Pozitív pszichológia a tehetséggondozásban

A pozitív pszichológia és a tehetséggondozás területe külön-külön számos eredménnyel és jelentős szakirodalmi háttérrel rendelkezik, ugyanakkor e két terület még kevéssé talált egymásra. A tanulmány célja elsosorban az, hogy áttekintést nyújtson a pozitív pszichológia olyan vonatkozásairól, melyek az oktatás, és ezen belül is a tehetséggondozás, területén új lehetőségeket és új irányt mutatnak a kutatás és a gyakorlat számára. A cikk első része röviden bemutatja a pozitív pszichológia alapelveit, melyek megalapozzák a tanításban való alkalmazás lehetőségét. Ezután a pozitív pszichológia és a tehetséggondozás kapcsolatának részletesebb ismertetése következik. Néhány általános összefüggés mellett az egyéni tapasztalatok, a személyes erősségek és az intézmények vonatkozásában ismertetünk olyan kutatási eredményeket, melyek meggyőzően támasztják alá a pozitív pszichológia és a tehetséggondozás kapcsolatának továbbgondolását, annak létjogosultságát és szükségességét

Ez is tehetséggondozás!

A cikk a 2013. október 19-én megrendezett a MATEHETSZ és az OFOE által közösen szervezett Ez is tehetséggondozás! Elmélet és módszerek című konferencián megrendezett kerekasztal beszélgetés által inspirált gondolatokat tartalmazza a tehetséggondozás alapvető kérdéseivel kapcsolatba

A tehetséggondozás változási kényszere

Tehetséggondozásunk nagy lehetőség előtt állt a Géniusz Program1 indulásakor. Egyedülálló tehetségpont hálózat kialakítása indult meg. A folyamat azonban megakadt, és a háló nem hálóként működik. Lényegében sikerült leképezni a tehetséggondozás korábbi problémáit: azonosításra kerültek a kiváló működésűnek ítéltek, ezek kiválogatás után előnyökhöz jutnak. A várt és mindenkinek előnyt jelentő együttműködés helyett vetélytársi helyzet alakult ki. A tehetségpontok versengenek a forrásokért, és nem együttműködnek, hogy a sokféleségükkel a lehetőségeket maximalizálják. Tehetséggondozásunk benne ragadt az egyoldalú mechanisztikus szemléletben, és ennek megfelel a tehetséggondozási rendszerünk. Ezenközben a nemzetközi szakirodalomban a hálózatosodáshoz is jobban illő rendszerszemléletű tehetséggondozási modellek jelentek meg, de Magyarországon alig jutottak érvényre

Tehetség és tehetséggondozás a 21. század elején Magyarországon

A 20. század elején a tehetséggondozás fellegvárának is tekinthető volt Magyarország, mind megoldásaiban, mind eredményeiben. Ma viszont úgy tűnik, egy hanyatlóban lévő szemlélet utolsó csatlósaivá válhatunk. Amikor a múltszázad elején a nemzetközi tudományos életben már elindult a mechanisztikus gondolkodásra épülő tehetséggondozás, a magyar iskolák kiváló tanárai még egyéni odafigyelésről, gyakorlati tapasztalatokról, ítélőképességről írtak, mint a tehetség fejlődésében lényeges elemekről. Ezen „elmaradt szemlélet” gyakorlati következménye több Nobel-díjas tehetség lett. Utána hosszú szünet következett, mert a tehetséggondozásról nem eshetett szó. A nyolcvanas években így nagy késéssel csatlakoztunk a nemzetközi tehetséggondozási trendhez, amelynek lényege, hogy vizsgálatokkal azonosított tehetségeket gondozunk. Közben azonban a tehetség 21. századi nemzetközi tudományos szemlélete visszatérni látszik a mi 20. század eleji szemléletünkhöz. Számos kutatás eredménye alapján megindult a tudományos vita Európában. A magyar tehetséggondozásnak most az eltérő szemléletek között kell megtalálni önmagát. A tanulmány ennek érdekében íródott körkép a tehetséggondozásró

Igazolt hiányzás? A pull-out tehetséggondozó módszer működése Izraelben

Pedagógusként talán nehéz elképzelni, hogy tehetséges diákok esetében léteznek olyan helyzetek, mikor pedagógiai szempontból az az előnyös, ha a tanulók rendszeresen hiányoznak az iskolából. Sőt, annál nagyobb nyereségre tehetnek szert, minél hosszabb időn át, és minél rendszeresebben, lehetőleg hetente teszik ezt. Természetesen ez a rendszeres „iskolakerülés” nem azt jelenti, hogy ellenőrizetlen körülmények között vesztegetik el az idejüket, hanem épp az ellenkezőjét

A tehetséggondozás és tudományos utánpótlás-nevelés múltja, jelene és jövője a hadtudományok területén, különös tekintettel a tudományos diákköri mozgalom szerepére I.

A katonai pálya, tiszti hivatás számos kihívás elé állítja az ezt az életutat választókat, legalább annyira, mint a tudományos közéletben való megfelelés kényszere az akadémiai pályán tevékenykedőket. A katonai felsőoktatásban a fenti két területen való helytállás és a körülmények folyamatos változása mind az oktatói, mind a hallgatói állomány részéről fokozott erőfeszítést igényel. A hallgatói létszám csökkenésével a lineáris képzésre való áttéréssel az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent a tudományos utánpótlás bázisa, ami már középtávon is komoly problémát jelenthet a hadtudományok területén. A közlemény a tiszti alapképzésben résztvevő tehetségek időben történő felismerésének és tudatos felépítésének jelentőségére, a tudományos diákköri mozgalom fejlődésén és a katonák eddig elért eredményeinek bemutatásán keresztül pedig a tehetséggondozás ezen formájában rejlő lehetőségekre kíván rámutatni a tudományos utánpótlás-nevelés területén