8 research outputs found

    Is there an ideal age to win an olympic medal?

    Get PDF
    L

    Cégek és kisvállalkozások adózása egy könyvelő gyakornok szemével

    No full text
    Dolgozatomban a cégek és az egyéni vállalkozások adózását mutatom be illetve azok főbb tevékenységi köreit. A gyakornoki munkám folyamán elvégzett feladatokat mutatom be. A napi tevékenységeim bemutatása és a teendők elvégzése, az adótörvények változása.felsőoktatási szakképzésGazdálkodás és menedzsmentK

    Tanú a büntetőeljárásban

    No full text
    Szakdolgozatom témaválasztásánál olyan kérdéskört választottam, ami az eddigi tanulmányaim során, az előadásokon elhangzottak a tanáraim elmondása alapján, és a jognak egyik legalapvetőbb megindító része a tanú, a tanúvallomás kérdésköre, különösen felkeltette az érdeklődésemet. Ezért szeretném a következőkben a tanú mindennemű szerepét, fontosságát, jelentését bemutatni a büntetőeljárásban. Továbbiakban, mint gyerekkoromban, mint jelenleg is szabadidőmben rengeteget olvasok bűnügyi könyveket és nézek ehhez kapcsolódó filmeket, sorozatokat. Nagy kedvencem a Calambo című mindenki által ismert sorozat. Ezen filmek és könyvek bebizonyították részemre, hogy egy büntetőeljárás során, mind a rendőrség, ügyészség bíróság legfőbb fegyvere a tanú, annak vallomása, melyek elengedhetetlen részét képezik az egész ügymenetnek, mint az eljárás kezdeti és vég szakaszában. Ahogy a bűntetthez kell sértett és elkövető így az eljárásnak is alap lét eleme a tanú a tanuk és azoknak a vallomási akár igaz akár hamisan teszik is azt. Szerintem egy jó tanúkutatás az eljárás elején a rendőrség részéről a legjobb alapot képezi az ügymenet teljes folyamán egészen a végkifejletig ahol egy bíró is megalapozottnak ítélhet meg egy büntetést vagy egy ítéletet. Véleményem szerint az eljárás szinte minden szakaszában minden hatóságot alapjában befolyásol egy tanúvallomás. Egy bírónak az ítélet meghozatalában a tanúvallomások döntőek lehetnek, ezért Magyarországon büntető ügyekben évente több százezer embert hallgatnak ki tanúként. A tanúzás az állami igazságszolgáltatás érdekei által létrehozott, mindenkire kiterjedő kötelezettség mely általános, kikényszeríthető eszerint a büntetőeljárásban, a bűncselekmény felderítése során mindenki köteles segíteni feltétel nélkül az állami igazságszolgáltatási szervek munkáját. Dolgozatomban tömören ismertetem a tanúzás menetét továbbá a tanút felvázolom, mint a büntetőeljárás egyik legfontosabb alanyát továbbá beintést nyújtok a vallomására és az azt befolyásoló tényezőkre. Bizonyítási rendszereken túlmenően a bizonyítási eszközökről is említést teszek úgy szintén kihallgatási technikákra, hiszen az jelentősen befolyásolhatja a kihallgatás eredményességét. Végezetül pedig a felelősségre vonásról is említést teszek, hiszen nem bújhat ki a felelőság alól az a tanú, aki az ügy lányeges körülményeit hamisan vázolja fel és ezáltal súlyos hátrányt okoz az ügy elbírására szempontjából.BSc/BAIgazságügyi Igazgatási sza

    MELY ÉLETKORBAN A LEGVALÓSZÍNŰBB EGY OLIMPIAI ÉREMSZERZÉS?

    No full text
    Knowledge of the age at which elite athletes achieve peak performance could provide invaluable information for the athletes to plan their career, to carefully select sports events promising successful participation. We aimed to identify the age at which top athletes achieved their Olympic medals, and to observe any changes in the average medal-winning age over the last decades. The age of Olympic medallists between 1960 Rome and 2016 Rio were collected using an online database. Data were gathered from the following individual sports: track and field, swimming, fencing (foil, épée, saber), triple jump, long jump, high jump, and wrestling (57 events all together). The study evaluates and compares the trends in the age of the winners in each discipline. Disciplines of this study show one of the two trends: the trend of increasing age, or trend of decreasing in age. In those disciplines, in which the Olympic medallists were younger than 26 years at the beginning of the examination period, such as swimming, the medallists became older over the decades. In those disciplines, however, in which the top three were older than 26 years at the beginning of the examination period, such as fencers, younger and younger athletes won their Olympic medals as time went by. The age and the trend in the changes of the age of the medallists in the examined disciplines support the theory of an optimal age, being around 26 years.Annak ismerete, hogy egy sportoló milyen idős korában éri el teljesítőképessége maximumát, fontos szempont lehet a sportolói karrier tervezésében, illetve azon sportesemények kiválasztásában, melyeken a sportoló eredményesen vehet részt. Munkánk során – az utóbbi évtizedek olimpiai versenyeinek eredményeit felhasználva – azt az életkort kívántuk azonosítani, amikor a sportolók eséllyel indulnak olimpiai érmek megszerzéséért. Az elemzéshez az 1960-ban Rómában és a 2016-ban Rio de Janeiroban rendezett olimpiák közötti összes olimpia éremszerzőinek online adatbázisokban elérhető adatait használtuk fel. A következő egyéni sportágakat értékeltük: futás, úszás, vívás (kard, tőr, párbajtőr), hármasugrás, magasugrás, távolugrás és birkózás, összesen 57 versenyszám. Vizsgáltuk, hogy megfigyelhető-e valamilyen trend az éremszerzők életkorának változásában. Megállapítottuk, hogy mind emelkedő, mind csökkenő életkori trendek azonosíthatók, mégpedig úgy, hogy azon sportágak esetén, ahol az éremszerzők a vizsgált periódus elején 26 évnél fiatalabban voltak – úszás, futás –, ott az átlagos életkor emelkedése, míg amennyiben 26 évnél idősebbek voltak – vívás –, ott annak csökkenése volt igazolható. Összességében megállapítható, hogy a vizsgált versenyszámok esetén a 26 éves életkor tekinthető optimálisnak az olimpiai éremszerzés szempontjából

    Assessment of the Physical Activity of Children with Asthma Bronchiale

    No full text
    Physical activity is an especially important part of everyday life for children with chronic diseases. The aim of the study was to show whether asthma is a barrier to physical activity in our society. The correlations between the severity of the disease, body mass index, and physical activity were analyzed, and parents’ opinions on whether children should participate in active sports were assessed. Physical activity of children with asthma was analyzed by questionnaires; 93 parents and their 93 children were involved in the survey. The age of children was 12.6 ± 3.5 years (mean ± SD), 69.9% were boys, 30.1% were girls. A total of 93.4% of the respondents participated in a physical education program and 56.5% also attended sporting activities on a regular basis. In terms of disease severity, 61.2% of the children had mild asthma, 37.6% moderate, and 1.2% severe, and 6.5% of the respondents also stated that their children’s illness had been consistently or frequently limiting their performance concerning their school or home duties over the past four weeks. Of the parents surveyed, 12% felt that physical activity was not appropriate in the context of this disease. We concluded that fear of the consequences of physical activity depends largely on education, which should involve parents, teachers, and coaches
    corecore