"Semmi - gondolta - nem volt még ilyen érdekes" : pszichonarráció és a bizonytalanság megtestesült tudata Neil Gaiman gótikus meseregényében

A korporeális és kognitív narratológia eszköztárára támaszkodó, szövegközeli olvasat Neil Gaiman Coraline című regényében a gyerek főhős belső monológjaira koncentrál, melyek a ‘kísértetiessel’ való fizikális konfrontációk során fogalmazódnak meg elméjében, mint a bizonytalanság elmondhatatlan testi élményének önreflexív manifesztációi. A freudi pszichoanalízis értelmében a furcsamód ismerős, visszataszítón vonzó, elfojtott ösztönkésztetéseket idéző, s így az értelmezhetőséget és megfogalmazhatóságot meghaladó kísérteties élményének megfogalmazása lesz a tét. Coraline pszichonarrációja (Cohn, Nikolajeva) megkísérli a zavaros és zavaró érzékszervi benyomások keltette kognitív disszonancia közvetítését, igyekszik megfelelő nyelvi formát találni a tudatelőtti, homályos érzések és észlelések kifejezésére, melyek valójában sosem hangoznak el, hiszen mindvégig csak a fokalizátor elméjében jelennek meg. A gyerekgótika narratív sajátosságai nyomán a kísérteties uncanny végül szórakoztató funcanny élménybe torkollik. My close reading analysis of Neil Gaiman’s horror fantasy novella Coraline relies on the methodological apparatuses of corporeal narratology and cognitive poetics with the aim to scrutinise the child protagonist’s internal monologue as a self-reflective manifestation of the embodied cognition of uncertainty that surfaces during the psychic and physical confrontation with the Freudian uncanny experience. Coraline’s „psychonarration” (Cohn, Nikolajeva) attempts to convey the cognitive dissonance caused by troubling and troubled sensorial impressions. It is an odd attempt to silently verbalise subconscious, unspoken emotions and perceptions which rarely gain vocalisation as they take shape only fleetingly within the focaliser’s mental landscape. Through a special narratological, rhetorical feat of the children’s gothic genre the uncanny eventually turns funcanny, and invites readers to associate the embodied cognition of uncertainty with pleasurable thrills and dark humour