignifikánsan alacsonyabb procedúraidővel. Orv. Hetil., 2016, 157(22), 849–854

Inadekvát, aránytalan sinuscsomó-tachycardia. Egy régi szívritmuszavar új megvilágításban = Inadequate, inappropriate sinus-node tachycardia An old cardiac arrhythmia in a new perspective

Absztrakt: Bevezetés: Az inadekvát, aránytalan sinuscsomó-tachycardia nem ritka klinikai szindróma, amelyet nem paroxysmalis, magas nyugalmi sinusfrekvencia, fizikai, emocionális stresszre adott aránytalan sinustachycardia, valamint főként palpitációs panaszok jellemeznek. Célkitűzés: Az aránytalan sinuscsomó-tachycardiás betegeink kivizsgálása kapcsán szerzett tapasztalataink ismertetése. Módszer: Az elmúlt években 104 beteget (92 nő, 12 férfi; átlagéletkor: 31 ± 10 év) kezeltünk ezen szívritmuszavar-entitással. A betegek Holter-monitoros, terheléses EKG-vizsgálatokon, transztelefonos EKG-megfigyeléseken vettek részt. Az életminőséget a European Heart Rhythm Association-skála szerint állapítottuk meg. Eredmények: A betegeknek strukturális szívbetegségük vagy sinustachycardiát okozható extracardialis eltérésük (fizikális vizsgálat, EKG, mellkasröntgen, echokardiográfia negatívak) nem volt, laborleleteik (TSH, vérkép) normálisak voltak, de nyugalmi szívfrekvenciájuk ismételten magasnak bizonyult (102 ± 8/min). A gyógyszeres kezelés nélküli, 24 órás Holter-monitoros vizsgálatok eredményei (minimum-maximum [átlagos] sinusfrekvencia/min) magas sinusfrekvencia-tartományt mutattak (59 ± 8, 160 ± 14 [94 ± 6]/min). A kerékpár-ergometria átlagosan 124 ± 23 watt terhelhetőséget jelzett, a sinusfrekvencia: kontroll: 99 ± 12/min, a terhelés csúcspontján: 167 ± 13/min volt, korai, inadekvát sinustachycardiával. A paroxysmalis supraventricularis tachycardiák kizárására a Holteres megfigyelésen kívül transztelefonos EKG-t használtunk. A panaszok alatti transztelefonos EKG-rögzítések minden esetben kizárták a paroxysmalis supraventricularis tachycardiák lehetőségét. A 104 beteg közül 4-nél (3,8%) családi halmozódást, 16-nál (15,2%) megelőző atrioventricularis nodalis reentry tachycardia miatti ún. lassúpálya-rádiófrekvenciás ablatiós kezelést találtunk. Következtetések: Vizsgálati eredményeink alapján megállapítható, hogy az aránytalan sinuscsomó-tachycardia: (1) döntően nők betegsége, főként főiskolás, egyetemista fiatalokon fordul elő, közepes fokú életminőség-romlást okozva (EHRA score: 2,3 ± 0,4); (2) előfordulási gyakorisága kardiológiai ambulanciánkon 0,7%; (3) a betegcsoportban nem homogén, genetikai, valamint postablatiós eredet is előfordulhat; (4) a paroxysmalis supraventricularis tachycardiák kizárására a Holter-monitorozás mellett különösen a transztelefonos EKG igen jól alkalmazható. Orv Hetil. 2019; 160(37): 1464–1470. | Abstract: Introduction: The inadequate, inappropriate sinus-node tachycardia is not a rare clinical syndrome, defined as a non-paroxysmal, increased sinus-rate at rest, and/or inadequate response to physical and/or emotional stress, and palpitations. Aim: The aim of this study was to describe our experiences with the investigations of our inappropriate sinus-node tachycardia patients. Method: In the last years, 104 patients (92 women, 12 men, mean age: 31 ± 10 years) were treated with this cardiac arrhythmia entity. All patients underwent 12 leads ECG, chest X-ray, echocardiography, Holter-monitoring and transtelephonic ECG observations. The quality of life score was estimated by using the European Heart Rhythm Association scale. Results: Patients had no structural heart disease (physical examination ECG, chest X-ray, echocardiography were normal), the laboratory values (TSH, blood count) were within normal limits, but the resting heart rates were repeatedly high (102 ± 8/min). The results of Holter recording (expressed as minimal-maximal [average] heart rate/min) without drug therapy showed high heart rate values (59 ± 8, 160 ± 14 [94 ± 6]/min). The standard bicycle ergometry showed an average loading capacity of 124 ± 23 watt (heart rate: control: 99 ± 12/min, top: 167 ± 13/min) with early, inadequate sinus tachycardia. To disclose the episodes of paroxysmal supraventricular tachycardia, beside the Holter-monitoring transtelephonic ECG system was used. This diagnostic modality was very useful for the exclusion of paroxysmal supraventricular tachycardia episodes during the palpitation symptoms. Out of 104 patients, 4 patients (3.8%) showed familiar occurrence, another 16 patients (15.2%) had previous slow-pathway radiofrequency ablation due to atrioventricular nodal reentry tachycardia. Conclusions: Based on our clinical observations, it can be pointed out that inappropriate sinus-node tachycardia syndrome (1) occurs mainly in young women, mostly in students, inducing decreased quality of life scores (EHRA score: 2.3 ± 0.4); (2) the prevalence in our outpatient clinic was 0.7%; (3) the patient population is not homogeneous: familiar or postablation occurrence is possible in some patients; (4) transtelephonic ECG has been proved to be very useful to disclose episodes of paroxysmal supraventricular tachycardia in these patients. Orv Hetil. 2019; 160(37): 1464–1470